Kisalföld, 2012. szeptember (67. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-01 / 205. szám
2012. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT KISALFÖLD TERVEZET RÁBCAKAPI ÉS CAKÓHÁZA LEHETETLEN, SKRÉNY NEHÉZ HELYZETBE KERÜLNE Községek a senki földjén? Két megyei önkormányzat kerülhet a senki földjére, ha az Országgyűlés elfogadja Lázár János módosító indítványát. Az önkormányzati törvény egyik paragrafusa kötelezi Rábcakapit és Cakóházát, hogy közös hivatalt hozzon létre valamelyik nagyobb községgel, egy másik pedig kizárná, hogy ezt megtegye. GYŐR-MOSON-SOPRON HANCZ GÁBOR______________ Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár augusztus 24-én javaslatot nyújtott be a helyi önkormányzatokról szóló, tavaly decemberben elfogadott törvény módosításáról. Az a szabály nem változna, hogy a kétezernél kevesebb lakosú községeknek úgy kell közös hivatalt (afféle körjegyzőséget) létrehozniuk, hogy a benne lévő falvak együttes lélekszáma meghaladja a kétezret. Életben maradna az a feltétel is, hogy közös hivatalt csak azonos járásban lévő, olyan önkormányzatok alakíthatnak, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település választja el egymástól. Ezeket a megkötéseket szigorítaná tovább a fideszes politikus, ugyanis előírná, hogy az érintett helységeknek egy országgyűlési egyéni választókerülethez kell tartozniuk. A törvénytervezet, amennyiben így fogadják el, két megyei, tóközi falut teljesen lehetetlen helyzetbe hoz. A közel kétszáz lakosú Rábcakapinak és a százlelkesnél kisebb lakóházának az önkormányzati törvény szerint közös hivatalt kell létrehozni valamelyik közeli, nagyobb településsel, hogy átlépje a megszabott kétezer fős határt. Csakhogy senkivel sem tudnának társulni, mert rajtuk kívül nincs egyetlen olyan község sem, amely a Csornai járáshoz és a mosonmagyaróvári választókerülethez tartozik. „Éppen most kezdtünk gondolkodni azon, hogy mi a megoldás. Egyelőre nem tudjuk. Még az is jobb volna, ha magunkra hagynának és elfelejtkeznének rólunk” - panaszolta kérdésünkre Németh Ottó rábcakapi polgármester, aki megjegyezte: réges-rég Csornához tartozó település lévén tavaly a legfelsőbb fórumokig elmentek, hogy ne a mosonmagyaróvári választókerülethez sorolják őket, mindhiába. A Lázár-féle javaslat a Győri járásba beosztott Abdát, Bercsőt és Ikrényt is hátrányosan érintené, mert szétrobbantaná a mostani körjegyzőséget: az előbbi két falu ugyanis a mosonmagyaróvári, utóbbi pedig a csornai választókerülethez tartozik a jövőben. Németh Tamás ikrényi polgármester egészen elszomorítónak tartja, hogy a közös hivatalokról szóló paragrafusok 2013. januári hatálybalépése előtt néhány hónappal terveznek ilyen változtatást. „Ráadásul egy jól működő rendszert vernének szét, amellyel mindhárom - együttesen hatezer lakost számláló - település elégedett” - hangsúlyozta az elöljáró. 99 Éppen most kezdtünk gondolkodni azon, hogy mi a megoldás. Egyelőre nem tudjuk. Még az is jobb volna, ha magunkra hagynának és elfelejtkeznének rólunk. Németh Ottó rábcakapi polgármester Németh Ottó rábcakapi polgármester nem tudja, velük és Cakóházával mi lesz, ha a beterjesztett formában módosítják az önkormányzati törvényt. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS RÖVIDEN Évi többszöri tarifahirdetés MAGYARORSZÁG. