Kisebbségkutatás, 2009 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2009 / 2. szám - KRITIKA - Bechtel, Helmut Herman: A határ mindenkori odaátja egy Közép-Európa-szövegben (Béla Bayer: Dort drüben)

312 Bechtel, Helmut Herman mének legnagyobb népvándorlása és a határok újbóli átrendeződése után a kontinens polgárai új orientációs pontok után kutatnak. A vasfüggöny Európájának egyensúlya viszonylag nyugodt körülményeket biztosíthatott a különböző szociokulturális rendszerek zavartalan fejlődése számára, a stabilitás záloga azonban az újonnan felállított határok autoritásának meg­szilárdítása volt. A regény első generációja, azaz Hans és Elisabeth Knittel a háború és az azt követő totális káosz világában a Dontól a Dunáig egész Európát bebarangolja. Vándorlásuk maga a határok átrendeződése, útjuk nyugvópontra jutása pedig a beszédmódok megszilárdulásának kezdete. A második generáció képviselőjeként fellépő Amalia Knittel „nagy utazását” az ’56-os kapunyitás teszi lehetővé: sikeresen kel át több országhatáron, mígnem eljut önmaga ideológiai identitásának újraértelmezéséig, azaz a megtérésig. A harmadik generáció már a megszilárdult bipoláris világrend­del szembesül, amely letiltja a határok átlépésére tett kísérleteket, és elle­hetetleníti a partok közeledését. A család sorsa Közép-Európának14 a kétpólusú világrendben való fel­oldódását példázza: a nyugat és kelet hatalmi központjainak fogságában rekedt népek az első világháborút követően fokozatosan elveszitették belső kulturális és politikai középpontjaikat. Ez a folyamat törvényszerűen veze­tett a saját régió feletti szuverén hatalom elvesztéséhez és a nagyhatalmak diktátumainak való alárendeltséghez. A vasfüggöny által létrehozott hatal­mi struktúra a Közép-Európa-diskurzusok befagyasztását is okozta: az itt élő népeknél és nemzetiségeknél ez az egyre szűkebb határok politika és szellemi átjárhatatlanságához vezetett. A történelemmel önreflexív módon foglalkozó Hans Knittel és Martin Kál erre a kihívásra képtelen konstruk­tív választ adni: mindketten a helyzet kényszerű elfogadása, a befelé fordu­lás, azaz a bezárkózás mellett döntenek. A közép-európaiság tematizálása a narrációban Martinnak a Charta 77-tel való szimpátiájával jelenik meg: 14 A „Közép-Európa” fogalomnak a politológiai, a történelmi vagy az irodalomtudományos diskurzusokban többféle értelmezése létezik, ezek felvázolására ez a tanulmány nem vállalkoz­hat. Egyes társadalomtudósok egyenesen tagadják a térség létezését, mások a kifejezés tartalmi kiüresedéséről beszélnek. Ezek szerint Közép-Európa a zsidó és a német kisebbségeknek a térség országaiból való elűzésével az 1940-es években felszámolta önmagát. A fogalom felelevenítése a XX. század második felében egyes cseh és magyar értelmiségiek, többek között Milan Kundera és Konrád György nevéhez köthető. A kifejezés azóta elsősorban a nagy hatalmi struktúrákkal szemben az itt élő népek egymásra utaltságának hangsúlyozásával azonosítható. Magába foglal egyfajta nemzetek feletti humanitáseszményt is, amely túllép a térséget a XIX. század óta újra és újra átható nacionalizmusnarrációkon, és figyelmet szentel a mindenkori kisebbségi perspektívák­nak is. V.ö. Diethelm Keil: Wir in Mitteleuropa. In: Fiebinger, Herbert-Keil, Diethelm (szerk.): 125 Jahre Vereine Deutscher Studenten Band II: Der Zukunft zugewandt, Akademischer Verein Kyffhäuser e.V., Bad Frankenhausen, 2006. 99-106. p. illetve Olasz Sándor (szerk.): Közép-eu­rópai változatok - Almok és realitások. JATE-BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék- Tiszatáj Alapítvány, 1993.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék