Kisalföld, 2017. május (72. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-23 / 118. szám

2 | Haza és nagyvilág !­­ A kenó nyerőszámai Május 22.: 5,11,18,22,24,25,26,28,34,38,47,49, 51,59,62,64,67,71,75,76. • • • • •• Külföld 22 ÉS FÉL ÉV BÖRTÖN ANKARA. Egy török bíróság 22 és fél év börtönbüntetésre ítélte tegnap a Nokia című török szati­rikus folyóirat két vezetőjét, ami­ért a vád szerint „a kormány el­leni fegyveres felkelésre buzdí­tottak” - jelentette a Dogan tö­rök hírügynökség. Az érintettek a hírmagazin 2015. november 2-án megjelent számának borító­jára azt a feliratot tűzték, hogy „a török polgárháború kezdete”. ÖNKÉNYES ÉS IGAZSÁGTALAN ANKARA. Önkényesek, igazságta­lanok és politikailag motiváltak a tavaly nyári, sikertelen puccskísér­letet követő tömeges elbocsátá­sok Törökországban - állapítja meg hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty Interna­tional (AI) nemzetközi jogvédő szervezet. A puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot révén a kormány több mint 100 ezer embert mentett már fel rendeleti úton állásából. Az AI mindenek­előtt azt sérelmezi, hogy az érin­tettek semmilyen egyedi indoklást nem kaptak elbocsátásukkor, az elbocsátásokat „önkényesen, az­zal a homályos és általános indok­kal hajtották végre, hogy terror­szervezettel állnak kapcsolatban” - írják a jogvédők. ELHÁRULT AZ AKADÁLY BRÜSSZEL Jóváhagyta az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács tegnap az Egyesült Király­ság EU-kilépéséről szóló tárgyalá­sok megindítására vonatkozó európai bizottsági javaslatot, és ezzel elhárult az utolsó akadály is az egyeztetések megkezdése elől. MACRONT DICSÉRIK BERLIN: Emmanuel Macron meg­választása Franciaország elnökének történelmi lehetőség az európai in­tegráció előmozdítására - hangsú­lyozta Sigmar Gabriel német külügy­miniszter tegnap Berlinben a francia diplomácia vezetőjével, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélése után. Sigmar Gabriel kiemelte, hogy Európa ugyan „nem Franciaország­ból és Németországból áll, de nélkü­lük nem jut egyről a kettőre”. SIKERES VOLT A KÍSÉRLET SZÖUL: Észak-Korea sikeres kí­sérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus raké­tával - jelentette hétfő hajnal­ban az ország hírügynöksége, a KCNA. Phenjan később azt állí­totta, hogy a szóban forgó raké­ta a teszt alapján kész a had­rendbe állításra és a tömeggyár­tásra. A KCNA tudósításából az derül ki, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor maga adta ki a parancsot az új típusú, Puk­­gukszong-2 rakéta elindítására az ország középső részén talál­ható Pukcsang közeléből vasár­nap és megszemlélte a kísérle­tet. A rakéta 560 kilométeres magasságot ért el és mintegy 500 kilométeres távolságra re­pült, mielőtt becsapódott a Csendes-óceánba. (mti) KISALFÖLD Főszerkesztő: Nyerges Csaba Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza FETHULLAH GÜLEN TAGADJA, HOGY BÁRMI KÖZE LETT VOLNA AZ ÖSSZEESKÜVÉSHEZ Halálbüntetést követeltek ANKARA MTI A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 221 állítólagos résztvevője állt bíróság elé teg­nap Ankara Sincan nevű külvá­rosában. Azzal vádolják őket, hogy részt vettek a török forrá­sok szerint 248 halálos áldoza­tot követelő hatalomátvételi kí­sérletben, tagjai az összeeskü­vésért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irá­nyította nemzetközi mozgalom­nak - amelyet Törökország ter­rorszervezetnek nyilvánított -, valamint megsértették az alkot­mányt. A vádlottak között van 26 tábornok és 12 civil is. A 221 vádlottból 200-at előzetes letartóztatásban tarta­nak, kilencüket bírói felügye­let mellett szabadlábra helyez­ték, 12-en pedig továbbra is szökésben vannak, beleértve az évek óta önkéntes amerikai száműzetésben élő Gülent, aki tagadja, hogy bármi köze lett volna az összeesküvéshez. A hétfői tárgyalást szigorú biztonsági óvintézkedések mellett tartották a sincani bör­tön újonnan és kifejezetten a gülenista perekre kialakított tárgyalótermében. Amikor a vádlottak a hely­színre érkeztek, az épület előtt összegyűlt több tucat tüntető azt követelte, hogy sújtsák őket halálbüntetéssel. Volt, aki akasztásokhoz használt, fonott hurkot dobott a feltételezett puccsisták felé. Recep Tayyip Erdogan török államfő a közel­múltban számos alkalommal kilátásba helyezte a halálbün­tetés visszaállítását. A hétfői esemény biztonsá­gáért