Kisalföld, 2018. február (73. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-21 / 44. szám

2 Haza és nagy világ A kenő nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 20-i kenőjátékban a következő számokat sorsolták ki: 9,10,11,19,24,26,29,37,38,41,49,50,51,57,59,61,68,73,74,80. Itthon A VALLÁSSZABADSÁG NAPJA: JANUÁR 13. BUDAPEST. A vallásszabadság napjává nyilvánította az Or­szággyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt. A jogszabály azt is tartalmazza, hogy a tordai törvényben foglalt eszmeiség, a közösség vallási önrendelkezése a modern de­mokrácia egyik előzményeként is értékelhető, amelyet méltán te­kinthetünk a keresztény Európa egyik alapértékének. KÖNNYEBBEN ÉPÍTHETŐEK A KISERŐMŰVEK BUDAPEST. A megújuló energia­­forrással gazdálkodó, nem enge­délyköteles kiserőművek létesíté­sének megkönnyítése érdekében módosította a villamos energiáról szóló törvényt tegnap az Or­szággyűlés. A módosítás bevezeti a termelői elosztóhálózat fogalmát. A jogszabály mentességeket is bizto­sít, így díjmentes például az elosz­tóhálózathoz és közcélú hálózathoz tartozó szabadvezeték és földkábel legfeljebb 3 kilométer hosszúság­ban, továbbá a csatlakozási pont biztosításához szükséges átalakító- és kapcsolóberendezés létesítése vagy fejlesztése. • • • • •• A DK FELMONDANÁ AZ EGYEZMÉNYT BUDAPEST. A Demokratikus Koalíció (DK) egy esetleges kor­mányváltás esetén azonnal fel­mondaná azt az egyezményt, amely alapján orosz és ukrán ál­lampolgárok juthatnak magyar nyugdíjhoz és egészségügyi ellá­táshoz. (mti) Vona: A Jobbik kormányváltó erő BUDAPEST. A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint pártja az egyetlen olyan ellen­zéki erő, amelyik alkalmas a kormányváltásra, az elszámol­tatásra és „Magyarországot egy nyugodtabb, szabadabb, sike­resebb és boldogabb jövő felé vezetni”. Vona Gábor erről kedden Budapesten, sajtótájé­koztatón beszélt, amelyen be­mutatták az ellenzéki párt Ma­gyar szívvel, józan ésszel, tisz­ta kézzel címet viselő választá­si programját. A politikus a program főbb pontjait kiemelve elszámolta­tást, korrupcióellenes ügyész­ség, valamint a határőrség fel­állítását, a magyar fizetéseket az európai átlaghoz felhúzó béruniót, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokkal kö­tendő stratégiai szerződést, a fiatalok itthon tartása érdeké­ben 10-10 ezer új és használt lakásra kiterjedő otthonterem­tési és bérlakásprogram elindí­tását ígérte. A sajtótájékoztató egy pont­ján müezzin imára hívó „Allah Akbar” szava szólalt meg felte­hetőleg felvételről a teremben, amire Vona Gábor úgy reagált, „nagyon vicces, nagyon kö­szönjük ezt a lehetőséget”, majd kérte, hogy kapcsolják azt ki, erre az azt elindító férfi elhagyta a termet. (mti) Vona Gábor KISALFÖLD Főszerkesztő: Garamvölgyi Imre Főszerkesztő-helyettes: Somodi Géza Szerkesztők: Bogány Szilvia, D. Pusztai Andrea, Kieszei­­ András • Rovatvezetők: Bertleff András (fotó), Papp Győző (sport) • Melléklet- és magazinszerkesztőségAvezető: Weiner Krisztina • Szerkesztők: Pomatanski Luca, Sudár Éva, Szabó Csilla • Kiadó és szerkesztőség: 9021 Győr, Újlak u. 4/A Levélcím: 9002 Győr. Pf. 28 • Telefon: 96/504444, fajt 96/504414 • Szerkesztőség: 96/504455 • Internetcím: wwwJosatfoldu­u • Hirdetésszervezés: 96/504485 • Hirdetésfelvétel: 9021 Győr, Újlak u. 4/A • Kisalföld-pavilon, Győr, Baross út • Hirdetésfelvétel telefonon: 96/504422 Hirdetésfelvétel e-malvett ugyfé­iszolgalat@kisalfoldhu • Regionális szerkesztőségek: Sopron Bódvai Ildkó szerk­esztőségvezető, Sopron, Frankenburg u. 2/A. Telefon: 99/511-388. Szerkesztőség: 99/511-377, fax: 99/511-366. Hdetésfelvétel 99/511-385, fax: 99/511-384, 99/312-266 Mosonmagyaróvár: Vida István szerkesztőségvezető, Mosonmagyaróvár, Régi vámház tér 14. Telefon 96/577-574, fax: 96/214-266. Hirdetésfelvétel 96/577-577 • Rábaköz: Vida István szerkesztőségvezető, Csorna, Templom u. 8. Telefon 96/263-172 Hirdetésfelvétel: 96/260-164 KIADJA A KISALFÖLD KIADÓ, A LAPCOM LAPCSOPORT TAGJA. •­lektronkus szerkesztés: Lapcom Zrt • Színes technka: Grafikai Stúdió • Nyomás: Lapcom Zrt. 9021 Győr, Újlak u. 4/A. Központi telefonszám: 96/504-444 • Felelős