Kisalföld, 2015. május (70. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-23 / 120. szám

2 Haza és nagy világ Bírálták a konzultációt Bírálta a bevándorlásról szóló magyarországi nemzeti konzultációt az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala. A főbiztos hivatala „rendkívül elfogultnak” és „megdöbbentőnek” tartja a nemzeti konzultáció tartalmát. Egy kínai férfit köröz a rendőrség BUDAPEST. A rendőrség azono­sította a május elején történt, Akácfa utcai emberölés feltéte­lezett elkövetőjét, egy 32 éves kínai állampolgárt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság (BRFK) pénteken a honlap­ján. A közlemény szerint a férfi ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A rendőrség közleményé­ben emlékeztetett arra: május 2-án, nem sokkal éjfél után Bu­dapest VII. kerületében, egy Akácfa utcai lakásban a hozzá­tartozója holtan találta az ott lakó 19 éves nőt, aki a helyszí­ni és a halottszemle megállapí­tása szerint bűncselekmény ál­dozata lett. A BRFK nyomozói a széles körű adatgyűjtés, a tanúk felku­tatása és meghallgatása, vala­mint széleskörű nemzetközi együttműködés eredményeként azonosították a harminckét éves kínai férfit. A gyanú szerint ő ölhette meg a fiatal lányt, majd a bűncselekmény elkövetése után azonnal elhagyta Magyarország területét. (mti) FELJELENTÉST TETT AZ EMMI BUDAPEST Okirat-hamisítás mi­att feljelentést tett az V. kerületi rendőrkapitányságon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a hamisított levél miatt, amely a minisztérium fejlécét és főosztály­­vezetőjének aláírását feltüntetve szólította fel a Budapesti Corvinus Egyetem vezetését, hogy intéz­kedjen az egyetem feldarabolásá­val kapcsolatban. 56 MILLIÓS BÍRSÁG AZ AUCHANNAK BUDAPEST. A Gazdasági Ver­senyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte az Auchan Magyarország Kft. több, összehasonlításokat tartalmazó reklámját, és tisztes­ségtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 56 millió forint bírságot szabott ki az áruházláncra. KONZULTÁCIÓT KÖVETELNEK BUDAPEST Demonstrációt tar­tottak Brüsszelben pénteken a paksi atomerőművel kapcsolatos tervezett intézkedések nyilvános­ságát és nemzetközi konzultációt követelve az erőműnél működő magyar szakszervezetek. A KENÓ NYERŐSZÁMAI A május 22-i kenójátékban a kö­vetkező számokat sorsolták: 3, 6, 8,13,14,17,18, 20,26, 37, 41,43,44, 53, 57, 59,65, 68, 74, 76. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza RIGAI CSÚCS - ZÁRÓNYILATKOZAT A PARTNERSÉG FOLYTATÁSÁRÓL EU-s pénzt kap Ukrajna A keleti partnerség folytatásáról szóló zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió és a program­ban részt vevő hat kelet-európai állam vezetői pénteken a Rigá­ban rendezett csúcstalálkozóju­kon, dacára annak, hogy kulcs­­fontosságú témákban nem értet­tek egyet. RIGA MTI A programban szereplő álla­mok közül az Európa-barát Uk­rajna, Grúzia és Moldova szoro­sabbra fűzné együttműködését Brüsszellel, az emberi jogok megsértése miatt az EU által so­kat bírált Azerbajdzsán semle­ges álláspontot, Örményország és Fehéroroszország pedig in­kább oroszbarát politikai irány­vonalat képviselt Rigában. Az elfogadott dokumentum több ponton is említést tesz ar­ról, hogy mind a hat keleti part­ner maga dönthet, milyen szintű együttműködést tart kí­vánatosnak az unióval, s milyen integrációs ambíciói vannak. A nyilatkozat szerint az a cél, hogy a különféle országokkal az EU különböző, differenciált együtt­működést alakítson ki. Orbán Viktor miniszterel­nök az ukránok vízum nélküli uniós beutazását nevezte a csúcstalálkozó legfontosabb kérdésének, amelyet azonban nem sikerült megoldani. A zárónyilatkozat két pontja is említi az ukrajnai konflik­tust. Az EU a nyilatkozatban kijelenti, hogy továbbra is minden partnere területi egy­ségét, függetlenségét és szuve­renitását támogatja. Egyúttal hangsúlyozták, hogy minden félnek végre kell hajtania a minszki megállapodásokat Az Európai Bizottság és Ki­­jev képviselői a találkozón szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy Ukrajna 1,8 milli­árd eurós pénzügyi támogatást kap Brüsszeltől idén és jövőre. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a rigai tanácskozás zárónapján. FOTÓ: MTI Fitch: pozitív kilátás LONDON. Felminősítés le­hetőségére utaló pozitívra javí­totta Magyarország állam­adós-osztályzatainak kilátását az eddigi stabilról a Fitch Ra­tings, egyebek mellett a ma­gyar gazdaság külső mutatói­nak markáns javulásával indo­kolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő péntek késő este Londonban bejelentett döntése a devizában és forintban fennálló hosszú tá­vú államadósság-kötelezettsé­gek „BB plusz”, illetve „BBB mínusz” besorolásaira érvé­nyes. A cég egyben megerősí­tette ezeket az osztályzatokat. A hosszú futamú deviza­­adós-besorolás azonos a másik két nagy hitelminősítő, a Moody’s Investors Service és a Standard 81 Poor’s hosszú távú magyar szuverén minősítésével, és egy fokozattal elmarad a be­fektetési ajánlás a „BBB” sáv al­só szélétől. Ha a Fitch Ratings javítja a magyar szuverén devi­­zaadós-osztályzatot, ez a beso­rolás ennél a cégnél visszakerül­ne a befektetési ajánlású osz­tályzati kategóriába. A másik két hitelminősítő továbbra is stabil kilátást tart érvényben a magyar adósbeso­rolásokra. (mti) Nyersolaj a tengerparton Santa Barbara­ Védőruhát viselő munkások tisztítják a nyersollajjal szennyezett tengerpartot a kaliforniai Refugio State Beachtől északra miután egy csővezeték átszakadása miatt legkevesebb 80 ezer liter nyersolaj ömlött a tengerbe. Az olajfolt 14 kilométer hosszan terül el a csendes-óceáni partvidék mentén. FOTÓ: mti • • • • •• KISALFÖLD 2015.05.23., szombat Külföld ÚJABB CSECSEN GYANÚSÍTOTT MOSZKVA Újabb csecsen gya­núsított után nyomoznak a ható­ságok Borisz Nyemcov ellenzéki politikus meggyilkolása ügyében. Egy Ruszlan Muhagyinov nevű fér­fit keresnek, aki a Nyemcov meg­ölésével gyanúsítottak vallomása szerint 25 millió rubelt (mintegy 138 millió forint) ígért nekik a po­litikus meggyilkolásáért. NEM MŰSZAKI PROBLÉMA OKOZHATTA A GRIPEN BALESETÉT PRÁGA. Nem műszaki hiba okozta a magyar vadászgép bal­esetét kedden Cáslavban - je­lentette ki Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter pénteken a cáslavi repülőtéren tett látoga­tása alkalmával. ÖNGYILKOS MERÉNYLET RIJÁD. Öngyilkos merénylő rob­bantotta fel magát tegnap Sza­­úd-Arábia keleti részén, egy síita mecsetnél. A támadásban szem­tanúk szerint legalább 30-an vesztették életüket. A robbantás al-Katif tartomány al-Kudei nevű településén történt. (mti) Lovagolja meg az ingatlan­­piac hullámait!* * A­dás? Vétel? Most mindenki jól jár! *És ha egyedül nem megy, mi akár az anyagiak terén is segítünk! Keresse hiteltanácsadónkat bizalommal! ingatlanbazar.hu Gyors. Okos. Térképes. Már mobilon is! Szerkesztők: Bogái Szilvia, D. Pusztai Andrea, Garanvölgyi Imre, Keszéi­y András, Szűcs Anita • Rovatvezetők: Bertteff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszakesztőség-vezető: Weiner Kriszta • Szerkesztők: Pomaranski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újl. u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetcim wwwkisalfokUiu • Hirdetésszervezés: 96/504485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailen ugyfelszolgalott ffikisalfokb­a • Regionális szerk­esztőségek: Sopron Bódvai Holkó szer­esztőségvezető, Sopron, Frankenbélg u. 2/A. Telefon: 99/511-388 Szerkesztőség: 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel 99/511-385, fax 99/511-384,99/312-266 • Mosoramagyaóvá: Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaóvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fex 96/214-266. Hirdetésfelvétel 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172 Hirdetésfelvétel 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAKOM LAPCSOPORT TAGJA. • Eektronkus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes terhnka Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám 96/504-444 • Felelős kiadó: Pált® Ferenc vezérigazgató • Index 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527, Pápai kiadás: HU ISSN 2416-0989) • A Kisalföld a MATESZ tagja. • Előfizetés telefonon 06-80/504-504 és a kézbesítőknél • Előfizetési dő egy hónapra 3295 forint, hűségkedvezménnyel 2895 forint • Előfizetésben terjeszti a L®oom Zrt. terjesztői hálózata. • Árusítja a Szpker Zrt és alternatív tusok • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • Fotóilusztációk: PuzzlePix Fotóügynökség. • A Lapom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwlapa­nfi­tters oldalon

Next