Kisalföld, 2013. július (68. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-22 / 169. szám
□ KÖRKÉP JÓAKARATÚ OLVASÓINK SEGÍTSÉGÉVEL ÁLLHATOTT TALPRA APA ÉS FIA Otthonra, családra leltek GYŐR-IKRÉNY FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Nyári Ferenc és kisfia történetét lapunk hasábjain ismerhették meg (Kisalföld, 2013. 03. 28., Apa és fia: utcára kerülnek, pedig nem ezt érdemelnék), a gyermekét egyedül nevelő édesapa akkor munka nélkül, kilakoltatás előtt állt. Az olvasóinktól érkezett, a Jóakarat hídján hozzájuk eljuttatott anyagi segítséggel, valamint a felajánlott lakhatási és munkalehetőséggel (Kisalföld, 2013. 04. 19., Esélyt kaptak egy új életre) talpra tudtak állni. Esélyt kaptak egy jobb életre, amivel élni is tudtak. Három hónap múltán újra meglátogattuk őket - jobb helyre nem is kerülhetett volna a támogatás. Nyári Ferenc - bár már nem az áprilisi munkahelyén - azóta is dolgozik, egy hónapja sikerült szakmájában, kőművesként elhelyezkednie. Gyorsan megszerették új otthonukat, ikrényi olvasóink ikerházának üresen álló lakrészét, amiben ráadásul nem csak új otthonra, második családra is leltek. „Laci bácsi és Ildikó néni olyanok lettek Riki számára, mint egy pótpapa ésmama. Sokat van náluk, Laci bácsi tanul, játszik vele, Ildikó néni finomakat süt-főz, gyakran látnak minket vendégül ebédre. Riki születésnapjára is nagyon készültek, ruhával, könyvvel, repülőgépmakettel lepték meg. Nagyon sok segítséget és szeretetet kapunk tőlük, feltétel nélkül elfogadtak minket. Riki sokkal nyugodtabb, mióta itt élünk, kiegyensúlyozottabb. Miután kiköltöztünk, az iskolában is sokkal jobban teljesített, az év végi felmérőit szinte mind kilencvenszázalékosra írta. Nyáron is sokat gyakorol: Laci bácsi számítógépre töltött le neki számolóprogramot, így játékosan tanul, én pedig megvettem neki a kötelező olvasmányt, amiről ha ír egy beszámolót, meglesz ősszel az első ötöse” - újságolta az édesapa. Hozzátette: „Persze játékra is mindig van idő. Előző lakás. Sokkal jobb életünk lett a költözéssel. Örülök, hogy a fiamat biztonságban, jó körülmények között tudhatom. Nyugodtan alszunk, boldogok vagyunk, ennél többre nem is vágyom. Nyári Ferenc Rikárdó az ETO tehetséges kis focistája, nem csoda hát, hogy már az első napokban megnézte, hogy hol van a helyi focipálya. FOTÓ: MÉSZÁROS mátyás sunkban ki sem engedtem az udvarra, féltettem a rossz társaságtól. Itt szabadon dekázhat, focizhat az udvaron. Sokat vagyunk kint. Laci bácsiék kertjében szedhetünk magunknak gyümölcsöt, zöldséget, a teraszon lévő virágok napi öntözése pedig Riki feladata lett, nagyon élvezi.” Rikárdó az ETO tehetséges kis focistája, nem csoda hát, hogy már az első napokban megnézte, hogy hol van a helyi focipálya. Ott össze is ismerkedett a korabeli herényiekkel, s azóta is gyakran rúgják együtt a bőrt. „Sokkal jobb életünk lett a költözéssel. Örülök, hogy a fiamat biztonságban, jó körülmények között tudhatom. Nyugodtan alszunk, boldogok vagyunk, ennél többre nem is vágyom” - mondta az édesapa, aki igyekszik meghálálni mindazt a jót, amit Laci bácsitól és Ildikó nénitől kapnak. Azt tervezi, hogy míg a Balatonon nyaralnak, lejárólapozza a teraszukat. „Eléggé megköszönni és meghálálni a sok segítséget és támogatást úgysem tudom, de próbálom viszonozni a kedvességüket. Burkoló a másik szakmám, így most ezzel segítek. Ez a legkevesebb, amit megtehetek” - jegyezte meg. Nyáron nem szabad égetni A megye városaiban önkormányzati rendelettel szabályozzák az avar és a kerti hulladék égetését. Szinte kivétel nélkül - pár napos eltéréssel - a tavaszi és az őszi hónapokban, s meghatározott napokon engedélyezett az égetés. Nyáron tehát