Kisalföld, 2012. szeptember (67. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-12 / 214. szám

­ HAZA ÉS NAGYVILÁG Keresetek kétmilliárdig Az átlagos személyi jövedelem­adó- (szja) teher 2011-ben átlago­san 13,7 százalék volt az adóható­ság adatai szerint, 75 százalék­­ponttal alacsonyabb az előző évi­nél, az összes adókötelezettség a jogszabályváltozások és a jöve­delmi viszonyok változásának ha­tására 270,1 milliárd forinttal, 1194,2 milliárd forintra csökkent MAGYARORSZÁG MTI_________ Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoz­tatón a tavalyi változások közül ki­emelte a 16 százalékos egykulcsos adó bevezetését és a családi adó­kedvezmény-rendszer kiteljesedé­sét. Tavaly változott az összes ösz­­szevonás alá eső jövedelem fogal­ma is, kikerült belőle a nyugdíj, emiatt 709 milliárd forint nem sze­repel az összes jövedelemben. A munkaviszonyból származó bérjövedelmek 4,1 százalékkal emelkedtek 2011-ben. Tavaly 3,805 millió embernek volt munkavi­szonyból származó bérjövedelme, amelynek átlagos évi összege 1,903 millió forint volt (havi 159 ezer forint). A tavaly realizált leg­nagyobb összevont jövedelem 1 milliárd forintot tett ki, 400 millió forinttal alatta maradt az előző évinek. Ez szinte teljes egészében munkaviszonyból származó bérjö­vedelem volt. A legnagyobb for­rásadós jövedelem 7,2 milliárd fo­rintos értékével több mint négy­szerese a 2010-ben kimutatott 1,7 milliárd forintnak, amit osztalék­ból ért el az adózó. Az összevont jövedelmek volumene az adóter­het nem viselő járandóságok adó­mentessé tétele miatt tavaly 4,3 százalékkal, 8034,4 milliárd fo­rintra csökkent; az új adómentes­ségek nélkül számítva e jövede­lem 4,5 százalékkal nőtt. Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jö­vedelem 36,1 százaléka, 2904 mil­liárd forint. Az országos átlag havi 155.761 forint volt, a legmagasabb a fővárosban (214.353 forint), a legalacsonyabb pedig Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyében (118.443 forint). Az összevont adóalapot ter­helő kedvezményekkel csökken­tett adó összege 1097 milliárd fo­rint volt, közel ötödével kevesebb az előző évinél, ezzel párhuzamo­san a forrásadós jövedelmeket terhelő adó 4,5 százalékkal, a 2010. évi 100,6 milliárdról 96,1 milliárd forintra esett vissza. Családi kedvezmény címén 2011-ben több mint 1,017 millió­an, az összevont jövedelmet rea­lizáló magánszemélyek 23,7 szá­zaléka csökkentette adóalapját átlagosan 1,107 millió forinttal, összesen 1126,2 milliárd forinttal. A 16 százalékos adómértékkel számítva ez 180,2 milliárd forint adókedvezményt jelent. Az Államadósság Elleni Alap­ba történő befizetés utáni kedvez­ménnyel négyszázan éltek, össze­sen 300 millió forint összeggel. Adójóváírást az előző évinél 165 ezrrél kevesebb személy vett igénybe, a fajlagos összeg 140 ezer forintról 109 ezer forintra, az ösz­­szes kedvezmény 484,1 milliárdról 360,4 milliárd forintra csökkent. Az elszámolt lakáshitel-ked­vezmény összege 5,5 milliárd fo­rinttal, az önkéntes pénztári ren­delkezéseké 2,7 milliárd forinttal mérséklődött. Az egyetlen kedvezményt sem elszámoló magánszemélyek szá­ma 532 ezerről 763 ezerre nőtt. Az adó fizetésére kötelezettek száma 147 ezer fővel, 3,343 millióra csök­kent. Az ingatlan-bérbeadásból képződött jövedelem kikerülése a forrásadós jövedelmek közül 61,6 milliárd forinttal csökkentette a külön adózó jövedelmeket. Az ár­folyamnyereségből, a kamatból származó és a vállalkozásból ki­vont jövedelem szintje több mint másfélszeresére emelkedett, de ingatlanátruházásból is 14,3 szá­zalékkal magasabb jövedelemről adtak számot a magánszemélyek, mint az előző