Csonka Magyarország, 1922. január-június (2. évfolyam, 2-146. szám)
1922-03-30 / 73. szám
A Petőfi a mai kül A Neue Züricher Zeitung legutóbb ideérkezett számának egyik krónikája megemlékezik Petőfi Sándor születésének századik évfordulójáról és arról az országos ünnepségről, amellyel ez évforduló alkalmából az egész magyarság áldozni fog Petőfi emlékének. A krónika röviden leírja Petőfi életét és jellemzi költői munkásságát. Azt írja, hogy Petőfi művészete az igazi demokratikus művészet. A mesterkéletlen emberi lélek beszél belőle, az a lélek, amely él és szeret, amely szabadságra tör és amelynek minden emberi szívet meg kell indítania. Azt írja továbbá, hogy Petőfit teljesen betöltötték az elmúlt század szabadságeszméi. Petőfi világszabadságról álmodozott, ezért a világszabadságért akart Petőfi meghalni és azt hitte, hogy a királyság útjában áll a szabadságnak. Eszménye a francia forradalom volt, annak gondolatai lelkesítették. Ily általános jellemzés után igen érdekes korjelző sorokat ir a svájci lap. Azt mondja, hogy Petőfi dicsősége messze áthaladt népének határain. Minden világnyelven olvassák, a legnagyobb szellemek hódoltak neki. Ő és Kossuth elszakíthatatlanul összeforrt az idegenek szemében a régi magyarsággal. Az évforduló az egész magyarság ünnepi megnyilatkozását jelenti. Azonban szorongással várják a román, a cseh és szerb hatóságok viselkedését, vajjon ezek nem fogják-e megakadályozni az elszakított testvérek részvételét az ünnepben ? Mindenesetre — jegyzi meg a lap — az évforduló alkalom arra, hogy ismét szorosabbra fűzzék a magyarokat összetartó kapcsokat, de éppen ez az oka annak, hogy Erdélynek, Felsőmagyarországnak és Délmagyarországnak új urai ne nézzék szívesen a készülő országos és belpolitikában ünnepel. „A pozsonyi Petőfi-emlékmű szomorú sorsa — teszi hozzá a Neue Züricher Zeitung — szomorú előjel. Fájdalom, így lesz Petőfi Sándor évfordulójából politikai ügy.“ * De, hogy Petőfi a mai belpolitikában is mennyire aktuális, példa rá az alábbi közlemény is, amit lapunk egyik olvasója küldött be hozzánk: „Ahol Petőfit vaspulával tartok.“ A „Csonkamagyarország“ hasábjain a múlthét valamelyik napján egy cikk jelent meg a fenti cím alatt, amelyben a cikkíró egy történelmi tényt vetített a szemeink elé, amikor arról ír, hogy Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt, aki 1848. év júniusában köztársaságipárti programmal lépett fel képviselőjelöltnek Szabadszálláson, a választók nem engedték szóhoz jutni, sőt még a testi épsége is veszélyeztetve volt, úgy hogy a szó szoros értelmében menekülnie kellet Szabadszállásról s helyette egy jelentéktelen — kormánypárti — egyént választattak meg képviselőnek. A „Félegyházi Hírlap” 1922. évi március hó 26-án megjelent 13-ik számában egy bizonyos K. B. Úr válaszol s a cikket nekem tulajdonítva szörnyű professzori lelkiismeretességgel igyekszik kioktatni. Többek közt azt írja, hogy Petőfit nem azért nem választották meg képviselőnek, mert köztársasági érzelmű volt, hanem azért, mert megrágalmazták. Tökéletesen igaza van a vezércikkíró Úrnak. Az igazságot, a gerinces meggyőződés hitvallását akkor se szívesen hallgatták egyes Urak s Petőfit „destruktiv“-nak bélyegezve, a tudatlan népet, amely népnek Petőfi a legönzetlenebb, a legőszintébb barátja volt, hamis jelszavakkal félrevezetve föllázitották ellene s még ezer szerencse, hogy eltudott menekülni a mai generáció által is jól ismert