Kisalföld, 2018. február (73. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-01 / 27. szám

KISALFÖLD 2018.02.01., csütörtök FELMOSÓNYÉL A KÁTYÚBAN - AZ ÚT NYOMOKBAN TARTALMAZ ASZFALTOT Ha túl sok a gödör, akkor hajts lassabban GYŐR-MOSON-SOPRON FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Többször megírtuk, az állami utak állapota megyénkben a legrosszabb. Erre sok helyen a legolcsóbb gyógyírt alkalmaz­zák: a korábban „divatos” se­bességkorlátozó helyett egye­netlenségre figyelmeztető táb­lákat tesznek ki a kátyús, he­pehupás szakaszokra. Aki gyorsan hajt, úgyis az autója felfüggesztését teszi tönkre. Szigetközben aláírásgyűjtés is indult tavaly a Halászi-Püs­­ki-Dunaremete-Lipót-Héder­­vár és a Halászi-Dunasziget közti utak felújításáért - eddig eredménytelenül. Püski még önerővel is beszállna, hogy le­szakadt szélű aszfaltcsíkja megújulhasson - ez azonban nem szerepel rövid távon a fel­újítandó megyei utak listáján. Szigetközben a leggyakoribb KRESZ-tábla egyenetlen úttest­re figyelmeztet. Püski és Halá­szi között egy kilométerenként találunk ilyet, de Lipót és Hé­­dervár, Halászi és Dunasziget, Feketeerdő és Mosonmagyar­óvár között is egymást érik eme jelzések. A legdurvább kátyú­tenger továbbra is Dunaremete és Lipót között tátong, szlalo­­mozva közlekednek ott az autók. Máshol sem sokkal jobb a helyzet - ezt jelezték olvasóink. „A 86-os úton Páli környékén a 70-es sebességkorlátozó táblá­ról mindig az az érzésem: ottfe­lejtették” - írta egyikük. „Az Öt­­tevény-Kunsziget közötti út Öt­­tevény felőli részén a sebesség­­korlátozó táblát hol kiteszik, hol kátyúznak, de már másnap a betömött kátyú mellett ott az újabb felninyaggató. Ha szem­bejön egy másik jármű, biztos, hogy bele kell menned a gödör­be” - jelezte olvasónk. „Bejár­tam Európát, de ilyen rossz utak nincsenek sehol, mint nálunk” - bosszankodott egy autós. A meleg aszfaltot keverő üzemek tavasszal indulnak, ad­dig a rövidebb ideig hatékony hideg aszfalttal tömködik a lyu­kakat - ahogy ezt tették a szak­emberek tegnap Dunakilitinél. Ősszel a Dunasziget és Halászi közötti szakaszt is járhatóvá tették, a korábbi évekhez ké­pest itt is javult a helyzet. Ismét egy olvasói észrevétel, ezúttal egy belterületi szakasz­ról. „Győrben a Levendula utcá­ban tavaly márciusban kezdték a csatornázást, ígérték az őszi aszfaltozást, de semmi nem tör­tént. Elvileg idén tavasszal hely­reállítják, addig kitettek egy 30-as sebességkorlátozó táblát. Többször is beszakadt az út a Balogh Ádám utca keresz­teződésénél, ahol a szomszéd néni tett ki felmosónyelet egy ronggyal, hogy ne menjenek be­le. Hatalmas gödör volt, ezt kö­rülbelül 3-4 hét alatt sikerült ki­javítani. Tavaly tavasztól szellőztetni nem lehetett, olyan por volt így is a lakásban - csak a tenger hiányzott, a part meg­volt. Az út azóta is nyomokban tartalmaz aszfaltot...” Egy kis aszfalt - A gödröket tömködték be tegnap Dunakilitinél az út egyenetlenségére figyelmeztető táb­lánál. Többtucatnyi ilyen jelzéssel találkoztunk Szigetközben. OLVASÓINK ÍRTÁK AZ UTAKRÓL „Volt »szerencsém« az M1-esen autózni, ott ugyanolyan (sőt, rosszabb) burkolatnál lehet menni 100-zal is. Mégiscsak »autópálya«. Kész röhej, amit az utakkal művelnek.” „Győrszentivánon a Szedres utca olyan gödrös, alig lehet rajta közle­kedni. Ha teheti az ember, inkább a szántás szélét választja.” „Győr, Reptéri út, folt folt hátán, esetenként kátyúkkal tarkítva.” Tűz a tetőtérben SOPRON. Lángra kapott tegnap