Kisalföld, 2016. május (71. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-02 / 102. szám

2 Haza és nagy világ Megújul a balatoni bicikliút Megújul a Balatoni Bringakör, az első ütemben 68 kilométeren, Balatonkenese és Tihany, valamint Zamárdi és Balatonlelle között kezdődik meg a kerékpáros körút korszerűsítése 2,5 milliárd forintból. Kifütyülték az osztrák kancellárt BÉCS: Kifütyülték és lemondás­ra buzdították az elnökválasz­tás első fordulójában elszenve­dett kínos vereség miatt Wer­ner Faymann osztrák kancel­lárt pártja, az Osztrák Szociál­demokrata Párt (SPÖ) május 1-jei bécsi gyűlésén. „Törvényekre és a rendet biz­tosító eszközökre van szüksé­günk” - bizonygatta a kancellár a városháza előtt összegyűlt mintegy 80 ezer embernek a kormány egyre keményebb be­vándorlási politikáját igazolva. Faymann bírálói a gyűlés so­rán „Mondj le!” és „Pártgyűlést azonnal!” táblákat tartottak a magasba. Az SPÖ-n belül sok kritikus előrehozott pártgyűlé­sen váltaná le a magas rangú, ám nekik nem tetsző tisztségvi­selőket. A tömeg kifütyülte a pódiumon megjelenő kancel­lárt és erős nemtetszésének ak­kor is hangot adott, mikor csak megemlítették a nevét. Faymann 2008 óta Ausztria kormányfője. „Az embernek bír­nia kell a kritikát és komolyan is kell vennie, de a politikai irány­vonalunk helyes” - hangsúlyoz­ta a kancellár és jelezte: esze ágában sincs lemondani. (mti) I­­ SZAKSZERVEZETI MAJÁLIS BUDAPEST. Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció ve­zetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyze­tén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni - hangzott el a szak­­szervezeti konföderációk közös majálisán a Városligetben. A ren­dezvény a szakszervezetek „köve­telési piramisának” felépítésével kezdődött. Az érdekképviseletek többek között A munka törvény­­könyvének felülvizsgálatát és igaz­ságos adórendszert követelnek, va­lamint azt, hogy a bérminimum ér­je el a létminimum szintjét. I Itthon ÉRETTSÉGI MAGYARORSZÁG. Ma a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról. Ebben a vizsgaidőszakban lép élet­be az a szabály, amely szerint a vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat telje­sítésének igazolása. Ha a vizsgázó ezt a feltételt nem teljesíti, akkor nem kezdheti meg az érettségit. A KENŐ NYERŐSZÁMAI ÁPRILIS 30.: 2,3,5,6,7,13,14, 16,21, 28, 37,49, 55, 57, 59, 61, 64, 67, 68, 71. MÁJUS 1.: 1, 4, 5, 6, 20, 23, 24,­ 25, 26, 31, 35, 36, 47, 64, 65, 67, 69, 71, 75, 78. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogárdi Szilvia D. Pusztai Andrea Garamvölgyi Imre, Keszei L. András, Szita Anita • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vezető: Weiner Krisztina • Szerkesztők: Pomaranski Luca Sudár Éva Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak­a 4/A. Levelem: 9002 Győr, Pf. 28 • Teleim 96/504-444, fax­ 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetem wwwkisalfoldtip • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak­a 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailen ügyfelszolgalatirfikisalfoldhu • Regionális szerkesztőségek: Sopron, Bódva Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax 99/511-366. Hirdetésfelvétel 99/511-385, fax 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető. Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96 377-574, fax 96/214-266. Hirdetésfelvétel 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető. Csorna Templom u. 8. Telefon 96/263-172 Hirdetésfelvétel 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszánt 96/504-444 • Felelős kiadó: Pallagi Ferenc vezérigazgató • Index 26060HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 2064-3527, Győri kiadás: ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MATTSZ tagja ■ Előfizetés telefonon 06-80/504-504 és a kézbesítőknél • Előfizetési dő egy hónapra 3495 forint hűségkedvezménnyel 3095 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapaxn Zrt terjesztői hálózata • Árusítja a lapker Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzít* * meg és nem kakunk vissza • Fotóillusztrációk: PuzzlePix Fotóügynökség Dreamsome. • A Lapcom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwlapamhplaszi okfalon MENEKÜLTHULLÁM - FÉL ÉVVEL MEGHOSSZABBODHAT AZ IDEIGLENES INTÉZKEDÉS Az unióban tovább lehet belső határellenőrzés BERLIN MTI Az Európai Bizottság