évben. Az osztalé­kok megduplázódtak, az összes forrásadós jövedelem közel 70 százalékát alkották tavaly. Az osz­talékok utáni adó az adóteher mérséklése ellenére 13,8 milliárd forinttal nőtt és 60,3 milliárd fo­rintot tett ki. Az összes forrásadós jövedelem 3,6 százaléka kül­földről származott. Az adóhatóság összesen 4,495 millió magánszemély adatait dol­gozta fel. Cél: teljes foglalkoztatás A munkahelyvédelmi akcióterv 15 millió munkahely megvédését és több százezer új munkahely létesíté­sét eredményezheti - emelte ki Ma­­tolcsy György nemzetgazdasági mi­niszter kedden. Az akciótervet cél­zott foglalkoztatáspolitikai és adó­programnak nevezte, amely azokban a munkavállalói csoportokban kínál kedvezményeket támogatást, ahol Magyarországon nagyságrendileg ki­sebb a foglalkoztatási szint, mint az unióban. A miniszter szerint az ak­cióterv után, a sikeres közmunka­­programok tudatában kitűzhetik Magyarország elé a teljes foglalkoz­tatás célját. „Orbán a felelős” Az MSZP elnöke szerint Orbán Vik­tor kormányfő „morálisan megsem­misült” azzal hogy beismerte: ő döntött­­ a várható következmé­nyek ismeretében - az azeri baltás gyilkos kiadatásáról Mesterházy At­tila kedden lemondásra szólította fel a szerinte a tisztségére alkalmatlan­ná vált miniszterelnököt. ,A minisz­terelnök az egyszemélyi felelőse en­nek a botránynak” - jelentette ki. Petíció A Mal Zrt-nél és beszállítóinál lévő munkahelyek megmentését kéri a kormánytól a vegyipari szakszerve­zet, és tagszervezete, az Ajkai Alu­míniumipari Szakszervezet A majd hatezer aláírással ellátott petíciót az érdekképviseletek kedden adták át Budapesten a kormányszóvivőnek s képviselőknek. A beszállítói kőnél együtt 5-6 ezer ember munkahe­lye forog kockán a vállalatra kisza­bott környezetszennyezési bírság miatt ami bizonytalanná tette a fi­nanszírozást - tudatták. (mti) Otthonteremtés: rendeletek MAGYARORSZÁG. Több rendele­tet módosított a kormány az ott­honteremtéssel kapcsolatban. A lakáscélú állami támogatá­sokról szóló kormányrendelet módosítása szerint aki szocpol tá­mogatást vett igénybe, annak 10 évre, míg a fiatalok otthonterem­tési támogatása esetén 5 évre kell az állam javára jelzálogjogot beje­gyezni a lakásra; a bejegyzésről az a bank gondoskodik, amely a támogatást folyósította. A fiatalok otthonteremtési támogatása ab­ban tér el a szocpol támogatástól, hogy bővítésre és nagyobb lakás­ra történő cserére is felvehető, to­vábbá a támogatás a vételár 70 százalékáig terjedhet. A módosí­tás részletesen leírja, hogy mikép­pen kell visszafizetni a szocpol tá­mogatást - a rendelet szóhaszná­latában: kedvezményt - a kincs­tár számára, ha az említett 10, il­letve 5 éven belül a lakást lebont­ják, eladják, harmadik személy­nek átengedik, illetve nem lakás céljára hasznosítják. A másik jogszabály a lakás-ta­karékpénztári törvény végrehajtá­si rendeletét módosítja. Ebben új­raszabályozza azt a problémát, hogy egy személy egy évben csak egyszer juthat lakás-takarékpénz­tári állami támogatáshoz, függet­lenül attól, hogy egy vagy több pénztárnál van szerződése. Ha­sonlóan egy épületre csak egy szerződés alapján jár támogatás. Ezért az általános szerződési felté­telek kiegészülnek a következővel: a pénztári előtakarékoskodó hoz­zájárul igényjogosultságának és a megtakarítás, támogatás lakáscé­lú felhasználásának ellenőrzésé­hez szükséges adatai kezeléséhez. Vélemények Varga szavairól BUDAPEST. A Fidesz nem tud azo­nosulni a párt képviselőjének, Varga Istvánnak azon szavaival, amelyek hétfőn késő este hangzot­tak el a parlamentben, a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló vitában - közölte Rogán