Kisalföld, 2014. április (69. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-01 / 76. szám
2014. ÁPRILIS 1., KEDD KISALFÖLD BIZTOS, HOGY A GYŐRI KÓRHÁZBA IS JUT RÁKTERÁPIÁS KÉSZÜLÉK, HASZNÁLNI JÖVŐRE LEHET Egymilliárdból két sugárgép GYŐR FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Szinte napra pontosan egy éve költözött az onkológiai részleg is a Zrínyi utcából a Vasvári Pál utcán lévő kórházközpont új szárnyába. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy mire a XXI. századi épületet felhúzzák, megérkezik az új sugárkészülék is, mert a Zrínyiben lévő régit költséges és felesleges lenne áthozni. A tegnapi, úgynevezett projektindító sajtótájékoztatón elhangzott az ok is, hogy miért nem sikerült. A legmodernebb rákkezelést kapják jövő évtől itt a betegek. A győri kórház „jó magyar szokás szerint” egyedül is megpróbált pályázni és nyerni. De az első fordulóban ezt a szándékát nem díjazták. A második fordulóban már a szombathelyi és a veszprémi kórházzal karöltve futott neki - és sikerült. (A tegnapi bejelentésen a veszprémi és a szombathelyi kórházvezetés is képviseltette magát.) A győri projekt hivatalosan tavaly október 1-jével elkezdődött és várhatóan idén december 31-vel befejeződik. Tudjuk mi is, és tudja a kórház is nyilván, hogy ez nem vigasz most azoknak a betegeknek, akiket jelenleg is hoznak-visznek a Vasvári Pál utcáról (ahol a kórtermük van) a Zrínyi utcába (ahol a régi géppel még a kezelések folynak). De valóban óriási dolog, hogy a betegek döntő részét 2015-től már nem kell például Szombathelyre küldeni, hanem a kezelésük megoldható lesz Győrben. A korszerűtlen sugárterápiás eszközpark miatt Győrből eddig évente 100-200 beteget kellett elküldeni; évente 1200 sugárterápiával kezelt, új beteget látnak el. A legmodernebb rákkezelést kapják tehát jövő évtől itt a betegek, ami várhatóan - hisz ez is a cél - a halálozás csökkenésére és a betegek életminőségére is kihat. A Petz-kórház orvosainak, szakembereinek van tapasztalatuk a sugárkezelésekről, a technikát meg fogják tanulni, illetve megtanítják az ott dolgozóknak. „Mást sem szeretnénk már, csak dolgozni az új gépekkel” - mondták ki az eseményen. A kórház úgy számol, hogy a sugárterápiás betegforgalom mintegy 25-30 százalékkal meg fog nőni. A kérdésünkre adott válaszból kiderült: nem elsősorban azért, mert majd más kórházak betegeit irányítják ide, hanem mert több kezelésnél a kemoterápiát sugárterápiával válthatják ki. A sugárkészülékek pályáztatása és beszerzése elkezdődött tehát, elhangzott az is, hogy az új épületben az úgynevezett bunkerrészt - ahová ezek kerülnek - úgy alakították ki, hogy a nagy cégek gyártmányait fogadni tudja. A közbeszerzési pályázaton tehát ilyen akadály nem merülhet fel. A rendezvényen részt vett Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is, aki a beszerzésen túl a megelőzés fontossá- gáról, a szűrőprogramokról is beszélt. Beszédes a kép Az onkológiai bunker már régen kész, csak arra vár a kórház „mínusz első” emelete, hogy oda megérkezzenek a gépek, s itt kezeljék a betegeket. Képünkön balról jobbra: dr. Pintér Tamás, az onkológia főorvosa, dr. Varga Gábor, a Gyemszi régiós igazgatója, dr. Tamás László János, a kórház főigazgatója és Szócska Miklós államtitkár. