Kisebbségkutatás, 2010 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 2. szám - NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK TÖRTÉNETE - Hoóz István: Sutarski, K., Domonkos László: Megőrzésre átvéve: barangolás a lengyel Szepesben és Árvában {könyvismertetés}
SZEMLE SZEMLE Nemzeti és etnikai kisebbségek története Megőrzésre átvéve. Barangolás a lengyel Szepesben és Árvában. Konrad Sutarski - Domonkos László — Unicus, Budapest, 2009. 206 p. A trianoni békediktátummal, illetve a történelmi Magyar Királyság feldarabolását ismertető és elemző könyvtárnyi irodalom alig vagy egyáltalán nem foglalkozik a Lengyelországnak juttatott országrészekkel. Ezért hézagpótlónak kell tekintenünk Sutarski Konrad és Domonkos László szerzőpáros 2009-ben megjelent könyvét, amely e területek múltjával és az ott élő népesség jelenével ismerteti meg olvasóit. Mint írják: „1920. július 28- án Párizsban az antant országok „Nagyköveti Tanácsa” által hozott döntés értelmében a „Lengyel Köztársaság Szepes vármegyéből csupán 200 km 2-nyi területet kapott (14 települést és Nedec várát), Árvából 319 km 2-t (és ugyancsak 14 települést, köztük Jablonka városát).” (A béketárgyalásokon Lengyelország nem vett részt, a trianoni békeszerződést sohasem ratifikálták.) A két megyéhez tartozó, az ország legészakibb részét képező területek nem képeznek földrajzilag összefüggő területet, mert a lengyel Tátraalja (Podhale) elválasztja egymástól. A Lengyelországhoz csatolt, viszonylag kis területen élő, mintegy 24 000 lakos (1920-ban) nemzetiség szerinti megoszlásáról keveset tudunk. Az 1910. évi népszámlálás alkalmával a népesség 61,9 százaléka „egyéb” nemzetiségűnek (anyanyelvűnek) vallotta magát, a szlovákok aránya 35,4 százalék, a németeké pedig 1,7 százalék volt. A magyar anyanyelvűek aránya 1,0 százalék volt. (Elekes, 1941. 98.o.) (Elekes Dezső dr.: Hazánk, népünk, szomszédaink. Budapest, 1941. Második Kiadás 133.o.). Ezt Lökkös (2000. 287.o.) (Lökkös János: Trianon számokba. Budapest, Püski, 2000. 383. o.) azzal egészíti ki, hogy - a 230 magyar anyanyelvűn kívül - még 627 személy tudott magyarul, vagyis — feltehetően - a földbirtokosok, a közigazgatatási tisztviselők, tanítók, papok egy része. Az 1900. évi népszámlálás adatainak beható elemzése alapján írta Balogh Pál: „Az Árpád-kor törzsökös magyarsága, mely hajdan Szepesben élt, ma már csak néhány főnyi kastély és úri ház fedele alatt él tovább.” (A népfajok Magyarországon. Budapest, 1902.