tilos. GYŐR-MOSON-SOPRON MUNKATÁRSAINKTÓL Szinte azonos feltételekkel égethető el a kerti hulladék a megye városaiban. Győrben az önkormányzat a környezetvédelmi rendeletében szabályozza az égetést, ami a szervezett háztartási hulladékszállításba bekapcsolt területeken április és október kivételével tilos. Azokban a hónapokban is csak a meghatározott területeken és csak reggel 8 és délután 5 óra között lehet tüzelni. Eszerint Győrszentivánon, Gyirmóton, Ménfőcsanakon, Pinnyéden, Sároson, Bácsán, Likócson, Jancsifaluban, Kismegyeren, Révfaluban, Szigetben lehet égetni. Gyárváros területén a Stadion u., Tompa u., Toldi u., Nagysándor J. u. 4 szintes lakótömbjei kivételével. Nádorváros területén a magas beépítésű területek által körbezárt családi házas lakóövezetekben. Adyváros területén a Tihanyi Á. út.-Mester u.-Török István u.-Szigethy A. u.-Fehérvári u. által határolt családi házas lakóövezetekben. Szabadhegy területén a Jereváni u. Erfurti u., Soproni u., Szőnyi Márton u. kivételével. Sopronban a helyi rendelet szerint a nyílt téri égetés ott, ahol szervezett a szemétszállítás, március-április és október-november hónap kivételével tilos, a kivételként megjelölt hónapokban is csak hétfőtől szombatig reggel 8 és este 6 óra között engedélyezett. Az égetésre kijelölt hónapokban is tilos tüzet gyújtani, ha a hatóságok általános tűzgyújtási tilalmat rendelnek el. A köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról szóló helyi rendelet szerint Mosonmagyaróváron csak a teljesen száraz levelet, avart és kerti hulladékot lehet égetni. A tevékenység február 15-től április 30-ig, valamint október 1-jétől november 30- ig terjedő időszakban, reggel 9-től este 6 óráig végezhető. A Csorna környéki települések jó részén nem szabályozza rendelet a kerti égetést, Csornán azonban igen. Ebben a rendeletalkotók leszögezik: a kerti hulladékot csak március 1-jétől május 31- ig, illetve szeptember 1-jétől november 30-ig lehet égetni, reggel nyolc és este hat óra között. A csornai rendeletben azt is leírják, hogy a helyi polgármester az engedélyezett időszakokban is korlátozhatja, illetve megtilthatja az égetést, amenynyiben ezt a környezeti, időjárási viszonyok indokolttá teszik. Égetni csak szélcsendes időben és olyan területen szabad, ahol az személyi biztonságot nem veszélyeztet, vagyoni és környezeti kárt nem okoz. Égetni a szomszédos telken lévő épületektől 10 méter, saját telken lévő épülettől 5 méter távolságon belül nem szabad. A keletkező hő és füst a környékben levő zöld növényeket ne károsítsa. Az égetést 18 éven felüliek végezhetik. Magánszemélyek csak saját telkükön égethetnek, közterületen nem. A tűz begyújtásához légszennyezést okozó anyag nem használható. A helyszínen olyan eszközöket - például homokot, lapátot, vizet kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetve eloltható. Kánikula várható A héten nem valószínű csapadék és fokozatosan melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Ma az ország nagy részén derült időre lehet számítani, a legalacsonyabb hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb hőmérséklet 28 és 32 Celsius-fok között alakul. Kedden sem lesz felénk sem felhő, sem eső. A nappali maximum 34 fok, pénteken 36 fok és szombaton pedig már 38 fok is lehet. Vasárnap is alapvetően derült, napos időre lehet számítani, a minimum-hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul, ami később 34-39 fokig emelkedhet. E-útdíj: „Áthárítják a fuvarozók” Az e-útdíj miatt keletkezett többletköltséget az elmúlt hetek tapasztalatai szerint a fuvarozók teljes egészében áthárítják a szállítás megrendelőjére, azaz a termelőre, feldolgozóra vagy kereskedőre - közölte a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. Ez a többletteher a szállítási díj harmadát teszi ki az adataik szerint. 