a belső ha­tárellenőrzés visszaállítására vo­natkozó átmeneti tagállami in­tézkedések meghosszabbítását javasolja - írta a Frankfurter All­gemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap. A brüsszeli testület javasla­ta alapján a május 12-én lejáró átmeneti intézkedéseket hat hónappal, november közepéig kellene meghosszabbítani. A bizottság javaslata megfelel hat tagország - Ausztria, Belgi­um, Dánia, Franciaország, Né­metország és Svédország - ké­résének, amelyek a menekült­­hullám miatt több határszaka­szon visszaállították az el­lenőrzést. A hat ország belügy­miniszterei közös levélben sür­getik a felhatalmazás megújí­tását, kiemelték, hogy a hely­zet „szélsőségesen változé­kony, alakulása nehezen jelez­hető előre, ráadásul aggoda­lomra ad okot a Földközi-ten­ger középső medencéjén ke­resztül vezető útvonal”. A FAS szerint az Európai Bi­zottság javaslata csak azokat a határszakaszokat érinti, ame­lyeken már visszaállították a határellenőrzést, így Ausztriá­nak más jogi alapra kellene építenie, ha ki akarja terjeszte­ni az ellenőrzést az oszt­rák-olasz határon fekvő Bren­­ner-hágóra. A bizottság szerint az ellenőrzés szigorát a helyzet alakulásának megfelelően kel­lene változtatni, és november­ben vissza kell térni a schenge­ni belső határok szabad átjár­hatóságához valamennyi érin­tett szakaszon. A hat hónapos átmeneti időt Görögországnak fel kellene használnia arra, hogy orvosolja a külső határel­lenőrzésben mutatkozó hiá­nyosságokat - vélekedik a brüsszeli bizottság. Migránsok sátrai egy táborrá átalakult vasútállomás peronján, a macedón határ mellett fekvő Idomeni görög faluban. FOTÓ: mti Orbán: Cinizmusból nem épült semmi FELCSÚT. Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyara­podik, létrejön, „annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni”, ezt cinizmusnak lehet nevezni, de „cinizmusból még nem épült semmi” - mondta Orbán Viktor minisz­terelnök újságíróknak a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton. Hangsúlyozta: ha a bírálók­ra hallgatnának, soha semmi nem történne Magyarorszá­gon, de „a síneket le kell rakni, az országot építeni kell”. A miniszterelnök kifejtette: az 1970-es években felszámolt vasutat még az 1800-as években hozták létre Bicske és Székesfe­hérvár között. Az új kisvasút en­nek a vonalnak csak egy rövid, a felcsúti Pancho Aréna és az Alcsúti Arborétum közötti sza­kaszán épült meg, de el kellene vinni Bicskéig - mondta. A má­sodik szakasz ütemterve készen van, „meglátjuk, hogy pénzünk is lesz-e rá” - fogalmazott­­, mi­vel jelentős önerőt kell vállalni, amelyet a mostani fejlesztéshez a futballakadémia alapítványa adott. (mti) Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Vál-völgyi kisvasút első szakaszának átadásán. FOTÓ: mti Ficót kiengedték a kórházból POZSONY: Kiengedték a múlt héten szívműtéten átesett Ro­bert Fico szlovák kormányfőt vasárnap a pozsonyi Szív és Ér­rendszeri Megbetegedések In­tézetéből - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügy­nökség a kórház szóvivőjének megerősítésére hivatkozva. A szlovák miniszterelnök otthonában folytatja a műtét után számára előírt gyógykeze­lést. Robert Fico április 14-én váratlanul került a Szív és Ér­rendszeri Megbetegedések In­tézetébe, ahol a múlt hét pén­teken sikeres szívműtétet haj­tottak végre rajta. (mti) KISALFÖLD 2016.05.02., hétfő • • • • •• Külföld KETTŐS AUTÓROBBANTÁS BAGDAD: Két autórobbantásos merényletet is végrehajtott teg­nap Irak déli részén az Iszlám Ál­lam nevű dzsihadista terrorszer­vezet. A robbantásoknak legke­vesebb 32 halottja és 75 sebe­sültje van. Mindkét merénylet Számává városában történt perc­nyi különbséggel. KISIKLOTT A VONAT WASHINGTON. Kisiklott egy te­hervonat tegnap reggel Washing­tonban, több vagonja az oldalára borult. Személyi sérülésről nem ér­kezett hír, viszont veszélyes anyag szivároghat három tartályvagonból. TŰZSZENTELÉS JERUZSÁLEM: Zarándokok ezrei vettek részt szombaton Jeruzsá­lemben az ortodox keresztény nagyhét egyik legjelentősebb ese­ményén, a tűzszentelés ünnepén. Az ortodox keresztény hívők fel­keresték a jeruzsálemi Szent Sír-templomot. A templom belső szentélyében a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka ezúttal is to­vábbadta a „szent tűz” lángját a jelen lévő hívőknek. (mti) EMBERPRÓBÁLÓ SHOW #dragamaddazeleted www.tv2.hu/dragamaddazeleted

Next