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS A rendőrök üldözték, ittasan menekült GYŐR. MUNKATÁRSUNKTÓL __________ Még szombaton este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Győr-Szigetben a Jedlik híd előtti körforgalomnál autó döntött ki egy közúti jelzőtáblát és megállás nélkül továbbhajtott. Az Újvárosban gépkocsizó járőrszolgálat egy buszöbölben meglátta a gépkocsit, de az a rendőri felszólítás ellenére a helyszínről elhajtott. A Győri Rendőrkapitányság a 40 éves győri férfi ellen ittas járművezetés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök a megkülönböztető fény- és hangjelzés használata mellett a jármű követésébe kezdtek, amely a felszólítás ellenére sem állt meg, hanem a 85-ös főúton Csorna felé haladva, a záróvonalat átlépve, több járművet fékezésre, lehúzódásra kényszerítve menekült. A győri rendőrök egy építési területen állították meg a balesetveszélyesen közlekedőt. A sofőrrel alkoholszondát fújattak, melynek pozitív eredménye alapján vérvételre előállították és vezetői engedélyét elvették. A Győri Rendőrkapitányság a 40 éves győri férfi ellen ittas járművezetés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. VÁMOSSZABADIAK A BELÜGYMINISZTERNÉL - MI LEGYEN A MENEKÜLTEKKEL? A héten döntenek a táborról BUDAPEST-VÁMOSSZABADI FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. „A Belügyminisztérium és Vámosszabadi képviselő-testülete között a közeljövőben további tárgyalások keretében fognak a javaslatokról döntéseket hozni” - zárul a BM közleménye. Réti Csaba, a község polgármestere a két fél közötti megállapodásra hivatkozva nem kívánt többet hozzátenni a közleményhez, annyit azért sikerült megtudnunk, hogy a „közeljövő” nagyon szűk határidőt jelent. „Legkésőbb péntekig el kell hogy dőljön a kérdés” - mondta Réti Csaba. A befogadótábort az elejétől kezdve ellenző, s a korábbi tüntetések élére álló civil kör nem elégedett ezzel az eredménnyel, számukra ugyanis egyetlen válasz lenne elfogadható, ha a tábort bezárják. Egyik vezetőjük, Buruzs István a Kisalföldnek tegnap este elmondta, csalódtak a község vezetésében, s nem értik, a polgármester miből gondolja, hogy a településen élők többsége belenyugodna a tábor további üzemeltetésébe. Szerintük a vámosszabadiak döntő többsége továbbra is a bezárás mellett teszi le a voksát. Kérdésünkre, hogy az elmúlt hónapokban elmérgesedett viszonyt nem próbálják-e rendbe tenni, például úgy, hogy a héten (hisz ezek szerint már csak ez maradt) szóba állnak egymással a felek - a községvezetés és a civilek vezetői -, azt a választ adta: „Nem rajtunk múlt eddig sem, nem mi döntöttünk aról sem, hogy a mostani tárgyalódelegációból kimaradunk. Átadtuk azokat az információkat, amelyeket mi megszereztünk, ennél többet nem tehetünk.” Buruzs István szerint a halogató taktika nem kedvezhet nekik, hiszen - utalva a választások időpontjára „most már semmlyen érdemi akciót nem szervezhetünk”. Várják tehát az elkövetkező napokat. A közelmúltban lakossági fórumot tartottak a civilek, azon is aktívan részt vett Buruzs István (középen), a tábort ellenző csoport egyik vezetője. