Kisalföld, 2017. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-14 / 12. szám

Visszatért a pénzromlás Két év szünet után visszatért a pénzromlás, ráadá­sul idén gyorsulni fog az infláció. A KSH szerint 0,4 százalékkal emelkedtek az árak 2016-ban. 3.­ Történelmi olvadás Az emberiség történetében nem szakadt még le akkora jégtömb az Antarktiszról, mint amire hamarosan sor kerül. 11.» Vereség a nyitányon A férfi kézilabda-válogatott kikapott a német csapattól a vb első meccsén. 22.» TOMPA ESZTER ÜGYÉBEN EGY KUTYALOPÁS DOBTA KI S. A. DNS-ÉT A gyilkost 14 éve már kihallgatták Úgy tudjuk, egy kutyalopási ügy miatt vettek DNS-mintát S. A.-tól, ez buktatta le. Az állatok eltűné­séről a Kisalföld ősszel be is szá­molt. A férfit 14 évvel ezelőtt az elsők közt hallgatták ki Eszter halála miatt, de futni hagyták. Tompa Eszter gyilkosa tegnap előzetes letartóztatásba került. GYŐR-GÖNYŰ LACZÓ BALÁZS-SUDÁR ÁGNES Megdöbbentő információ birto­kába jutott lapunk: tizennégy év­vel ezelőtt az elsők között volt S. A., akit Tompa Eszter halálával kapcsolatban kihallgattak, még­pedig egy-két nappal a gyilkos­ság után. Ott ült tehát az akkor 22 éves férfi az életvédelmi alosz­tályon. Ennek oka az volt, hogy S. A. bejelentette piros Opel Cor­­sája eltűnését, s ha emiatt talán nem is idézték volna a rendőrségre, Eszter halálával kapcsolatban egy autót kerestek. Ilyen esetben pedig minden az­napi kocsieltűnés egy­­ szál, amit vizsgálni kell.­­ A férfi előzetes letartóztatásáról tegnap döntöttek a Győri Járásbíróságon. FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS Babos Tímea és Anasztaszija Pavljucsenkova a sydney-i tornagyőzelmet jelképező serlegekkel. FOTÓ: babostimea hu Babosék tornát nyertek TENISZ. Rangos, 776 ezer dollár összdíjazású tornán diadal­maskodott Sydney-ben női pá­rosban Babos Tímea, oldalán az orosz Anasztaszija Pavlju­­csenkovával. A döntőben az első helyen ki­emelt Mirza, Strycova indiai, cseh kettőst győzték le, s az ausztrál városban rendezett tor­nán korábban nyertek a második helyen kiemelt kettős ellen is. A soproni versenyzőnek pá­lyafutása során ez volt a tizenket­tedik párosbeli tornagyőzelme. Babos az Austral Openen az amerikai Nicole Gibbs „ ellen kezd. «.» NAPI VALUTA-KÖZÉPÁRFOLYAMOK EURÓ SVÁJCI FRANK ANGOL FONT 307 Ft AU 286 Ft , 352 Ft. A fagyos idő próbára tette a vonatokat is Túlzsúfolt és fűtetlen vonatokra panaszkodott több olvasónk is az elmúlt hetekben a Győr-Bu­­dapest vonaton. A MÁV-tól meg­tudtuk: kevesebb szerelvénnyel közlekedtek a vonatok a járművek meghibásodása miatt. GYŐR-BUDAPEST ZSENÁK-KISS SZIMONA Több olvasói panaszt is kaptunk a Győr-Budapest vonalon köz­lekedő vonatokra. Van, aki „he­­ringjáratként” emlegette a jára­tot, míg mások a hideget, a fűtetlen kocsikat kifogásolták. Pár perces úton sem kellemes ilyen körülmények között utaz­ni, másfél órán át pedig megter­helő fűtés és ülőhely hí­ján kabátban állni. 3.» Segíthetünk? +36-30/997-1467 Ha cikktémát akar javasolni, a győri szerkesztőség mobiltelefonján ma Hancz Gábor hívható. Nem kapott újságot? 96/504-504 (hívható: hétfő-péntek 8-18 óráig, szombat 8-12 óráig) ÜZEMANYAGÁRAK HA2 Megyei körkép: Szárazabb leve­gő érkezik tér­ségünkbe. Néhol azonban hózápor, havas eső előfordulhat. Az erős szél napközben mérséklődik. 24.» Élni jöttek, nem meghalni SZÍNHÁZ. A 2015 nyarán Auszt­riában talált hűtőkocsiban megfulladt migránsoknak Pe­ter Wagner osztrák író, rendező rendhagyó színdarab kereté­ben állított emléket Burgen­­landban. „A 71­­ avagy a prím­szám átka” című színmű létre­hozásában a felvidéki magyar gyökerekkel rendelkező oszt­rák zeneszerző, Ferry Jánoska is közreműködött, őt kérte fel a rendező a kísérőzene megkom­­ponálására. - Először nem akartam el­vállalni a feladatot, mert igen érzékenyen érintett a téma. Ugyanis annak idején engem és nővéremet is autóban, egy átalakított benzintankban csempésztek át a szabad világ­ba Pozsonyból, tizenkét éves koromban­­ vont párhuzamot a parndorfi tragédia és saját sorsa között Ferry Jánoska. - Akkor fogtam munkához, ami­kor Peter Wagner meggyőzően így szólt: gondoljak arra, ők nem meghalni, hanem élni jöt­tek Ausztriába. A kísérőzené­ben az arab világban elterjedt hangszereket - a világ leg­ősibb nádfúvós instrumentu­mát, a dudut, valamint a kis csellószerű rababot - is alkalmaztam. 10.» Jelenet a 71 - avagy a prímszám átka című darabból. FOTÓ: SABINE maier HOLNAP Megújult a szemészet &» ÉVINDÍTÓ«!^! MOST VILÁGMÁRKÁS SZEMÜVEGKERET« AKÁR AJÁNDÉKBA! TREND OPTIKA ” CSOPORT I www.trendoptika.hu Az akció időtartama 2017. január 10—31 -ig komplett szemüveg készítése esetén Más akcióval nem összevonható. A részletekről érdeklődjön az üzletben

Next