Kisalföld, 2015. október (70. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-22 / 248. szám
14 Ünnep KISALFÖLD 2015.10.22., csütörtök Verseket várunk Továbbra is arra biztatjuk olvasóinkat, akiknek íróasztalfiókjában, kockás füzetében, számítógépében (saját) versek rejteznek, osszák meg velünk azokat. Az írásokat szerkesztőségünk címére (9021 Győr, Újlak u. 4/A) vagy a guldi@kisalfold.hu drótpostacímre várjuk. A beérkezett termésből most is közreadunk néhányat. Alexa Károly: „Bizton állíthatom, ha az elmúlt három-négy évtizedben az emigráció nem emlékezik, akkor Magyarországon ma aligha tudnánk, vagy nem ilyen szinten beszélni az ötvenhatos irodalomról” Ötvenhat legendája, a forradalommal és a szabadságharccal kapcsolatos irodalmi mitológia az elmúlt évtizedekben hiányzott a nagy nemzeti történetből Alexa Károly szerint az évforduló, az ünnep hozzásegít bennünket, hogy újra megtaláljuk a megfelelő szavakat a beszélgetéshez, és akkor végre feloldódik az a szájzár, ami hosszú ideig olyan erősen tartotta magát. A neves irodalomtörténésszel 1956 és az irodalom kapcsolatáról beszélgettünk. IRODALOM GÜLCH CSABA - Az ötvenhatos forradalommal kapcsolatban majd mindig egy olyan vers kerül szóba, ami nem is a forradalmi napokban született. Az Egy mondat a zsarnokságról című költeményre gondolok, ami az Irodalmi Újság ’56. november másodiki számában jelent meg. - Valóban, hiszen Illyés Gyula hat évvel az ötvenhatos események előtt írta. Az utókor egyfajta emblematikus versként tartja számon. Sőt, irodalmi legendák szóltak arról, hogy a költő esetleg „visszadatálta” volna, de minden azt bizonyítja, hogy Illyés ezt a költeményt nem a vérzivataros őszön, hanem a legvadabb sztálinista-rákosista terror évében, ötvenben írta. Természetesen a forradalmi napokban is születtek irodalmi művek. Zömük konkrét cselekvésre buzdító, az eseményekre reagáló, inkább publicisztikai jellegű alkotás. Ezek a versek tudatosan mozgósító szándékú lírai darabok, amelyeknek elsősorban politikai, nemzetvédelmi, és nem esztétikai, irodalmi szerepük volt. Ennek ellenére azt hiszem, a magyar irodalomnak nem kell szégyenkeznie... - Nem nagyon tudnánk egy tucatnál többet számba venni! - Olyanokból biztos nem, amelyek máig érvényes esztétikai súllyal, máig ható érvényességgel beszélnek az akkori eseményekről. Mielőtt a felsorolásba kezdenék, azt meg kell jegyeznem, hogy ezek a művek a kor legjelentékenyebb költőitől származnak, így például a forradalmi utcákon történt tragédiáról Tamási Lajos írt egy legendás - később negyven évig tiltott - verset: „Piros a vér a pesti utcán, / munkások, ifjak vére ez, / piros a vér a pesti utcán, / belügyminiszterit lövetsz?” Nagyon fontos még a forradalom napjaiban született művek közül említeni Füst Milán Szózat a sírból című költeményét, ami így zárul: „S ellenfelünk, gondold meg ezt. / Mi nem holtak vagyunk, de fény, / Mi láng vagyunk e földtekén / S öröktűz lesz e sírkereszt. / ölelj, ölelj hát hűszívű hant, / Mind jó fiad, kit itt ölelsz alant.” Jelentős mű ebből az időszakból Kassák Lajos A diktátor című verse is, amelyben így ír: „Alámerült örökre. Semmi kétség. / Sosem volt rútabb halál / soha engesztelhetetlenebb gyűlölet / cserben hagyták a gyávák / s a hízelkedők elárulták. Benjámin Lászlóról sem feledkezhetünk meg, al. az „Elesettek”-ről írt sirató verset: „Lánctalpakon, egyenruhában jön a HALÁL értetek. / Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett. / De már emléketektől is veszik el a becsületet.” A költő egyébként jelentékeny alkotója volt az akkori magyar irodalomnak, noha ma már nem nagyon emlegetik a nevét. Számomra mégis az akkor született tucatnyi versből legmegrázóbb Vas NAGY ALEXA KÁROLY, A FORRADALMI NAPOKBAN IS SZÜLETTEK EMLÉKEZETES IRODALMI MŰVEK Tiszta beszéd ’56 mítoszáról LÁSZLÓ Varjú-koszorú Sortüzek döreje szédít, szív szakad és vakolat, gyászszalagok közt az Édes már megint sírva fakadt. Fél a fű, a vézna füst is ijedten legöndörül, félelem dobog a házban, a tájban körös-körül. Fekete bársony-koloncok örvényét veti az ég, varjú-koszorú fölöttem, rajtam hideg veríték. István Az új Tamás című költeménye, amelyben a költő azonosul a Krisztus körül hitetlenkedő Tamással és a nemzet remélt feltámadásáról, a forradalom bíborló sebét megérintve, saját megújult hitéről ír, biblikus hangon. Ötvenhatot Vas István csodának látta, és úgy érzi, általa vált igazán magyar költővé és a magyarsággal kapcsolatos öszszes korábbi fenntartását és kételyét egyszer s