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS Bankkártyával is fizethető a diákhitel MAGYARORSZÁG Bankkártyával is fizethető a diákhitel törlesztőrészlete, illetve előtörlesztése a Diákhitel Direkt online ügyintézési felületen keresztül - közölte a Diákhitel Központ tegnap. Az ügyfelek számára ingyenes szolgáltatás a kibocsátó banktól függetlenül Visa, Visa Electron, Maestro, MasterCard, valamint JBC típusú bankkártyával vehető igénybe. A fejlesztés eredményeképpen az ügyfelek a banki átutalás mellett a Diákhitel Direkten keresztül is intézhetik befizetéseiket saját fiókjukba belépve. A hozzátartozóknak nem kell mást tenniük, mint Diákhitel Direkt felületen (www.diakhiteldirekt.hu) névvel, születési idővel és szerződésszámmal beazonosítani a kedvezményezettet, majd megadni saját bankkártyájuk adatait. Tömegsport „Kicsit már túlkoros a fiúcska ehhez...” - hangzott az edző ítélete, amikor egy ismerősöm levitte a tízéves kisfiát egy sportegyesületbe, hogy mozogjon egy kicsit a gyerek, ha már az iskolában nem volt az érdeklődésének megfelelő sportkör. „Így sosem lesz belőle versenyző” - folytatta, mire a kedves anyuka elhűlve közölte vele, hogy akar a fene versenyezni, ő mindössze annyit szeretne, hogy a fia kamaszkorára az alapvető vázizomzaton túl rendelkezzen némi tartással, meg minden mással, ami a rendszeres sporttal jár, úgymint élvezet, fegyelem. ... . ., ne adj isten jó társaság. 99 Az állami támogatás nagy része a versenysportnak jut, amatőrnek lenni pedig nálunk még mindig szinte egyet jelent a dilettánssal. Nem részletezem, hogy néztek rá (annál is inkább, hogy a nyomorult kölök véletlenül sem focizni akart)... A gyerek azóta teniszezik havi tízezerért. Merthogy sok lehetősége nincs annak a szülőnek, aki ugyan maximálisan azonosul az „ép testben ép lélek” elvével, de nincsenek havi súlyos 8-10 ezres privát sportklubokra (per gyerek természetesen!). Maradnak a „flancos”, vagy annak gondolt - vagy legalábbis erősen fizetős - sportok, mint a tenisz vagy a lovaglás, ami ugyan szintén eredményorientált, de talán nem nézik ki az élsportolói babérokra ugyan nem törő, de rendesen perkáló delikvenseket. Az állami támogatás nagy része a versenysportnak jut, amatőrnek lenni pedig nálunk még mindig szinte egyet jelent a dilettánssal; sokan egyenesen nem is értik, minek állna neki sportolni valaki, aki kifejezetten NEM szeretne versenyezni, sem eredményeket elérni. Milliárdok folynak el a tehetségtelenségüket túlfejlett önbizalommal kompenzáló focisták és a tömegsportnak titulált labdarúgás pénzelésére, miközben a meccsek többsége annyi embert sem vonz, amennyi egy közepesen promózott iskolai rangadóra kilátogató szülők összlétszáma... Közben két kezemen meg tudnám számolni, hány minőségi nyilvános sportpálya van a megyeszékhelyen, s még ennyit sem tesz ki azon lehetőségeknek a száma, ahol elérhető áron együtt sportolhat a család. (Jó pont a jobb napokat látott egykori Épru-kocsmának a pingpongasztalért...) Tisztelet a kivételnek: annak a kevés klubnak, ahol elhivatott szakemberek küzdenek erőn felül a fennmaradásért, és ahol a sikert nem csak érmekben és helyezésekben mérik. Az úgynevezett tömegsport tehát tömegek számára elérhetetlen, s ha a gyerek valami miatt nem fér bele az iskolai szakköri keretekbe, szinte csak az anyagiakon múlik, be tudja-e illeszteni a rendszeres mozgást az életébe. Amivel ugyan nem termel bevételt és nem szerez nemzetközi hírnevet a városnak, az országnak, de talán annál sokkal-sokkal többet nyer. ÁLLÁSPONT POMARANSK LUCA SZERKESZTŐ KÖRKÉP ! Lakást, házat keres? ingatlanos szakportálon mindenki megtalálja álmai otthonát! ingatlanbazar.hu Gyors. Okos. Térképes. @ Ne a szerencsére bízza!