délután a Győri úton az a hasz­nálaton kívüli épület, amit évek­kel ezelőtt az önkormányzat a katasztrófavédelemnek szánt, de végül sosem készült el és a tűzol­tók sosem költözhettek be. A há­romszintes, több száz négyzet­ HIRDETÉS ------­ méteres téglaház ablakok és aj­tók nélkül, de mégis fedelet nyújtott hajléktalanoknak. Most a tetőtérben keletkezett tűz, in­formációink szerint ehhez is kö­zük lehetett a hajléktalanoknak. Egy embert kórházba kellett szállítani. FOTÓ TUDÓSÍTÓ ÍRJA MEG VÉLEMÉNYÉT! Ön szerint mindenütt gyakrab­ban kell kátyúzni vagy inkább egy-egy utat kell teljesen felújí­tani? Mi alapján döntené el, hogy mely utakat kell előbb rendbe tenni? sms 30/3030-449 Elárulta csodás hangja titkát Zakariás Éva Az ember nem is gondolná, hogy a Némó nyomából Szenilis, vagy a Jótündér Keresztanya a Shrekből magyar hangja, Zakariás Éva milyen praktikákat vet be, hogy a hangja mindig olyan tiszta és csil­logó legyen. Ha valaki, akkor a színésznő tudja, milyen kellemet­len, ha légúti problémája van az embernek.­­ Már egészen kicsi korom óta sok gondot okoztak a felső légúti betegségek. Fél évesen derült ki, hogy allergiás vagyok. Anyukám majd szívbajt kapott, ami­kor először meghallotta, hogyan “hörgők -sípolok" a kiságyban. Kamaszként évekig minden tavasszal injekciókúrát kaptam, hogy átvészeljem a parlagfű és a vadkender szezont - emlékezett vissza Éva. Később az allergia mellett még az asztma is megje­lent a színésznő életében. - Hihetetlenül legyengültem, berekedtem, nem tudtam énekelni, és ülve aludtam, mivel fekve fulladtam. Ekkor az édesanyám elvitt a MÁV kórház pullmonológusához, aki amellett hogy gyógyszereket írt fel, azt ajánlotta, hogy inhaláljak Salvus vízzel, így is tettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre kevesebb gyógyszerre van szükségem. Ma már az asztma csak ritkán jön elő, és az allergiával sincs gondom. Amikor Évi anyuka lett, a Salvus gyógyvíz még nagyobb szerepet kapott a család életében. A gyermekei ugyanis szintén légúti gondokkal küszködtek. - Amíg a gyerekeim óvodás korúak voltak, az őszi-téli éjszakban sokat betegeskedtek. Ilyenkor a gyerekorvo­sunk tanácsára egy elektromos inhalálót használtunk, amibe Salvus gyógyvíz került. Esetleg, ha nagyobb volt a gond a Salvus vízbe tettünk pár csepp gyószert, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő - folytatta Éva. Én pedig, mivel már jóval kevesebb időm van, áttér­tem a Salvus Gyógyvíz Permet használatára: ha kicsit fáj a torkom vagy rekedtebbnek érzem magam, rögtön spriccelek egyet a torkomba. Enélkül már el sem indu­lok sehová. A Salvus Gyógyvíz Permet gyószertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmi­szer áruházakban is (Auchan, Füszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. Körkép 3 ÁLLÁSPONT GYURINA ZSOLT ÚJSÁGÍRÓ Pénz, sivatag K­étfajta ember van: aki ültetne és aki kivágatna fát, sommázta nekem nemrégiben az erdészet sokat megélt szakembere. Ez a két típus aztán rendre össze is veszik egymással. A Győrben élők egyik fele szerint itt a zöldterületek tudatos csökkenté­se, szervezett erdőirtás folyik, a Püspökerdő, a rakpartok fáinak mészárlása. Lám, eltűnt a több emelet magasságú fa­óriás a vidéki pályaudvarról, nem menekült meg a volt ifjú­sági ház kertjében éldegélő, Milyen gyönyörű év fája címre javasolt 85 éves vadgesztenye. OrSZÁG, tele bök­ A másik oldal is érvel: egyre rikkal nn\/pn\/pkkal vadabb viharok hoznak ránk IUI\l\dl, I lUVfl