Kisalföld, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-01 / 50. szám
2010. MÁRCIUS 1., HÉTFŐ KISALFÖLD MOZGÁSSÉRÜLTEK - „ÉDESANYÁMAT HOZTAM BE A VÁROSBA, Ő BENT VAN VALAHOL” Rokkant a parkolási rend? Szinte lehetetlen tetten érni azokat, akik a hozzátartozójuknak járó matricával jogosulatlanul parkolnak a mozgássérültek helyén. A rendszer rossz, s az igazolványok kiadásának felülvizsgálatát évek óta sürgetik az érdekvédők. GYŐR-MOSON-SOPRON LACZÓ BALÁZS A győri közgyűlésen két képviselő is megkérdezte Truka Istvánt, a közterület-felügyelet vezetőjét arról, hogy mit lehet tenni a mozgássérülteknek fenntartott helyekkel kapcsolatos visszaélések ellen. Itt többfajta problémáról is beszélni kell: az egyik, ha valaki jogosítvány nélkül használ egy ilyen parkolót. A másik, ha hozzátartozója igazolványát rakja ki, miközben a jogosult nem is ül a kocsiban, a harmadik pedig - s ez a legnehezebben megfogható -, ha jogosult ugyan, de még a józan ész szerint sem számít mozgássérültnek. Szabó János, a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének elnöke ezt úgy fogalmazta meg: „más a mozgássérültség és más a rokkantság”, tehát lehet egy sérült kiváló zongorista, s ugyanígy lehet valakinek kilenc ujja, viszont a helyváltoztatás mégsem esik nehezére. Tisztában vagyunk a problémával és sajnos naponta két-három olyan lakossági bejelentést kapunk, amely szerint valaki egy kiválóan mozgó fiatalembert látott kiszállni az autóból mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóban - mondta el a Kisalföldnek a közterület-felügyelet vezetője. Szavaiból kiderült: ilyenkor a tettenérés sem igazán tettenérés, mivel meg kellene várni a pillanatot, amíg a fiatalember vissza is száll az autóba. Ha ugyanis az igazolványáról kérdezik, rendre az a válasz, hogy hozzátartozójával jött, s a rokkant édesanya most a városban van. - Sajnos nincsen arra emberünk, hogy két-három órát álljunk lesben egy-egy ilyen esetnél - magyarázza Truka István. Győrben 2012 fizetős parkolót tart fenn az önkormányzat, s ebből 24 a mozgáskorlátozottak számára kijelölt. A többség azonban ezen felül van, hiszen a Komszol nem tartja nyilván a magáncégek által kialakított helyeket, pedig az ilyen pontokon fordul meg a legtöbb ember. Egy győri érintett, Gauser Barnabás szerint az összkép nem annyira kiábrándító, a morál javul, s ő maga mindig meg tud állni az adott áruháznál. Ha az igazolványokról beszélünk, akkor Barnabás esete speciális, mivel nem vezet, ezért az őt rendszeresen szállító édesapa jogosult a parkoló használataira, természetesen csak fia jelenlétében. Az egyesületi elnök, Szabó János szerint viszont a morál akkor lesz igazán európai, ha ezekről a parkolókról rendszeres felvételek készülnek, folyamatosan ellenőrzik őket. A morál javulása, a tettenérés megszervezése a két fő pillér, de a harmadik lenne mindennek az alfája és ómegája. Évek óta szorgalmazzuk, hogy a jogosultság megállapítása kerüljön át a háziorvosok kezéből az igazságügyi orvos szakértőkébe. Ők ugyanis jól ismerik a megyei nyilvántartásban szereplő mozgáskorlátozottak kilencvenöt százalékát és várható, hogy így csak a ténylegesen rászorulóknak jutna igazolvány. Az átfutás mindenképpen több évig tartana, de előbbutóbb mindenképpen kihullanának a rendszerből azok az igazolványok, amelyekkel nem lenne jogosult parkolni a tulajdonos - mondta Szabó János. Az elnök hozzátette: az ellen rendszerint ugyanígy felemeli a szavát, ha egy mozgáskorlátozott parkol mondjuk a „megállni tilosnál”, vagy nem tartja magánál az igazolványát. 