Kisalföld, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-17 / 89. szám

12 ■ Szieszta SZERKESZTI WERNER KRISZTINA BOTH ELŐD kapcsolták a sérült modult. Akkor látták csak meg, mekkora kárt okozott a rob­banás. A MAGYAR ŰRKUTATÁSI IRODA VEZETŐJE ARRÓL, HOGYAN VÁLT ŰRHAJÓTÖRÖTTBŐL HŐSSÉ AZ APOLLO-13 LEGÉNYSÉGE Negyven évvel ezelőtt a nyugati világ szeme az ég felé szegeződött: 1970. április 17-én, magyar idő szerint 20 óra 7 perckor érkezett vissza az űrből az Apollo-13 legénysége, amely az Apollo-11 és az Apollo-12 után harmadikként szállt volna a Holdra, de kis híján belehalt a küldetésbe. A részletekről Both Elődöt, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetőjét kérdeztük. TÖRTÉNELEM HANCZ GÁBOR - Az Apollo-13 majd­nem katasztrófája a történetből készí­tett 1995-ös Oscar-díjas film alapján ha­talmas médiavisszhangot kapott annak idején. Magyarországon lehetett tudni a három űrhajós kálváriájáról? - Annyira semmiképpen sem, mint az USA-ban. A játékfilmből, de dokumentumfilmekből is kitű­nik, hogy ott a közvélemény fe­szülten figyelte az űrhajósok meg­mentéséért vívott küzdelmet. - Kérem, beszéljen arról, mi történt pontosan két nappal az Apollo-13 felszállása után! - Az egyik nagynyomású oxi­géntartályban rövidzárlat miatt szikra keletkezett, ami robbanást okozott. A műszaki hiba rendelte­tésszerű használat mellett követke­zett be a Földtől 320 ezer kilométer távolságra. A baleset súlyos káro­kat okozott, s az energiaellátás na­gyon korlátozottá vált. Az űrhajó­soknak át kellett menekülniük a holdkompba, amit afféle „mentő­csónakként” használtak, és abban tudták a néhány napos visszautat túlélni. A landolás előtt szálltak vissza a parancsnoki kabinba, amit lekapcsoltak az űrhajóról, és akkor látták csak valójában, mekkora ká­rokat okozott a robbanás. A dolog fizikájához hozzátartozik, hogy az odaúton nem lehetett csak úgy visszafordulni, ahhoz ugyanis nem volt elegendő üzemanyag, hogy egy száguldó űreszközt lefékezze­nek, és az ellenkező irányban újra felgyorsítsanak. Emiatt meg kel­lett kerülni a Holdat, amely­nek gravitációs erejét kihasz­nálva állt rá az Apollo-13 le­génysége a Föld felé vezető pályára. - Bravúrnak számíton, hogy a három űrhajóst épségben le tudták hozni az űrből? - Igen, különösen azt figye­lembe véve, hogy az űrtechnika négy évtizede nagyon messze volt a mai szinttől. Egyébként a je­lenlegi űreszközök sem a napja­ink színvonalát képviselik, hi­szen például az űrrepülőgép, amely ugyan többszöri korszerű­sítésen esett át, a hetvenes évek technológiáját hordozza. - Mi volt az Apollo-13 szerencséje, ami egyáltalán megadta a túlélés esélyét? - Több tényező játszott ebben szerepet, a leginkább talán az, hogy a robbanás ereje nem volt nagyobb. Utá­na több apró fontos lépés követke­zett, például hogy az irányító köz­pontban kiszámolták a megfelelő megoldást, így az űrhajó csak any­­nyira került közel a Holdhoz, hogy visszafordulhasson, de annyira nem, hogy Hold körüli pályára áll­jon. A legvégén óriási szükség volt az űrhajósok lélekjelenlétére és ügyességére. A kabinban uralkodó hideg és a szűkös energia ellenére képesek voltak úgy navigálni, hogy sikeresen landolhassanak.