2013. JÚLIUS 22., HÉTFŐ KISALFÖLD Nem kérnek több akadályt a biciklisek GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. - Az akadályok mellett sok út nehezen használható utánfutóval és az építkezéseknél, útfelújításoknál még mindig nem jellemző az, hogy a kerékpárosok elterelése is megoldott lenne - nyiatkozta az akció tapasztalatairól a Kisalföldnek Domán Emese, a Magyar Kerékpárosklub marketingkommunikációs munkatársa. A szervezet a 3M és az Út-Őr Kht. támogatásával vitte véghez kampányát, amelyben több ezer matrica került a kerékpárosokat akadályozó objektumokra. Dormán Emese hozzátette: a rendezvény a kerékpározók figyelmeztetésén túl elsősorban kérés a tervezők és útfenntartók felé, hogy a jövőben valóban biztonságos megoldásokat alkalmazzanak, és tüntessék el a balesetveszélyes tárgyakat a bicikliutakról. Úgy véli: Magyarországon elindult már egyfajta szemléletváltás, de hosszú az út. A kerékpárosklub több száz önkéntese vett részt az akcióban, Győrbe és Sopronba is szép számmal kerültek matricák. A győri helyszínekről készített fotók jól példázzák a legáltalánosabb panaszokat. Néhányat továbbítottunk a Győri Útkezelő Szervezethez, amelynek szóvivője, Máthé-Tóth Péter elöljáróban elmondta: azt, hogy milyen táblákat kell kötelezően elhelyezni és hová, rendelet határozza meg. Főleg a körforgalmakban ez valóban sokszor teremt átláthatatlan helyzetet, de érzékelhető a törekvés a jogalkalmazás egyértelműbbé, egyszerűbbé tételére. Rendelet írja le azt is, hogy 30 centiméter lehet a kerékpárút mellett elhelyezett oszlopok és egyéb objektumok „oldalakadály-távolsága”. Ettől függetlenül több ízben helyeztek át, raktak konzolra Győrben szabályos közúti jelzőtáblákat, mert a kerékpárosokat akadályozták. Ez jellemzően körforgalmakban fordult elő, illetve ott, ahol nem egyenes vonalon, hanem ívben haladtak a bicikliutak, éles ráfordulásra késztetve a közlekedőket. A kép a győri szabadhegyi Jereváni úton készült. Az útkezelő azért helyezte el az oszlopokat, mert a parnonok árubeszállítói, vásárlói autóval, szabálytalanul, a járdán és a kerékpárúton hosszirányban közlekedtek. Az akadályok távolsága megfelel az előírtaknak, ezért nem tartják aggályosnak. A kerékpárosok szerint más megoldások is alkalmasak lennének e célra, például piktogram, színes festés vagy a járművezetők szigorúbb ellenőrzése. A helyszín a győri adyvárosi Tihanyi-Lehel utak csomópontja. Ezt is felmatricázták a biciklisek. Az útkezelők megvizsgálták a helyszínt és úgy döntöttek, elrendelik az oszlopok áthelyezését vagy megszüntetését és a rajtuk lévő jelzések konzolokra szerelését. Egy másik fotó alapján a Jereváni-Erfurti utak kereszteződésében is elrendelték ugyanezt. (A képeken a nyilak a kerékpárosklub matricáira mutatnak, a klub győri aktivistája készítette őket.) Autóbuszváró és jelzőtábla készteti kerülgetésre a kerékpárosokat az Ifjúság körúton. Az akadályok távolsága megfelel az előírásoknak. A kép mégis jól ilusztrálja a kerékpárosok általános tapasztalatát: a közutak kialakításakor korábban nem vették figyelembe a kerékpárosok speciális helyzetét, a ’90-es évektől kezdve a bicikliutakat elsősorban a gyalogosfelületek rovására „fejlesztették”, ami növelte a konfliktuspontok számát. A kerékpárosklub tapasztalatai szerint a közvilágítás kialakításánál sem jellemző, hogy külön foglalkoznának a kerékpáros-közlekedés szempontjaival. Ezért került matrica a Fehérvári úti körforgalomhoz is. Ez főleg külterületen és önálló nyomvonalon kialakított kerékpáros-útvonalak esetében, éjszaka nagy gond.