93 Győrben 2012 fizetős parkolót tart fenn az önkormányzat, s ebből 24 a mozgáskorlátozottak számára kijelölt. A többség azonban ezen felül van. Gauser Barnabás elvesztette periférikus látását, édesapja szállítja, s rendszerint talál parkolót. FOTÓ: KRIZSÁN Manipulált gázóráért mindig büntetés jár GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. „Ez a lyuk nekem és az évek során a gázóra-leolvasónak sem tűnt fel. Észrevették azonban az órát most ismét másikra cserélők: a készülék zsákba került, és igazságügyi szakértőre bízták az ügyet” - írta lapunknak egy másik olvasónk, míg egy harmadik 280 ezres büntetésének jogosságát firtatta. „A Kisalföldnek elküldött olvasói levelek arról számolnak be, hogy nem a mérőcserekor jelen lévő ügyfél, hanem a lakást évekkel ezelőtt értékesítő korábbi tulajdonos lehetett, aki azt a pici lyukat elhelyezte a mérőn. Ez valóban nem zárható ki. Amikor azonban a több éve egyenletes, csak az időjárás változásának hatását mutató gázmennyiség egyszer csak negyedére esik, s a szakértő megtalálja a beavatkozás nyomát, nem életszerű az évekkel ezelőtti tulajdonos érintettsége. Munkatársaink a névátíráskor - ami időpont-egyeztetési nehézségek miatt sokszor a birtokbavétel, lakáscsere esetén pedig már a beköltözés után történik - megvizsgálják a gázmérőt, a plombákon kívül azon záróelemeket is, melyeket a törvény rongálás, a sérülés bejelentésének elmulasztása esetén szintén szankcióval fenyeget. Minden gázfogyasztót megnyugtatnék: csak olyan esetekben alkalmazunk szankciót, amikor a tények az adott ügyfél érintettségét igazolják. Sajnos a gázméréssel kapcsolatos visszaélések során keletkezett kár nem állapítható meg. Egy rongált mérőről nehéz meghatározni a befolyásolás időpontját, ezért üzletszabályzatunk kötbér megállapítására ad lehetőséget, ami háztartási fogyasztásnál 300-500 ezer forint. Amennyiben a visszaélés időtartama, a szándékoltan mérés nélküli fogyasztás mennyisége bizonyítható, a fizetendő kötbér összege akár több milió forint is lehet” - közölte az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. illetékese. Hozzátette: „Esetenként a visszaélések az ott lakók, de még a szomszédok testi épségét, ingó-ingatlan vagyonát is veszélyeztetik. Sajnos láttunk már kerékpártömlővel áthidalt gázmérőhelyet is.” A szolgáltató felhívta a figyelmet: használt lakás vásárlásakor ügyelni kell, hogy a gázmérő elosztóinak dokumentált vizsgálata mielőbb megtörténjen. Ügyeljünk, hogy a szerkezet egy fogyasztói készülék bekapcsolásakor működjön, nem lehet zajos, kattogó hangú. Amennyiben a hatósági plombák sérültek, vagy a számláló, a mérőtest rongált, akkor soron kívüli vizsgálatot kell kérni. Az 1-es számnál végig harcolt. Megpróbálták lassítani a működését. Szentkuti Károly: „Bokros miatt mondtam igent” „Bokros Lajost egy következetes, nem mellébeszélő, konzervatív-liberális gazdaságpolitikát folytató szakpolitikusnak tartom, akire egy liberális szavazó nyugodt lelkiismerettel adhatja a voksát” - mondta Szentkuti Károly, az SZDSZ megyei elnöke. GYŐR-MOSON-SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL___________ Országosan 9 megyében kötött megállapodást az SZDSZ és az MDF, Győr-Moson-Sopronban ilyen megállapodás nem született, amit persze vita is kísért a szervezeten belül. Szentkuti Károly megyei elnök elmondta: tudomásul vette ezt, de személyes véleménye szerint talán politikailag szerencsésebb lett volna, ha egy-két, a szavazók számára már jól ismert SZDSZ-es jelölt is indul, hiszen akkor a párt is könnyebben tudja mozgósítani liberális szavazóit. Országos ügyvivőként azért mondtam igent az együttműködésre, mert Bokros Lajost, az MDF listavezetőjét egy következetes, kérlelhetetlen, konzervatív-liberális gazdaságpolitikát folytató szakpolitikusnak tartom, aki sokakkal ellentétben nem ígér fűt-fát, nem változtatja hetente az álláspontját és nem hatalommániás. Úgy gondolom, hogy az ő személye garancia arra, hogy egy liberális szavazó nyugodt lelkiismerettel adja rá voksát. Szentkuti Károly a legnagyobb kérdésnek azt látja, hogy képes-e indítani az MDF elegendő egyéni jelöltet