Kisebbségkutatás, 1995 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 1. szám - NEMZETI TUDAT. NEMZETI ÉS ETNIKAI FOLYAMATOK - Smith, A. D: A nemzeti identitás mibenléte és eredete: ókori, középkori vagy újkori jelenség-e?

Nemzeti tudat. Nemzeti és etnikai folyamatok A nemzeti identitás mibenléte és eredete: ókori, középkori vagy újkori jelenség-e? A nacionalizmus vizsgálata eleve felveti az elfogulatlan meghatározások szükségességét és egyben azt a kérdést: lehetségesek-e elfogulatlan defi­­n­íciók e téren? Hiszen a témával foglalkozók közül mind a nacionalisták, mind ellenfeleik álláspontjában érzelmi motívumok is felfedezhetők, amelyek a kérdés egysíkú, sommás megítélésére ösztönöznek, s így nem ragadható meg a nacionalizmus próteuszi, változékony természete. A jelenkori elméleti viták két témakörbe sorolhatók. Az egyik az etnikai hovatartozás természetéről folyik az ún. primordialisták (akik az etnikai közösséget őseredetinek, primordiálisnak tartják) és az instrumentalisták között (utóbbiak szerint - és ők teszik ki a téma kutatóinak túlnyomó részét - az etnikai hovatartozás társadalmi és politikai funkciót tölt be, társadalmilag alakult ki, és mobilizáló szerepe lehet - igaz, e nézet hívei sem tagadják az etnikai kötelékek történelmileg tartós jellegét). A primordialisták maguk is több csoportra oszthatók. A legrégebbi, szakmailag elavult, ám világszerte széles körben népszerű nézet az etnikumok "természetes", sőt természeti, egyszer s mindenkorra adott jelenségnek tekinti. A korszerűbb szociobioló­­giai felfogás szerint az etnikum a genetikai fejlődés sikerességének és az alkalmazkodásnak a függvényeként értelmezhető, mintegy a család időbeli és térbeli kiterjesztéseként. Egy harmadik álláspont pedig (Shils és Geertz) érzékenyen mutat rá arra, hogy az őseredetiség nem az etnikumok tulajdon­sága, hanem az etnikumokhoz tartozó egyének közös érzése, hite, élménye. A szerző osztja ezt az álláspontot, amely a nemzeti eredetmítoszokat, közös hiedelmeket objektív realitásnak, a nemzet egyik jellemzőjének tartja. A másik alapvitel a nemzeti hovatartozás jellegéről és eredetéről az ún. perennianisták és a modernisták közt folyik. Előbbiek az ún. retrospektív nacionalizmus hibájába esnek, azaz a mindig (pl. az ókori görögöknél is) meglevő kollektív identitás érzését azonosítják a modern nemzetfogalommal. A modernisták - általánosan elterjedt­­ nézete a nemzetet az újkor (az ipari és polgári forradalmak, az értelmiség megjelenése, a közoktatás elterjedése) produktumának tartja. Némelyeknél ennél is tovább menve a kapitalista társadalmak nyomdaiparával, a tömegtájékoztatás kialakulásával, az általá­nos politikai mobilizálhatósággal (választójog) is összekötik a nemzet fogal­mát, mondván, hogy a nemzeti mítoszok, szimbólumok, érzések nagyrészt ennek a kornak célzottan előállított és terjesztett termékei. A valóságban azonban árnyaltabb képet mutat az ilyen szociál-konstruk­­cionista elméleteknél, és ez a kérdésnek a definíciótól kiinduló újragondolá­sára ösztönözhet. A szerző a nacionalizmust alapjában két jelentésében .

Next