Kisalföld, 2013. szeptember (68. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-12 / 213. szám
A CSALÁD NAPILAPJA 2013. SZEPTEMBER 12. CSÜTÖRTÖK LXVIII./213. SZÁM Ára: 140 Ft • Előfizetve: 104 Ft www.kisalfold.hu A DRUKK FÁRASZTÓ AZ ISKOLÁBAN - VISZONYLAG MAGAS AZ ÓRASZÁM, S NEM LANKADHAT A FIGYELEM MÉG DÉLUTÁN SEM Edződni kell az órarendhez Sokan érzik úgy, hogy túlterheltek a mai iskolás gyerekek. Az a kérdés, hogy az idén tovább növekedett óraszám vagy a teljesítménydrukk miatt. A testneveléssel, az erkölcstannal és a választható foglalkozással együtt nem ritka a hetedik óra a kisebbeknek, de a megkérdezett gyermekpszichológus szerint nem ez a fő baj. GYŐR-MOSON-SOPRON LACZÓ BALÁZS A másodikos Kovács Anna órarendje délután fél négyig be van satírozva, igaz, a győri Fekete István-iskola hagyományos iskolaotthonként működik, ahol hozzászoktak a délutáni tanuláshoz. Pankának a héten kétszer is délutánra esik egy nehéz tárgy: egy matek és egy magyar, a matematika ekkor a hetedik óra. - A rajz a kedvencem, sokat sportolunk. Szeretek kosarazni, ugrókötelezni. Talán a matek a legnehezebb - mondja a nyolcéves kislány, aki édesanyja szerint nem fárad el, mert a nehéz órákat délelőtt lazább foglalkozások szakítják meg. Az Adyvárosi Fekete István Általános Iskola igazgatója, Kaszás Lászlóné szerint sem megterhelő az átlagos öt, esetleg hat óra, mert megtörik a kemény odafigyelést. Folytatás és továbbiak a 4. oldalon. Az általános iskolás, második osztályos Kovács Anna órarendjén sok felnőtt meglepődne, az ugyanis délután fél négyig be van táblázva. FOTÓ: Kertleff ANDRÁS A New York Times közölte Horváth Eszter fotóit a 7. oldal Két sorozatban indulnak GYŐR. Tegnap hivatalosan is eldőlt, hogy a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabdacsapata a szombati tragédia után a csapat buszát ért balesetben a klub elveszítette vezetőedzőjét, Fűzy Ákost és klubigazgatóját, Tapodi Pétert s több játékosa is súlyosan megsérült a magyar bajnokságban és az Euroligában indul, ám a Közép-Európai Ligát kihagyja. A szezon november 7-én az Euroliga-címvédő orosz Jekatyerinburg ellen kezdődik Győrben. Részletek a 18. oldalon. Fűzy András elnök vázolta tegnap a klub jövőjét a tragédia után. FOTÓ: CS. R. HERCEGNÉ JÁRT NEM KOPPINT PRAKTIKÁK A SPAJZBÓL Mutassa meg, mi van az ön éléskamrájának polcain! Adjon tippeket készülő szakácskönyvünkhöz! 12. oldal MINDSZENTPUSZTÁN Odescalchi Kandó Eszter látogatta meg a Bay család nemrégiben feltárt kriptáját. 6. oldal AZ EMBEREK ORRÁRA Zsíros kenyérrel és teával várja a premierközönséget Csányi Sándor, 10. oldal Van példa: Gemencnél megtartják a vizet A gemenci élőhelyfejlesztés során vízvisszatartóval akadályozták meg, hogy az ágból kifolyjon a víz a mélyebben fekvő dunai főmederbe. A Mosoni-Dunán ezt a környezetvédelmi államtitkár nem támogatja GEMENC SZIGETKÖZ CSÉFALVAY ATTILA A Duna-Dráva Nemzeti Park sikerrel pályázott a 2011 nyarán indult, a Duna vízminőségét javító programra. „A megépült műtárgyak az árhullámmal érkezett vizet nem engedik vissza a Dunába, így az ágakban több víz marad” - mondta Parrag Tibor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője. A Grébeci-holtágnál a holtágat a főmederrel összekötő résznél készült egy „vízvisszatartó”, amely a torkolatnál 13 méterrel megemeli a víz szintjét. Folytatás a 3. oldalon. NAV - MINTHA ADÓ LENNE, BEHAJTJA AZ ELMARADT SZEMÉTDÍJAKAT Kutya világ jön a hátralékosokra GYŐR ÉS KÖRNYÉKE Idéntől már az adóhatóság hajthatja be a ki nem fizetett szemétdíjakat. Ezzel a lehetőséggel a szolgáltatók (nem csak a Győr-Szol) élnek is. Hiszen az adóhatóságnak kemény eszközei vannak: a NAV élhet fizetési felszólítással, ha ez kevés, jön a jövedelemletiltás vagy a hatósági átutalási megbízás. A NAV a szolgáltató előzetes sikertelen felszólítása után és az esedékességtől számított 45 nap múlva működik közre a hátralék behajtásában. Nem érdemes sokáig „packázni”: a végrehajtás költsége a hátralékosokat terheli. Részletek a 6. oldalon: a helyi szolgáltató folyamatosan küldi a tartozások behajtását kérő megkereséseket, amelyek száma már meghaladja a 2.600 darabot. 3 ••'•••• ........... rnTnTrrTrn tfíNJl Julii ni ffiSEDD,