Kisalföld, 2014. február (69. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-15 / 39. szám

2014. FEBRUÁR 15., SZOMBAT KISALFÖLD KÖZÖSSÉGI JÁRMŰVEK - GYŐR KÖRNYÉKÉN HUSZONHÁROM TELEPÜLÉS KAPOTT TÁMOGATÁST Áprilisra jönnek az új falubuszok Csaknem ötven település ön­­kormányzata vagy civil szerve­zete kapott Győr-Moson-Sop­­ronban központi támogatást mikrobuszra, terepjáróra, sze­mélyautóra. Komárom-Eszter­­gomban többek között Ászár, Bakonybánk és Bábolna kapott pénzt. A járműpark megérett a cserére. ÉSZAK-DUNÁNTÚL LACZÓ BALÁZS November végéig pályázhattak falu- és tanyagondnoki vagy más szolgáltatáshoz szükséges járműre az önkormányzatok és közösségi civil szervezetek. Győr-Moson-Sopronban majd­nem 50 település kapott mint­egy 3 és fél, 5 vagy 10 milliós tá­mogatást, attól függően, hogy autót, terepjárót vagy mikro­­buszt kért. Kara Ákos or­szággyűlési képviselő elmond­ta: ezek a közösségi járművek számos funkciót betöltenek, nagyon sokat futnak, így jó ré­szük megérett a cserére. Sok helyen pedig egyáltalán nem volt mikrobusz. A támogatásról szóló határozatot most kapták meg a települések, információ­ink szerint mintegy két hóna­pos várakozásra kell számítani. A képviselőtől megtudtuk: Győr környékén 23 település kapott támogatást, elsősorban falubuszra. Ezek: Bakonygyi­­rót, Bakonyszentlászló, Fel­­péc, Győrasszonyfa, Győrság, Nyalka, Nyúl, Tényő, Nagy­­szentjános, Sikátor, Veszprém­­varsány, Börcs, Gyarmat, Ik­­rény, Nagybajcs, Abda, Csik­­vánd, Győrszemere, Győrújfa­lu, Kunsziget, Öttevény, Mezőőrsön pedig két pályázó. Sokan nyertek még támogatást Csorna és Mosonmagyaróvár környékén, így Győr-Mo­­son-Sopronban majdnem 50 járművet vehetnek, míg Komá­­rom-Esztergomban sikerrel pá­lyázott többek között Bakony­bánk, Bábolna és Ászár. Valiczkó Mihály, Győrasz­­szonyfa polgármestere el­mondta: az önkormányzati jármű nem tudott már tovább „kétfelé szakadni” - igazodni a sportegyesület 62 igazolt já­tékosának menetrendjéhez s betölteni a falubusz szerepét is. A busz egyébként nem öreg: ötéves, de így is 115 ezer kilo­métert futott, s borítékolhat­juk, hogy legalább még egy­szer ennyit fog. Nyalkának nincs szüksége 9 fős buszra - mondta Balogh Er­vin polgármester -, mivel há­rom-négy utasnál többet nem szállít egy alkalommal. Annyit viszont mindennap, s így havi 1500 kilométert megy az ötfős Suzuki Wagon­, amit az önkor­mányzat maga vett tíz éve. Győrbe és főként Pannonhal­mára járnak vele, mivel utóbbi­val nem köti össze a falut köz­vetlen buszjárat. Jóllehet ok­mányiroda, gyógyszertár működik itt és hamarosan kor­mányablak székhelye lesz. A te­repjáróra 5 millió forintot ka­pott Nyalka, 1,3 milliót maga ad hozzá. Rossz állapotban volt a mezőörsi Magyar Műhely Alapítvány mikrobusza is, amely az alapítványi feladato­kon túl a diákok fuvarozását is ellátja iskola után, amikor a ta­nulókat a sport, a lovaglás vár­ja a rendes menetrend keretein túl. Szabó Gyula atya, a kurató­rium elnöke úgy tájékoztatott: a 10 millió plusz áfa áron vásá­rolható mikrobusz egy kilenc­éves járművet vált fel, amiben már 320 ezer kilométert mutat az óra. Tegnap délelőtt Győrbe hozta a nyalkás kocsit Éles Gábor falugondnok, Pannonhalma. