Kisdobos, 1961 (10. évfolyam, 11-12. szám)
1961-11-01 / 11. szám
Csillagvizsgáló Már megint baj van, nagy baj, összevesztünk megint Dallos Évával, a legjobb barátnőmmel. Megfogadtam minden tanácsot, amit eddig írtatok. Legutóbb, mikor nem akartam befogadni Pirit harmadik barátnőnek, megint sok levelet kaptam. Mindenki azt tanácsolta, fogadjuk be Pirit magunk közé, majd akkor megjavul. Igazatok volt. Megmondhatom, hogy Piri tulajdonképpen nem is rossz. Csak olyan furcsa. Például: tagja az iskolai zenekarnak, de úgyse találjátok ki, milyen hangszeren játszik! Trombitán! Azt mondja, a nagy testvérei mind játszanak valamilyen hangszeren, neki a trombita jutott, és kész. És tudjátok, mi akar lenni, ha majd megnő? Asztalos. Már most is van mindenféle szerszáma. Igaz, nemcsak egyedül az övé, hanem a bátyjáé, aki ipari tanuló. De engedi Évát is dolgozni, még tanítja is gyalulni, fűrészelni. Erről jutott aztán eszünkbe valami, amiért most csodál is meg tisztel is bennünket hármunkat az egész osztály. A csillagszerzéshez az is szükséges, hogy a kisdobosok készítsenek az elsősöknek valamilyen játékot. Szépnek, rendesnek kell lennie, ez természetes, de az is számít, hogy milyen érdekes. Hát a miénk vezet ebben, az biztos, mindenki mondja. Mert mi egy falut készítünk, egy teljes, igazi falut. Piri véste ki a házakat fából. Szépen legyalulta, be is fényezte valamennyit. Én festettem rájuk az ajtót, ablakot, a tető cserepét pirosra. Éva a fákat gyúrta agyagból, meg pici bokrot, virágokat. Azzal díszítjük két szélén a fő utcát. Akár csak a mi falunkat látnám. Minden szombat meg vasárnap ezen dolgozunk. Olyan jókat játszunk, sose bírjuk abbahagyni. Elkészült az iskola is, van emeletes tanácsháza, meg kultúrház is, két mozival. Amikor a sportpályát is befejeztük, megakadtunk. Mit építsünk még ebbe a mesebeli kis falunkba? Éva találta ki. Uszodát, és még szabadtéri színpadot! Nekem eszembe nem jutott volna! Éva apukájától hallotta, hogy lesz majd ilyen nálunk is. Én ennek nagyon megörültem és mindjárt kérdeztem, hogy mikor. De ezt Éva se tudta pontosan, csak arra emlékezett, hogy apukája azt mondta: majd a kommunizmusban minden falu ilyen lesz. Ahogy ott dolgozunk, beszélgetünk, egyszerre csak mit veszek észre! Hát nem elfelejtettünk templomot építeni! Mondom ezeknek, hű de rövid az eszünk! Azt mondják erre, hogy nem felejtették el ők, nem is volt a tervükben. Én nagyon dühös lettem, mert biztos, csak velem akarnak ellenkezni, azért nem építenek, amikor a mi igazi falunkban is van templom. Az Éva csak azt hajtogatta, ő nem bánja, ha építünk, ha nem, de ez úgyse a mostani falu, hanem amilyen majd sok év múlva lesz, a kommunizmusban, és ő úgy gondolja, akkor nem épül már új templom. Én meg azt mondtam, jobb lesz, ha nem dicsekszik olyannal, amiről azt se tudja pontosan micsoda, csak úgy ellesi a felnőttek beszédéből. És ott is hagytam őket. Most nagyon hiányzik nekem a falunk, már egy hete nem építettem. Nem hagyom magam, hogy mindig csak az Évának legyen szava! Igazam van? TAKÁCS MÁRIA. IV. oszt. tan. Rajz: GÖRÖG JÚLIA