Kisalföld, 2013. április (68. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-25 / 96. szám

12 I Kultúra TAPS - ON DÖNTHETI EL, KI KAPJA A RÉGIÓ RANGOS KÖZÖNSÉGDÍJÁT Hárman a Finitóból GYŐR FÁBIÁN GYÖRGY Napról napra mutatjuk be a TAPS-díjra jelölt színészeket, zené­szeket. A teljes jelöltlistát tartalmazó szavazólapot a www.kisalfold.hu in­ternetes oldalon találja, de szavaz­hat a lapunkban megjelenő szavazó­szelvényen is. A TAPS Operett Gála május 12-én lesz délután 3 órakor a Győri Nemzeti Színházban. A be­lépőt váltók között családi vacsorát és ebédet sorsolunk ki a Rába Hotel City Center Belga éttermébe, melye­ken a díjazottak közül is részt vesz majd valaki! PINGICZER CSABA „Nem tudom elképzelni az életemet színház nélkül. Nem igazán értek semmi máshoz, és néha a hétköz­napok apró-cseprő dolgai is kihívást jelentenek számomra. A színpad az a hely, ahol biztonságban érzem ma­gam. Rettenetesen felgyorsult a világ körülöttünk. Átrohanunk az életün­kön. Kötelességemnek érzem megra­gadni az embereket és megnevettet­ni, meghatni, elgondolkodtatni, pár órára kirángatni őket a hétköznapok­ból. Szüleim a Győri Nemzeti Szín­házban­ dolgoztak, és én gyermekko­romtól fogva úgy jártam be, mintha hazamennék. Sosem mondtam ki, hogy színész akarok lenni, egy­szerűen egyik pillanatról a másikra az lettem. Hálás vagyok a szüleim­nek, hogy bár tudták, ez a szakma nem olyan habos-babos, mint ahogy kívülről látszik, mégis mindenben tá­mogattak. Szakmailag a legtöbbet Kszel Attilának köszönhetek. Renge­teget tanultam/tanulok Ungvári Ist­vántól és Posonyi Takács Lászlótól is. Megtiszteltetésnek érzem és büszke vagyok rá, hogy ilyen művészekkel együtt jelöltek a díjra!” MÉZES VIOLETTA „Szüleim, Egerváry Klára és Puskás Tibor a győri színház művészei vol­tak, amikor 1955-ben megszülettem, szeretett városomban, Győrben. A színház az életem, a győri színház az otthonom. A közönségnek a ben­nem élő szeretetet szeretném átadni, akár humoros, akár drámai szere­pekben játszom. Meg sem fordult a fejemben, hogy van más értelme is az életnek, mint színésznek lenni. A pályámon rengeteg embertől kap­tam segítséget, lehetetlen felsorolni. Minden szerep kihívásnak számít, a legkisebb is, sőt, a meg nem írt vagy rosszul megírt szerepek is, hiszen azokat az író segítsége nélkül, ne­kem kell hitelessé tennem. Szívesen játszanék jól megírt, koromnak megfelelő emberi sorsokat, legyen az humoros vagy drámai szerep. 1986-ban szerződtem a győri szín­házhoz, két év kihagyással azóta itt élek. Győr a világ legszebb városa, hogy is érezhetném magam más­képp itt, mint jól.” POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ „Nagy dolog, hogy a Győri Nemzeti Színház szinte mindig telt házas, és ezért a győri (és Győr környéki) em- ■ bereknek a legnagyobb tisztelet jár. Ennek és a belém nevelt értékrend­nek megfelelően igyekszem a rám osztott szerepeket a legnagyobb alá­zattal és tudásom legjavával játsza­ni, számomra minden közönség »premierközönség«. Egyformán fon­tosnak tartom a kortárs irodalom és a klasszikusok gondolatainak át­adását, a nevettetést éppúgy, mint a lélegzet-visszafojtó megdöbbentést, a könnyed szórakoztatást és azt is, hogy hazafelé maradjon még né­hány ott motoszkáló mondat vagy megválaszolatlan kérdés. Nincs is annál élvezetesebb, ha egyik este Tóték zavarodott elméjű postása le­hetek, de másnap már korunk szét­folyt, elvont és a lazaságtól majd széteső költője. Azért játszom, mert játszani jó, azért játszom, mert még él bennem