mintegy 1500-an felelnek. A per legjelentősebb vádlottjai közé tartozik a légierő egykori vezetője, Akin Öztürk, továbbá Ali Yaziri ezredes, Erdogan egyik korábbi katonai szárnyse­gédje. A tárgyalások várhatóan június 16-ig tartanak. Vádlott katonákat kísérnek rendőrök és katonai rendészek a bíróságra az Ankara melletti Sincan börtöné­ben. FOTÓ: MTI A népirtás emlékezete A cserkesz kaukázusi népcsoport egyik tagja az isztambuli orosz nagykö­vetség épülete előtt tüntet a cserkeszi népirtás évfordulója alkalmából tar­tott demonstráción. Az oroszok 1863 és 1864 között Nikolaj Evdokimov parancsnok vezetésével brutális népirtást hajtottak végre a cserkeszek el­len, amely megközelítőleg 650 ezer ember halálát okozta. FOTÓ: MTI Emelkedik a havi törlesztőrészlet BUDAPEST. Az árfolyamgát programban korábban részt vevő adósok 40 százalékánál 6-8 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlet - derül ki a jegybank elnökének írásos válaszából, amely a parla­ment.hu oldalon olvasható. A törlesztőrészlet emelkedésének adósokra gyakorolt hatását azonban érdemben tompítja az elmúlt öt évben lezajlott je­lentős bérnövekedés - jegyezte meg Matolcsy György. (mti) Félrefordított KECSKEMÉT. Hamis tanúzás mi­att emelt vádat a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség egy 63 éves, arab nyelvű szakfordí­tó-tolmácsként dolgozó buda­pesti nő ellen, aki az arab gya­núsítottnak a röszkei határsza­kasznál lezajlott eseményekkel kapcsolatos, bűnösségét taga­dó nyilatkozatát ellentétesen fordította le, miközben tisztá­ban volt azzal, hogy azt a bün­tetőeljárásban bizonyítékként felhasználják. (mti) KISALFÖLD 2017.05.23., kedd • • • • •• Itthon KUBATOV: SOROS TERVE BUDAPEST „Meggyőződésem, Soros Györgynek az a terve, hogy zavargásokat generáljon, destabili­zálja a politikai helyzetet nemcsak Magyarországon, hanem idővel egész Európában” - jelentette ki Kubatov Gábor a Magyar Időknek adott interjújában. KÓSA: SOROS ÜGYNÖKEI BUDAPEST. Kósa Lajos szerint Soros György ügynökei szervezik a különböző megmozdulásokat - erről a Fidesz frakcióvezetője az M1 csatornának beszélt. Azt mondta, Magyarország demokra­tikus ország, ahol szólás- és gyülekezési szabadság van, ezért bárki tüntethet, aki a megfelelő jogszabályokat betartja és nem agresszív, még akkor is, ha értel­metlen célért teszi. HANDÓ: ÉVSZÁZADOS SIKER BUDAPEST. Évszázados problémá­kat sikerült megoldani a főváros bí­róságain - mondta az Országos Bí­rósági Hivatal elnöke. Handó Tünde közölte: mindez a szemléletváltozás, a jogszabály-módosítások, a fejlesz­tések nyomán. (mti) Legyen híreink futára, JELENTKEZZEN KÉZBESÍTŐNEK! Szerkesztők: Bogárdi Szilvia, Czeiner-Szű­cs Anita, D. Pusztai Andrea, Garamvölgyi Imre, Keszél­y András • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőség-vezető: Werner Krisztina • Szerkesztők: Pomaranski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Levélcím: 9002 Győr, Pf. 28 • Telefon: 96/504-444, fax: 96/504-414 • Szerkesztőség: 96/504-455 • Internetcím: www.kisalfold.hu • Hirdetésszervezés: 96/504-485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504-422 • Hirdetésfelvétel e-mailben: ugyfelszolgalat(a)kisalfold.hu • Regionális szerkesztőségek: Sopron, Bódvai Ildikó szerkesztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax:­ 99/511-366. Hirdetésfelvétel: 99/511-385, fax: 99/511-384,99/312-266 • Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon: 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon: 96/263-172. Hirdetésfelvétel : 96/260-164 • KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. • Elektronikus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes technika: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504-444 • Felelős kiadó: Andreas Merz vezérigazgató • Index: 26-060-HU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 20643527, Győri kiadás: ISSN 2416-318 X) • A Kisalföld a MATESZ tagja. • Előfizetés telefonon: 06-80/504504 és a kézbesítőknél • Előfizetési hő egy hónapra 3645 forint, hűségkedvezménnyel 3245 forint A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata. • Árusítja a Lapker Zrt, a Magyar Posta Zrt és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. • Fotóillusztrációk: PuzzlePix fotóügynökség, Dreamstime. • A Lapcom Zrt. Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwlapcomhalaszf oldalon.

Next