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS a másik fő célpont a járási központ Jelentkezhetnek a Nyugdíjasegyetemre GYŐR. A győri Nyugdíjasegyetem következő féléve március 3-án kezdődik el. Kéthetente hétfőnként 10 órától lesznek az előadások az egyetemi csarnok­ban. Az internet révén február 15. és 23. között regisztrálhatják ma­gukat az érdeklődők az előadá­sokra a Nyugdíjasegyetem hon­lapján, a nye.sze.hu oldalon. Nevüket, címüket és születési dá­tumukat kell megadniuk. Telefo­nos regisztrációra is lehetőség lesz február 17-én és 18-án, hétfőn és kedden 8 és 15 óra között a 96/613-777-es számon. Csak ekkor érdemes ezeket a számokat hív­ni. A jelentkezési sorrend nem számít. Az utóbbi években hely­hiány miatt senkit nem kellett visszautasítani és ezúttal sem kell. Az előadás-sorozat társszer­vezője a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Ka­ra, a Pannon Nyugdíjas Szövet­ség és lapunk, a Kisalföld. (Infor­máció kérhető a Kisalföld Nyugdí­jas Olvasói nevű Facebook-olda­­lon és a rimanyi.zita@kisal­­fold.hu e-mail címen.) 2014 (is) az izgalmak éve a Mobilisban Elektromos oldtimerek, tudomá­nyos piknik és hadibemutató, in­teraktív kísérletek várnak idén is a győri Mobilis látogatóira. GYŐR HIRDETÉS A pörgés már a napokban bein­dul a Duna-parti interaktív tudo­mányos központban, most kez­dik ugyanis forgatni a Forma-1 vitágához kapcsolódó ismeret­­terjesztő blokkokat, melyekből kilencet már láthattak tavaly a tévéközvetítések nézői. A szágul­dó cirkusz fizikai jelenségeit közérthetően megmagyarázó be­mutatóknak akkora sikerük volt, hogy idén a Kossuth rádióban is hallhatók lesznek. Márciusban olyan járműveket láthatnak a Mob­is látogatói, amilyenekkel aligha találkozhat­nak máshol! Láttak már például elektromos meghajtású oldtime­­reket? Március 15-én mutatkozik be az a négy veterán autó, ame­lyeket tulajdonosaik a Mobilis és szakmai partnere, a Willisits En­ gineering mérnöki támogatásá­val alakítottak át elektromos haj­tásúvá, köztük egy 1972-es Mini Morris és egy 1929-es(!) Citroen. Ugyanekkor, március 15-én a környezetbaráttá változtatott old­timerek mellett a honvédség is birtokba veszi a Mobilist és kör­nyékét, itt tartja ugyanis a tudo­mányos központtal közös hadi­­technikai bemutatóját a 12. Arra­­bona Légvédelmi Rakétaezred. Harckocsik és csapatszállító járművek érkeznek, s hogy­ teljes legyen a gyerekek öröme, kipró­bálhatják, milyen érzés célba venni egy repülőgépet vagy fel­mászni egy tankra. Áprilisban azé a 30 középisko­lás csapaté lesz a főszerep a Mo­bilisban, amelyek a Tudományos Piknik résztvevői lesznek április 25-én. Ők izgalmas kísérleteket mutatnak be, melyek minden bi­zonnyal rabul ejtik majd a „tudo­mányéhes” nagyközönséget. Ki­derül többek között, hogyan lehet tüzet gyújtani az ember tenyeré­ben és miként közlekedhet lebeg­ve egy modellautó - miközben játszva kukkanthatunk be a min­ket körülvevő fizikai jelenségek mögé. Nem tétlenkedik a Mobilis uta­zó csapata sem, megtisztelő felké­rést kapott ugyanis a nemzetközi Da Vinci Learning oktatási tudo­ mányos csatornától: a győri Felfe­dezések Háza lesz a tévécsatorna nyolc országot érintő közép-euró­pai roadshow-jának szakmai part­nere, így a Mobiis „tudománybu­sza” eljut