Kisebbségkutatás, 1995 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - NEMZETI TUDAT. NEMZETI ÉS ETNIKAI FOLYAMATOK - Smith, A. D: A nemzeti identitás mibenléte és eredete: ókori, középkori vagy újkori jelenség-e?
Nemzeti tudat. Nemzeti és etnikai folyamatok A nemzeti identitás mibenléte és eredete: ókori, középkori vagy újkori jelenség-e? A nacionalizmus vizsgálata eleve felveti az elfogulatlan meghatározások szükségességét és egyben azt a kérdést: lehetségesek-e elfogulatlan definíciók e téren? Hiszen a témával foglalkozók közül mind a nacionalisták, mind ellenfeleik álláspontjában érzelmi motívumok is felfedezhetők, amelyek a kérdés egysíkú, sommás megítélésére ösztönöznek, s így nem ragadható meg a nacionalizmus próteuszi, változékony természete. A jelenkori elméleti viták két témakörbe sorolhatók. Az egyik az etnikai hovatartozás természetéről folyik az ún. primordialisták (akik az etnikai közösséget őseredetinek, primordiálisnak tartják) és az instrumentalisták között (utóbbiak szerint - és ők teszik ki a téma kutatóinak túlnyomó részét - az etnikai hovatartozás társadalmi és politikai funkciót tölt be, társadalmilag alakult ki, és mobilizáló szerepe lehet - igaz, e nézet hívei sem tagadják az etnikai kötelékek történelmileg tartós jellegét). A primordialisták maguk is több csoportra oszthatók. A legrégebbi, szakmailag elavult, ám világszerte széles körben népszerű nézet az etnikumok "természetes", sőt természeti, egyszer s mindenkorra adott jelenségnek tekinti. A korszerűbb szociobiológiai felfogás szerint az etnikum a genetikai fejlődés sikerességének és az alkalmazkodásnak a függvényeként értelmezhető, mintegy a család időbeli és térbeli kiterjesztéseként. Egy harmadik álláspont pedig (Shils és Geertz) érzékenyen mutat rá arra, hogy az őseredetiség nem az etnikumok tulajdonsága, hanem az etnikumokhoz tartozó egyének közös érzése, hite, élménye. A szerző osztja ezt az álláspontot, amely a nemzeti eredetmítoszokat, közös hiedelmeket objektív realitásnak, a nemzet egyik jellemzőjének tartja. A másik alapvitel a nemzeti hovatartozás jellegéről és eredetéről az ún. perennianisták és a modernisták közt folyik. Előbbiek az ún. retrospektív nacionalizmus hibájába esnek, azaz a mindig (pl. az ókori görögöknél is) meglevő kollektív identitás érzését azonosítják a modern nemzetfogalommal. A modernisták - általánosan elterjedt nézete a nemzetet az újkor (az ipari és polgári forradalmak, az értelmiség megjelenése, a közoktatás elterjedése) produktumának tartja. Némelyeknél ennél is tovább menve a kapitalista társadalmak nyomdaiparával, a tömegtájékoztatás kialakulásával, az általános politikai mobilizálhatósággal (választójog) is összekötik a nemzet fogalmát, mondván, hogy a nemzeti mítoszok, szimbólumok, érzések nagyrészt ennek a kornak célzottan előállított és terjesztett termékei. A valóságban azonban árnyaltabb képet mutat az ilyen szociál-konstrukcionista elméleteknél, és ez a kérdésnek a definíciótól kiinduló újragondolására ösztönözhet. A szerző a nacionalizmust alapjában két jelentésében .