Kisalföld, 2014. december (69. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-01 / 279. szám

A család napilapja 2014. december 1., hétfő • LXIX./279. szám • Ára: 145 Ft » Előfizetve: 110 Ft Olcsóbb karácsonyvárás Sok településen vállalkozók és lakosok segítenek meghittebbé varázsolni az adventet. 3.» Megoldás kell A vendégmunkások áradata nehéz hely­zet elé állítja Mosonmagyaróváron az egészségügyi ellátórendszert is. 8.» A kamera tovább forog A Kisalföld a győri börtön falai között faggatta Hajdú Eszter filmrendezőt. 10.» VÉGET ÉRT A SIKERTÖRTÉNET - TELJESEN LEÁLLÍTOTTA A TELEFONGYÁRTÁST A MICROSOFT A KOMÁROMI ÜZEMBEN Az utolsó nokiás is csomagolt Bezárt a Nokia telefo­nokat gyártó komáro­mi üzem. Az utolsó mintegy húsz dolgozó pénteken búcsúzott. KOMÁROM RIMÁNYI ZITA A Nokia mobilüzletágát megvá­sárló Microsoft július 17-én je­lentette be, hogy bezárja a ko­máromi üzemet, ahol okostele­fonokat gyártottak. Ezzel ezer­nyolcszáz ember állása szűnt meg. - Az utolsó napon olyan volt a hangulat, mint egy temeté­sen. Benéztem az irodákba, ahol dolgoztam, meg az öl­tözőbe is. Elköszöntem az is­merős falaktól és még egyszer bólintottam a kapunak, amin tizennégy évig ki-be jártam - mondta a Kisalföldnek László Zoltán, aki egyike volt azoknak, akik utolsóként kapták meg az értesítést munkaviszonyuk megszűnéséről. A leépítések szeptem­berben kezdődtek el. 3.­ László Zoltán a volt Nokia-gyár utoljára elbocsátott embereinek egyike. Összepakolta az íróasztaláról a holmijait, az emlékeit. FOTÓ: Kertleff ANDRÁS Amorim fél évig nem játszhat A hét elején érkezik Győrbe Eduarda Amorim, az Audi-ETO női kézilabdacsapatának brazil átlövője, aki térdszalagszaka­dást szenvedett Spanyolország­ban. A magyar női kézilab­da-válogatott legyőzte Ausztria csapatát. MÁLAGA/GYŐR MUNKATÁRSUNKTÓL Hat hónapos kihagyás vár Edu­arda Amorimra, az Audi-ETO női kézilabdacsapatának bra­zil átlövőjére, aki hazája válo­gatottjában Málagában szen­vedett térdszalagszakadást. A játékos ma vagy holnap érke­zik Győrbe, ahol konzultálnak a műtétjéről. Az Európa-bajnokságra ké­szülő magyar női kézilabda-vá­logatott 38-24-re győzte le Győrött Ausztria gár­­dáját. 16:1. Tóth Gabriella három gólt szerzett a magyar csapatban az osztrákok elleni találkozón. FOTÓ: B. A. NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK 307 FT + 256 FT* ANGOL FONT 388 Ft'­ AZ ÖTÖSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI 48. HÉT, 2014. NOVEMBER 29. Q 0­0­0­0 A HATOSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI 48. HÉT, 2014. NOVEMBER 30. Q 00000 » Rising Star, Virtuózok A közutak kétharmada kátyús GYŐR-MOSON-SOPRON GŐGÖS BALÁZS A közúthálózat burkolatának állapotát tekintve a rangsor vé­gén található Győr-Moson- Sopron megye. Az utak csak­nem 70 százalékának rossz a minősége, gödrös, kátyús. Az Országos Közúti Adatbank négy szempont alapján méri fel minden évben az állapoto­kat. A nyomvályúkat, az egye­netlenségeket, a teherbírást és a burkolatok állapotát elemzik az utakon. 5.» ~ www.kisalfold.hu HOLNAP Borult, párás idő ''N lesz. Eső többfelé C j várható, helyen­­ként havas eső, Q/iű/fö hó is hullhat, O­k és legyünk óvatosak, mert ónos eső is előfordulhat. 20.­­ MA 3 I 3 4.» [ LEMARADT A LÁTÁS HÓNAPJÁRÓL? JELENTKEZZEN BE MOST! TREND OPTIKA Győr, Baross G. út 19. • Tel.: 96/488-341 Dr. Szemén Annamária szemész szakorvos A TREND OPTIKÁBAN december 15-ig INGYENES LÁTÁSELLENŐRZÉS ÉS SZAKTANÁCSADÁS

Next