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleményében üdvözli a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvényt módosító javaslatot, amely lehetővé teszi az évi többszöri tarifahirdetést. Egy törvénymódosítás szerint a jelenlegi évi egyszeri díjhirdetés helyett évente többször is módosíthatnak a tarifáikon a biztosítók, mindössze a nyilvánosság biztosítása és a 60 napos hatálybalépési idő a feltétel. Jelenleg október 30-ig kell a biztosítóknak közzétenniük a következő évi kgfb-tarifáikat, amelyek egy évig változatlanok maradnak. Ettől a biztosítók úgy tértek el, hogy akik november-decemberben - a kgfb-kampányban - hozzájuk szerződtek a következő évre, azok kedvezményt kaptak. Azok, akiknek év közben jár le a kötelező biztosításuk, drágábban válthatnak csak biztosítót. Ennek elkerülésére a szemfülesebb cégeknél már november-decemberben lehetett - kedvezményesen - kgfb-t kötni annak is, akinek csak a következő év vége felé járt le a biztosítása. A szóban forgó törvényjavaslat megszünteti ezt a gyakorlatot, csak a február végéig lejáró szerződéseknél lehet biztosítót váltani az előző évi kampányban. A folyamatos évközi korrekció kiegyensúlyozottabbá teszi a piacot. ORBÁN VIKTOR - „HA CIGÁNYGYEREKEK POTYOGNAK AZ ÉGBŐL”, AKKOR IS Csorna-Szombathely lesz út „Ha cigánygyerekek potyognak az égből”, akkor is megépül 2016 végéig a Csorna és Szombathely közötti autóút - jelentette ki a miniszterelnök a szombathelyi Friss FM kereskedelmi rádiónak adott interjújában. SZOMBATHELY FRISS.HU Hosszú időn keresztül sokan gondolták azt, hogy Magyarországon az M1-es autópálya megépítésével megoldották a gazdaság számára elengedhetetlenül fontos infrastruktúrát - fogalmazott a miniszterelnök. De kiderült, hogy az élet ennél bonyolultabb és bizony elemi erejű szükség van arra, hogy a Győr-Szombathely útvonalat és az M1-est Sopronnal összekötő útvonalakat megépítsük legalább autóút-minőségűre. A kormány elkötelezett emellett - ezt vállaltuk is egyébként a programunkban. Az egyetlen nehézség az, hogy Magyarorszá-gon - de talán máshol is - nem az autópályák vagy autóutak megépítése visz el sok időt, hanem az előkészítés. Nagyon gyengén előkészített állapotban találtuk ezeknek a fejlesztéseknek a terveit. De ezeket a folyamatokat most felgyorsítottuk és biztosan mondhatom, hogy a Csorna és Szombathely közötti útszakasz 2016 végére el fog készülni - ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is! Megkezdődtek a tanévnyitók Véget ért a vakáció, ennek egyik megcáfolhatatlan bizonyítéka, hogy megkezdődtek a tanévnyitó ünnepségek a megyeszékhelyen, illetve a megye városaiban, településein. Felvételünk az NYME Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában készült Győrött, ahol tegnap köszöntötték a diákokat és a tanárokat. FOTÓ: H. baranyai Edina Állami kéz ÁLLÁSPONT SOMODI GÉZA mcrypoliTcymn. wr vdtpc „...vissza fogjuk vásárolni pillanatokon belül az E.ON-t a németektől” - mondta a miniszterelnök Kőszegen. Hogy mit ért pillanatok alatt, azt nem tudni, mert egy hete tette az azóta nagy visszhangot kiváltó kijelentését. Mint ahogy azt sem lehet pontosan tudni, hogy mit ért E.ON alatt. A német multinak ugyanis van egy s más a birtokában Magyarországon, egyebek között a megyénkben is működő áramszolgáltató. A szakértők azt vélik sejteni, hogy esetleg a gázüzletágra gondolt Orbán Viktor. Aki mellesleg a héten már személyesen tárgyalt is az E.ON-főnökkel az ügyről. Ez megnyugtat, mert így legalább