ólmos-botok és hasonló kertes-eszközök elől. Majd arra is kioktat a tisztelt K. B. Úr — abban a feltevésben élve, hogy a „Csonkamagyarország“ kérdéses cikkét én írtam, — hogy a budapest—zimonyi vasút 1882. dec. 5 én készült el. Bocsásson meg tisztelt K. B. Úr, de ezt igazan nem tudtam. Ezek előrebocsájtása után rátérek tisztelt K. B. Úr a dologra: azt a bizonyos cikket a „Csonkamagyarország“-ban, amely miatt a személyemet oly erősen méltóztatik támadni, — nem én írtam. Sajnos nem. A „Magyar Ugar“ című, Budapesten megjelenő kisgazda napilap hozta azt a cikket múlt heti számában, amelyet azután a „Csonkamagyarország“ egyszerűen leközölt, így tehát a nekem adresszált kioktatásokat redoziós előzékenységgel átutalom a „Magyar Ugar“ című lap cikkírójának Ezek után letehetném a tollat, ha a tisztelt K. B. Úr „Válasz" című cikkéből nem lógna ki a lóláb : személyeskedéssel, apró kis tűszúlásokkal megsebezni azokat, akik a magyar nemzet evangéliumát, Kossuth Lajos örök életű politikáját hirdetik és követik. Meg vagyok győződve arról, hogy a nép okulva a múltak tapasztalatain, nem fogja ismét vasvillával várni a barátait, a szószólóit, mint ahogy Petőfit várták egykoron hanem a legféktelenebb uszitás dacára is odaáll barátai mellé és vállvetve fogják ezt a rombadőlt csonka országot újra építeni a Kosssutheszmék szellemében, így tehát meddő fáradtság tisztelt K. B. Úr én rajtam keresztül a Kossuth-ideológiát támadni, mert a támadása úgy sem fog célhoz vezetni. Bár nem akarom a „Csonkamagyarország“ hasábjait fölöslegesen megterhelni, de mégis ki kell térnem az Ön által felemlített 1919. március 15-én a Népművelődési Egyesület kiadásában megjelent Emléklapra, amelybe „A republikáns Petőfi“ címen én is írtam egy cikket. Nagyon jól tudja azt a tisztelt K. B. Úr, hogy Magyarországnak 1918. november 1-től 1919 március 21-ig terjedő időszaka kétségbeesett küzdelem volt az anarchia ellen, mely az elvesztett 5 esztendős világháború következményekép, mint egy szörnyű Damokles-kard állandóan fenyegetett bennünket. Az akkori államforma támogatása a haza elsőrendű érdeke volt, mert abban az időben más megoldás nem lehetett, hiszen a király is itthagyott bennünket és a legnagyobb káoszban magunkra maradva, azok, akik a haza sorsát szívükön viselték, minden erejükkel azon voltak, hogy a megáradt népindulatot, a felkorbácsolt és zabolátlan szenvedélyeket lecsapolják és korlátok közé szorítsák. Rendet és nyugalmat kellett teremteni. Sajnos, az anarchiát a legnagyobb erőfeszítés mellett sem lehetek megakadályozni, miután a polgárság és a hazafias munkásság nem állott történelmi hivatásának magaslatán s igy a Dantonok fölött a Robespierrek győzedelmeskedtek! Dr. Sahin Tóth Rafael. * Szegény Petőfi! Tudom, forogsz most ott Fehéregyháza körüli jeltelen sírodban. Míg éltél, osztályrészed nem volt más, csak örökös harc, meg a vele járó szenvedés. Most meg mindenki csak neveddel dobálódzik, mindenki csak nevedből akar élni, mindenki csak neveden akar jobbra vagy balra érvényesülni. Nyugodj meg, jó Petőfi Sándorunk. Az egész kanda-banda nem más, csak a politika. * 600 napra szóló Gallay-féle forgalmi adókönyv 100 koronáért kapható lapunk nyomdájában forgácsHitca 4. szám alatt. 7777 V" I ’ Z,j WDifiDW ^ Filsies szerkesztő és tóidét filstíottos: Gallay Pit. SíSíkeszíés és Midftivatil: törtimféieogliája, Forguete-6. 4. Kint GratiM Hrimt -- Gate? Ptt toyfiyintifttM, Kfd atléta$feécaR, 1 árcíms 30