Polgári Fiú és Leányiskola, Kiskőrös, 1923
Visszapillantás az 1923—24. tanévre. Huszonegyedik éve már, hogy minden tanévet ez az intézet azzal a hittel — reménységgel kezdi meg, hogy államosítási ügye bizton révbe jut. Huszonegyedik éve már, hogy mindig azzal a fájdalmas érzéssel zárja a megkezdett tanévet, sajnos ez évben is a remény csak remény maradt s a jövőtől várja a révbe jutást. Sohasem volt olyan biztató a remény, mint e lezajlott tanévben, sohasem kapott annyi őszinte igaz ígéretet s íme ma is csak ott áll, hogy egyetlen vigasza újból csak a remény. Országunk gazdasági talpraállítása, a szanálás folytán előállt külpolitikai viszonyok elháríthatatlan akadályt gördítettek megint utunkba s várni kell tovább a Messiásra, mikor megszabadulhat intézményünk ez áldatlan, rendetlen, visszás állapotától. Úgy a gondnokság, mint az iskola vezetősége talán már túlságosan sokszor is tett lépéseket az államosítás és tanárok átvétele ügyében, de sajnos ez évben sem lett pozitív eredménye. Szinte önkénytelenül az a gondolat merül fel, tulajdonképen mi is lehet az oka a végleges rendezésnek, hiszen az intézménynek utolsó fillérig minden kiadását az államkincstár fedezi. Ezek szerint az államháztartásra nézve megterhelést az ügy végleges elintézése egyáltalán nem jelentene. Eléggé soha fel nem becsülhető, soha meg nem hálálható jóindulatot, pártfogást mutat intézetünkkel szemben a polgári iskolai ügyosztály főnöke Dulovits Árpád mint tanácsos úr, aki tőle telhetőleg mindent elkövet intézményünk ügyének rendezéséért, de úgy látszik a jelenben még el nem hárítható magasabb érdekek miatt gátak tornyosultak melyeknek lerombolása a közel jövő feladata. Tanévünk kezdete alkalmával az intézet falai közé betért ifjúságunkat az a kellemes meglepetés várta, hogy a nyár folyamán az intézet épületének saját vízvezetéke elkészült. Ezzel a mai viszonyok között az ifjúság egészségügyének olyan szolgálat létetett, amiért legnagyobb hála illet mindenkit, aki ennek megvalósítása érdekében bármit is tett. A vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrnak az a rendelete jelent meg 1923. évi június hó 16-án, mely a következő tanév előkészítéseként a behratásokat már 1923. évi június hó 30., július hó 1-2-3-ára tűzte ki. Bizonyos aggodalommal néztünk az előzetes behatások eredménye elé, mert olyan újítás volt ez, amelynek először a köztudatba kell átmennie, hogy az eredményt biztosíthassuk. • Az előző tanév záróünnepélyén a nagy szünidőre távozó ifjúságnak és a megjelent szülői társadalomnak, valamint az érdeklődőknek módunkban állt kihirdetni a beiratások uj rendjét s igy balhiedelmünkben megvigasztalódottan vártuk a beiratások idejét, mely beiratások az előző tanévünk létszámát el is érték. Az augusztus hó folyamán közétett újabb rendelkezés pótbeiratást engedélyezett, amelyet augusztus hó 29-30-án, szeptember hó 1-2-án ejtettünk meg. A javítóvizsgálatokat augusztus hó 30-31-én tartottuk, mely alkalommal 22 fiú- és 8 leánynövendék jelentkezett elégtelen osztályzatának kijavítására. Közülök 3 fiú és 3 leány utasítatott osztályismétlésre. Tanterv különbözeti vizsgálatot egy növendék tett, aki eredményesen vizsgázott. Szeptember 3-án vettünk részt a Veni Sancte-n, melyet az iskolaév ünnepélyes megnyitása követett. A rendes tanításokat szeptember hó 4-én kezdettük meg. A beiratások eredménye meglepő volt, mintegy tanúbizonysága annak, hogy intézetünk működésének célját a környék lakossága már meg-