a kíváncsiság, azért ját­szom, mert már túl tudom tenni ma­gam a rosszindulatú kritikákon (ha azokat egyáltalán kritikának lehet nevezni), azért játszom, mert élve­zettel dobom bele magam a néhány mondatos szerepbe is, mert szá­momra nem csak a főszerep a sze­rep, azért játszom, mert ez egy nagy Társasjáték, és nem akarok belehal­ni, ha nem minden rólam szól. Azért játszom, mert jobbnál jobb tanáraim erre tanítottak, s mert a közönség szeretetét így tudom meghálálni.” Megújuló Balaton-felvidék. Nyolcmillió forintból megújult a balatonfüredi Lóczy-barlang - jelentette be a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója Balatonfüreden. Puskás Zoltán elmondta: a projektgazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén egy nyertes pályázatnak köszönhetően élettelen természeti értékek védelmével kapcsolatos beruházások indulhattak el 2011-ben, ennek keretében öt beruházási elem 24 helyszínén nettó 128 millió forintot költhettek fejlesztésekre. A tavasz végére megújul a Zirci Ciszterci Apátság Május második felében nyí­lik meg a Zirci Ciszterci Apát­ság felújított épületegyüttese, valamint átadásra kerül az újonnan kialakított Monostori Látogatóközpont is. Az uniós támogatással megvalósuló beruházások munkahelyeket teremtenek a környéken, illet­ve felfuttatják a Bakonyban készített helyi termékeket is. Az apátság a turisztikai fej­lesztés révén a felújítás mel­li­ei Ciszterci apátságot­ HJ Wk / H 123037818 lett országos vonzerejű, egye­di bemutatóhellyé is válik. A munkálatok során kialakításra kerülnek az apátság családba­rát, interaktív szolgáltatásai is. A szórakoztatva tanítást az érintőképernyős terminálok és képernyők biztosítják, a beépí­tett monitorok pedig sokrétű történeti és művészettörténeti tartalmat kínálnak. www.zirciapatsag.hu facebook.com/zirciapatsag TAPS-díj Szavazzon a kisalfold.hu internetes oldalon! 01 CL­ ­C Epizódszerep-jelöltek: Bartha Alexandra - Bradshaw Anna (A nevető ember) Mézes Violetta - özv. Vecserák Károlyné (Finito) Pingiczer Csaba - operatőr (Finito) Posonyi Takács László - Bicke B. László (Finito) Ungvári István - Barkilphedro (A nevető ember) TAPS-DÍJAK: A BORSODI MŰHELYBEN KÉSZÜLNEK * A tökéletesség fénylő gömbjei GYŐR FOLYTATÁS AZ­­ OLDALRÓL Borsodi László jeles születésnapot ünnepelt nemrégiben. Ám utána egy nappal, lányával, Mónikával és fiával, Lászlóval már ott voltak az üzemcsarnokban. Kezükben a töké­letesség gömbjei, a már megformált alumíniumdarabok, melyek hama­rosan egy nikkelezőhöz kerülnek, majd az Alexovics Kft.-hez, ahol ta­lapzatot kapnak. „Azért támogatjuk ezt a díjat, mert szerintünk a dicséret pozitív hatása a legnagyobb - mondja Borsodi László, majd hozzáteszi: - Azt tapasztaltam, hogy akit megdicsérnek, megjutalmaz­nak, annak erősebb lesz a kötelesség­érzete is, szeretne még jobban teljesíte­ni. A TAPS-díj olyan elismerés, melyet alkotó emberek, művészek kapnak, és amelyet a közönség ítél oda. Szívesen segítjük ezt a nemes kezdeményezést továbbra is. Családunk rendszeresen látogatja a győri előadásokat, a cég dolgozóinak színházbérleteket is vásá­roltunk. Azonban azt el kell monda­nom, ahogy a munkában, úgy például egy színházi előadáson is nagyon igé­nyes vagyok. Néha bizony érzem, le­hetne ezt még jobban! Tudom, hogy nagyon nehéz minden este ugyanazzal a tűzzel színpadra állni, de mégis azt mondom, tűz nélkül nem lehet. Én megértem, ha hiányzik a darabból, a zenéből a tűz! Úgy vélem, akárcsak a gazdaságban a cégvezetőnek, a kon­certtermekben a