Kisalföld, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-01 / 279. szám
2010. DECEMBER 1., SZERDA KISALFÖLD AZ LEHET VIGASZ, HOGY SZEPTEMBERTŐL ÚJ FINANSZÍROZÁS LÉP ÉLETBE A KÖZOKTATÁSBAN Társulásra nincs fejkvóta Tegnaptól biztosra vehető, hogy a 2011-es központi költségvetésbe nem sikerül módosító javaslatként „becsempészni” a társulási óvodákban, általános iskolákban tanuló gyerekek után ma még járó, állami (36.300 forintos) fejkvótát. Az érintett önkormányzatoknak egy reményük maradt: szeptembertől változik a közoktatás finanszírozása, s ott visszajöhet a pénz egy része. MAGYARORSZÁG SUDÁR ÁGNES A jövő évi költségvetési tervezetben nem szerepel a társulási óvodákban, általános iskolákban tanuló gyerekek után járó állami fejkvóta. A problémát Kovács József tápszentmiklósi polgármester szúrta ki, a Kisalföld november 11-én adott nyilvánosságot neki. Előző cikkünkben jeleztük azt is, hogy a polgármester kérte Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője segítségét. A politikus módosító indítványt nyújtott be a parlamentben, lényege, hogy a társulási iskülön-külön nem tudtak komplett osztályokat (alsó vagy felső tagozatot) működtetni a kötelező osztálylétszámmal. Tápszentmiklós Győrasszonyfával, Lázival, Tarjánpusztával és Nyalkával közösen társult az iskola, illetve az óvoda ügyében; 209 tanulóval és 90 óvodással működnek. A 2010-es költségvetés a most ősszel indult tanév végéig (2011 augusztusáig) biztosítja a „fejkvótát”, 2012-től azonban csaknem tízmillió forinttól esik el a társulás. A költségvetési módosítás benyújtásával csaknem egy időben járt Győrben Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, aki Bakonyszentlászlón él, ahol szintén létkérdést és milliókat jelenthet a kvótaelvonás. A győri sajtótájékoztatón az államtitkár azt válaszolta a Kisalföldnek: a költségvetésben a pénz megvan, csak más soron, a kérdésben szakértői egyeztetések folynak. Kara Ákos tegnap azonban arról számolt be, hogy a 2,4 milliárd forintos pluszkiadással járó módosító javaslatot a kormányzó frakció valószínűleg nem fogja támogatni, így a parlamenti többségre sem számíthat. Úgy tudjuk pedig, a politikai lobbi jól indult, az érintett minisztériumot sikerült meggyőzni, s a kormány is tárgyalta a kérdést. A döntés azonban végül nem lett pozitív. Öröm az ürömben, hogy a bejáró felső tagozatosok után 12 ezer forinttal biztosan számolhatnak jövőre a helyhatóságok. Az önkormányzatoknak anynyi vigasz jut még, hogy a nemleges válasz azzal a kiegészítéssel született meg, hogy szeptembertől új finanszírozás lép életbe a közoktatásban. Valószínűsíthető, hogy a pedagógusok bérét az állam állja, s a fejkvóta egyes elemeit, ha más jogcímen is, de megkapják az önkormányzatok. Ez azonban még messze nem az, ami most van: Kovács József szerint az önkormányzatok nem tehetnek mást, mint a jövő évi költségvetésüket úgy fogadják el, hogy ezzel a pénzzel nem számolnak. Mint írtuk is, a 2011-es év még csak-csak hozható, de a 2011/2012-es tanév második felétől már komoly gondok lehetnek. A tanárok fizetésével kapcsolatban azért szkeptikus a polgármester, mert mint mondja, most is több mint egymillió forint túlóradíjat kell jogosan kifizetni a pedagógusaiknak, mert az állam által előírt (és később finanszírozott?) kötelező óraszám és a valóság nincs köszönő viszonyban. Is Kovács József szerint az önkormányzatok nem tehetnek mást, mint a jövő évi költségvetésüket úgy fogadják el, hogy ezzel a pénzzel nem számolnak. Kolák fenntartói ezentúl is kapják meg a 36.300 forintos fejenkénti állami normatívát. Nem egyedi, hanem országos problémáról van szó, amit a legjobban az bizonyít, hogy