Kisalföld, 2014. szeptember (69. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-16 / 216. szám
2 Haza és nagy világ Mélyponton az olajár Tegnap délután 26 hónapos mélypontra süllyedt a kőolaj ára a nemzetközi piacokon. Itthon KÉSZÜLTSÉG 287 KILOMÉTEREN MAGYARORSZÁG. Jelenleg öszszesen 287 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban. A medrek és a talaj telítettsége miatt, további tározóképesség hiányában előfordulhat, hogy számolni kell a vízszintek emelkedésével - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT). Kilenc vízügyi igazgatóság területén összesen 28 szakaszon van belvízvédelmi készültség. Ebből hat szakaszon harmadfokú, tizenegy szakaszon másodfokú, tíz szakaszon első fokú a készültség. 13.100 hektár van víz alatt, ebből 4500 hektár vetés-szántó. LEMONDOTT A PÁRTIGAZGATÓ BUDAPEST. Lemondott tisztségéről Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója, aki a korábbi pártelnök, Mesterházy Attila legközvetlenebb baráti köréhez tartozott. Lemondólevelében azt írta, hogy úgy érzi, elfogyott iránta a bizalom. FELFÜGGESZTETTÉK A MENTELMI JOGÁT BUDAPEST. Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az Országgyűlés tegnapi ülésén felfüggesztette Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogát. Az ülésen meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, és ő is mentelmi joga felfüggesztését kérte. NEGYEDIK HELYEN AZ OKTATÁS BUDAPEST. A hatékonyságot tekintve meglepően jól teljesít a magyar közoktatás: a tanárok fizetését, az osztályok méretét és a diákok PISA-felmérésen elért eredményeit figyelembe véve a világ országait összesítő listán negyedik helyet ért el Magyarország - derült ki a The Economist című brit lap e heti számában idézett felmérésből. A The Economist szerint a harmadik és negyedik helyet elfoglaló Csehország és Magyarország eredménye meglepetést jelent a világranglista első felét elfoglaló országok között, hiszen az alacsony tanári fizetések ellenére az OECD átlagához képest a diákok meglepően jól teljesítenek. A kutató úgy vélte, hogy a tanárok hozzáértése sok minden másnál nagyobb hatással van az eredményekre. ELVITTÉK A MARXSZOBROT BUDAPEST. Elvitték a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából a Marx-szobrot. Az egyetem tegnap délután azt közölte, hogy a szobrot az egyetemtörténeti kiállítás helyszínére szállították. A KENÓ NYERŐSZÁMAI A SZEPTEMBER 15-i kenójátékban a következő számokat sorsolták: 7,15,19, 23,27, 29, 32, 42, 48,53,56, 57,59, 62, 65, 68, 69, 70,73,75. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszei L. András, Szűcs Anita • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vezető: Werner Krisztina • Szerkesztők: Pomaranski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Interneteim: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel- 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat@kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron, Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax: 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár. Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel: 96/577-577 • Rábaköz, Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172. Hirdetésfelvétel: 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt. • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt., 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504-444 • Felelős kiadó: Pallagi Ferenc vezérigazgató • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527) • A Kisalföld a MATESZ tagja. Előfizetés telefonon: 06-80/504-504, és a kézbesítőknél. • Előfizetési díj: egy hónapra 2795, negyedévre 8385 forint. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt. terjesztői hálózata. • Árusítja a Lapker Zrt. és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ORBÁN - DÖNTÉSÜNK HORIZONTJA MAGASAN ÁLLAMHATÁRAINK FELETT HÚZÓDIK „Végre rendet teszünk” Történelmi jelentőségűnek nevezte a bankok elszámoltatását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt, majd biztatott az önkormányzati választáson való részvételre. BUDAPEST MTI A bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat középpontjában az igazságosság eszménye, a méltányosság követelménye és a tisztesség elve áll. E jogszabállyal helyreállítható az igazság, és ezzel „végre rendet teszünk a bankok és az emberek zilált viszonyában” - fejtette ki Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a pénteken benyújtott előterjesztésről. A közézet csak akkor tesz igazságos, ha a politika célja a közjó keresése. Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy a kormány elfogadta a Kúria érvelését, amely szerint az egyoldalú szerződésmódosítás helytelen, igazságtalan, ezért tisztességtelen gyakorlatnak minősül. A bankok elszámoltatását a kormányfő a közjó szolgálatával indokolta. Kifejtette: a szabadság fontos, nélkülözhetetlen, de nem cél, csak előfeltétel, a cél a békés és igazságos élet. A közélet pedig csak akkor lesz igazságos, ha a politika célja a közjó keresése, kijelölése és végül a közös jó szolgálata - fogalmazott. Orbán Viktor szerint igazságos élet úgy teremthető, ha mindenki megkapja azt, ami megilleti, mindenki megteszi, ami tőle telik. A bankok elszámoltatása éppen erről szól - jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy „vállalkozásunk jelentősége történelmi, a tett, amire készülünk, példátlan, döntésünk horizontja pedig magasan az államhatáraink felett húzódik”. Orbán Viktor szólt a rezsicsökkentésről is, kiemelve annak a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásait, első helyen a jelentős gazdasági bővülést. A rezsicsökkentés „egész politikánk sűrítménye (...), arról szól, hogy a magyarokról senki sem húzhat le hét bőrt az alapvető szolgáltatásokért”. A rezsicsökkentés folytatódik, októbertől a távhő ára csökken 3,3 százalékkal - jelezte. Hozzátette: megfékezték az áremelkedést, visszavágták a rezsit, a hitelesek megsegítésével pedig belátható időn belül „a reménytelen adósságtól” is meg lehet szabadulni vagy legalábbis az elviselhető lesz. Kormánya gazdasági eredményei között említette, hogy működik az adócsökkentés politikája, húszéves csúcson van a dolgozók száma, 8 százalék alatt van a munkanélküliség, április-június között ötödével nőttek a beruházások, hároméves csúcson jár a magyar ipar. Oktatási ügyeket is szóba hozott, közölve, hogy mindenkinek olcsóbb lett a tanévkezdés, a diákok 60 százaléka pedig ingyenesen jutott hozzá a tankönyvekhez. A törvényeket azonban szigorítani kell a gyermekek védelme érdekében. Felszólalásában az október 12-i önkormányzati választáson való részvételre buzdította a választókat a kormányfő. Aki nem áll ki a véleménye mellett, annak sosem lesz igaza - mondta. Orbán Viktor beszámolt továbbá az országban zajló árvízi védekezésről. Közölte: „Felkészültünk”, és ha kell, „Magyarország állni fogja a sarat”. Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén. FOTÓ: mti TÓBIÁS VÁDOLTA A KORMÁNYT A társadalom hűtlen kezelésével vádolom a kormányt - mondta Tóbiás József hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő felszólalására válaszolva az MSZP frakcióvezetője kifogásolta a szerinte 2010 óta növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket, a központosított iskolarendszert. Az MSZP elnöke szerint a kormány úgy akarja a közjót szolgálni, hogy üldözi a szegényeket, megfélemlíti a civileket, és nem társadalmi békét akar, hanem folyamatosan harcban állni. LMP: NŐTT A SZEGÉNYSÉG A foglalkoztatás növekedése Magyarországon nem jár együtt a szegénység csökkenésével - mondta a kormányfő felszólalására reagálva az LMP frakcióvezetője, Schiffer András. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy amíg az Európai Unióban az elmúlt években négy, addig Magyarországon 14 százalékkal nőtt a szegénység. Szerinte a foglalkoztatás nem azért bővül, mert valódi munkahelyek jöttek létre a versenyszférában, a szociális juttatásokat „átcserélték” közfoglalkoztatásra. Kivonultak a békefenntartók a Golánról A romló biztonsági helyzet miatt az ENSZ több száz békefenntartója elhagyta hétfőn a Golán-fennsík Izrael és Szíria közötti ütközőzónáját, ahol eddig a fegyvernyugvást felügyelték. A békefenntartók hosszú konvoja nyugat felé indulva átszelte az 1974-ben létrehozott ütközőzónát, eltávolodva így attól az övezettől, ahol hetek óta heves harcok folynak a Szíriai kormányerők és a felkelők között. Az ENSZ egyelőre nem közölt részleteket a kéksisakosok visszavonulásának okáról és pontos mértékéről. fotó: mti KISALFÖLD 2014.09.16., kedd Külföld LEVÁLTOTTÁK LUNCSENKÓT UNGVÁR: Leváltotta Valerij Luncsenkót a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöki tisztségéből tegnap Petro Porosenko ukrán elnök, aki egyúttal Vaszil Hubait nevezte ki a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye ideiglenesen megbízott vezetőjévé. NEM LESZ VITA MAGYARORSZÁGRÓL STRASBOURG. Leszavazta az Európai Parlament (EP) plénuma tegnap délután Strasbourgban a liberálisok azon javaslatát, hogy szerda délután plenáris vitát tartsanak a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről. FÖLDÖN A GÉPEK ZÖME PÁRIZS. Míg tegnap az Air France gépeinek a fele nem szállt fel a pilóták sztrájkja miatt, ma már hatvanszázalékos lesz ez az arány - közölte a francia légitársaság, miután holtpontra jutottak a tárgyalások a szakszervezetekkel Az Air France becslése szerint a munkabeszüntetés napi 10-15 millió euró veszteséget okoz a légitársaságnak. EGY HÉT AZ ŐSLAKOSOK KÖZÖTT SYDNEY. Tony Abbott ausztrál miniszterelnök tegnap átmenetileg egy sátorban rendezte be hivatalát az ország északi részén, ausztrál őslakosok táborában. VÍZBE FULLADTAK A MENEKÜLTEK BENGÁZI/VALLETTA/RÓMA: Elsüllyedt egy menekülteket szállító komphajó vasárnap Líbia partjainál, a rajta tartózkodó mintegy 250 afrikai kivándorló többsége valószínűleg vízbe fulladt - közölte a líbiai haditengerészet szóvivője. Eddig csupán 26 embert sikerült kimenekíteni. (mti) Gázos kérdések BRÜSSZEL. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint Oroszország a megszokott mennyiségben szállít földgázt az Európai Unióba. A szállítások már pénteken visszatértek a normális szintre,, a hét végén pedig stabilizálódott a helyzet - közölte Marlene Holzner, az Európai Bizottság szóvivője tegnap. „Ugyanannyi gáz érkezik most az EU-ba, mint korábban” - szögezte le. A hét végén stabilizálódott az Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna felől az EU-ba érkező gázszállítások mennyisége. Ugyanakkor visszatértek az eredeti szintre a Lengyelország, Szlovákia és Magyarország felől Ukrajnába irányuló szállítások is. „Néhány nap alatt normalizálódott a helyzet. Nincsenek már szállítási fennakadások az EU-ban” - közölte a bizottság szóvivője. (mti) SZERZŐDÉSES MINIMUM A Gazprom csak a szerződéses minimumot tudja földgázból leszállítani Lengyelországnak, a megemelt rendeléseket nem képes kielégíteni - számolt be tegnap a lengyel PAP hírügynökség a Gazprom szóvivőjére hivatkozva. A cég közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy mától vasárnapig tíz százalékkal csökkenti a Romániának szállítandó földgáz mennyiségét, az orosz cég nem indokolta a döntést. „Úgy tűnik, hozzá kell szoknunk ehhez a helyzethez” - közölte a román illetékes. Politikai elemzők szerint Oroszország csökkentett gázszállításokkal próbálja elvenni az EU kedvét újabb szankciók életbe léptetésétől. (mti)