lyfKlVtT, veszélyt, járókelőkre dőlnek a élettel. Nekik meg komor törzsek, fejünkre zu­° hatnak a sebzett ágak. Az is marad a Sivatag, gyakori érv: el ken tüntetni a fát, mert termése allergiát okoz, de olyat is hallottam már, hogy a lehulló levelekkel csak a munka van, nosza, jöjjön a körfűrész, a felszabaduló placcot pedig betonozzuk le. Legalább születik egy újabb parkoló a fél­­tett-imádott, drága hitelre beszerzett autócsodának. Olvasom, hogy egyes országokban, például Japánban, Norvé­giában annyira védik a fákat, hogy inkább köréjük húzzák fel az új épületeket. Dubajt mint a földi gazdagság élő példáját szoktuk emlegetni, ahol belefulladnak a jólétbe, pénzüket nem tudják mire költeni. Az onnét Magyarországra látogató turisták azonban minket irigyelnek: milyen gyönyörű az ország, tele bokrokkal, növényekkel, élettel. Nekik meg marad a sivatag. Révi Zsolt győri főépítész említette korábban, hogy a főváros egykor legelegánsabb részéről, a Rózsadombról költöznek el az emberek, mert a kertváros lassan elveszti zöld jellegét. Ne­hogy a mi településeink is hasonló sorsra jussanak. Nem le­het minden fát megmenteni, de legyen egyensúly a gazdasá­gi érdek és a zöld környezet megtartása között, merthogy a pénz önmagában nem boldogít. És ne essünk egymás torká­nak ebben a kérdésben sem. Komment Hideg-meleg szavak az iskolai menzáról A kisalfold.hu portálunkon kérdést intéztünk olvasóink­hoz az iskolai menzával kap­csolatban. Érkezett is válasz, hideg és meleg is, cukorral keverve, borssal megszórva. Szemezgettünk. ÉSZAK-DUNÁNTÚL MUNKATÁRSUNKÓL Judit: Naponta 1800­0 gyermekre főzök. Min­dennap próbálunk zöldséget, gyümölcsöt tenni a gyerekek elé, ennek ellenére nagyon sokszor fociznak az almával, naranccsal. Nem könnyű olyan étlapot összeállítani, ami mindenkinek megfelel, de próbálunk a kedvükben járni, nálunk például még gyros is van. Mindennap van húsos étel, minden héten fő­zelék, tészta, sült hús. Attila: Elvették a sót, a fűszereket az éte­lekből, illetve bizonyos étele­ket meg is szüntettek. Nálunk a gyerek a sulis­kaját nem na­gyon eszi meg, pont ezért. Amikor meg hazajön, feliza­­bálja magát. László: Ha egy gyerek­­ a pizzához, hambur­gerhez szokott, annak egy házi étel íztelen. Legutóbb Olaszországban jártam, ott a McDonald’sben csak külföl­diek esznek. A Attila: A só, cukor és a többi dolog is kell, így van kitalálva az emberi szervezet. A Lívia: Nem kell KFC­­ és sajtburger, lehet bulgur meg köles is. Ez a ve­zérfonal, amit el akartak kez­deni, nem rossz. © Eszter: Hozzák vissza a bundás kenyeret, tejbe­­darát, rántottát vagy bármit, amiket mi kaptunk még anno. Hahó, én is azt ettem és élek.­­­ Judit: Én ugyanazt t­eszem, amit a gyere­kem. Nagyon sokszor eszem kenyeret kínomban, mert olyan ehetetlen az étel. A gye­rek, miután hazaérünk, már nyitogatja a hűtőt. © Ilona: A legtöbb gye­rek zacskós levest és készételeket eszik otthon. És meg sem kóstolja az iskoláit. r~'jf Lívia: Semmi más nem kellene, csak hogy le­gyen íze az ételnek! Vagyis a só, fűszerek használata oly mér­tékben megengedett legyen, hogy az finom maradjon. A Antal: Kis unokáknak­­ igen ízlik! Egyszer már mi is hozattunk próbaképp, nagyon tartalmas és bőséges volt, meg még külön a tudat, hogy egészséges is! Ilona: Az én gyerekem ebédre van befizetve, de kábé heti 2-szer bírja megenni az ételt, most azon gondolko­dunk, hogy megszüntetjük a befizetést és inkább a büfében egyen valami melegszendvi­cset, mert ez így pénzkidobás.

Next