Kara Ákos indítványa mellé nemcsak Gyopáros Alpár csornai képviselő állt oda, hanem az egyik Békés és Veszprém megyei kollégájuk is csatlakozni kívánt. A térségi iskolákat azok a kistelepülések hozták létre, amelyek A kisiskolák gyermekeit nem kell hogy foglalkoztassa a finanszírozás kérdése - főképp, ha esik a hó de a fenntartók feje jövőre fájni fog emiatt. fotóillusztráció: Kertleff András Csak a jövő év végéig járőröznek BÉCS. A jövő év végéig fokozatosan leépítik az osztrák hadseregnek a keleti határtérségben teljesített járőrszolgálatát az osztrák kormány keddi döntése értelmében. A témával nemrég a Kisalföld is foglalkozott (Kell-e katona a határra?, november 24.). Ausztria kormánya most újabb egy évvel, 2011 végéig meghosszabbította az úgynevezett határőrizeti segédszolgálatot, de egyúttal arról is döntött, hogy a jövő év végén felszámolják azt. 2011 első felében még ezer fő marad a lehetséges legmagasabb létszám, július 1-jétől ötszáz főre csökkentik a keretet. A volt schengeni határ, térségében végzett katonai járőrszolgálat költségei az osztrák számvevőszék szerint évi 22 millió eurót tesznek ki. Hatékonyságát gyakran bírálták, elsősorban a magas költségek fényében. A segédszolgálatot a vasfüggöny lebontása után, 1990-ben vezették be a határsértések megakadályozása érdekében. Az először átmenetinek szánt missziót a schengeni határok 2007-es kiterjesztése után is évről évre meghosszabbították, de az előző időszaktól eltérően katonák azóta nem intézkedhetnek, csak jelentést tesznek a rendőrségnek. Hány iskolát érinthet a normatívamegvonás? Előző cikkünkben már kiszámoltuk, hogy a megyében a 183 településnek csaknem a fele érintett lehet ebben a kérdésben. TIZENEGY HÓNAP ALATT HATODÁVAL LETT DRÁGÁBB AZ ÜZEMANYAG LITERJE Tovább emelkedhet a benzinár MAGYARORSZÁG FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató vezetője legutóbb májusban nyilatkozott a Kisalföldnek. Akkor azt prognosztizálta, hogy éves átlagban 340 forint körüli benzinár, novemberig pedig további áremelkedés valószínű. A számítás bejött, bár ő néhány hónapja nem zárta ki azt sem, hogy az átlagár 350 forint fölé kúszik. A szakember kérdésünkre most sem biztatott kedvező előrejelzéssel. Elemzésük szerint jövő májusig további 4-5 százalékkal, azaz nagyjából 15 forinttal nőhet a benzin átlagára, s így elkerülheti a 360 forintot. A csökkenő bizalmat magasabb kockázati felárban, például magasabb devizaárfolyamokkal kell megfizetnünk Hegedűs Miklós szerint. „A hazai benzinárakat két tényező mozgatja. A kőolajszármazékok tőzsdei árai, valamint a dollár-forint árfolyam. Az előbbiben nem várható érdemi elmozdulás a következő egy két negyedévben. Miután az év eleje nem a szállítások fő szezonja, inkább a jelenleg hordónként valamivel 80 dollár feletti kőolajár kis lemorzsolódása valószínűsíthető. Ugyanebbe az irányba hat, hogy az Egyesült Államokban jelentős készletek halmozódtak fel, azaz a keresleti oldalon nincs nagy nyomás. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a dollár további 5 százalékot meghaladó mértékben erősödik a forinthoz képest a következő öt-hat hónapban, s ennek meglesz a hatása a töltőállomásokon” - magyarázta Hegedűs Miklós. A szakember hozzátette: a forintárfolyam rendkívüli ingadozásokat mutatott az elmúlt hetekben, egy dollár ért 238 és 195 forintot is, tegnap megint csaknem 220 forint volt. Az ügyvezető úgy vélte, a gyengülés oka, hogy a piacok azt érzik, a kormány a piacgazdaságtól idegen, a realitásokat nem mindig figyelembe vevő gazdaságpolitikába kezdett. A csökkenő bizalmat magasabb kockázati felárban, például magasabb devizaárfolyamokkal kell