Kisalföld, 2018. április (73. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-13 / 85. szám

NEM ELÉG SZÜLETNI A VIRTUÁLIS TÉRRE, MEG KELL TANULNI OKOSAN KATTINTANI Pacsiznak a sikerrel vett fejtörők után a diákok Az idei tanévtől az alsósok is informatikát tanulnak a Radnó­ti Miklós Általános Iskolában. Hasonló képzést alig találni az országban. A legjobb az egész­ben, a diákok játszva matekoz­­nak, élvezettel ismerkednek a szövegértéssel a programok se­gítségével. GYŐR SZEGHALMI BALÁZS Meglepő adat, ám tény: jelen­leg 6. osztályig a hazai általá­nos iskolák többségében nincs informatikai képzés. „Az Okta­tási Hivatal bázisintézményévé váltunk szövegértésből és infor­matikából. Ez azért örömteli, mert a diákjainknak olyan tu­dást adunk, melyet egész éle­tük során használnak” - hang­súlyozta Sulyokné Kelemen Ju­dit, a Radnóti igazgatója. Óráról órára­ halad­nak, a tematika illesz­kedik az előző alka­lommal tanultakhoz. Megnéztük a belvárosi iskolá­ban, hogyan kezelik a hatéves gyerkőcök a PC-ket, a tablete­­ket. A közbeszéd szerint ez a ge­neráció szinte beleszületik a vir­tuális térbe. Úgy nyomkodják a kütyüket, hogy (nagy)szüleik többsége követni sem tudja azt. Látogatásunk mégis arról győzött meg bennünket, hogy árnyalni kell a képet. „Arra ta­nítjuk a diákokat, hogy tudato­san használják a programokat, a világhálót. Értelmesen töltsék az időt a gép előtt, előnyükre váljon a megszerzett tudás később. Ez nehéz, hisz az inter­net világa sokszor csábít sem­mitmondó tartalmakkal, káros játékokkal” - mondta Sütöriné Hada Ildikó, aki híve annak, hogy a szülőkkel folyamatosan tartsa a kapcsolatot akár e-mail­­ben, akár Facebook-csoporttal. Az osztályfőnök tanítónő hoz­zátette: „több diákunk úgy ült be először informatikára, hogy nem ismerte a gépeket”. Ez nem je­lent akadályt a Radnótiban, a gyerkőcök párban tanulnak a monitorok előtt. A kétfős csapa­tokat úgy állítják össze, hogy az erősebb diák húzza társát. „A gyerekek szívesen segítenek egy­másnak, szépen építik a közös­ségüket” - hallottuk Sütöriné Hada Ildikótól. Szuper volt látni, ahogy a sikerrel vett fejtörők után pacsiztak a diákok. Tán en­nél is fontosabb: láthatóan örül­nek egymás sikerének. Árpási Amanda süris játékkal vette sor­ra az akadályokat, majd büszkén mondta: „Otthon a kistesómmal közösen oldunk meg hasonló rejtvényeket.” A szótagolást előtérbe helyező szoftver révén a gyerekek helyesírási készsége fejlődik, illetve felkészíti őket az elválasztásra. A programokat Nógrádi László informatikatanár tölti a számítógépekre. A kicsik órá­ról órára haladnak, a tematika illeszkedik az előző alkalom­mal tanultakhoz. „A felsősök heti két órát töltenek informa­tikával. A Microsoft Office-köz­­pontú tananyag kiegészült, ré­sze a Libre Office, a videóvágás és a Web 2-es alkalmazások (Google-dokumentumok) ke­zelésének elsajátítása és a programozás is” - tudtuk meg Nógrádi Lászlótól, aki 14 infor­matikakönyvet írt. MODERN GÉPEK A Győri Tankerületi Központ 32 korszerű PC-vel, a Némák pedig 10 tablettel segíti a diákok infor­matikai képzését a Radnótiban. A győri cég Lego robotot se aján­dékozott a belvárosi iskolának. Lakatos Bernadett, Hajba Zalán és Kállai Dzsenifer (ülő sor b-j), Szabó Zoltán, Purgel Virág és Árpási Aman­da (álló sor b-j) tableten mutatja kedvenc programját. FOTÓ: H. BARANYAI EDINA Illemtudó diákok versenye A 17. országos középiskolai illemtani csapatversenyt rendezték tegnap