Kisalföld, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-20 / 295. szám

2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ KISALFÖLD Kórházi elismerések A hagyományokhoz híven, idén is az évzáró karácsonyi ünne­pen adták át a „Soproni Erzsé­bet Kórházért” díjakat. Az elis­merést dr. Komornoki László és dr. Fónay Károly kapta. SOPRON MUNKATÁRSUNKTÓL_________ A Soproni Erzsébet Oktató Kór­ház a Pannónia Med Hotel Euró­pa Termében tartotta hagyomá­nyos karácsonyi ünnepségét a hétvégén. Prof. dr. Baranyai Ti­bor főigazgató főorvos köszöne­tet mondott kollégáinak és mindazoknak, akik a mögöt­tünk hagyott esztendőben segí­tették az intézmény gyógyító-, tudományos és oktatótevékeny­ségét. Mint mondta, az adventi időszak olyan alkalom az ember számára, amikor elűzhetjük éle­tünkből a közömbösséget, a rosszindulatot és a lelkünk megtisztulásával közeledhe­tünk a szeretet ünnepéhez. A főigazgató főorvos „Soproni Erzsébet Kórházért” díjat adomá­nyozott dr. Komornoki Lászlónak, a Sopron Holding vezérigazgató­jának, aki évek óta jelentős ösz­szeggel támogatja a kórház ala­pítványát, segítette az utak, a tér­­világítás karbantartását, az orvo­si lakások rendbetételét és hozzá­járult a két intézmény közötti jó partneri viszony kialakításához. A másik kitüntetett dr. Fónay Károly PhD, aki hosszú pályafutá­sa során kiemelkedő gyógyító, oktató és tudományos tevékeny­séget végzett. A 2010 januárjában nyugállományba vonult osztály­­vezető főorvos több mint 20 évig állt a pulmonológiai osztály élén és ellátta a kórház tudományos igazgatóhelyettesi munkáját. Tu­dományos munkássága elsősor­ban a kardiopulmonológia határ­­területei felé irányult. E témakör­ben védte meg kandidátusi érte­kezését, 39 dolgozatot publikált, 46 nemzetközi és hazai kongresz­­szuson tartott előadást. Király Je­nő- és Miskovits Gusztáv-díjas, főtanácsosi címmel rendelkezik. A meghívottakat az advent és a karácsony jegyében Tóth And­rás szavalataival, valamint Bán­ki Dezső és Klukon Edit zongora­­játékával köszöntötték, akik Beethoven IX. szimfóniájának Liszt által készített, kétzongorás változatát adták elő. Dr. Komornoki Lászlónak prof. dr. Baranyai Tibor főigazgató főorvos ad­ta át a „Soproni Erzsébet Kórházért” díjat. Szinkronúszó-bemutató A soproni Csik Ferenc Uszodában tartották szombaton a Synchro Sopron SE szinkronúszóinak bemutatóját. A programban a növendékek az utánpótlás és a felnőtt kategóriában mutattak be szóló-, duó- és csapatkűröket. BÁV ZÁLOGHITEL AZ ÉV LEGJOBB AJÁNLATA: Ft/­ záloghitel a 14 K-os arany­ékszerekre, tárgyakra Ft/. záloghitel a 18 K-os arany­ékszerekre, tárgyakra A kiemelten magas kölcsönösszegeket új elzálogosításoknál, 15 napos futamidejű expressz hitel termékünk igénybevétele esetén folyósítjuk SOPRON, ÓGABONA TÉR BE­TEL.: 99/338-062 AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2010.12.­­ 2011. 01. 6. HOZZA HOZZÁNK ÉRTÉKEIT! SOPRON ÉS KÖRNYÉKE | SZOMORÚ LESZ SZÁNTÓÉK ÜNNEPE, KIÍRTÁK AZ ÁRVERÉST AZ OTTHONUKRA A biztosítás sem segített SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Szántóné Török Mónikát a mi­nap újra felkerestük, bízva ab­ban, jó híreket mond majd. - A férjem tizenegy évig dolgozott Ausztriában szakácsként. Bol­dogan éltünk. Amikor összehá­zasodtunk és gyerekeket tervez­tünk, nem gondoltam volna, hogy ez velünk megtörténhet - sírja el magát újra. Mónikáék mindennapjait a betegség mellett a rendkívül lassú, bürokratikus ügyintézés is nehezíti. Még most is csak a magyar nyugdíjat kapják, ami alig hatezer forint, hiszen itthon csak pár hónapos munkaviszo­nya volt a férfinek. Az Ausztriá­ból érkező pénzre várni kell, így a gyesből, a családi pótlékból (összesen 61 ezer forint) és a nyugdíjból kell fedezni a megél­hetésüket. Ebből nem tudják fi­zetni hitel segítségével megvá­sárolt otthonuk részleteit. Év elején azonban még remény­kedtek abban, hogy a betegbiz­tosítási összeg segít majd a szo­rult helyzetben. - A férjem betegségét bizto­sítási eseménynek ismerte el a biztosító, tizenegymilliót fizet­tek. Annak idején tízmillió fo­rintot vettünk fel, a biztosítási pénz egy az egyben oda ment és a betegségig rendesen törlesz­tettünk, mégis hihetetlenül sok pénzzel tartozunk még, így kiír­ták a lakásunk árverezését. A szociálpolitikai támogatás és az állami kezességvállalás hatmil­lió forint, a bankkal szem­ben fennmara­dó tartozásunk ötmillió. Ezt a pénzt talán részletekben vissza tudnánk fizetni, ha meg­kezdenék az osztrák nyugdíj fo­lyósítását, de mivel nem va­gyunk hitelképesek, erre sem kapunk lehetőséget. Úgy érzem, nem érdemes már kapaszkod­nunk... Egy szoba-konyhás la­kásban is boldog lennék a gye­rekekkel, csak végre rendeződ­jenek a dolgaink. A férjem saj­nos már nem lesz egészséges, de szeretnék végre gyomorgörcs nélkül ébredni és nem rettegni attól, mikor raknak ki minket a lakásunkból. 