Kisdobos, 1956 (5. évfolyam, 1-7. szám)
1956-01-01 / 1. szám
Zelk Zoltán: SZAVASEIGAZ MARCI ! Ugye, sose hallottatok még ilyen furcsa nevet? Nem a keresztnévre, a Marcira gondolok, hanem a vezetéknévre, arra, hogy Szavaseigaz. No persze, nem ez volt az igazi neve Marcinak, de mégis mindenki így hívta, s hogy miért, azt talán már ki is találtátok: mert amit mondott, annak mindig az ellenkezője volt az igaz. Nem is tagadta, hogy ilyen hazudós a természete, hogy csak hazugságra áll a nyelve, ha megkérdezte tőle, hogy mit szeretsz, Marci? — akkor így felelt: — Hazudni. Ha pedig azt kérdezték tőle, hogy mi leszel, ha megnősz? — akkor azt felelte: — Kis hazugból nagy hazug. Hát erről a Szavaseigaz Marciról hallottam egy történetet, amit most nektek is elmesélek. De mielőtt elmesélem, azt is elmondom, hogy ha reggel fölkelt és megivott egy bögre tejet, azonnal kiszaladt az udvarra, de nem a saját udvarukra, hanem a szomszéd udvarába, ahol elmesélte a gyermekeknek, hogy kilenc méter kolbászt és egy malomkő nagyságú kenyeret evett reggelire. Aztán, már később, játék közben a homlokához kapott és úgy csinált, mint aki elfelejtett valamit: — Jaj, azt még nem is mondtam, hogy utána egy hordó tejet ittam... A Mikor aztán már eleget játszott és megszólalt a déli harang, akkor hazament ebédelni. Ha édesanyja megkérdezte, hogy hol, merre járt, majdnem mindig ezt felelte: — Csak itt voltam a szomszédban a sárgaszakállú király udvarában... Még hajnalban átküldött hozzám egy óriást, aki bekiabált a kéményen, hogy menjek a királyi udvarra, mert unatkoznak a király gyermekei... Addig-addig mondogatta, amíg egyszer édesapja rászólt: — Hát ha te ilyen csodálatos helyekre jársz vendégeskedni, akkor szegődj is oda örökös játszópajtásnak! No hiszen, egyéb se kellett Szavaseigaz Marcinak, már nyúlt is a tarisznya után, abba beletett egy jókora cipót, a kezébe vándorbotot fogott s meg sem állt a szomszéd házig. Ott aztán nézett jobbra, nézett balra, majd elindult a falu határába. A falu határában megint megállott.