Kisalföld, 2016. október (71. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-10 / 238. szám
A család napilapja 2016. október 10., hétfő • LXXI./238. szám • Ára: 200 Ft • Előfizetve: 137 Ft • Hűségkedvezménnyel 121 Ft www.kisalfold.hu Megtalálták a révais tanár ’56-os naplóját Az emlékirat szerzője napról napra mutatja be, hogy a diákok és a nevelőtestület miként élte meg a forradalmi eseményeket. 5.» Dübörgött a szintirock Ákos tömeget vonzott a turnézáróra. 6.» Esélylatolgatás A győzelem a célja Rigában Bernd Storcknak a vb-selejtezőn. 19.» STROKE-KAMPÁNY - JÓ HÍR, HOGY A MŰSZEREK ÉS AZ ÜZENET IS CÉLBA ÉRT, A GYŐRI KÓRHÁZ CENTRUMKÉNT FOGADJA A BAJBA JUTOTT BETEGEKET A hetedik megmentett Kövi Zoltáné lett a mesebeli hetes szám, a Pápa mellett élő férfit nemcsak a sors és az orvosok tudása mentette meg, hanem részint az a stroke-kampány is, amelyben önök több mint ötezren részt vettek. ÉSZAK-DUNÁNTÚL SUDÁR ÁGNES A műtőasztalon kapott stroke-ot Kövi Zoltán, így néhány másodpercen belül a legmodernebb eljárással (trombektómiával) el tudták távolítani az agyából a teljes elzáródást okozó vérrögöt. Most már ismét tudja formálni a szavakat, a kórházi ágyából fel tud állni. Ez egy éve lehetetlen lett volna. H Kövi Zoltán már tud mosolyogni a betegágyában - ez maga a csoda. FOTÓ: H. baranyai Edina Cifraszűrös tenyészbikavásárt tartottak A fennállása huszonöt évét ünneplő Fertő-Hanság Nemzeti Park Hídimajorjában régi időket megidéző Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyészbika Szemlét és Vásárt rendeztek a hétvégén, színes programkavalkád kíséretében. Az előzetes szigorú rostálást követően tizenhét tenyészbikát jellemzett és bírált el Baracskai Lajos, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete elnöke. Az országos rendezvényre cifra szűrbe öltözve látogatott el a fertődi Végh György, aki saját gulyájában harminc bikát nevel. A bikavásárra nemcsak a szakemberek, hanem távolabbi vidékekről is érkeztek érdeklődők. Felvételünkön Végh György, mellette a Budakesziről jött négygyermekes Bándi család, akik most láttak először tenyészbikavásárt. FOTÓ: GOSZTONYI 8. ) A takarítókért is harcolnak a pedagógusok GYŐR, MAGYARORSZÁG ZSENÁK-KISS SZIMÓNA A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének értekezletén részt vett Galló Istvánná országos elnök, lapunknak interjút is adott. Nem lehet béremelésről beszélni, ha azért lényegesen többet kell dolgozni. Galló Istvánná „Hazudnék, ha azt mondanám: nem érzékelem és nem tudom, hogy a kollégák milyen presszió alatt vannak” - ezt Galló Istvánná, a PSZ elnöke nyilatkozta a Kisalföldnek. Szó esett a közmunkásokról is. Hogy jön ez az oktatás aktuális kérdéseihez? A szervezet attól tart, hogy átvehetik a takarítók, karban- _ tartók helyét. ^w MA | HOLNAP 13 10 Megyei körkép: Nedves levegő alakítja térségünk időjárását, délutántól esős időre kell készülnünk. 20.» 'Mi' A Népszabadság munkatársai tegnap megpróbáltak bejutni munkahelyükre, de nem engedték be őket, személyes holmijaikért sem. A felvételen Pető Péter főszerkesztő-helyettes. Mától nem jelenik meg a Népszabadság A Népszabadságot kiadó Mediaworks szombattól felfüggesztette az újság nyomtatott és internetes kiadását. A dolgozókat előre nem tájékoztatták, őket már be sem engedik munkahelyükre. A szerkesztőség együtt maradna. MAGYARORSZÁG MUNKATÁRSUNKTÓL A kiadó döntését azzal indokolta, hogy a lap példányszáma jelentősen lecsökkent és 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt. (Úgy tudjuk, a lap idén is veszteséges, ezt korábban tízmilliós nagyságrendűre becsülték az év végére.) A dolgozókat felmentették a munkavégzés alól. ősszel jelent meg a Népszabadság első lapszáma. Az újságírók többsége úgy értesült minderről, hogy szombat reggel észlelték, nem működik a céges levelező rendszerük. Murányi András főszerkesztő sem kapott előre tájékoztatást, egy rokona telefonhívásából tudta meg a hírt. Többekhez aztán futár kézbesítette a leállít 2atásról szóló levelet. Elfoglalták a garázst 7.» NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK AZ ÖTÖSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI A HATOSLOTTÓ NYERŐSZÁMAI EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT 140. HÉT, 2016. OKTÓBER 8. 40. HÉT, 2016. OKTÓBER 9. 304Ftk 279Ft^ 340 Ft © 0 0 © ©©©©©©©