Kisdobos, 1963 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
Az 1848. március 14-ről 15-re virradó éjszaka olyan eset történt a Belvárosban, amire még nem volt példa Pest életében. Nem húzták le a Pilvax kávéház redőnyeit és nem zárták be az ajtót, holott a köznyugalom érdekében a hatóság szigorú rendelettel, legkésőbb éjfélkor minden nyilvános helyiség bezárását írta elő. Ezen az éjszakán azonban még a hatóság szigoránál is nagyobb erő követelte a kávéház nyitvatartását. Ez a nagyobb erő néhány lelkes ifjú: Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, Klauzál, Egressy Gábor és mások forró hevülete volt, az a magasra csapó izgalom, amellyel a bécsi forradalomról érkező híreket lesték. Pedig Gyula bácsi, a kávéház öreg pincére többször is felszólította már távozásra az urakat, de reszkető hangja beleveszett az általános zsivajba. — Kérem Jókai úr —, mondta határozottan —, tessék szólni a barátainak, hogy távozzanak. Ha éjfélkor nem zárunk, súlyos bírságot kell fizetnem. Jókai ránézett nefelejcskék szemével Gyula bácsira és szelíden csak ennyit mondott: — írja a bírságot a számlánkhoz, Gyula bácsi! — és azzal már oda is fordult Petőfihez, aki a sarokasztalnál a híres „Nemzeti dal”-t írta. —Befejezted, Sándor? — kérdezte, de Petőfi nem felelt. Arcán az izgalom piros rózsái ragyogtak. Gyula bácsi határozatlanul toporgott, nem tudta, miképpen szabaduljon ettől a rajongó társaságtól, mikor belépett Petróczy Péter konstábler úr, azaz a Belváros éjszakai rendjének őre. — Éjfél már jóval elmúlt — mondta Petróczy szigorúan — ezért holnap öt koronát fizet! — és egy írást nyomott Gyula bácsi kezébe a fizetendő bírságról. Egy óra múlva megint megjelent Petróczy Péter. Éppen akkor lépett be, amikor Petőfi a biliárdasztalon állva új versének utolsó sorait szavalta. A vers végén a jelenlevők hatalmas üdvrivalgással emelték le Petőfit az asztalról. Forró pillanat volt ez, még Gyula bácsit is magával ragadta. Petróczy szigorú arccal lépett Gyula bácsihoz: — A szabálysértés tovább folyik — mondta ridegen — és átadott egy újabb bírságcédulát 5 koronáról, azután fejcsóválva távozott. Már jócskán virradt, amikor Petróczy harmadszor is visszatért. Most már nem szólt, nem kérdezett, hanem minden megjegyzés nélkül újabb 5 korona bírságot vetett ki Gyula bácsira. Másnap a márciusi ifjúság hívására hatalmas tömeg hullámzott a Nemzeti Múzeum előtt, hogy meghallgassa Petőfi szavalatát. Ott volt Gyula bácsi is, de ott őgyelgett Petróczy Péter, a Belváros rendjének szigorú őre is. Petróczy kezdetben fejcsóválva, idegesen figyelte a „hivatalos engedély” nélkül egybeverődött tömeget, de Petőfi izzó lelkesedése, gyújtó szavai lassan őt is magukkal ragadták. Mire a gyűlésnek vége lett, Petróczyt ugyanaz a lázadó, győzedelmes érzés tüzelte, mint azokat az ezreket, akik nem törődve az esővel és a csípős márciusi széllel, lobogva hallgatták végig Petőfit. Gyula bácsi Petőfiékkel együtt tért vissza a Pilvax kávéházba, ahol már várta őt Petróczy. — A bírságért jött konstábler úr? — kérdezte vidáman Gyula bácsi, aki jókedvében most már akár 50 koronát sem sajnált volna. Petróczy félrevonta Gyula bácsit, óvatosan körülnézett, hogy nem látja-e, nem hallja-e valaki, aztán kissé zavartan egy cédulát nyomott Gyula bácsi kezébe. — Itt a nyugtatvány a bírságpénzről — mondta csendesen. — Ezt ma én fizetem és máskor, ha ezek az ifjú emberek gyülekeznek a kávéházban, hívjon el engem is. Petróczy később Bem tábornok seregében küzdött a szabadságért és ott mondta el Petőfinek: azért büntette meg önmagát a 15 korona bírságpénz kifizetésére, mert nem ismerte fel azonnal, milyen nagy és szép tettre készültek Petőfiék azon a márciusi éjszakán. SZINETÁR GYÖRGY