A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új Folyam 35. (1900-1901)
VII. Birálatok - Jelentés a Petőfi-emlékbeszéd pályázatról. (Lukács Krisztina jutalom)
szertelen dithgrambikus áradozásokba téved. A dicsőítésnek oly mámorában fognak a munkához, hogy azután csak fölkiáltásokat lánczolhatnak egymáshoz. Ilyen a 12. számú, mely folyton sopánkodik, hogy nem talál szavakat Petőfi nagyságának kifejezésére ; talán jobbak, de ugyancsak áradozások a 11. és 14. számú , a 13. számú költői látomással kezdődik, melyből kitűnik, hogy Petőfi nyári éjben született; ez nyilván költőibbnek tetszett a szerzőnek ; a képek és hasonlatok csak úgy kergetik egymást, hogyan kerüljön ki ebből jellemzés ? A 2. számúban vannak egyes szép lendületes szakaszok, de ez is csak magasztalás, nem jellemzés ; a 7. számú is csak frázisok halmaza; a 1. számú Petőfiből vett idézetek mozaikja az író szubjektív intenczióinak keretében; a 10. számú csak néhány hevenyében teleírt lap, a dologra nem tartozó leírásokkal, a szerző egyéniségének fölösleges emlegetésével és felszínes közhelyekkel; a 15. számú is az általánosságokat szereti és nem tud a költőhöz közel férkőzni, csak szerelmi lyráját jellemzi élvezhetően. Mindezek a feladat megoldását meg sem közelítették. Legkevésbbé nagy lelkesedéssel írt ömlengéseket kértünk. A többi hat mű inkább értekezés, mint beszéd, de ezek közt akad jobb. A I. számú kellemetlen, szakadozott, nehézkes stílusú, mely tele van metaforákkal, melyeknek ekkora bősége a beszéd értelmi elemét nyomja el; de szerzője mélyebben gondolkodó fő, aki Petőfit bírálni is meri. A 9. számú választott jeligéjével (veritas est in scripturis quaerenda, non eloquentia) eleve kizárja a szónoki elemet a maga művéből; okos dolgokat ír, de inkább irodalomtörténeti, mint aesthetikai szempontokat alkalmaz, úgy hogy Petőfi alakját, költői characterét hiába keresnék benne. Kevesebbet ér az 1. számú, amely jellemezni iparkodik ugyan Petőfit, de a felszínen marad és frázisok után futkos; a 9. számú igen terjedelmes, de sok helyütt lapos, triviális (pl. Petőfi horribilis teremtő tehetségének legtündöklőbb bizonyítéka az Apostol, és a közhelyekből csak itt-ott tud kibontakozni. Ez a négy mű kétségtelenül tanuit emberek munkája, de ezek is hamis nyomon járnak és egészben mégis nem elegendő erővel fogtak ahhoz a munkához, melyet bizonyára nem mondhatunk igen könnyűnek. Az 5. számú is csak értekezés, mint ilyen jobb az eddig említetteknél, de ugyancsak hiányos, főleg ami Petőfi költészetének jellemzését illeti. Értekezésnek nem elég teljes, emlékbeszédnek nagyon is részletező. Komolyabb törekvése méltánylást érdemel. A 6. számú legalább közel járt a megoldáshoz ; kezdi a lyrikus jellemzésén, ami azonnal elég magas szempontot szolgáltat, ámbár ez a jellemzés nem elég tartalmas és még kevésbbé velős ; azután jellemzi a költő egyéniségét, eredetiségét, őszinteségét, szeretetreméltóságát.