kiadó: Andreas Merz vezérigazgató Index: 26-060+IU ISSN 0133-1507 (Komáromi kiadás: HU ISSN 20643527 Győri kiadás: ISSN 2416-318X) • A Kisalföld a MATFSZ tagja. • Előfizetés telefonért 06-80/504504 és a kézbesítőknél • Előfizetési ág egy hónapra 3795 forint hűségkedvezménnyel 3395 forint. A hűségkedvezmény egy év folyamatos előfizetést követően automatikusan jár az előfizetőnek. • Előfizetésben terjeszti a Lapcom Zrt terjesztői hálózata. • Árusítja a lapker Zrt, a Magyar Posta Zrt. és alternatív árusok. • Kéziratokat nem őrzü­­k meg és nem küldünk vissza • Fotófesztiállók: PuzzlePix Fotóügynökség, Dreamsame. A Lapcom Zrt Hirdetési szolgáltatásokról szóló ÁSZF-je megtalálható a wwwidlapcomhpbszf oldala Az Országgyűlés tárgyalja a Stop Soros-törvényt Sokkal nehezebb lesz a jövőben Magyarországon bevándorlást szervezni, támogatni és finanszí­rozni, ha az Országgyűlés elfo­gadja a Stop Soros-törvénycso­magot - mondta a kormányzati kommunikációért felelős állam­titkár tegnap a parlamentben. BUDAPEST MTI Tuzson Bence ismertetése sze­rint a kormány lefolytatta a tár­sadalmi vitát a törvénycso­magról, amelynek során 600 érdemi észrevétel érkezett. Ezeket megfontolva, ahogy a magyar emberek akarták, szi­gorított formában terjesztették be a javaslatot - közölte. A három törvényjavaslatot tartalmazó csomagot ismertet­ve kiemelte: a korábbi tervezet csak regisztrációt írt volna elő a migrációt támogató szerveze­teknek, a szigorított forma már belügyminiszteri engedélyhez kötné ezt a tevékenységet. Az előterjesztés alapján meg kell nézni azt is, hogy az engedélyt kérelmező külföldi pénzből folytatja-e tevékenysé­gét, ezt a NAV fogja elvégezni. Ha valaki a migrációt enge­dély nélkül szervezi, támogat­ja, finanszírozza, az ügyész ve­le szemben felléphet. Első lépésként figyelmeztet és intézkedik az adószám tör­léséről. Második lépésként pénzbírságot szabhat ki 1,8 millió forint értékben, és har­madik lépésként az ügyész bí­rósághoz fordulhat és kérheti a szervezet megszüntetését - mondta. A törvény hatálya alá tartozó szervezeteknek 90 napjuk van, hogy beadják a kérelmüket a belügyminiszterhez. Ha egy szervezet külföldről ilyen célra pénzt kap, három napon belül be kell jelentenie a NAV-nak. A javaslat tartalmazza a be­vándorlásfinanszírozási illetéket is, a társadalmi felelősségválla­lás jegyében. Akik támogatják, finanszírozzák ezt a tevékenysé­get, a számukra utalt külföldi pénz után 25 százalékos illetéket kell fizetniük - mondta Tuzson Bence. Mentességre akkor van lehetőség, ha a szervezet bizo­nyítja, nem migrációra fordítja az összeget, illetve humanitárius tevékenységet végez. Ha a fizeté­si kötelezettséget nem teljesítik, az illeték kétszereséig terjedő kö­telezettség keletkezhet. Azon személyek, akik a ma­gyar nemzetbiztonság érdekeit sértik, a közrendet veszélyezte­tik, távol tarthatók Magyaror­szág schengeni határaitól 8 ki­lométeres sávban - tette hoz­zá. Kiemelte: ezt az eljárástí­pust a jogszabály idegenrendé­szeti hatósági ügyként kezeli. A miniszternek joga van ah­hoz, ha nem magyar állampol­gárról van szó, hogy az idegen­­rendészeti távoltartás intézmé­nyét az egész ország területére kiterjessze vele szemben. Megkezdte a parlament a stop Soros-törvénycsomag vitáját. FOTÓ: MTI • • • • •• AKI BÍRÁLJA A STOP SOROST, MAGYARORSZÁG ELLEN VAN Aki a Stop Soros-törvénycsomagot kritizálja, az a magyar kormány szuverén döntési jogosultságát kérdőjelezi meg, ugyanis világos, hogy Magyarország érdekeivel ellentétes az illegális bevándorlás, a magyarok biztonságának érdekével ellentétes a határvédelem lebontása - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten. A tárcavezető kiemelte: „vannak olyan civilnek nevezett szervezetek”, amelyek a bevándorlás támogatásáért és a nyitott határokért dolgoznak, ami ellentétes Magyarország biztonsági érdekeivel. Szó sem lehet szankcióról VARSÓ. A magyar Országgyűlés Lengyelországgal szolidaritást vállaló határozata azt mutatja, hogy szó sem lehet uniós szank­cióról Lengyelországgal szem­ben - reagált a tegnapi buda­pesti döntésre Varsóban Beata Mazurek, a kormányzó Jog és Igazságosság párt szóvivője. Határozatában