a győri Pálffy-iskolában. Az idén rekordszámú jelentkezés érkezett a versenyre: 384 diák írta meg online az írásbeli fordulót, ahonnan tíz csapat jutott a döntőbe, mindegyikben három tanuló szerepelt. Me­gyénkén túl az ország különböző pontjairól érkeztek a középiskolások, így például Hajdúböszörményből, Százhalombattáról és Békéscsabáról is. A verseny végig nagyon jó hangulatban telt, a diákokra érdekes és változatos feladatok vártak. Volt zeneismeret, tánc, illemtani activity, terítési hibákat, különleges étkezési eszközöket is fel kellett ismerniük. Az eseményről videót láthatnak a kisalfold.hu-n. FOTÓ: CSEH RÓBERT Tatabánya G SZC Kereskedem, Vendéglátó Xdc@fcnforgai­m, Szakgimnaáziumo­kS Szakközépiskolája ­ HIRDETÉS -A KÉTHETENTE LK­EL­X KEDDENKÉNT keresse a Kisalföldben! Győr és környéke Legyen a tudósítónk! Érdekeset látott? Fotózza le és küldje el szerkesztőségünknek! E-mail-címünk: tudosito@kisalfold.hu KISALFÖLD 2018.04.13., péntek KÖZÉRDEKŰ_________ EGÉSZSÉGPIAC GYŐR Ingyenes szűrővizsgálatok, mérések, tanácsadások várnak minden érdeklődőt holnap az Újvá­rosi Művelődési Házban (Győr, Li­get u. 55.), az Egészségpiacon reg­gel 9 és délután 1 óra között. EGÉSZSÉGNAP PANNONHALMA. Egészségnapot tart a Pannonhalmi Életmód Klub holnap kettőtől este hétig a Kazin­czy Ferenc Művelődési Házban (Petőfi Sándor utca 25.). Ismeret­­terjesztő előadások lesznek, masz­­százs, termékbemutató, ének-ze­­ne-tánc és meglepetés. A belépés ingyenes. SZEMÉTSZEDÉS GYŐRSÖVÉNYHÁZ. A helyi önkor­mányzat és az Egyesület Győrsö­­vényházért szervezésében szemét­­szedés lesz a faluból kivezető utak mentén szombaton. Gyülekező 9 órakor a focipályánál. Zsákok lesz­nek a helyszínen, de kesztyűt és láthatósági mellényt mindenkinek érdemes magával vinni. TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS DUNASZENTPÁL: Szemétgyűjtési, fa- és virágültetési akciót hirdettek meg a településen holnap reggel 9 órakor: gyülekező az iskolaudva­ron. Az önkénteseknek szemetes­zsákot és kesztyűt biztosítanak, majd ebéddel várják őket. PROGRAMAJÁNLO DALEST TÉT A Téti Hajnalcsillag Dalkör holnap 16 órától a művelődési ház­ban tartja meg a VI. Kereszt Kál­­mán-emlékestet. Minden ér­deklődőt várnak. TAVASZOLÓ TÉT. Téti Tavaszoló elnevezéssel tartanak mindenki számára kikap­csolódást biztosító programot hol­nap 15 órától a focipályán. A ren­dezvény ingyenes és mindenki számára nyitott. A gyermekeket körhintával, ugrálóvárakkal várják és 16.30-tól 20 óráig kisvonat járja a város utcáit. A bál 19 órakor kezdődik. BABOS-ZÁRÓAKKORD LEZSÁK SÁNDORRAL GYC Babos Ágnes önálló kiállítá­sának ünnepélyes zárórendezvé­nyén Lezsák Sándor, az Or­szággyűlés alelnöke beszél holnap délután ötkor a győri Ester­­házy-palotában (Király u. 17). Min­den érdeklődőt várnak. MEGEMLÉKEZÉS GYŐR BOMBÁZÁSÁRÓL GYŐR A „Megemlékezés Győr bombázásáról” című rendezvényre várnak minden érdeklődőt ma a Rómer Flóris Művészeti és Törté­neti Múzeumban, az Esterházy-pa­­lotában (Győr, Király u. 17) délután fél 5-től. A belépés díjtalan. I 1­0 - 1 1 A nyersanyagkosárból 150 perc alatt kétfogásos menüt kellett elkészí­teni három fő részére - ez volt a feladatuk az I. Baksa Kálmán-emlék­­versenyen induló csapatoknak. A versenyt tegnap rendezték meg a győri középiskola tanműhelyében, a névadó pedig az iskola tavaly má­jusban elhunyt igazgatója, Baksa Kálmán volt. A versenyre 21 jelentke­zés