mindenkorra érvénytelenítette: „Halottak napja. A határon át / Özönlenek idegen katonák. / Jönnek a hódítók s a gyilkosok - / Magyar vagyok. / És nem vagyok többé kettős, csak egy, / Bizonyosság dobbantja szívemet / S értelme lett a nem-értett igéknek: / Te vagy az út, az igazság, az élet.” Ne feledkezzünk el Gérecz Attiláról sem! - Igen. Ő negyvenkilencben, húszéves korában a magyar öttusa-válogatott keretének tagja volt. Kitűnően lőtt, lovagolt, vívott, futott, úszott és versenyszerűen síelt is. November negyedikén hajnalban keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. Pest szívében két szovjet tankot tett harcképtelenné, de egy harmadikról rá leadott gépfegyversorozat november hetedikén kioltotta ifjú életét. Gérecz Attila nem akármilyen költő volt, és meggyőződésem, hogy például ő lehetne olyan jelképes alakja az ötvenhatos forradalomnak, mint negyvennyolcnak Petőfi Sándor. Ötvenegyben, a Gyűjtő kisfogházában született az Alkonyat című verse: „A dal most halkul, kék homályba vész, / de bús visszhanggal egyre visszanéz, / hol tó tükrén az est, a barna fák / árnyékölében úgy karolja át / derengő tested szelíd aranyát, / mint álmom fonja rád az éjszakát.” - Ötvenhat utóélete miként érzékelhető az irodalomban? - A bukás utáni két-három évtizedben megszűntek az ötvenhatos költemények. Egészen Nagy Gáspár néhány ominózus verséig, amelyek megjelenésükkel hatalmas vihart kavartak. Például A Fiú naplójából: „...és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg / susog a homály követeinek útján s kitünteti őket / lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint ülőn...” De nem szabad elfelejteni Petri Györgyöt sem, aki ezekben az időkben a „nyilvánosság mögött” beszélt műveiben ötvenhatról, a megtorló rendszerről. - És persze a nyugati magyar irodalomnak is sokat köszönhetünk.. - Annál is inkább, hiszen a Nyugatra emigrált fiatalok közül sokan kint váltak költővé, íróvá. Bizton állíthatom: ha az elmúlt három-négy évtizedben az emigráció nem emlékezik, akkor Magyarországon ma aligha tudnánk, vagy nem ilyen szinten beszélni az ötvenhatos irodalomról. Ők voltak, akik őrizték a lyukas zászlót, tőlük kaptuk rendszerváltozáskor a legtöbb muníciót. Külön meg kell említenünk Tollas Tibor, a müncheni Nemzetőr néhai főszerkesztőjének nevét, aki egyszemélyes küldöttségként, mint egy próféta járta ötvenhat után a magyarlakta glóbuszt, Európában, Ausztráliában, Amerikában újkori báróként szavalta végig a világot, emlékeztetve és emlékezve a magyar forradalomra. Az ő nevéhez fűződik a Füveskert című versgyűjtemény nyugati kiadása is, amely itthon kéziratos antológiaféle volt, és olyan bebörtönzött költők művei szerepeltek benne, mint Gérecz Attila, Tóth Bálint, Kárpáti Kamill. Ebből a gyűjteményből legenda születhetett volna, de a forradalom utóélete, mitizálódása elmaradt. Nem tárgyalnak például legendás ötvenhatos verseket a tankönyvek, a gyerekek nem ismernek olyan emberi arcokat, amelyek végigharcolták, végigszenvedték a forradalmat, és talán még bele is pusztultak az eseményekbe. TOLLAS TIBOR Túlélők Legyen csendes az álmuk, mert nem haltak hiába. Letarolt erő fáiúgy fekszenek vigyázzba’. Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt. Elvetett mag a rögben a csontmeztelen testük. Feldúlt sírjukon mécses, október tűzvirága, a holtak jogán kérdez, választ már mit se várva. Múltunkat elrabolták, a sivár jelen hallgat. Ők élik túl, a holtak. A győztes forradalmat. TÓTH BÁLINT Vigyázzatok az éjszakára Vigyázzatok az éjszakára! öldöklő karddal jár az angyal, s jaj a háznak, mit megjelöltek véres sávval, véres csillaggal! Jaj, akinek ma szíve néma, s nem koldul fájón fel a vészre, kiben a perc lármája él csak, nem századok harangverése. Jaj, ki kaján örömben gázol, fegyvert fogva önvére ellen, s hahotás szájjal lakomázik az országot rejtő teremben. S ezerszer jaj vezéreinknek, villám ver rájuk bosszuló fényt, viharban zajduló falkájuk tépi szét őket farkasokként. S elmúlnak, mint tábortűz füstje, mint őszi lombok vörössége, elszélednek, ponyváról pelyva, a szétmarkoló nyári szélben. Vigyázzatok! Nagy öldöklés lesz! Nem én teszem és nem a másik. A bosszúálló angyal kardja Űzi őket a pusztulásig. JOBBÁGY KÁROLY Mondják, a himnuszt énekelték Mondják, a himnuszt énekelték úgy indultak a puskatűznek s a könnygáz meg a tűzzel teli ég sem riasztotta vissza őket. Csörgött a könnyük. Talán sírtak. Csörgött a vérük. Belehaltak. Diákok voltak. S ők csinálták a dicsőséges forradalmat!