az O­r­­szággyűlés felszólította a ma­gyar kormányt: álljon ki Varsó mellett az unió 7. cikke szerinti eljárás során. „Nagyon örülök a magyar Or­szággyűlés határozatának, mert ez egyértelműen megmutatja, hogy Lengyelországgal szemben semmilyen szankció nem jön számításba” - jelentette ki a PiS szóvivője. Arra a kérdésre vála­szolva, hogy hasonló határoza­tokat más uniós tagállamoktól is remél-e, Mazurek leszögezte: az Európai Unióban mindenfaj­ta érdekek mérlegelése zajlik, így nem lehet tudni, más orszá­gok is kiállnának-e Lengyelor­szág mellett. Az országgyűlési döntésre Marek Kuchcinski len­gyel alsóházi elnök is reagált. Twitter-bejegyzésében felidézte: a határozat arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy ne tá­mogasson olyan javaslatot, amely „korlátozná Lengyelor­szág uniós tagságból eredő alapvető jogainak gyakorlását”. Az Európai Bizottság tavaly december 20-án bejelentette, hogy megindította Lengyelor­szággal szemben az európai uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást a vitatott igaz­ságügyi reform miatt. (mti) Szijjártó válaszolt Asselbornnak BUDAPEST. Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminiszter Jean Asselborn luxemburgi kül­ügyminiszter tegnapi nyyatkoza­­tára reagálva, miszerint a ma­gyar kormány jelenlegi politikája az uniós tagságába kerülhet, ki­fejtette: két olyan kormány vitá­járól van szó, amelyek között ter­mészetes a vita a bevándorlás kérdésében, hiszen Luxemburg­nak bevándorláspárti, Magyar­­országnak pedig a bevándorlást ellenző kormánya van. A vita kö­zöttük eddig is fennállt és hosz­­szú ideig fenn is fog állni, tehát „lehet még számítani arra, hogy lesz néhány csörte közöttünk” - fogalmazott. „Nem egy beván­dorláspárti politikus fogja meg­mondani, kinek van helye az Európai Unióban” - tette hozzá. Kijelentette: az európai értékeket Magyarország védi. Ugyanis az európai értékek védelme jelenti az európai szerződések - így a schengeni és a dublini szerződés - tiszteletben tartását. (mti) KISALFÖLD 2018.02.21., szerda Külföld AZ EU-TAGSÁG UTÁN SEM ZÜLLIK LE BRITANNIA LONDON, Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik „valamiféle sötét jövőképű fikcióból előlépő, Mad Max-stílu­­sú” országgá - mondta kedden a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter. David Davis arról igye­kezett meggyőzni hallgatóságát, hogy a Brexit után sem kell szá­mítani a hagyományos brit jog­rend olyan jellegű összeomlásá­ra, mint amilyet az apokaliptikus jövőképet felvázoló ausztrál mo­zifilmsorozat ábrázol. AZONOS MÉRETŰ TÁBLÁK POZSONY. Megkezdődik Szlová­kiában a nemzetiségi nyelvű helységnévtáblák cseréje, az új táblák nagyságukat tekintve azo­nos méretűek lesznek az állam­­nyelvűekkel. Szlovákiában a nemzetiségi nyelvű helységnév­táblák az elmúlt években vizuális kivitelezésükben eltérőek és ki­sebbek voltak, mint az állam­­nyelvűek. KERESKEDELMI HÁBORÚT INDÍTHAT BRÜSSZEL BERLIN. Hetek óta teljes erővel készül az Európai Bizottság arra, hogy megtorló intézkedéseket tegyen az Egyesült Államokkal szemben, ha európai uniós cége­ket is sújtanak Washington vám­emelései - írta kedden a Frank­furter Allgemeine Zeitung című német lap. A lap értesülése sze­rint Brüsszel napokon belül egy sor tengerentúli termék vámjá­nak emelésével válaszol, ha az „Amerika az első” politika jegyé­ben bevezetett védővámok EU-s cégeket érintenek. (mti) Évente tízezer migránst kellene befogadnunk BUDAPEST. A Magyar Idők bir­tokába került egy olyan uniós szakértői dokumentum, amely a dublini rendelet megrefor­málására vonatkozik. A javas­lat egy szolidaritási mechaniz­must, pontosabban az önkén­tes és a kötelező áttelepítést vezetné be. Ezt a számot pedig egy algo­ritmus alapján határozzák meg, amely az adott tagállam lakosságszámától és GDP-jétől, illetve az EU-ban egy évvel ko­rábban benyújtott menedékké­relmek számától is függ. A tavalyi menedékkérelmek alapján Magyarország tisztes­séges részesedése 10.518 sze­mély lenne. A konkrét intézkedéseket az Európai Tanács minősített többséggel fogadná el, vagyis egy vagy két tagállam vétója sem lenne elegendő a tervezett áttelepítések megakadályozá­sára.

Next