Kisdobos, 1982 (31. évfolyam, 1-6. szám)
1982-02-01 / 2. szám
[ Háború és békét írna, közben levlapra sem telik a tudományából! A másik legalább írt egy verset, amit elfelejtett.. . De azért délután mind ott voltak az iskolában. Olyan frissen vasalt és illedelmes volt az osztály, hogy Ági néni majdnem azt hitte, eltévedt, nem az ő báránykáihoz vitt az útja, s a vendéget kísérve osztályt tévesztett talán. Minden rendben volt, teljes létszám, a többi osztály képviselői is jelen, közben az író könyve, dedi- sikálásra várva — ahogy azt a nagykönyvben megírták. Még az igazgató bácsi is benézett. Csak annyi időre, hogy — mint a fizika tanára — a magnót üzembe helyezze, így aztán iskolarádiójuk részére is megörökítették a Nagy Találkozást. — Már csak az angol királynő testőrsége hiányzik ehhoz a felhajtáshoz! — vélte Gábor. — Azok a szőrkucsmások! — vihogott Pirkó. De nem sokáig. Az író — nevezzetek csak Józsi bácsinak — mesélt. Aztán a gyerekek kérdeztek. — Te, azt hiszem, ő is pad alatt olvasta volna a mi helyünkben a könyvét — fogalmazta meg halkan Pirkó ezt a képtelenséget. Mindenfélét játszottak. Olyasmit, amit ők ismertek és az író nem, és olyat is, amit csak Józsi bácsi is ismert. Később kijelentette, hogy komoly játék következik! Jelentkezőket kért. Gábor másodikként tette fel a kezét. Igaz, tulajdonképpen azért, mert szépen, csendben Ági nénire pislogott, s kézfeltartással kívánta jelezni, szeretne kimenni. Az író Józsi bácsi, viszont megveregette a vállát, megdicsérte, az első padba ültette ötödmagával. Most már nem korrigálhatott, vállalnia kellett a hősiességet. Papírtömböt tett eléjük Józsi bácsi és filctollat. Minden gyerek más őrsből jött. Pontokat szerezhettek a válaszaikkal. Amolyan tévén kívüli „lehet egy kérdéssel több”, vagy ilyesmi volt ez. Csend lett. Ági néni előrehajolt, úgy figyelt. Természetesen a saját gyerekeinek drukkolt. — Ki írt magyar nyelvű tanulságos állatmeséket? — így hangzott az első kérdés. Gábor minden nehézség nélkül írta fel, hogy Heltai Gáspár. Csak ketten adtak erre jó választ. A második kérdés az volt, hogy nevezik azt a rövid, általában időmértékes versformát, melynek kiváló hazai művelője például Kazinczy és Kölcsey Gábor erre beírta szépen azt, hogy epigramma. Ötük közül ketten tudták. Ági néni odasúgta az írónak, hogy ez nyolcadikos tananyag. Következett a harmadik kérdés, de királylány nem volt mellékelve. — Írjatok le egy szakaszt, vagy egy gondolatot egy költeményből, melyről azt tartjátok, hogy nagyon-nagyon-nagyon szép! — Erre én is kíváncsi vagyok — mosolygott Ági néni. Magában elhatározta, hogy tananyag ide, túlterhelés oda, csak annak ad irodalomból jelest, aki minél több szép idézetet tud könyv nélkül. Gábor kinézett az ablakon. Könnyű Pirkónak, ő már majdnem írt verset! De ha agyoncsapják, neki akkor sem jut eszébe most, hirtelen egy szem idézet sem. Illetve. . . Kicsit bámészkodott, aztán gyorsan írni kezdett. — Na lássuk! — mosolygott az író, és sorra elvette a lapokat. Az elsőnél kicsit csóválta a fejét, aztán bólogatott. Gábor torka összeszorult. A szíve nagyot dobbant. Józsi bácsi az ő lapját tartotta kezében. Jaj, csak nincs benne helyesírási hiba! Amúgyis eléggé rondán írt, ha sietett. És Józsi bácsi szépen, tagoltan, a magnót bekapcsolva olvasta Gábor választott versét: — Óh természet, óh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni veled ? Mily nagy vagy te! Mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. . . Egy-két tenyér összecsapódott, mert a gyerekek megszokták, hogy vers után tapsolni illik. Az író halk hangon, meghatottan fordult a gyerekekhez : — Ki írta ezt ? Gábor kihúzta magát, és önérzetesen, kicsit megbicsakló hangon mondta: — Én! Azóta is, valahányszor Petőfi Tisza című versét hallják a gyerekek, eszükbe jut ez a találkozó. De ez még mind semmi! Az hagyján, hogy Gábort ettől a pillanattól Petőfi Gábornak nevezték még a kis elsősök is, ami igazán nem szép tőlük, hiszen még nem is tudnak olvasni, nemhogy a Tiszát ismernék — de Józsi bácsi fogta magát és az egyik gyereklapban szépen, körülcirkalmazva, megadva a módját —, megírta az esetet. Persze igazi nevek nélkül. És azt a címet adta, hogy Petőfi Gábor! Görög Júlia rajzai