91 Egy szoba-konyhás lakásban is boldog lennék a gyerekekkel, csak végre rendeződjenek a dolgaink. Szántóné Török Mónika A család a Kisalföld cikkei nyomán az emberek segítőkészségének ezernyi megnyilvánulását tapasztalta, ami­ért nem győznek eléggé hálásak lenni. FOTÓ: magasi Sokan segítettek. Az édesanya elmondta, a Kisalföld cikkei nyomán az emberek segítőkészségének ezernyi megnyilvánulását tapasztalta, amiért nem győz eléggé hálás lenni. A tavalyi karácsonyt a Lions klub adománya tette még boldogabbá, de segített a városvezetés, a kislány iskolája, a Hunyadi, és jótékonysági bált is szerveztek megsegítésükre. Mindennek ellenére a hitelcsapdából nem sikerül kikászálódniuk. A sarródi nyerte a betlehemek versenyét A sarródi betlehem nyerte a Fertő-táj Világörökség Egyesü­let betlehemkészítő pályázatát. A településen annyira örülnek a sikernek, hogy már a jövő évi összeállítást tervezik. FERTŐ-TÁJ MUNKATÁRSUNKTÓL__________ Betlehemkészítő pályázatot hir­detett a kultúrtájon működő kö­zösségeknek, intézményeknek a Fertő-táj Vllágörökség Egyesület. Felhívásukra öt településről érke­zett jelentkezés, ám mivel hagyo­mányosan Hidegségen is állíta­nak betlehemet, a zsűri hat he­lyen tekintette meg a karácsonyi ünnepkörre készült alkotásokat. Taschner Tamás, az egyesület tit­kára elmondta: a betlehemi já­szolban feltűntek a Fertő-táj pa­raszti életének hagyományos kel­lékei, a tájra jellemző nád, sás, bodza. A pályamunkák közül ki­emelkedett mesteri munkájával, összefogottságával, egységes megjelenítésével a sarródi betle­hemi jászol. - Már régi tervünk volt egy köztéri betlehem elkészítése, ezért is jelentkeztünk a pályázat­ra. Több mint tíz ember munkáját dicséri a nyertes betlehem, ami­nek alapját a közmunkások ké­szítették, a tetejét hozzáértő ná­­dazó, a bábokat pedig Szalainé Rózsa Katalin. Csak természetes anyagokat használtunk: gyé­kényt, csuhét, nádat, fát és gyap­jút - mondta el a munkát koordi­náló Kemenár Katalin, a sarródi tájház vezetője, aki azt is elárulta: annyira örülnek a sikernek, hogy már a jövő évi, még szebb, még kedvesebb betlehemet tervezik. Hol láthatók a betlehemek? Fertőrákoson a püspöki kastély előtt (alkotó a Fertőrákosi Vendégváró Egyesület), Hidegségen a polgármes­teri hivatal előtt (Grubits János és a horvát kisebbségi önkormányzat munkája), Hegykőn Völgyi János házánál, a Kossuth Lajos utca 7. szám alatt (Völgyi János és családja műve), Balfon a József Attila-kultúrház előtt (a Balfi Kulturális Egyesület, a Pro Kultúra és a Balf Alapítvány támogatásával készítették Bokán Csilla, Szepes Péter festőművészek, a kivitelezésben Huszár Ádám segített), Sarródon a templomnál (a sar­­ródiak közös munkája), Fertőszéplakon a templomnál (a falu lakói kö­zösen készítették). Tisztelt ügyfeleink! MagyarBazár - Az apróhirdetési újság jmr Bazar 2010. december 20-ától (hétfő) SOPRONBAN ÚJ HELYEN, a Lapcom Kft. irodaházának ügyfélszolgálatán, a Frankenburg u. 2/A. szám alatt (Kisalföld napilap) várja önöket. KÖZÉRDEKŰ Véradás NAGYCENK-SOPRON. A Ma­gyar Vöröskereszt és a vérel­látó intézet holnap 16-19 óra között véradásra várja Nagy­­cenk segítőkész lakosait az is­kolában. NAPI PROGRAMAJÁNLÓ Mozi CINEMA CITY - SOPRON PLAZA (99/343-410) Trón: Örökség 3D (USA-film): 13, 17,30, 20 óra. Trón: Örökség (USA-film): 13.45,16.30,19 óra. Megaagy (USA-film): 14.16,18.15, 20.15 óra. Üvegtigris 3. (magyar film): 14.30,16.30,18.30, 20.30 óra. Narnia krónikái - A Hajnal­vándor útja (angol film): 13,15.30, 17.45 óra. Red (USA-film): 14.45, 20 óra. Aranyhaj és a nagy gubanc 3D (USA-film): 15.30 óra. Aranyhaj és a nagy gubanc (USA-film): 13.45.18 óra. Zimmer Feri 2. (ma­gyar film): 15.45 óra. Ilyen az élet (USA-film): 20.15 óra. Harry Potter és a halál ereklyéi I. rész (an­­gol-USA film): 17,19.45 óra. ELIT (99/312-211) Harry Potter és a halál ereklyéi 1. (USA-film): 15,17.45,20.30 óra. HUSZÁRIK (99/312-211) Bogyó és Babóca (magyar film): 16 óra. Babák - Az első év (fran­cia film): 18 óra.

Next