az 5 százalék eléréséhez, „nagyon meg kell érte dolgozni, én bizakodó vagyok, hogy ez sikerül” - tette hozzá. Másról szólva a párt ügyvivője kifejtette véleményét a kopogtatócédulás rendszerről is, mint fogalmazott: „bebizonyosodott, hogy ez ma a magyar demokratikus választás csődje és a korrupció melegágya”. KORKÉP 3 Tavaszt akarok! KÉSZEI L. ANDRÁS SZERKESZTŐ Hát, szép kis hetünk volt megint. Szóltak a hírek lebukott brókernek látszó brókerek elsíbolt milliárdjairól, újabb hazai csúcsokat döntögető munkanélküliségről, hogy a büszke magyar harmadik köztársaságot leverte a harmadik vitág, ugyanis az úgynevezett nyomorultsági rangsorban megelőz bennünket Kolumbia és Marokkó is. Elégedetlenségi mutató terén Európában egyedül Bulgáriát „nyomtuk le”, történelmi csúcsra szökött a benzinár és úgy néz ki, áprilistól újra többet kell fizetnünk a már amúgy is horrorárú gázért. Hozzátehetném a reklám után szabadon: Magyarország, nem ilyennek szeretlek. De valahogy most mégsem ez, hanem a tavaszváró Utassy-vers ritmusa dobolt bennem. Tán el se hinnéd. / 99 A ragyogó napsütésben a hét baromságainak nyoma sem volt, olybá tűnt, mintha egy normális ország normális városának normális utcáin járnánk, megfutamították a telet a cinkék! / Hólé szivárog. /Hódítják a füvek az egész világot. / Ennek megfelelően az ajándékba kapott korai tavaszban feleségemmel nyakunkba vettük a várost. És láss csodát, a ragyogó napsütésben a hét baromságainak, nyomorult hétköznapi csatározásainak nyoma sem volt, olybá tűnt, mintha egy normális ország normális városának normális utcáin járnánk. Szinte mindenütt rendbe tették már a tulajdonosok a házak előkertjeit, az ágyásokban ott bólogattak az első hóvirágok, meg a bimbósra duzzadt japánbirsek. Anyukák tolták babakocsikban gyermekeiket kirakatokat nézegetve, némelyek már fagylaltot nyalogattak, a pékségből friss kenyér illata szabadult ki az utcára, a virágbolt előtti placcról cserepekbe ültetett ezerszínű tavaszhírnököket válogattak maguknak az emberek. Apuka biciklizni tanította háromévesforma gyermekét, egy autós megállt a gyalogátjáró előtt és széles gesztussal engedett át bennünket a zebrán. A park egyik padján nyugdíjas hölgy fordította megfáradt arcát a ragyogó napsütésnek, mellette kicsivel tinik csókolóztak boldogan, még odébb könyvet olvasott egy fiatal lány. A már-már valószínűtlen idillben azt hittem, ez egy másik ország vagy valami különös összjátéka a napnak, mígnem szemembe tűntek az addig valahogy észrevétlenül maradt választási plakátok, rajtuk a magukat hirdető új és régi megváltók fűt-fát ígérő portréival. Máskor valószínűleg bosszankodtam volna rajta, de most valahogy legbelül még jól is esett, hogy a megszámolt tízből kilencet szinte a felismerhetetlenségig letéptek valakik. Bár lenne miért, mégsem bántanám most a politikusokat, már csak azért sem, amit a Slate magazinból citálva a Metazin nevű kedvenc hírportálomon olvastam a minap. Az amerikai publicista úgy vélekedik: „Súlyos tévedés a politikusokat hibáztatni, ha egy ország válságba jut. Ők csak a választók kedvében akarnak járni. A hiba tehát az utóbbiakban keresendő. Vagyis bennünk. Azt szeretnénk, hogy az állam azonnal orvosolja minden gondunkat-bajunkat, s egyúttal megköveteljük tőle, hogy húzódjon összébb, költsön kevesebbet és csökkentse az adókat. Ha fordítani akarunk a dolgok menetén, ne pocskondiázzuk tovább a csirkefogókat, akiket vezetőknek választunk, hanem inkább nézzünk magunkba.” Jól belegondolva azért van ebben valami. És bár lenne miért, most magunkat sem ostoroznám. Jöjjön inkább a tavasz. Aztán majd csak lesz valahogy. ÁLLÁSPONT ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS , a Lajta u. 18-20. sz. alatt (Marcalvárosban). Kiváló minőségű felnőtt-, gyermekruhák és kiegészítők (fehérnemű, táska, játék, stb. ...) DOROTHY PERKINS