Kisebbségkutatás, 2003 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 3. szám - TANULMÁNYOK DEÁK FERENC SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁRA - Katus László: Deák Ferenc és a nemzetiségi kérdés
ajkú lakosai szintúgy Magyarország polgárai, s őszinte készséggel akarják mindazt, a mit e részben az ő érdekeik s a haza közérdeke megkíván, törvény által biztosítani. Mi ezen törvények alkotásában is az igazság és testvériség elveit követendjük.”23 1866 végén, a válaszfelirati vitában fogalmazta meg Deák először nyilvánosan a magyar politikai nemzetre vonatkozó nevezetes tételét, amely később bekerült a nemzetiségi törvénybe is. Svetozar Miletic szerb képviselő azt kívánta, hogy a magyarok az uralkodóval és Ausztriával való kiegyezés előtt egyezzenek ki a nemzetiségekkel, s ennek formájaként az ország föderatív átalakítását javasolta. Deák kifejtette, hogy egyelőre a magyar alkotmány visszaállításáért küzdünk, ezzel pedig ellenkezik a föderáció elve, mert az ország területi egységének és oszthatatlanságának alapján áll. A magyar alkotmány értelmében „Magyarországban politikai nemzetiség csak egy van, s ez a politikai nemzetiség éppen úgy magában foglalja a románokat, mint a magyarokat, éppen úgy a szerbeket, mint a tótokat.”24 Deák szerint előbb Magyarország és a birodalom viszonyát kell rendezni, azután kerülhet sor a nemzetiségek helyzetének szabályozására. A nemzetiségi kérdésben kiküldött bizottság ennek megfelelően csak 1867 nyarán tette közzé törvényjavaslatát, s ez ismételt átdolgozás után 1868 novemberében került a képviselőház elé. A vita első napján Deák új törvényjavaslatot nyújtott be. Ez tartalmát illetően nagyrészt megegyezik a bizottság által előterjesztett javaslattal, „de nem egyez meg a szövegnek felosztására, a szerkezetnek logicai folyamára nézve.” Deák alaposan átalakítja az eredeti javaslat szerkezetét: a legfelső szintről, az országgyűléstől és a kormánytól indul el, s halad lefelé a törvényhatóságokon keresztül a községekig, aztán sorra veszi a bíróságokat, az egyházakat, az oktatási intézeteket, mindegyikben szabályozva az állampolgárok nyelvhasználati jogait. Kétségtelen, hogy Deák javaslata szerkezeti felépítésében logikusabb, szövegezésében egyértelműbb. Szükségesnek tartja Deák, hogy a törvény bevezetőjében fejtsék ki a „hivatalos” magyar nemzetfogalmat. „Az én meggyőződésem a fennforgó kérdésekben az, hogy Magyarországban egy politikai nemzet létezik, az egységes, oszthatlan magyar nemzet, melynek a hon minden polgára, bármi nemzetiséghez tartozzék, egyenjogú tagja. A másik, amit tartok és hiszek, hogy ezen egyenjogúságot csak az országban dívó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, s erre nézve is csak annyiban lehet külön szabályok alá vonni, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat lehetősége, célszerűsége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszi.” Szükségesnek tartja a törvényben azt is kimondani, hogy Magyarország államnyelve a magyar, ennek értelmében az országgyűlés tanácskozási nyelve és a kormány hivatalos nyelve is csak a magyar lehet. „Lefelé azonban, a megyéknél, törvényhatóságoknál, községeknél, egyháznál én nem idegenkedem semmit az egyenjogúságot nem korlátozni s annak tág tért adni...Óhajtanám, hogy a perlekedés ott, hol nem magyar a lakosság, az ottani lakosság nyelvén is megengedtessék” - bár maga is látja, hogy erre a közhangulat nem kedvező. Általában a nemzetiségi nyelvek használatára valamivel szélesebb teret szeretne biztosítani, mint a bizottság által beterjesztett javaslat. Csak egy jellemző példa erre: a bizottsági javaslat szerint a megyei tisztviselők a felekkel való hivatalos érintkezésben „a lehetőségig” azok nyelvét használják. Deák javaslatában pedig akkor kell a felek nyelvét használni, „ha azok úgy kívánják”. A törvény szentesített szövegében az előbbi változat szerepel.221 21 Kónyi III. 394. 24 Kónyi IV. 132-135. 25 Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. I. 1867-1892. Budapest 1952. 129-132.545