Kisalföld, 2010. november (65. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-20 / 270. szám

2010. NOVEMBER 20., SZOMBAT­I Szieszta SZERKESZTI WERNER KRISZTINA Legendás film, amelyet a mai fiatalok már nem ismernek. Talán ezért is érdemes a Dobozi Imre könyvéből készült mozi után a színházakban is eljátszani a tizedes és társai történetét. A Győri Nemzeti Színházban ma van a komédia premierje. Tarantino Becstelen brigantyk című filmje ihlette plakát A rendező megnézte és megszerette az amúgy is kedvelt, őrült zseni filmplakátját. Adaptálta A tizedes meg a többiekre, és most már több óriásplakáton is látható, rendhagyó hirdetéseként a komédiának. ÁTÍRT KLASSZIKUS: AZ OROSZ LÁNYOK MÁR A SPÁJZBAN VANNAK! A tizedes meg a többiek SZÍNHÁZ FÁBIÁN GYÖRGY Aki szereti az időutazós, neve­tős és mindezek mellett érzel­mes történeteket, azoknak mindenképpen ajánlott mondja a rendező, Forgács Pé­ter. A premier előtt két nappal beszélgettünk. - Egy híres filmet színpadra írni veszélyes dolog. De Korog­nár Károly meg merte tenni. Rá­adásul egy egészen merész for­dulatot is beleírt a történetbe. Az eredeti történetben az oroszok a spájzban vannak. Egy férfi jön elő a polcok mögül. A színdarab­ban azonban nem Grisa, hanem Szása lesz a szereplő és Mihályi Orsi kelti életre. A második fel­vonás is másról szól, mint ahogy azt az író elképzelte. Nem tu­dom, mit szólna ehhez Dobozi Imre, de tény, a tizenhárom férfi szereplő mellé nagyon kellett egy nő. Akiről azt hiszik, férfi, de kiderül... de ez maradjon megle­petés a nézőknek. - Tud a színház pluszt adni? Megje­lent könyvben, létezik egy egészen zseniális film Major Tamással, Men­­sáros Lászlóval, Sinkovics Imrével és Darvas Ivánnal a főszerepben. Kell ennél több? - Az biztos, aki a filmet ke­resi majd a színházban, az nem találja meg. De átélni egy törté­netet, a mi kiváló színészeink játékának a részesévé válni, közben hihetetlenül jól szóra­kozni egészen biztos, hogy több mint kivenni a video­kölcsönzőből a filmet. - A színház nagyon fontos hely az elmélyülésre, de időnként azért megkérdezik a nézők is, amit én is most. Tessék mondani, ez egy neve­tős darab lesz? - Igen. Vígjátékot rendez­tem, de nem tudtam megta­gadni magam, mert azt gondo­lom, a komédia is akkor jó, ha vannak benne viszonyítási pontok, szinte tragikus részek. - A bemutató előtt két nappal be­szélgetünk. Ilyenkor elvileg már minden a helyén van. - Elvileg igen. Ám számos fi­nomítást ilyenkor végzünk el. A látványos és hatalmas díszlet is nemrég jött csak meg, ez általá­nos a színházi gyakorlatban. Ti­zennyolc próbánk volt arra, hogy összeálljon a darab, de a véghaj­rára is maradtak feladatok. El­kezdtük a világosítópróbákat, megszólalnak az effektek. - Ezeket különösen szereti rende­zőként. - Való igaz. A filmbejátszá­sok, a muzsikák és ebben a da­rabban az élethű hangzások fon­tosak voltak. A darab elején majd tapasztalni fogják a nézők, megszólal egy hang és előre fi­gyelmezteti őket, hogy ne ijedje­nek meg, a hatás kedvéért élethű effekteket használunk. Van két igazi fegyver is a történetben és ezek bizony hatalmasat szólnak. - Említette, hogy a díszletek lát­ványosak. Mondana még valamit róluk? - Az egész történet a II. vi­lágháború végén játszódik. Egy romos kastélybelsőben. Maga a kastély impozáns, de látszik rajta a pusztulás. Göcz Béla gigantikus díszlete tetsze­ni fog a nézőknek. - Ön csak szórakoztatni akart ez­zel a