már az biztos, hogy nem VI55Zaauam051- szó, mint Horn Gyulátott vállalat Ugyannál, aki ingyenjegyet olyan hatékonysággal ,Malév működjön, mint az a járataira. Miközben Macég, amelynek profit- khartot akart mondaniéhes tulajdonosa Utá- Nevisl a jelenbe! n anéz minden fillérnek. A kormányfő azt is hangoztatta, hogy nonprofittá kell tenni a közüzemi szolgáltatókat. Az egyszerű logika szerint ugyanis a profittal csökkenthető a szolgáltatásért fizetendő díj. S ki ne venné szívesen, ha kisebb villanyszámlát, gázdíjat kellene fizetnie? Főként akkor, amikor az emberek fizetésének nagy részét a rezsi viszi el. Dicséretes törekvés tehát. Mindennek persze feltétele az, hogy a visszaállamosított vállalat ugyanolyan hatékonysággal működjön, mint az a cég, amelynek profitéhes tulajdonosa utánanéz minden fillérnek. Akinek évtizedes (százados) tapasztalatai vannak a szakmában, az üzletben. Aki jelentős tőkét tud mozgósítani oda, ahová kell. Mert azért jó, ha tisztázzuk: ha a tulaj profithoz jut, abból nem egy tizenharmadik villát vesz magának a Bahamákon, hanem visszaforgatja a cégbe. És fejleszt, hogy javítsa a hatékonyságot, hogy talpon maradjon. Különben jön más és megveszi a cégét kilóra. Mindezek dacára bőven akadt már gondom fogyasztóként a kapitalistákkal nekem is. Tudom, a multi sem szent, a piac sem mindenható. De működik. körkép ! KIÁRUSÍTÁS! FERROKOMTAKT Villanyszerelési anyagok kiárusítása 2012. szeptember 1-jétől Szerelvények, kapcsolók stb. 20-50% engedménnyel! A készlet erejéig. TOVÁBBI AKCIÓ: háztartási vegyi áruk, festékek, kandalló, háztartási gépek Vas műszaki bolt: Győr, Türr I. út 9. • 96/550-311 1 ^^^Nyitv^artásJi p^-16^zo^-1^ráig^^^. Hangok, dallamok, neszek, morajlások - a Vodafone az egész országra fülel A Vodafone országos, több mint 90%os 3G lefedettségének köszönhetően elkészíti a Vodafone Hangtérképet - a végeredmény pedig Yonderboi legújabb szerzeménye. Az ország hangtérképéhez mindenki hozzátehet, aki hazánkat járva a 3G hálózaton keresztül elküldi e-mailben az okostelefonnal rögzített hangokat Szeptember 9-ig várjuk Magyarország minden régiójából azokat a - beltéri, kültéri vagy bármi által keltett - hangokat, amelyek érdekesek, inspirálók, és jellemzőek is hazánkra. A beküldött anyagokból maga Yonderboi válogat majd, így többen alkotótársai lehetnek a külföldön is népszerű magyar zenésznek. nak köszönhetően immár 2.432 település több mint 9,5 millió lakosa kapcsolódhat be a kreatív kezdeményezésbe, és küldheti be széles sávú mobilinterneten keresztül a rögzített hangokat. A játékban részt vevőktől e-mailben a hang@ vodafonehangterkep.hu címre várják a felvételeket szeptember 9-ig, vagy azok a http://hangterkep.vodafone.hu oldalon is feltölthetők. A Vodafone Hangtérkép projekt szeptember 22-én egy exkluzív Yonderboikoncerttel zárul, ahol élőben hallgatható majd meg a beküldött hangokból komponált mű, vagyis a Vodafone Hangtérkép. A premier helyszínére augusztus 29-én derül fény, ezen kizárólag a hangbeküldők közül kisorsoltak lehetnek majd ott. Ezt egy nagy kísérletnek tartom: a lényeg, hogy a résztvevők számukra fontos hangokat küldjenek, amelyek megindítanak bennük valamit - mondta Yonderboi. A Vodafone hálózatmodernizációja Viszont nem marad le, aki kimarad! Az egyedi látványelemű koncert a http://hangterkep.vodafone.hu oldalon számítógépről és mobiltelefonról élőben is nyomon követhető. „«33«. (x)