érkezett. Győrből, Sopronból, Mosonmagyaróvárról, Csornáról, Ta­tabányáról és Komáromból jöttek tudásukat megmérettetni kívánó diá­kok. Az értékelő testületben a hazai gasztronómia elismert személyisé­gei szerepeltek. Minden tanuló díjazásban részesült arany, ezüst vagy bronz minősítéssel. Arany minősítést kapott Szabados Zsolt (Krúdy, Győr), Peiper Ervin (Krúdy, Győr), Németh Boglárka (Haller, Mosonma­gyaróvár), Sipos Olivér (Krúdy, Győr), Kozma Martin (Krúdy, Győr), Kiss Martin Dávid (Kossuth, Csorna) és Szűcs Mátyás (Kempelen, Komá­rom). FOTÓ: MÉSZÁROS MÁTYÁS Parkolóbővítés: sok kicsi sokra mehet GYC A Kuopio parki nagyberu­ házás - parkolólemez-építés - előtt több helyen kisebb fejlesz­tésekre lehet számítani; tegnap a Körkemence utcában adtak át új parkolókat. Ebben az utcában korábban egy parkolóhely sem volt, ma már közel húsz, ebből készült el a mostani beruházás­ban újabb nyolc darab. Az utcá­ban a közvitágítást is kiépítették, a sarkon pedig térfigyelő kame­rát szereltek fel. Prédl Antal, a győri útkezelő szervezet vezetője hangsúlyozta, a lakótelepeken kialakításuknál fogva ennél sokkal több felszíni parkolóhelyet már nem nagyon lehet létesíteni, csak a zöldterü­let rovására. Ezt olyan helyeken teszik meg, ahol nem zavaró az átalakítás - ilyen a mostani hely­szín is a garázssorok mögött. Idén további új parkolóhelye­ket terveznek kialakítani a Sport utca folytatásában, a táncművé­szeti iskola mellett, valamint az Ifjúság körút szervizútján is. A mondás így lesz igaz: sok ki­csi sokra megy, 2010 óta ugyanis lépésenként mintegy 150 új par­kolóhelyet hoztak létre Győrben. Radnóti Ákos alpolgármester beszélt arról is, hogy idén el­kezdődik a Kuopio parki parko­lólemez építése. A jövőre elké­szülő létesítmény mintegy 180 parkolóhelyet jelent a városrész­nek és közben a zöldterület is megmarad. A beruházás idei munkáira 400 millió forintot tar­ talmaz a városi költségvetés. HIRDETÉS A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a tulajdonában álló alábbi használt gépeket/gépjárműveket értékesíti nyilvános árajánlatkérési eljárás keretén belül: MEGNEVEZÉS - TÍPUS - RENDSZÁM ldb RL2-019 cseh erdészeti ültetőgép ldb Nederman FaterBox Standard mobil elszívó (pl. hegesztéshez) ldb TOYOTA Hilux pick-up 4x4 tgk. - JWY-561 ldb AKF150 tip. fémdaraboló fűrészgép ldb Valmet 840 erdészeti forwarder - YID-050 ldb Mitsubishi L300 tgk. (6 szem.) - HLS-835 ldb MAN 14225 LAK 4x4 tgk. (rakoncás) - IZV-728 ldb IFA HL80.11 pótkocsi (rakoncás) - XBM-882 ldb MAN 14.220 LAK 4x4 tgk. (rakoncás) - KXR-744 ldb IFA HW80.11 pótkocsi (rakoncás) - XBM-875 ldb TOYOTA Corolla D-40 szgk. - KKR-514 Az árajánlat/ok benyújtási határideje: 2018. április 20., 12 óra. Az árajánlat/ok benyújtásának ríme: Szombathelyi Erdészeti ZrL Szombathely, Saághy István u. 15. Az árajánlatot postai úton, vagy személyesen a titkárságon, zárt borítékban a fent megjelölt határidőig egy eredeti példányban kell benyújtani az Ajánlattételi felhívás IV. szakaszában leírtaknak megfelelően. Az ajánlattételi eljárás lebonyolításának szabályai és a gépenkénti rövid leírás fotóval megtekinthető a társaság honlapján a Hírek rovatban - http://www.szherdeszet.hu Az eszközökről információk kérhetők a leírásban megjelölt telephelyek műszaki ellátási vezetőitől munkaidőben telefonon, illetve előre egyeztetett időpontban 8-15 óra között (pénteken 13 óráig) az eszközök megtekinthetők. Információ kérhető a +36-30/936-5644-es telefonszámon.

Next