többek között Lengyelor­szágba, Bulgáriába és Szlovéniába is, megmutatva, hogy a tudo­mány, a technológia korántsem unalmas, sőt! S ahogy a Mobiis látogatói már megszokhatták, minden hó­napra jut legalább egy Tudomá­nyos Szombat 2014-ben is. Az idei év témájához - „Az információ­­áramlás és a környezet kapcsola­ta” - kapcsolódva a februári ren­dezvényen fény derül például ar­ra, mit szólnak a madarak a nagy­városok fényszennyezéséhez, és mi lenne, ha a tiltás ellenére az utasok mobitelefont használná­nak a repülőgépeken. A Mobilisról bővebben: www.mobilis-gyor.hu vagy www.facebook.com/mobUis.gyor. A lbert hazakerült GYŐR D. PUSZTAI ANDREA Kidobtak egy kiscicát az út mellé a közelmúltban Abda határában. Hétfői számunkban írtunk az esetről, amelyet a rendőrség felje­lentésként kezelt, egészen mosta­náig. Közben ugyanis jelentkezett a Győri Álatmenhelynél a cica gazdája. A tulajdonos egy idős hölgy, akinek Albert - merthogy így hívják a sérüléseiből azóta szépen gyógyuló cicát - mellett van egy kutyája. Az emlékezetes na­pon a felelősségteljes gazdi fiára bízta Al­bertet és arra kérte, vigye el a megbe­szélt ivartalaní­­tásra és fogkőlevételre. Műtét után a cicát haza is vitték. Akkor a gazdi letette az állatot a hordozójában néhány méterre a lakás ajtajától, és besie­tett a gyengélkedő Albertnek pár­nákat, fekvőhelyet előkészíteni. Eközben egy besurranó tolvaj ellopta a cicahordozót, benne Al­­berttel, néhány közelben heverő szerszámmal együtt. Szerencsére olyan helyen dobta el a „bűnje­let”, ahol könnyen megláthatták az arra járók.­­ Albertnek a műtét utáni seb­bel, az eséstől is súlyosan sérülten az erős hidegben nagyon kevés ideje lett volna hátra a kihűlésig és a kivérzésig. Szerencsére ekkor ér­tesítették az egyik önkéntesünket - mondta a Kisalföldnek Nagy Pé­ter, a menhely vezetője. - Alapít­ványunk vállalt minden orvosi költséget és állta a gyógytápo­­kat. Dr. Tolnai György a hír hal­latán azonnal a rendelőbe indult és elvégezte az élet­mentő beavatkozást. Egyik önkéntesünk vállalta a cica otthoni ápolását. A fotót a tulajdonosok a Kisalföld­ben látták meg. Az egész család könnyekig megha­tódva fogadta a hazatérő kedvencet. Péter, a menhely vezetője, kezében pedig Albert, aki most már túl van a megpróbáltatásokon. Áfát csökkentené a Jobbik GYŐR. „Az áfa 27 százalékos érté­ke Európában példa nélküli, ilyen magas kulccsal sehol nem találko­zunk. Ezért kormányra kerülése esetén a Jobbik három fő terüle­ten, a tűzifa, az alapvető élelmi­szerek és a gyermekneveléshez szükséges cikkek esetén minimá­lisra csökkentené az áfát” - mondta sajtótájékoztatóján Ta­kács Krisztián, a párt 2. választóke­rületének képviselőjelöltje tegnap Győrben. A politikus hangsúlyoz­ta, azok a háztartások, amelyek fá­val fűtenek, kimaradnak a rezsi­csökkentésből. Az alapvető élel­miszerek áfája rendkívüli mérték­ben emelkedett az utóbbi időszak­ban, ezzel párhuzamosan azon­ban valódi munkahelyteremtés nem történt. Mindezek miatt egyre több család számára jelent nehéz­séget az élelmiszerek beszerzése. Takács Krisztián kijelentette: „Ha­zánk legnagyobb problémája a születésszám tartós csökkenése, amelynek egyik oka a kiszámítha­tatlan jövőkép. Ezért nemcsak