Kisebbségvédelem, 1938 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1938 / 1. szám

A KISEBBSÉGVÉDELEM vedetlenség fékentartása fölösleges és tekintélyes energia­pazarlást is jelent és megbénítja az állam erőinek helyes irá­nyú, gazdaságos felhasználását. Meg kell látni azt is, hogy minden faj a maga különleges géniuszával értéke az emberi­ség kincstárának és tényezője a haladásnak,­­ a kisebbsé­gek pusztítása tehát a világ egyetemes érdekének is pótol­hatatlan vesztesége. Végül pedig békés együttműködést, köl­csönös megértésen alapuló gazdasági és politikai jóviszonyt nem lehet elképzelni olyan országok közt, amelyek egyike a másik ország népének hatalma alá került fajtestvéreit sa­nyargatja. Ezeknek az elgondolásoknak a hirdetője s ezzel a ha­zugságon alapuló, nem egyszer megfizetett tollaktól szolgált veszedelmes propagandának ellensúlyozója akar lenni kifelé a mi folyóiratunk, amely éppen ezért a külföld felvilágosítá­sára szánt anyagát félévenként idegen nyelven is közzéteszi. Közzéteszi, hogy az egész világon a politikai bölcsesség axió­májává emelkedjék a kisebbségi kérdés megnyugtató elren­dezésének szüksége s ennek kielégítése végett egyelőre a ki­sebbségi jogok ama minimumának érvényesítése, amelyet nemzetközi szerződések meghatároznak. De mindezeken túl van folyóiratunknak egyéb hivatása is. Az itthoni magyar társadalom annyira el van foglalva a létért való küzdelem mindennapi gondjaival, hogy itt-ott már nincs elég fogékonysága a kisebbségi kérdés reánk néz­ve különösen nagy fontossága iránt. Éppen ezért újra meg újra emlékezetébe kell vésni, hogy a trianoni határokon túl ma a magyarság összességének egyharmada él. Elsorvadásuk tehát a magyar faj életerejének, a benne rejlő képességek­nek végzetes megcsonkítását jelentené, nem is szólva arról, hogy a kisebbségi magyarság sorainak megritkítása a revízió követelésének ethnikai alapjait rendíti meg. De munkánk hatása átsugárzik a trianoni határokon túl is. Ébren tartja a tőlünk elszakított magyar testvéreinkben együttérzésünknek, jogaikért kiállásunknak biztató tudatát s ezzel megerősíti kitartásukat megpróbáltatásaikban. Hiszem, hogy a magyar társadalom megérti e célok sorsdöntő jelen­tőségét és támogatni fog azok elérésében. KENÉZ BÉLA DR.

Next