Csonka Magyarország, 1922. január-június (2. évfolyam, 2-146. szám)

1922-03-30 / 73. szám

A Petőfi a mai kül­ A Neue Züricher Zeitung legutóbb ideérkezett számának egyik króni­kája megemlékezik Petőfi Sándor születésének századik évfordulójáról és arról az országos ünnepségről, amellyel ez évforduló alkalmából az egész magyarság áldozni fog Petőfi emlékének. A krónika röviden leírja Petőfi életét és jellemzi költői mun­kásságát. Azt írja, hogy Petőfi mű­vészete az igazi demokratikus mű­vészet. A mesterkéletlen emberi lélek beszél belőle, az a lélek, amely él és szeret, amely szabadságra tör és amelynek minden emberi szívet meg kell indítania. Azt írja továbbá, hogy Petőfit teljesen betöltötték az elmúlt század szabadságeszméi. Petőfi világszabadságról álmodozott, ezért a világszabadságért akart Petőfi meghalni és azt hitte, hogy a királyság útjában áll a szabadság­nak. Eszménye a francia forradalom volt, annak gondolatai lelkesítették. Ily általános jellemzés után igen érdekes korjelző sorokat ir a svájci lap. Azt mondja, hogy Petőfi dicső­sége messze áthaladt népének hatá­rain. Minden világnyelven olvassák, a legnagyobb szellemek hódoltak neki. Ő és Kossuth elszakíthatatlanul összeforrt az idegenek szemében a régi magyarsággal. Az évforduló az egész magyarság ünnepi megnyilat­kozását jelenti. Azonban szorongás­sal várják a román, a cseh és szerb hatóságok viselkedését, vajjon ezek nem fogják-e megakadályozni az el­szakított testvérek részvételét az ün­nepben ? Mindenesetre — jegyzi meg a lap — az évforduló alkalom arra, hogy ismét szorosabbra fűzzék a magyarokat összetartó kapcsokat, de éppen ez az oka annak, hogy Erdélynek, Felsőmagyarországnak és Délmagyarországnak új urai ne néz­zék szívesen a készülő országos és belpolitikában­ ünnepel. „A pozsonyi Petőfi-emlék­­mű szomorú sorsa — teszi hozzá a Neue Züricher Zeitung — szomorú­­ előjel. Fájdalom, így lesz Petőfi Sándor évfordulójából politikai ügy.“ * De, hogy Petőfi a mai belpoliti­kában is mennyire aktuális, példa rá az alábbi közlemény is, amit lapunk egyik olvasója küldött be hozzánk: „Ahol Petőfit vaspu­lával tartok.“ A „Csonkamagyarország“ hasáb­jain a múlthét valamelyik napján egy cikk jelent meg a fenti cím alatt, amelyben a cikkíró egy törté­nelmi tényt vetített a szemeink elé, a­mikor arról ír, hogy Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt, aki 1848. év júniusában köztársasági­­párti programmal lépett fel képvi­selőjelöltnek Szabadszálláson, a vá­lasztók nem engedték szóhoz jutni, sőt még a testi épsége is veszé­lyeztetve volt, úgy hogy a szó szoros értelmében menekülnie kellet Sza­badszállásról s helyette egy jelen­­téktelen — kormánypárti — egyént választattak meg képviselőnek. A „Félegyházi Hírlap” 1922. évi március hó 26-án megjelent 13-ik számában egy bizonyos K. B. Úr válaszol s a cikket nekem tulajdo­nítva szörnyű professzori lelkiisme­retességgel igyekszik kioktatni. Többek közt azt írja, hogy Petőfit nem azért nem választották meg képviselőnek, mert köztársasági ér­zelmű volt, hanem azért, mert meg­rágalmazták. Tökéletesen igaza van a vezércikkíró Úrnak. Az igazságot, a gerinces meggyőződés hitvallását akkor se szívesen hallgatták egyes Urak s Petőfit „destruktiv“-nak bélyegezve, a tudatlan népet, amely népnek Petőfi a legönzetlenebb, a legőszintébb barátja volt, hamis jel­szavakkal félrevezetve föllázitották ellene s még ezer szerencse, hogy eltudott menekülni a mai generáció által is jól ismert ólmos-botok