megfizetnünk Hegedűs Miklós szerint. A legolcsóbb és a legdrágább megyei töltőállomás közötti árkülönbség 23 forint volt tegnap. fotó: baranyai edina KÖRKÉP 3 Nyugi-nyugdíJ ÁLLÁSPONT Kérem szépen, az a véleményem, hogy a nyugdíj legyen mindenkinek „nyugi-nyugdíj”. Ugyanis most olyan híreket hallani - e téma felforrósodott vitáinak kereszttüzében -, hogy az elképesztő. Egy minimálbérért dolgozó 31.600 forint havi nyugdíjra számíthat. Ezt például egy pénzintézeti szakember jelentette ki, hozzátéve, hazánkban a nyugdíjrendszert többszörös szorítás béklyózza. Alacsony a járulékot fizetők, ugyanakkor viszonylagosan magas az eltartottak száma. A másik alapvető probléma, hogy hazánkban minden harmadik adózó csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot. A helyzet súlyos: alig tíz év múlva 160 ezer ember éri el a nyugdíjkorhatárt a tavalyi 105 ezerrel szemben. Ha tehát az évtizedek óta tartó demográfiai fogyás következtében kevesebben fizetnek majd járulékot, egyszersmind növekszik a nyugdíjra jogosultak száma, kikövetkeztethető, változatlan járulékszint és átlagnyugdíj mellett mekkora problémát jelent majd az öregségi ellátások előteremtése, kifizetése. De - tegyük hozzá - e gonddal néz szembe több más, hozzánk hasonlóan „elöregedő” uniós állam is. No már most, e „változatlan átlagnyugdíj” kapcsán adódhatna a gondolat az egységes ellátásról, mint például Ausztráliában: miért ne kaphatna egyforma összeget a nyugdíjas varrónő, a juhot terelő juhász, a cipész, az eladó, a nagyvállalati osztályvezető, az igazgató, a bankár és a miniszter? Hiszen aktív munkálkodása során (jó esetben) mindenki megteremthette már egzisztenciáját a maga tehetsége, esze, helyzete és leginkább az egymásétól jócskán eltérő fizetése révén. A „nyugi nyugdíjrendszer” talán emberséges lenne, de igazságos biztos, hogy nem, hiszen jogos az igény, hogy aki sokat tett az asztalra, több járulékot fizetett, az többet is kapjon vissza belőle. Bárhogy is van, sok millió emberre aligha lehet mindenkinek tetsző szabályozást hozni. Marad a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a politikai kurzusok állandóan változó ötletelése, az „ember embernek farkasa” kíméletlensége. Aztán decemberben úgyis jön a Jézuska, majd megbocsát nekünk... !f Bárhogy is van, sok millió emberre aligha lehet mindenkinek tetsző szabályozást hozni. GOSZTONYI MIKLÓS ÚJSÁGÍRÓ A dolgozói jogokról GYŐR-MOSON-SOPRON: Hogyan tovább? címmel jelentettek meg tájékoztató füzetet az osztrák (ÖGB) és a magyar (MSZOSZ) szakszervezetek „IGR - Jövő a határtérségben” című projektjük keretében. A kiadvány pályakezdőknek szól, ezért is mutatták be már több megyei középiskola végzőseinek. „Ugyan a fiatalok szinte csak azt tartják fontosnak, hogy munkát találjanak, ám hamar kiderül, mennyi gondot okoz, ha nem figyeltek arra, munkaszerződésükbe mi került bele. Többek közt ehhez is ad tanácsokat a kiadvány” - állítják összeállítói. Hozzá lehet jutni Győrben a Csaba utca 16. szám alatt, az MSZOSZ megyei képviseletén (96/512-720). AKCIÓ A HAJNAL HÚSBOLTOKBAN a készlet erejéig! | Győr, Vásárcsarnok i Kodály Z. u. 15. ‚ Czuczor G. u. 12. ‚ Bácsai u. 114. ) Aradi vértanúk útja 18. › Mosonmagyaróvári Csorna · Sopron A tél hideg, a nyár forró, a Hajnal-Hús mindig friss és olcsó! ^ Elindult a nagy karácsonyi ajándékosztás! Minden nap értékes nyeremények várnak Önre! ^ loiiye re 111 i'nyt'k: * < a non 14‘Kria HL Rió I nil III)villciikjlllllTH ^ SimiMni,'III < i j;, J>\ l> liiY/imo/i rfi>«lv/»,i' [ .liíussam Ön is vi liink: Mtalfold.hu/karacsony j • Canon MG 5150 tintáa^Mta niultifúnkriós nyomtató I * Téli vitamincsomag I • Kismamáknak szóló csomag