An­tal, a Fidesz frakcióvezetője és Sel­­meczi Gabriella szóvivő tegnap. A politikus kijelentéseit kedden több internetes lap is idézte, az MSZP és az LMP pedig bírálta a képviselőt szavai miatt. Varga szerint „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem há­rom, négy vagy öt gyermek. És ak­kor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Rogán és Selmeczi azt is írta: a Fidesz-frakció nem támogatja, hogy családon belüli erőszak cím­mel a büntető törvénykönyvben (Btk.) önálló büntetőjogi törvényi tényállás legyen, mert az új Btk. az összefoglalóan családon belüli erőszakként emlegetett helyzete­ket külön-külön amúgy is szigorú­an bünteti. Hozzáfűzik, hogy ma­gával a „családon belüli erőszak” elnevezéssel sem értenek egyet. „A fenti érveken túl nem tudunk azonosulni Varga István tegnap elhangzott szavaival sem. Meggyőződésünk szerint Magyar­­országon a nők szerepe messze túlmutat a család keretein. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 11-i kenószámok: 1,2, 3,5,7,12,16,17,19,25, 30, 31, 33, 37,51, 63, 69, 73, 74,75. KÜLFÖLD Milliós tüntetés BARCELONA. Mintegy másfél millió ember tüntetett békésen kedden Barcelonában Katalónia függetlenségéért. A demonstrálók azzal vádolják a spanyol központi kormányt, hogy belerántja a vál­ságba az országos átlagnál gazda­gabb északkeleti tartományt. Metil-alkohol-mérgezések PRÁGA: Hétre növekedett kedd délutánig a metil-alkohol-mérgezés következtében elhunyt személyek száma Csehország morva-sziléziai régiójában - közölték az illetékes cseh hatóságok. További két tucat személyt pedig súlyos mérgezés­sel kórházban kezelnek. Miután a metil-alkohol-mérgezés tömeges méreteket öltött, a kormány úgy döntött, hogy mai ülésén szintén foglalkozik a történtekkel Nikolic Koszovóról MOSZKVA. Belgrádnak nem áll szándékában a Koszovó függetlensé­gét megerősítő tárgyalásokon részt venni, de nem tudja annak státusát erővel megváltoztatni - közölte ked­den Tomislav Nikolic szerb államfő, aki Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt Szocsiban.,,Semmit sem tu­dunk erő alkalmazásával tenni, az ENSZ keretein belül fogunk csele­kedni.” Köszönetet mondott Orosz­országnak és az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa más tagjainak, amiért nem ér­tenek egyet Koszovó f­üggetlenségé­­nek kikiáltásával Putyin is azt mondta: a koszovói problémát az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata alapján tárgyalá­sok útján kell rendezni. (mti) 2012. SZEPTEMBER 12., SZERDA KISALFÖLD Az egyik toronyház helyén lévő medencének az áldozatok nevével díszített fala mel­lett tiszteleg egy katona az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet tagja által eltérített utasszállító repülőgépekkel lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyának helyén épült Szeptember 11. Nemzeti Emlékhelyen 2012 szeptember 11-én, az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadá­sok tizenegyedik évfordulóján. Barack Obama amerika elnök szerint az Egyesült Ál­lamok ma erősebb és egységesebb, mint a terrorista merényletek előtt, de az áldo­zatokra mindig emlékezni fog,­­akárhány év telik el”. Az elnök a megemlékezések részeként a fehér házi néma főhajtás után a Pentagonban mondott beszédet A ter­rortámadásokban csaknem háromezer ember vesztette életét Magyarország a demokratikus országok közösségének tagjaként szövetségeseivel és más, hasonlóan gondolkodó partnerekkel elkötelezetten dolgozik azon, hogy 2001. szeptember 11. tragédiája soha ne ismétlődhessék meg. A magyar Külügyminiszté­riumnak a tenorista támadás évfordulóján, kedden kiadott közleménye szerint Ma­gyarország