Kisiparos, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-09 / 1. szám

K­I­SIPAROS 3 előnyözhető a tőkével versenyző vállalkozóval szemben. * A kisiparos mai sovány ke­nyerének a jelentős része attól a hatósági éberségtől és jóaka­rattól függ, amely az ő szakké­pesítéshez rögzített jogait a ma olyannyira elburjánzott kontár­kodással szemben megvédi. Ebből a szempontból tehát a jogosu­latlan iparűzés hatósági üldö­zése nem csupán jelentős munka­­többlet az ipari közigazgatás részére az ipari rendtartás terén, hanem őrködés a polgárok jövede­lem­alakulása fölött, amelytől termé­szetesen a közül­etek fentartása is erősen függ, — de különösképen szociális feladat a szó legtisz­tább értelme szerint. A kisipar mai elesettségében is hazafiasan felelős adózó polgárnak tartja magát s így méltán és joggal számit arra, hogy a közigazgatás teljes tekintélyével odaáll az ipari képe­sítés mellé és túl minden álh­umá­­nus és álliberális szemponton, a kézművesipart olyan birtokállo­mánynak igyekszik tekinteni, amelynek épségben tartása és fej­lesztése egyetemes nemzetgaz­dasági érdek. A kis- és kézművesipar állandó és megértő támogatása teszi csak lehetővé, hogy a piaci- és vásári értékesítésre produkált ipari termé­­kekeket ne nyomja el a közvetítő kereskedelem által forgalomba hozott kevésbé szolid áru ver­senye. Nem lehet figyelmen kí­vül hagyni, hogy ma az iparo­soknak mintegy 18-20 száza­léka a helyi piacon és környék­beli vásárokon értékesíti készít­ményeit. Küzdelmes, nomád fog­lalkozás ez és a legmostohább kenyeret jelenti a vásározó iparos részére. Helypénz, vám, fuvar és hasonló költségek emésztik fel a szerény kereset tetemes részét. Durva itt a verseny, mint ami­lyen durva maga az egész fog­lalkozás. A hatósági támogatás­nak ezen a téren is a legembe­ribb megértésben kell megnyil­vánulnia. A vásározás és piac­közterhek és társadalmi áldoza­tok viselésében, de Istenáldotta alkotó munkában, termelésben, a tömegszükségletek és igények kielégítésében, az ipar és pedig a kézművesipar nyújtja. A köz­vetlen és stabil városfenntartó elem a kézművesipar Ne szociális gesztus legyen tehát —­ ebben a fájdalmas méretekben alamizsnálkodásra berendezkedő városi szociálpolitikában a kis- és törpeipari üzemek hatósági támogatása, hanem az egészsé­ges városfejlődésből folyó élet­parancs a város és az ő törzs­polgárai egymásrautaltságának ál­landó kifejezője és hangos hir­detője. Mert ha igaz az, hogy a nemzeti kultúra zászlóvivői a városok, akkor kétszeresen igaz az, hogy akik a városi kultúra minden szépségét, kényelmét és állandó lendületét alkotókészsé­gükkel, szorgalmukkal és tény­leges munkaáldozatukkal meg­valósítják, a városok kézművesei minden megértést, minden megbe­csülést és minden szeretetet megér­demelnek. Egy-két téglajegy árával minden kisiparos támogassa a székház akciót. A tanonctartók figyelmébe ! Az ipartörvény rendelkezései ér­telmében a munkaadó az alkalma­zásra felvett tanonc mu­nkábalépé­­sét három napon belül tartozik az ipartestülethez bejelenteni s ugyan­csak a tanonciskolába beíratni s gondoskodni, hogy a tanonc az iskolát látogassa is. — A tanácis­­kola igazgatóságának megkeresése alapján figyelmeztetjük a tanonc­­tartókat, hogy e kötelességüknek annál is inkább tegyenek eleget, mivel az iskola igazgatósága mulasztók ellen a kihágási eljárást a kénytelen megindítani, — a beje­lentés nélkül eltöltött tanidőt pedig az ipartestület nem számítja be. IPAROSBAL február 4-én a Koronán rendészet mint jogi és közigaz­gatási kérdés meglehetősen kusza és rendezetlen, éppen azért fon­tos, hogy itt az őrködő és végre­hajtó szervek nagyon tisztában legyenek hatáskörükkel és teen­dőikkel, mert minden lazaság kemény zaklatás forrása lehet, amit a tolakodó magánérdek elő­szeretettel igyekszik a maga javára gyümölcsöztetni. A piacon a ható­ság a legmesszebbmenő tapin­tattal igyekezzék érvényesíteni a régi jogszokásokat. A termelő megelőzi a viszonteladót, a ré­gebbi jogosítványa a későbbit. A durvaság pedig toroltassék meg azzal, ami annak termé­szetes következménye: távolit­­tassék el.* A mai kisiparos úgy gazda­sági, mint szociális vonatkozá­sokban ott van a polgár- és proletársors határán. Nem kell külön hangsúlyozni sem, hogy mit jelent, ha meg tudjuk tartani, meg akarjuk erősíteni az iparost polgárnak, vagy pedig átenged­jük annak a sorsnak, amivé a tőke és gépi technika materialiter már lealacsonyította és csak a csodálatosan ellenálló etikai szá­lak tartják még meg a józan polgári világnézet határán. A hatósági támogatásnak kernie kell a kisiparos jelent­melleit tehát a leggyengébb polgári ter­melő réteg mellett, hogy könnyen és jutányosan juthasson hozzá a legfontosabb és a közület ál­tal nyújtott szükségleti és ter­melési cikkekhez, mint a vil­lany, a gáz, a közlekedés, a köztisztaság, egészségvédelem, városkultúra,­­ erkölcsi téren pedig állandóan érezze, hogy ő ma is az, ami évszázadokon ke­resztül volt: a magyar városok polgári rendjének gerince, törzsöké. Nagy tévedés és ennek a mi sze­rencsétlen korunknak rát ámí­tása az, hogy a városok foko­zódó kultúrszükségletének ki­elégítő forrása a tőke szabad mozgásában van csupán meg­adva. A városok kultúráját ma is túlnyomó részben nemcsak

Next