színdarabbal, vagy van üze­nete is a befogadók számára? - Van benne két-három mon­dat, amit direkt kértem a színé­szektől, hogy a közönség felé mondjanak. Mert ezek úgy ér­zem, nekik, a ma emberének szólnak. Egy csipetnyi aktuálpo­­litikai beszólásra is alkalmat adott A tizedes meg a többiek, de hogy hol, miben, nem mondom meg. Aki észreveszi, az észreve­szi, a többieknek talán nem is olyan fontosak ezek a részek. De a fő cél a szórakoztatás volt. An­nak is egy elegáns formája. Nin­csenek trágár mondatok, ke­mény kiszólások. De van külön­leges helyzetkomikum. Például az egyik résznél a tíz szereplő háttal áll percekig a közönség­nek, de mégis ez az egyik legne­vetségesebb része a darabnak. - Gondolom, a színészek élvezték a játékot. - Nagyon. Szeretem, ha a pró­bákon jó a hangulat, és itt is az volt. Néha magamban felrobban­tam az idegességtől, de remélem, ez rájuk nem volt hatással. Rup­­nik Karcsi zseniális, Pimpi (Ung­vári István) úgyszintén, de sorol­hatnám a többieket is, Maszlay István, Posonyi Takács László, Fejszés Attila, Pingiczer Csaba, Jáger András, Szilágyi István, Koppány Zoltán, Rázga Miklós, Járai Máté, Venczel Kovács Zoltán és Fehér Ákos, Pörneczi Attila.­­ Olyan lett a kész mű, mint ami­lyennek megálmodta? Amikor nyáron a Széchenyi téren találkoz­tunk, egy dalt is tervezett, amit szeretett volna megírni bele.­­ A dal kimaradt, de felcsen­dül egy másik, egy különleges altató. De erről sem mondok többet. A darab nagyjából úgy alakult ki, ahogy elterveztem. - Várja már a premiert? - Hát, őszintén nem. Mert nem szeretem a körítést egy-egy bemutatón. Érdekes, ha színész­ként várok rá, akkor az izgalom­tól fél hétkor már majdnem elal­szom, olyan álmos vagyok. De rendezőként ez nincs bennem. Tudom, hogy a vége függöny után még egyszer felhívnak majd a színpadra, de ettől kezd­ve el kell engednem az előadást. Ettől kezdve a színészeké, és övék lesz a siker is. Ez örömteli, de egyben egy kicsit szomorú dolog is. Mire készül Forgács Péter? A színész-rendező a Mária evangéliuma című Tolcsvay-darabban az egyik legnehezebb szerepet, Jánost fogja énekelni. Erre készül és elkezdte egy dédelgetett álmát valóra váltani, színdarabot ír a Csokoládé című filmből. Mint mondja: kiváló dialógusok, nagyon jó zenék, színdarabként is siker lehet. 13 L­epje meg gyermekét, unokáját Breki magazinnal! Kifestők, mesék, fejleszt­és foglalkoztató feladatok 48 oldalon. Hogyan szerezheti meg a Breki-ajándékokat? Megrendelését rendszerünkben rögzítjük, kézbesítőnk hamarosan felkeresi Önt. A választott terméket (gyermekesernyő vagy ceruzatartó) csak januárban tudjuk házhoz szállítani. Hogyan rendelheti meg a magazint? ^ • Telefonon: hívja a 06-80/504-504 vagy a 06-96/504-504-es telefonszámot. (£) • Interneten: a www.breki.kisalfold.hu weboldalon vagy a terjesztes@kisalfold.hu e­mail címen. © • Személyesen: ügyfélszolgálatainkon vagy a kézbesítőjénél. Ajánlatunk 2010. november 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Féléves előfizetéshez KATICÁS CERUZATARTÓVAL, 1 éves előfizetés esetén egy GYERMEKESERNYŐVEL lepjük meg. A Breki magazin előfizetési díjai: __________Kisalföld-előfizető vagyok_____Nem vagyok Kisalföld-előfizető 3 hónap__________870 Ft_____________________990 Ft____________ 6 hónap_________1.740 Ft____________________1.980 Ft____________ 12 hónap­ 3.480 Ft _______3.960 Ft___________ B­reki vasárnap 14 órától az UGRIPARKBAN tűnik fel.

Next