és hasonló kertes-eszközök elől. Majd arra is kioktat a tisztelt K. B. Úr — abban a feltevésben élve, hogy a „Csonkamagyarország“ kér­déses cikkét én írtam, — hogy a budapest—zimonyi vasút 1882. dec. 5 én készült el. Bocsásson meg tisz­telt K. B. Úr, de ezt igazan nem tudtam. Ezek előrebocsájtása után rátérek tisztelt K. B. Úr a dologra: azt a bizonyos cikket a „Csonkam­agyar­­ország“-ban, amely miatt a szemé­lyemet oly erősen méltóztatik tá­ma­dn­i, — nem én írtam. Sajnos nem. A „Magyar Ugar“ című, Buda­pesten megjelenő kisgazda napilap hozta azt a cikket múlt heti­­ számá­ban, amelyet azután a „Csonka­­magyarország“ egyszerűen leközölt, így tehát a nekem adresszált kiok­tatásokat redoziós előzékenységgel átutalom a „Magyar Ugar“ című lap cikkírójának Ezek után letehetném a tollat, ha a tisztelt K. B. Úr „Válasz" című cikkéből nem lógna ki a lóláb : sze­mélyeskedéssel, apró kis tűszúlá­­sokkal megsebezni azokat, akik a magyar nemzet evangéliumát, Kossuth Lajos örök életű politikáját hirdetik és követik. Meg vagyok győződve arról, hogy a nép okulva a múltak tapasztalatain, nem fogja ismét vas­villával várni a barátait, a szószólóit, mint ahogy Petőfit várták egykoron hanem a legféktelenebb uszitás da­cára is odaáll barátai mellé és váll­vetve fogják ezt a rombadőlt csonka országot újra építeni a Kosssuth­­eszmék szellemében, így tehát meddő fáradtság tisztelt K. B. Úr én rajtam keresztül a Kossuth-ideológiát támadni, mert a támadása úgy sem fog célhoz ve­zetni. Bár nem akarom a „Csonka­­magyarország“ hasábjait fölöslegesen megterhelni, de mégis ki kell térnem az Ön által felemlített 1919. március 15-én a Népművelődési Egyesület kiadásában megjelent Emléklapra, amelybe „A republikáns Petőfi“ címen én is írtam egy cikket. Nagyon jól tudja azt a tisztelt K. B. Úr, hogy Magyarországnak 1918. november 1-től 1919 március 21-ig terjedő időszaka kétségbeesett küzdelem volt az anarchia ellen, mely az elvesztett 5 esztendős világ­háború következményekép, mint egy szörnyű Damokles-kard állan­dóan fenyegetett bennünket. Az ak­kori államforma támogatása a haza elsőrendű érdeke volt, mert abban az időben más megoldás nem lehe­tett, hiszen a király is itthagyott bennünket és a legnagyobb káosz­ban magunkra maradva, azok, akik a haza sorsát szívükön viselték, min­den erejükkel azon voltak, hogy a megáradt népindulatot, a felkorbá­csolt és zabolátlan szenvedélyeket lecsapolják és korlátok közé szorítsák. Rendet és nyugalmat kellett teremteni. Sajnos, az anarchiát a legnagyobb erőfeszítés mellett sem lehetek megakadályozni, miután a polgárság és a hazafias munkásság nem állott történelmi hivatásának magaslatán s igy a Dantonok fölött a Robespierrek győzedelmeskedtek! Dr. Sahin Tóth Rafael. * Szegény Petőfi! Tudom, forogsz most ott Fehéregyháza körüli jeltelen sírodban. Míg éltél, osztályrészed nem volt más, csak örökös harc, meg a vele járó szenvedés. Most meg mindenki csak neveddel dobá­­lódzik, mindenki csak nevedből akar élni, mindenki csak neveden akar jobbra vagy balra érvényesülni. Nyugodj meg, jó Petőfi Sándorunk. Az egész kanda-banda nem más, csak a politika. * 600 napra szóló Gallay-féle forgalmi adókönyv 100 koronáért kapható lapunk nyomdájában forgácsHitca 4. szám alatt. 7777 V" I ’ Z,j WDifiDW ^ Filsies szerkesztő és tóidét fils­tíottos: Gallay Pit. SíSík­eszí­és és Midftivatil: törtimféieogliája, Forguete-6. 4. Kint GratiM Hrimt -- Gate? Ptt toyfiyintifttM, Kfd­ atléta$feécaR, 1 árcíms 30

Next