­­ Egy korábbi interjújában azt nyilat­kozta lapunknak, hogy az amerikai Hold-program elindítását csak politi­„Hamis” szállóige. Az Apollo 13 című mozi egy dokumentumfilm hitelességével meséli el a történetet. Igaz, hogy a kilövés előtt három nappal csere történt a legénységben: Swigert váltotta Ken Mattinglyt, attól tartottak ugyanis, hogy utóbbi elkapta a rózsahimlőt a holdkomp tartalék pilótájától, Charles M. Duke-tól. A földet érés feszült izgalma szintén nem túlzás, a legénység tagjai ugyanis a szokásos 3 helyett 4 percre tűntek el az éterből a bolygó légkörében, így az irányító központban már azt hitték, odavesztek. Van egy kivétel: a „Houston, van egy problémánk” mondat a valóságban múlt időben hangzott el, mégis jelen időben vált belőle szállóige,­kai célok, a Szovjetunió legyőzése motiválta. Az Apollo-13 balesete után nem vetődött fel a program szünetel­tetése?­­ Kisebb kihagyást okozott, hi­szen az Apollo-14 csak háromne­gyed évvel később indult útnak ar­ra a leszállóhelyre, ahol eredetileg az Apollo-13-nak kellett volna lan­dolnia. A leszállóhelyeket a NASA úgy tervezte meg, hogy lehetőleg különböző típusú, de azért bizton­ságos felszínen legyenek. A nagy újdonságot az Apollo-15 missziója jelentette 1971 júliusában, amikor először használták a holdjárót, amivel több tíz kilométeres távol­ságot jártak be. Az amerikai Hold-program végül 1972 decem­berében ért véget. Ennek elsősor­ban az volt az oka, hogy a Szovjet­unió egyértelmű vereséget szenve­dett ezen a téren, így megszűnt a politikai cél: valakit sokadszor le­győzni már nem olyan érdekes. Szerepet játszott a takarékoskodás is, bár az Apollo-program abban a tíz évben került igazán sokba, amíg kifejlesztették a szükséges technológiát, amihez képest egy-egy újabb küldetés viszonylag olcsó volt. Érdekesség, hogy a foly­tatáshoz már megvolt az eszközök egy része, amelyeket aztán felhasz­náltak, az 1973-ban Föld körüli pá­lyára állított Skylab űrállomást például egy Saturn hordozórakétá­ból alakították át. - Gondolom, látta az 1995-ös Os­car-díjas filmet. Szakértő szemmel mi­lyennek tartja? - Nagyon jónak. A filmben nem hangzik el olyan kijelentés, ami bántó lenne, emellett még izgal­mas is, annak ellenére, hogy tud­juk, szerencsés lesz a végkifejlet. Én korábban lefordítottam egy do­kumentumfilmet angolról magyar­ra, és meg kell hogy mondjam, az dögunalmas volt. - Az űrrepülések manapság szinte csak akkor kapnak nagyobb nyilvá­nosságot, amikor baleset történik. Mennyire veszélyes ma az űrutazás? - Erre nehéz válaszolni. Minden kritikus műszaki berendezés ma­gában hordozza egy baleset kocká­zatát. A legtöbben, heten-heten a Challenger űrrepülőgép 1986-os és a Columbia űrrepülőgép 2003-as katasztrófájában haltak meg. A szovjeteknél a Szojuz-11 űrhajó há­romtagú személyzete vesztette éle­tét az űrben 1971-ben, míg Vlagyi­mir Komarov négy évvel korábban leszálláskor halt meg. „Houston, van egy problémánk” űrbaleset SÉRÜLÉS Az Apollo-13 tagjai, mielőtt a Föld légkö­rébe értek, le­Az űrhajósok bátorságát Nixon elnök a legmagasabb amerikai polgári kitünte­téssel ismerte el. A legénység tagjai: James A. Lovell parancsnok, John L. Swigert, a parancsnoki modul pilótája és Fred W. Haise, a holdkomp pilótája. A kilövés pillanata. A legénység a légkörbe lépve négy percre eltűnt az éterből. Amikor újra beje­lentkeztek, az irányító központban tapsvihar tört ki. Az Apollo-13 tagjai a Csen­des-óceánban „értek földet”. - a iAMi *f­+i i g ii| ' § . A legénységet az amerikai hadi­­tengerészet egyik deszantszállító hajója vette fel. Oscar-díjas alkotás Az Apollo-13 történetéből 1995-ben Tom Hanks főszereplésével készült film, amelynek végén az eredeti parancsnok, Lovell is feltűnik a hajókapitány szerepében. 2010. ÁPRILIS 17., SZOMBAT

Next