Kisalföld, 2014. október (69. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-01 / 229. szám
KISALFÖLD 2014.10.01., szerda Rezsicsökkentés számokban Áprilisban 6,5 százalékkal csökkent a gáz, szeptemberben 5,7 százalékkal az áram ára. A rezsicsökkentés tavaly januári kezdete óta összesen 26 és fél százalékkal csökkent a gáz ára, 25,7 százalékkal pedig az áramé. REZSI - TÍZ-, ILLETVE SZÁZMILLIÓKKAL CSÖKKENT A TARTOZÁSOK ÖSSZEGE Újra olcsóbb lett a távhő GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Győr-Moson-Sopron megyei szolgáltató cégektől kértünk adatot, remélve, hogy kiderül: a hátralékokat sikerül-e csökkenteni. Győrben a Győr-Szol négy éve tartó, folyamatosan csökkenő tendenciáról számol be. Számszerűsíthető: 2011. június 30-án mintegy 733 millió forint tartozást könyveltek el a távhőszolgáltatásban, egy évvel később már „csak” 663 milliót, 2013 nyarán 555 milliót, 2014-ben pedig 477 milliót. Kiszámolható: az előző év azonos időszakához képest ez 78 millióval kevesebb 2014-ben. Míg csökken az egy éven túli adósok száma, addig nő a hatvan napon túl tartozóké. „Idén a harmadik negyedév végéig a kintlévőségek további, mintegy 12 százalékos csökkenésére számítunk” - szól az optimista előrejelzésük. (A százmilliós összegek közületi és üzemi fogyasztók tartozásait is magukba foglalják, nemcsak a lakosokét.) Érdekességképpen még megjegyezhetjük, hogy a Győr-Szol összes lejárt követelésállománya (tehát nem csak a távhőszolgáltatásé) idén nyáron 953 millió 123 ezer 855 forint volt - ez 432 millióval kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Sopronban a Sopron Holding Zrt.-nél is csökken a hátralékok összege - ezt is láthatják a táblázatunkban. Négy év alatt, tehát 2011 és 2014 között nagyjából a felére csökkentek a számok. Ha magukat a hátralékosokat, tehát a fogyasztókat nézzük, akkor azt látjuk, hogy míg csökken az egy éven túli adósok száma, addig nő a hatvan napon túl tartozóké. Mosonmagyaróváron a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. (VÜF) tájékoztatása szerint 2011-től mintegy 25 százalékkal csökkent a hátralékok összege. A leglátványosabb változás 2013- 2014 viszonylatában következett be: itt 20 százalék a mínusz. Öszszességében az éves árbevételhez képest tíz százalék alatti náluk a tartozások aránya. APADNAK A HÁTRALÉKOK Mosonmagyaróváron 2011-től 25 százalékkal kevesebb a tartozás. HÁTRALÉKOK GYŐRBEN ÉS SOPRONBAN 25% • • • • •• TÖBBEN DOLGOZNAK MAGYARORSZÁG. Június-augusztusban 4 millió 158 ezer volt a foglalkoztatottak száma, 4,5 százalékkal, 177 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 3,4 százalékponttal, 62,4 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legjobb munkavállalási korú, 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 3 százalékponttal, 79,1 százalékra nőtt, az 55-64 évesek foglalkoztatottsági rátája 3,6 százalékponttal, 42,5 százalékra emelkedett. Hírek BALESETVESZÉLYESEK A GYERMEKHINTÁK MAGYARORSZÁG: A fogyasztóvédelmi vizsgálat során tizennégy gyermekhinta közül tizenkettő nem felelt meg az előírásoknak - adta hírül a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tegnap. A balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelentő és letiltott hinták az alábbi linken érhetők el: http://www.nfh.hu. A hatóság intézkedett, hogy a nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból. MAGYAR ELNÖK MAGYARORSZÁG. Az Európai Nagycsaládos Szövetség a következő négy évre Márki Lászlót, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) korábbi elnökét választotta elnökévé. Az Európai Nagycsaládos Szövetséget 2004-ben alapították, jelenleg 17 országból 21 tagszervezete van. A NOE 1987-ben alakult, jelenleg az országban több mint kétszázötven helyi közösséget és mintegy tizennégyezer családot tömörít. Választás hétmilliárdért Hétmilliárd forintba kerül a jövő vasárnapi önkormányzati választás lebonyolítása. Az öszszeg két és félszer annyi, mint amennyit az európai parlamenti voksolásra költöttek. MAGYARORSZÁG MUNKATÁRSUNKTÓL A szavazatszámláló bizottságok tagjai bruttó 20 ezer, a helyi választási bizottságokéi bruttó 40 ezer forintért látják el feladataikat az idei önkormányzati választáson - ez a tétel is benne van abban a hétmilliárd forintban, amennyibe a jövő vasárnapi szavazás megrendezése kerül. A tetemes summa valamivel több mint felét a helyi és területi feladatok ellátására tervezték be. A szavazólapok, szavazásnapi kellékek, illetve az informatikai rendszerek fejlesztése, üzemeltetése csaknem egy-egy milliárd forintba, a postaköltségek bő félmilliárdba kerülnek, ha minden a tervek szerint alakul. Emellett jut pénz a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda kiadásaira és váratlan eseményekre (210,5 millió forint), a Nemzeti Távközlési Gerinc működtetésére, informatikaieszköz-beszerzésre, bérlésekre, ajánlóívek szkennelésére, számolására és nyomtatványok készítésére (468,5 millió) is. A Nemzeti Infokommunikációs ÖSSZKÖLTSÉG forintot költött el az állam az idei három választásra. Zrt.-nek, illetve a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnak 300 millió forintot adnak át. Mindez azt jelenti, hogy az idei három választás összköltsége megközelíti a 20 milliárd forintot. Az eredeti előirányzat 20,3 milliárd forint volt, de mind az országgyűlési, mind az európai parlamenti voksolás kevesebbe került végül, mint azt előzetesen várták. Az előbbire 7 milliárd 556 millió forintot tettek félre, de 1 r mlliárd 366 millió forintot meg tudtak spórolni. Az utóbbi 3 milliárd 886 millió forint helyett csupán 2,8 milliárdot kóstált. 45 ezer első választót várnak október 12-én a szavazókörökbe. Akik közülük valóban voksolnak, emlékkártyát kapnak. A költségek többek között azért eltérőek, mert az egyes szavazások során más-más feladatok merülnek fel. Az április 6-i országgyűlési választáson például jelentős költséget emésztett fel a külképviseleti szavazás és a határon túli magyaroknak lehetővé tett levélszavazás biztosítása. Ilyenre ezúttal nem kerül sor, hiszen csak a Magyarország területén lakóhellyel rendelkező magyar és európai uniós állampolgárok voksolhatnak. Ezzel szemben most pluszkiadást jelent, hogy nemcsak települési önkormányzati, hanem megyei önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásokat is rendeznek október 12-én. Előkészületek - A győri Révai-gimnázium szavazókörként működik majd jövő vasárnap. Az urnák már megérkeztek. Felvételünkön Végh János intézményi kapcsolattartó. FOTÓ: mészáros mátyás Negyes körkép 3 Zsizsikek Panaszkodnak a pedagógusok, hogy olyanok a gyerekek, mint a zsizsikek. A szót ma már legfeljebb a háziasszonyok értik, a gyerekek a legkevésbé, viszont ők azok, akik az apró lisztbogár fürge és semmivel sem törődő mozgását, izgés-mozgását magas fokon űzik. Mit tehetünk? - kérdezik az aggódó szülők, akiknek már szintén kezd az agyára menni az otthoni „zsizsikelés”. Lassítsunk! - mondják a szakemberek. Üljünk le a gyerek mellé mesélni, játszani, menjünk sétálni, hogy együtt csodálhassuk meg az apró katicabogarat, a vörösen izzó naplementét, a narancsszínben égő őszi levelet... És akkor jön a sóhaj, meg a „de mi- jogainkért a gyerekekor?”, és jön a telküs-I 4- *A 4-4- ”1 I • I " I meret-furdalás. Mert minktől vettük el az időt, minden normális szülő szembenéz a problémával, hogy a gyerek felnevelése nem merül ki a - legyen étel az asztalon, tiszta ing a szekrényben, tízórai becsomagolva, különóra befizetve, a jövő nagy reménysége az edzésre leszállítva - hétköznapi mókuskeréksodrásban. Emberré nevelni, pláne a kiegyensúlyozott, boldog felnőtté válást segíteni azért több kell ennél. Az elkeserítő az a dologban, hogy talán ez az egyetlen többlet az életünkben, amihez nem is kell pénz, utánajárás, kapcsolat, párttámogatás vagy a nagyszülők segítsége. „Csak” idő kellene hozzá és az együttlét igénye. Az utóbbi a legtöbb szülőben ott van rögtön a szeretet mögött, szívben, agyban is, de a könyörtelen óramutatók nincsenek tekintettel a gyerekeinkre. Nagy árat fizettünk a női emancipációért. Jogainkért a gyerekeinktől vettük el az időt. Mit adunk cserébe? És mit kapunk viszont? Némi zsizsikelést. Ezt látják tőlünk, hisz mi is éppúgy cikázunk a feladataink között, mint az a bizonyos kis lisztbogár... ÁLLÁSPONT NAGY MÁRTA ÚJSÁGÍRÓ s húsból készül. Van egy jó napunk! is------------------------------------------------------—-—Hí