Kisiparos, 1936 (17. évfolyam, 1-9. szám)

1936-01-25 / 1. szám

2 KISIPAROS nel, de a nemzet soráért való aggódásával is sürgeti a több megértést, a jobb gondoskodást, intézménye cselekedeteket az ipari társadalom konzerválására. 1 I. Az általános helyzet Az általános gazdasági viszonyok felvázolásánál, éppen annak a kihangsúlyozásával, hogy a kisiparosok testületi működései ma már nem az örök panaszkodásra van beállítva, — fontosnak tartjuk annak előrebocsájtását, hogy itt az alapfogalmakon már régen túl vagyunk. Tudjuk, hogy vannak bizonyos generális közgazdasági, pénzügy-politikai, szociális stb. kérdések, amelyeket elkülönítve, kisipari mentalitástól fűtötten megoldani nem, de igen gyakran előbbre vinni sem lehet. Tudjuk, hogy ezeket a generális kérdéseket csak a többi érdekelt termelési ágakkal egyetértőleg lehet továbbértelni, tisztázni, esetleg megoldani. Tudjuk végül azt is, hogy még az egészen sajátosan kézművesipari kérdések is annyira specializálódnak, hogy éppen azok között kell a leggondosabban keresni a kompromissumos megoldásokat. Ha tehát az elmúlt évekt az általános gazdasági viszonyok szemüvegén keresztül is a kétségek és aggódások esztendejének jellemezzük, akkor tekintetünk az iparos sorsával egyformán fogja át a gazda, a kereskedő, a tisztviselő, a munkás — különösen pedig a sok-sok ezernyi és alig-alig csökkenő számú munkanélküli — munkás sorsát, akik mindig lemondóbb kétségekkel tekintenek a bizonytalan holnap felé és egyre soványabb megnyugtatás: részünkre az a minduntalan és hivalkodóan kiexponált megállapítás, hogy ezzel szemben — a rend és nyugalom országa vagyunk. Kétségtelen, hogy a külkereskedelem terén itt-ott elért javulás, az országos viszonylatban is közepesnél jobb mezőgazdasági terméseredmény, az adózás forszírozásában történt némi enyhülés, valamint az exisztenciák leépítésének legalább pillanatnyilag való megállítása, — az általános gazdasági helyzet javulásának a komponensei, azonban a bajok e mai elmélyültségével szemben hatásuk különösen azokon a területeken, ahol a kisiparosság sorsa alakul, érezhető nem lehetett, mert a tömegek fogyasztó- és vásárlóképessége nem emelkedett; a hitelélet a kamatlábnak egy százaléknyi mérséklése után sem élénkült meg; az iparosoknak munkalehetőségeket nyújtó beruházások, építkezések irama sem a közületeknél, sem a magángazdaságban nem javult. Az igazi, mélyreható és intézményes cselekedetek ideje a lepergett esztendő alatt sem érkezett el, hogy az egyes termelési ágazatok és tényezők terén, — mint ma olyan gyakran hallani — a magyar sorsközösség jegyében igazságos kiegyenlítődés jöhetett volna létre. Pedig testületünk érdekképviseleti működése különösen ennek az átfogó célnak a munkálására volt a múlt éven is beállítva. A munkanélküliség enyhítésének a sürgetése, hogy a tömegek keresethez, kenyérhez jussanak, mert a munkátlanság és éhség a legrosszabb tanácsadók. Ostoroztuk kitartóan és változatlan meggyőződéssel az ínségmunkarendszert, amely etikailag rombol és a gazdasági viszonyokat csak tovább zülleszti. Nem következett be egyik irányban sem enyhülés, — és ez egyben a kisiparosság sorsának a változatlanul komoly és nélkülözésekkel teljes voltát mutatja. t a) Az iparosság eladósodottságát nem orvosolták A gazdaközönség megsegítését az iparososztály is mindég nemzeti szükségességnek tartotta s ez a múlt évi gazda-rendeletekkel be is következett úgy, hogy a likvidációs szempontok szerinti adósságrendezéssel a magyar gazda ma a társadalomnak valóban élesen megkülönböztetett polgára lett. Ez az éles megkülönböztetés azonban az állami gondoskodás etikai kihatásait lényegesen csökkenti, — eltekintve attól, hogy maga a gazdatársadalom kisebb arányú segítséggel is jobban járt volna, ha vele egyidőben a nemzeti sorsközösségben ugyanúgy sújtott egyéb termelő kategóriák is részesei lehettek volna a segítésnek. Az IBOK e tárgyban készített emlékiratának a támogatása céljából híven megtette testületünk a lépéseket úgy a városi törvényhatósági bizottságnál, mint a kerületbeli országgyűlési képviselőknél, kiemelve, hogy az iparosság távol áll minden hamis iluízió-kergetéstől és nem gondol sem általános moratóriumra, sem pedig mindenféle adósságrendezésre, mert figyelemmel van a magántulajdonra, a betétvagyonra és az államkincstár érdekeire is, — ellenben az egyéni elbírálás szeportok adták a közönségnek, hanem mindáig a közösség adta sajátmagának. A Kisiparost a kisiparosok nemcsak olvassák, hanem maguk írják is, hol közvetlenül, hol közvetve, a Kisiparos nem vállalkozás és nem „szócső”, nem akar senkit meggyőzni, megszerezni, elveinek meghódítani, — a Kisiparos nem újság, — hanem dokumentum. Ilyen körülmények között mégcsak nem is egészen igaz az a konvencionális beköszöntő, amit ezek fölé a sarok fölé írtunk, amennyire pedig igaz, arról kár is beszélni. Mert hogy a kisiparos továbbra is az iparos érdekek hangoztatója, az egészséges iparosközvélemény kialakítója és az iparosnak egyénenkénti segítője akarás fog maradni, az egészen természetes. De mégis , a régi utak frázistq valahogy több felismerést kíván, éppen a fentebb hangoztatott tradíciók folytán. Amikor ez a lap tizenhat évvel ezelőtt útjára elindult, a háború és forradalmak utáni vajúdások lázában égett a magyar közélet. A tömegek kint tolongtak a piacokon, az embereknek nem is voltak magánügyeik, hétköznapjaik, szürke privát, vagy szakmai életük. A magyar élet ott zajlott le a fórumokon, ahol ügyes vállalkozók tömegek nevében adták-vették a semmit, a politikai mindent felejtető tüzében lobogtak a szemek, szenvedélyek elveknek nevezték magukat és minden, ember megváltásról álmodozott. Becsületes, tiszta fanatizmus volt ez, de gyakorlatiatlan, és gyakran haszontalan fanatizmus. Akkor nem is a miskolci iparosságé volt ez a lap, hanem az iparosság egy hatalmas politikai frakciójáé, amely világnézeti harcokat vívott emberfeletti lendülettel, nagyszerű harci készséggel és — nem is eredménytelenül. Egy minden izében meddő korszaknak legdicsőségesebb útját, járta az az iparostábor, amely tekintélyt és súlyt szerzett osztályának, amely döntő szerepet szerzett magának a városi, sőt országos politikában is és ennek a dicsőséges hadjáratnak, leglobogóbb zászlója ez az újság volt. Gyönyörű, büszkeséggel eltöltő út volt ez, — de ez az út nem a Kisiparos további útja többé. A fórumok természetes leszerelése nem vezethette az iparosságot máshová, mint saját magához és a szó szoros értelmében vett érdek-