Kisalföld, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-26 / 71. szám
OLCSÓBBAN IS DRÁGÁNAK TARTJÁK AZ OLTÁST A méhnyakrák kialakulását 99,7 százalékban a humán daganatkeltő papillomavírusok okozzák. 4. oldal NŐI FILMEK CSAK NŐKNEK? A tavasz két bemutatott közönségfilmje két romantikus vígjáték: nőkről szól, s első ránézésre nőknek is szánták, 3. oldal A CSALÁD NAPILAPJA EGY LAKOSRA JUTÓ SZJA - MÁR CSAK 7,5-SZERES A KÜLÖNBSÉG A LISTAVEZETŐ ÉS A SEREGHAJTÓ KÖZÖTT Záraréban a megyei adóolló A kistérségek és a települések közötti különbségek is csökkentek az egy lakosra jutó személyi jövedelemadó (szja) alapján készült listán. GYŐR-MOSON-SOPRON HANCZ GÁBOR Győr leszorult a dobogóról, így Győrújbaráton és Győrújfalun kívül Vámosszabadi tudhatja magáénak a legmagasabb egy lakosra jutó személyi jövedelemadót. A folyamat Nyugat-Európában már nagyrészt lezajlott, a magasabb jövedelmű rétegek a városon kívülre költöznek. A Kisalföld által készített legfrissebb lista újdonsága, hogy a kevésbé tehetős kistérségekben nőtt jobban az egy főre jutó szja. Érdekesség, hogy az élen álló Győrújbaráton már „csak” 7,5-szer magasabb ez az összeg, mint az utolsó helyezett községben, miközben a 2007-es rangsor alapján még 11,5-szeres, a 2006-os alapján 16-szoros volt a különbség. Részletek a 15. oldalon. Az egy lakosra jutó személyi jövedelemadó a megyében, kistérségenként (Ft) változás Forrás: Magyar Közlöny, Kisalföld-számítás: 144.848 149.557 +3,3% Soproni 128.086 • M.magyaróvári 115.101 137.817 142.951 121.557 136.058 +11,9% • Pannonhalmi 101.613 133.100 +10,2% 100.996 120.796 •Téti 129.952 +9,7% 99.251 118.455 • Csornai +7,7% • Győri: 1. Győrújbarát • 2. Győrújfalu • 3. Vámosszabadi • Soproni: 1. Petőháza • 2. Fertőendréd • 3. Sopron • Mosonmagyaróvári: 1. Mosonmagyaróvár • 2. Lébény • 3. Ásványráró • Pannonhalmi: 1. Écs * 2. Pannonhalma • 3. Pázmánd • Téti: 1. Mérges • 2. Felpéc * 3. Győrszemere • Csornai: 1. Dör • 2. Csorna * 3. Rábapordány • Kapuvári: 1. Agyagosszergény • 2. Vásárosfalu * 3. Kapuvár a 2007-es adó 2006 2007 2008 évhez képest (%) 190.352 212.622 223.366 +5,1% Akadályverseny esküvő előtt A Fő tér felújítása miatt a városháza helyett a Festőterembe irányították a házasulandókat Sopronban április közepétől, ám közben a Petőfi teret is felbontották. SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL__________ Már megkapták a hivatalos értesítést is azok a fiatal párok, akik április 16. után mondják ki a boldogító igent Sopronban. Előzetes terveikkel ellentétben a nagy pillanatokra nem a városháza házasságkötő vagy dísztermében kerülhet sor, hanem a Petőfi téri Festőteremben. Mint a Kisalföld már tudatta (Előzmény: Új helyszínen az esküvők, 2010. 03.16 ), a helyszíncserére azért volt szükség, mert a Fő tér felújítása miatt a hivatalba nehéz bejutni - pláne menyasszonyi díszben -, s arra is számítani kell, hogy a hétvégi időszakokban esetleg teljesen megközelíthetetlen lesz a városháza. A dolog egyik szépséghibája, hogy azóta a színház előtt is felbontották a Petőfi teret... A kellemetlenségekért cserébe a hivatal elengedi a házasulandóknak az esketési szertartás alapdíját. Folytatás a 7. oldalon. HOGYAN LEHET CSÖKKENTENI A KORRUPCIÓT? Pártvélemények a 4. oldalon: INICIÁL AUTÓHÁZ Kft 6 km-es SZALONAUTÓK EGYEDI KEDVEZMÉNNYEL! YARIS 1.33 Terra + 5 ajtós, metálfény, klíma 3 925 000 Ft helyett 3 525 000 Ft + AJÁNDÉK 1 ÉV GARANCIA AARIS 1.6 Optimis 5 ajtós, metálfény, klíma 5 590 000 Ft helyett 4 880 000 Ft + AJÁNDÉK 2 ÉV GARANCIA VERSO 1.8 Luna 7 személyes, metálfény, klíma 6 590 000 Ft helyett 5 990 000 Ft + AJÁNDÉK 2 ÉV GARANCIA MAI SZÁMUNKBAN MŰSORÚJSÁG Negyven oldalon negyvenkét csatorna részletes műsorával, ajánlókkal, sztárokkal. HOL ÉS MIT TILTANAK A MEGYEBELI VÁROSOK? Se cigi, se „lóvár” GYŐR-MOSON-SOPRON SUDÁR ÁGNES_______________ Győrben nem gördeszkázhatunk a belvárosban, a kutyáknak bilétát, a lovaknak pedig „pelenkát” kell hordaniuk. Sopronban rendelet szabályozza, hogy közterületen kik állíthatnak pavilont. Mosonmagyaróváron a bokrok ültetését és a kripták magasságát is előírták. Hol élhetünk a legszabadabban a megye nagyobb városaiban? Folytatás a 3. oldalon. A kutyabiléta az egyik szabályozás, amelyet Győrben bevezettek. A Komszol válaszol GYŐR ÉS KÖRNYÉKE TÓTH GYULA Az új hulladékszállítással kapcsolatos egyharmados lakossági elégedettséget a rendszer beindulásának elején természetesnek tartja Kovács Barnabás. A Komszol ügyvezetője cáfolta a díjemelésről szóló híreszteléseket, hangsúlyozta: 2011. január 1-jéig nem kell többet fizetni a szemétszállításért, mint eddig. Részletek az 5. oldalon. REGIONÁLIS HÍREK GYŐR ÉS KÖRNYÉKE Miért nem látta a vasutas Ilonát? Tegnap este fél nyolckor ugyanolyan fényviszonyok között (már sötétben), ugyanúgy tolatott a mozdony, mint március 15-én, amikor a sínek között heverő Horváth Ilonát elütötte egy másik szerelvény. A rendőrség rekonstruálta a balesetet. 6. oldal SOPRON ÉS KÖRNYÉKE Ingyen masszírozza a sérülteket A kópházi Fekete Ibolya másfél évtizede sajátította el a masszírozás alapjait, azóta is ez a kenyérkereseti forrása. Alapítványoknak ajánlja fel segítségét, ha sérültekkel s az őket gondozó szülőkkel összehozzák, megtanítja nekik a hasznos fogásokat. 8. oldal RÁBAKÖZ Elutasított pályázatok, mínuszos oktatás Tizenötmillió forinttal csökkent Bágyogszovát költségvetése a tavalyi évhez képest. Az oktatásra tizennégymilliót kell pluszban fordítaniuk. 10. oldal MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE Negyvenöt esztendő szolgálat Nyugdíjba vonul április elsején a rajkaiak háziorvosa, dr. Hideg János, aki Budapestről költözött a szigetközi településre. 9. oldal