Kisiparos, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-15 / 1. szám
KISIPAROS 3 25 százalékot is meghaladja. Már az adóhátralékok méltányos rendezése is komoly segítség lenne az adósságrendezés terén kisipari szempontból. Továbbra is fennmarad természetesen, emellett a kisiparosság azon, szerintünk jogos és méltányos kívánsága, hogy az ő adóssággal terhelt házacskája, vagy egyéb vagyonkája védetté nyilváníttassák, mert ha polgári szempontból érdemes valamit a további romlástól megvédeni, akkor a kisiparosok házacskái azok. Az u. n. védett birtokkal kapcsolatban az elmúlt évben megjelent 5.000/1937 M. E. sz. rendelet egy csekélyke előnyt a kisiparnak is hozott, amennyiben e rendelet értelmében azok a kisiparosok, akiknek védett gazdáknál 100 pengőnél nagyobb követelésük áll fenn, azt érvényesíthetik. b) A munkanélküliség problémája. * x A társadalmi nyugtalanság oka a fizikai és szellemi munkanélküliség. Miután pedig a városok lakossága távolról sem tudja elegendő munkával ellátni a városokban megtelepedett iparosokat, a munkanélküliséget nem lehet helyi problémának tekinteni, annak összefüggései az általános társadalmi és gazdasági rendellenességekig nyúlnak le. Nem először állapítjuk meg ezen a helyen, hogy a magyar kézművesipar sorsa minden időkben elválaszthatatlan volt a falusi földmíves nép közjavától. A mezőgazdaságból élő tömegek sorsának kellene megjavulnia, hogy ezek a tömegek az ipar szempontjából is fogyasztóképesek legyenek. Ez a kérdés lényege — és bizony ez a lényeg— akkora komplexum, amit szerény testületi évi jelentésünkbe beleszorítani nem lehet. Ami testületünknek a munkanélküliség enyhítése érdekében kifejtet érdekképviseleti tényeit illeti, nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk el itt is, hogy e tekintetben is az adott lehetőségek mellett minden lehetőt elkövetett. Egyes közületeknek ama teljesen érthetetlen és egyedül a meg nem értéssel, illetőleg a kellő közgazdasági neveltség hiányával magyarázható eljárásával szemben, hogy minden, tiltó rendelkezések dacára is házilagosan és inségmunkában végeztetnek iparosmunkákat, testületünk elment addig a rendkívüli határig, hogy bepanaszolta ezért a m. kir. iparügyi miniszter úrnál magát Miskolc városát is s mint ismeretes, ez a lépésünk egy újabb szigorú rendelet kiadását eredményezte. Itt pedig azt mondjuk, hogy meg kellene állapítani a fegyelmi felelősséget a közületek azon vezetőivel szemben, akik képesített ipari munka körébe eső bár •■ [UNK]ily csekély munkát is házilagosan vagy u. n. inségmunkában végeztetnek el. Az építőiparokat illetőleg többizben interveniált, illetőleg előterjesztéssel élt testületünk aziránt, hogy a házadókedvezmények az építkezések és tatarozásokkal kapcsolatosan meghosszabbíthassanak, illetőleg kiterjesztessenek és az azok engedélyezése körüli bürokratikus eljárás egyszerüsíttessék. Újólag sürgettük a tatarozási idejeknek hosszúlejáratú (legalább 10 évre szóló) kölcsönökké való átalakítását. Évek óta állandóan szorgalmazza testületünk a város rozoga épületeinek a tatarozását hivatkozva a városi Építési Rendszabályzat* 83. §-ára amely azt is kimondja, hogy a feltűnően elhanyagolt épületek megfelelő rendbehozatalát a hatóság elrendelheti.* Bár ez a probléma elsősorban és mindenekfölött népegészségügyi és városfejlődési probléma, ehelyen sem hallgathatjuk el, hogy benne látjuk a városi lakosság zöme, vagyis az iparosság és az ipari munkásság ki-kiújuló munkanélküliségének a problémáját is, mert ezek a kategóriák jórészben a városi élet folyamatos szükségleteinek a kielégítéséből élnek, ha pedig e téren éppen a legfontosabb szükségletnek, a lakásnak és egészségügyi berendezéseknek a karbantartásánál abnormális hézagok mutatkoznak, az erre rendelt dolgos kezek maradnak jórészben tétlenül. A házingatlanok elhanyagolt állapotban való egyoldalú kihasználása, úgy látszik nem, kizárólag miskolci jelenség. A fővároson kívül igen sok vidéki nagyobb városban volt már szüksége annak, hogy a hatóság vezesse rá az illetékeseket arra, hogy az ingatlanokat nemcsak a közegészségügy magas szempontjai, de a nemzeti vagyonosodás érdekében is karban kell tartani. Így legutóbb Debrecen város polgármestere volt kénytelen elrendelni az épületek felülvizsgálását, hogy a rozoga épületeket, pincelakások lakhatatlanná nyilvánítását és ezzel karba helyezését vagy lerombolását elérje. Ezt célozta testületünk azon előterjesztése is, amidőn a város polgármesterét az itt érintett fontos érdekekre való hivatkozással arra kérte, hogy a város műszaki és közegészségügyi szervei útján különösen a város belterületén lévő és a népegészségügy minimális kellékeinek sem megfelelő rozoga állapotban lévő építményeket, lehetőleg sürgősen írassa össze és egyrészt közbitonsági, másrészt közegészségügyi érdekekre való tekintettel rendelje el azok karbahelyezését vagy lerombolását. A legsúlyosabb munkátlansággal küzd a ruházati ipar, a cépész, a csizmadia, a férfiszabó és nőiszabó ipar. Az iparűzők abnormálisan nagyszáma eredményezi, hogy a csekély munkaalkalom elaprózódik, minek következtében ezen kisiparosok jórésze a közönséges napszámbért is alig éri el keresetével. Nagy segítség lenne a munkátlanság okozta nyomor enyhítésében az az itt-ott adódó közszállítási munka, amit újabban a Közszállítási Szabályzat biztosít kisiparosainknak. — ha nem kerülne újabban egyre sűrűbben másodkézből az iparossághoz, mert tljesen fölöslegesen közbeékelődik az lOKSz, a hasznot magának tartja meg, a kisiparosokat pedig éhbérrel fizeti ki. Erre a szomorú és érthetetlen anomáliára is rámutatott testületünk illetékes helyen. Sajnos még mindig gyakori a panasz, a Közszállítási Szabályzat be nem tartása miatt, ami nemcsak a munkálatok kiírása, hanem az ajánlatok elbírálása körül is tapasztalható. Az asztalos, lakatos, mázoló, üveges munkáknak generálban való kiírása még mindig elég gyakori, ami olyan sajnálatos túlzásokra is vezet, hogy iparosok idegen iparágak kihasználásával igyekeznek maguknak vállalati előnyöket biztosítani. — Majdnem általános, hogy az ajánlatok elbírálásánál az egyedüli döntő tényező az olcsóság, — a többi lényeges előfeltétel figyelmen kívül marad. Ennek folyománya az árromboló verseny, amit nem az idevágó törvény, hanem a Közszállítási Szabályzatnak a