gyermekkorban kell segíteni a csa­ládokat, hanem végig.” GYŐR ÉS KÖRNYÉKE | NAPI PROGRAMAJÁNLÓ Német mise, beszélgetés GYŐR. Német nyelvű misét tartanak február 16-án dél­után 5 órakor a Magyar Ispita templomban (Rákóczi Ferenc u. 6.). Az istentiszteleti alka­lom után mindenkit beszélge­tésre várnak a német nemze­tiségi önkormányzat Kazinczy utcai irodájába. Mozi CINEMA CITY - GYŐR PLAZA (96/411-111) Justin Bieber - Belive (USA-film): szombat: 10.45,14.30,18.30 óra, vasárnap: 10.45,14.30,18.30 óra. Megdönteni Hajnal Tímeát (ma­gyar film): szombat: 11.15,13.30, 15.45,18. 20.15, 22.30 óra, vasár­nap: 11.15,13.30,15.45,18. 20.15 óra. Téli mese (USA-film): szom­bat: 10.15,12.40,15,17.30, 20, 22.30 óra, vasárnap: 10.15,12.40, 15.17.30, 20 óra. Végtelen szere­lem (USA-film): szombat: 10.50, 13.15,10.17,20,19.30, 21.45 óra, vasárnap: 10.50,13,15.10,17.20, 20 óra. A Lego-kaland (auszt­rál-angol film): szombat, vasár­nap: 10.14 óra. A Lego-kaland 3D (ausztrál-angol film): szombat, va­sárnap: 12,16,18 óra. A túlélő (USA-film): szombat: 12.45,17.15, 19.30, 22 óra, vasárnap: 12.45, 17.15,19.30 óra. Robotzsaru (USA-film): szombat: 12.15,17, 19.45, 22.15 óra, vasárnap: 12.15, 17,19.45 óra. A könyvtolvaj (USA-német film): szombat, va­sárnap: 15.30 óra. Herkules legen­dája 3D (USA-film): szombat: 16.30, 20.30, 22.30 óra, vasárnap: 16.30, 20.30 óra. A mogyorómeló (kanadai-dél-koreai-USA film): szombat, vasárnap: 10.30,14.30 óra. A mogyorómeló 3D (kana­­dai-dél-koreai-USA film): szom­bat, vasárnap: 12.30,16.30,18.30 óra. Amerikai botrány (USA-angol film): szombat, vasárnap: 19.45 óra. Én, Frankenstein 3D (USA-ausztrál film): szombat: 20.15, 22.15 óra, vasárnap: 20.15 óra. Jack Ryan: Árnyékügynök (USA-film): szombat: 13.15, 22.30 óra, vasárnap: 13.15 óra. A Wall Street farkasa (USA-film): szom­bat: 11,16.15, 20 óra, vasárnap: 11, 16.15,19.30 óra. Belle és Sébasti­­an (francia film): szombat, vasár­nap: 10.15 óra. Dinoszauruszok - A Föld urai 3D (angol-USA-auszt­­rál film): szombat, vasárnap: 11.30 óra. Elpuskázva (USA-film): szom­bat: 22.30 óra Hobbit: Smaug pusztasága 3D (USA-film): szom­bat, vasárnap: 13.15 óra. Corning Out (magyar film): szombat, va­sárnap: 15.15, 20.30 óra. Jégvarázs (USA-film): szombat, vasárnap: 11 óra. Jégvarázs 3D (USA-film), szombat, vasárnap: 14.45 óra. Színház SZOMBAT GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ Sakk, 19 óra, bérletszünet. KISFALUDY TEREM Csoportterápia, 19 óra, bemutató. VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ csecsemőszínház Dödöllő, 11 óra. VASÁRNAP GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ Sakk, 17 óra, bérletszünet. KISFALUDY TEREM Portugál, 15 és 19 óra, bérletszü­net. VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ Hanyistók - avagy a grófkisasz­­szony és a lápi szörny története, 11 óra. KÖZÉRDEKŰ Véradás GYŐR. A győri regionális vér­ellátó központ és a Magyar Vöröskereszt a BM segítőkész véradóit várja a győri köz­pontba hétfőn reggel 7 órától. Minden önkéntest szeretettel várnak. Jogtanácsadás GYŐR. A Polgári Érdekvédelmi Egyesület jogi szakértője hétfőn délután 4 és 5 óra kö­zött ingyenes jogtanácsadást tart a Szent István út 10. fszt. 3. alatti irodájában.

Next