karmesternek, a szín­házakban pedig a rendezőnek, koreog­ráfusnak a dolga, hogy a társulatot fel­tüzelje! Ekkor lesz minden bemutató igazán sikeres.” A TAPS-gálán, május 12-én 15 óra­kor a Győri Nemzeti Színházban a dí­jak átadásánál ifjabb Borsodi László fog majd segédkezni. A cégnél ugyan­is generációváltás történt. „Hétéves folyamatnak értünk a végére. Valójá­ban az életemben most került fel az i-re a pont, amikor a lányom, Mónika és a fiam, László veszi át a családi vál­lalkozás irányítását. Büszke vagyok rájuk, és felelősséggel bíztam rájuk a cég és az itt dolgozó százhatvan ember munkáját.” Édesapja gondolataihoz az új cégvezető a következőket tette hoz­zá: „Évek óta közösen határoztunk arról, mivel tudjuk a közösséget se­gíteni. Továbbra is célunk, hogy le­hetőségeinkhez képest támogassuk Győrt és hozzájáruljunk a város gaz­dasági és kulturális fejlődéséhez.” Horváthné Borsodi Mónika, Borsodi László és ifj. Borsodi László kezükben az első három TAPS-díj-alappal. További tíz készül még az üzemben. A fövenyes strandok népszerűek A balatoni strandok közül pár már kinyi­tott de a legtöbbnél még tartanak a ki­­sebb-nagyobb karbantartási munkák, fel­újítások. A balatoni strandok jelentős része in­gyenes, főként a déli parton, ahol minden településen akad szabad strand. A fizetős strandok többségénél még nem döntöttek az árakról az önkormányzatok, illetve üze­meltetők. Fonyódon a város központjában lévő Sándortelepi strandon egy 200 méter hosszú fövenypart megépítésére készül­nek, ehhez minden feltétel adott, csak a vízjogi engedélyre várnak. Ez lesz az első komolyabb lépése a strand átépítésének. Balatonfenyves központi szabad strandján újabb fövenyes partszakaszt alakítanak ki, mert a két évvel ezelőtt lét­rehozott hasonló attrakció nagy sikert ara­tott a gyerekek és a felnőttek körében egy­aránt. (mti) Balatonfüredi fejlesztések. Az északi parton Balatonfüreden van folyamatban a legnagyobb fejlesztés. Több mint nyolcvanmillió forintos költséggel iszaptalanítják és újrahomokozzák mindkét városi strand medrét mintegy 40 méter szélességben a parttól, átlagosan 30 centiméter vastagságban. A Kisfaludy strand keleti szélén pedig újabb lídós partszakaszt alakítanak ki, főként a gyerekeknek. Révfülöpön mindkét strandon több száz négyzetméteres térkő burkolattal megnövel­ték a part menti sétányokat, nagyméretű ho­mokozókat alakítanak ki, és a tervek szerint már júniustól lesz internet-hozzáférési le­hetőség. Balatonszepezden is kicserélik a me­der homokját. A fonyódi strand a jövő szezonra teljesen megújul mintegy 300 millió forintos fejlesztés keretében. 2013. ÁPRILIS 25., CSÜTÖRTÖK Ausztria legnagyobb élményparkja, csupán 10 kilométer a magyar-oszt­rák határtól, kedden ismét megnyitot­ta kapuit. 80 kaland 140.000 négyzet­­méteren­­ az ideális kirándulóprog­ram. A Familypark Neusiedlersee járművei, mászókái, a vízi játszóterek, a kalandok és a játszóház tökéletes kirándulóprogra­mot jelentenek a Magyarországról érkező családok számára is! Az élmény és a ka­land garantált. Itt a srácok anyuval, apu­val, nagyival és a papával vég nélkül jól érezhetik magukat. És persze mindez Fi­lippo kandúrral, a park kabalafigurájá­val. A legújabb: a „cumiján” a gyerekek búcsút inthetnek kedves cumijuknak. A gyerekek a pénztárnál egy nevükkel ellá­tott szalagot kapnak, amelyre ráköthetik a cumijukat, így az elválás pozitív él­mény lesz: a következő látogatáskor újra találkozhatnak a nevükkel ellátott cumi­jukkal. TÖBB MINT „RINGLISPÍL”

Next