osztozik azokban a törekvésekben, amelyek a szélsőséges, militáns és el­nyomó eszmék visszaszorítására irányulnak, és a világ különböző pontján kiveszi ré­szét azokból az erőfeszítésekből amelyek egy jobb, stabilabb világ megteremtését, a szélsőségesség kiváltó okainak visszaszorítását szolgálják, fotó mű­ Tizenegy éve Bin Ladent dicsőítették. JAKARTA: Mintegy száz szélsőséges iszlamista gyűlt össze kedden az indonéz fővárosban a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek értelmi szerzőinek, köztük Oszama bin Ladennek a dicsőítésére. A megmozdulást szervező „Saríát Indonéziának” mozgalom aktivista szerint .Amit tettek (a merényletek végrehajtói) az figyelmeztetés az amerika kor­mánynak, hogy hagyjon fel a muszlimok elnyomására és az izraeli kormány­nak nyújtott támogatássá” - tette hozzá szónokuk. (mti) KAVQSZ­TA"TM"“'“" Egy helyben topog a piac? Haladjon előre az UniCredit Széchenyi Kártyával! A Széchenyi Kártya Program különféle célokra igényelhető hitelei segítségével lendületbe hozhatja vállalkozását. Az állami támogatás mellett nyújtott kedvező kamatozású, alacsony finanszírozású Széchenyi Folyószámla-, Forgóeszköz- és Beruházási Hitelekkel sikeresen megvalósíthatja cége terveit. Ezt a célt szolgálják Támogatást Megelőlegező és Önerő Kiegészítő Hiteleink is, melyeket elsőként a hazai piacon az UniCreditnél igényelhet. Várjuk bankfiókjainkban: Győr, Árpád út 45., Árkád Üzletközpont (Budai u. 1.), Mosonmagyaróvár, Fő u. 6.; Sopron, Várkerület 1-3. További információért érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es számon. www.unicreditbank.hu/szechenyikartya Az élet csupa változás és lehetőség. Számíthat ránk. Üdvözöljük bankunkban! A UniCredit Bank Jelen tájékoztató nem minősül szerződéses ajánlattételnek. A részletes kondíciókat a bank mindenkori hatályos Széchenyi Program kondíciós listája tartalmazza. Az egyéb feltételeket az egyedi szerződések és a bank Általános üzleti feltételei rögzítik. A bank fenntartja a kondíciók egyoldalú változtatásának jogát, valamint a hitel igénylése esetén a hitel nyújtásáról saját hitelbírálata alapján dönt. Főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes: SOMODI GÉZA • Szerkesztők: BOGÁRDI SZILVIA, KESZEI L. ANDRÁS, KOCSIS ADRIENN, D. PUSZTAI ANDREA, SZŰCS ANITA, OLLÁRI GERGELY • Rovatvezetők: BERTLEFF ANDRÁS (fotó), PAPP GYŐZŐ (sport) • Mellékletszerkesztőség: FÁBIÁN GYÖRGY szerkesztőségvezető • Szerkesztők: SUDÁR ÉVA, WERNER KRISZTINA • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr. Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetcím: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron. BÓDVAI ILDIKÓ szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385. Fax: 99/511-384, 99/312-266 • Mosonmagyaróvár: VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14., Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266, Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, VIDA ISTVÁN szerkesztőségvezető, Csorna, Szent István tér 18. Telefon: 96/263-172, Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: LAPCOM KFT. • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: LAPCOM KFT., 9021 Győr, Újlak u. 4/A Központi telefonszám: 96/504-444 • Ügyvezető igazgató: S­AMMER ISTVÁN • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 • A Kisalföld a MATESZ tagja. Előfizetés telefonon: 06-80/504-504, és a kézbesítőknél. • Előfizetési díj: egy hónapra 2495, negyedévre 7485 forint. • Előfizetésben terjeszti a LAPCOM KFT. terjesztői hálózata. • Árusítja a RÁBAHÍR Rt. és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzü­nk meg és nem küldünk vissza.

Next