Csonka Magyarország, 1924. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-06 / 1. szám

IV. évfolyam 1. szám. Megjelenik miden vasárnap. Egyes szám­ára 300 kor. * , —h*-t *■"—gd­enséei pért Bzsvafaros lapja. 1324. évi január hó 6 A városi közkórházra szánt adományok a város közpénzt­árába fizetendők be. Az ellenzék harca a jogrendért. A nemzetgyűlés parlamenti ellen­zéke, amelyet a kormánynak a jobb­oldali kilengésekkel szemben tanú­sított gyengesége a végsőkig elke­serített, komoly és kíméletlen harcra határozta el magát a kormány ellen. A meginduló harc bejelentése az a deklaráció, amelyet a nemzetgyűlés csütörtöki ülésén olvasott fel Rupert Rezső nemzetgyűlési képviselő, az országos Kossuth Lajos-párt elnöke. A deklaráció szövege a következő: Csongrádon gyáva orgyilkosság­nak estek áldozatul ártatlan emberek. 1.y a merénylet csak láncszeme meg­előző hasonló bűncselekményeknek és megdöbbentő módon figyelmeztet arra, hogy még mindig nem tépték ki gyökereit a gyűlölködés politiká­jának, amely jogot, törvényt el nem ismer és felforgató céljainak eléré­sére semmiféle eszköztől sem riad vissza. Utálattal fordulunk el az emberi romlottságnak e szomorú jelétől, a merénylettől, amelynek gyáva végre-­áajtási módja éppen olyan idegen a nyílt magyar jellemtől, mint ami­lyen idegen a magyar létektől az a silány gyűlölködés, amelynek hajto­gatása ezt eredményezte. De nem állhatunk meg fájdalmas felháborodásunknál, nem érhetjük be ma már a jogrend számos megelőző megsértése után azzal sem, hogy megbűnhődjenek a tettesek, a bujto­­gatók szövetségének véletlen vak eszközei. Ma jogunk van már a teljes jog és a teljes igazság követeléséhez, keresnünk kell a felbujtókat, akik­nek izgatása termeli a gyilkos ter­veket, a bűnpártolókat, akiknek rokonszenve és elnézése bátorságot ad az olcsó bűnözésre és meg kell állapítanunk annak a kormánynak­­a felelősségét, amely tétovázásával, bátortalanságával, megtett ígéretei­nek félredobásával és azzal, hogy vezető pozícióiból eltávolítani nem meri, vagy nem akarja a gyűlölkö­dés táborának bizalmi embereit, újabb és újabb vakmerő kísérletekre ad alkalmat a felforgatóknak. A felbujtók azok a szervezetei, amelyek napról-napra terjesztik a gyűlölködést és a terror erejével akarnak maguknak jelentőséget biz­­tosítani és így akarják az állant­­hatalmat bitorolni. Eddig minden merénylet és a társadalmat nyugtalanító minden bű­nös cselekedet szálai az Ébred■j Magyarok Egyesülete vezetőségébe­­ vezettek. Az ÉME különböző helyi csoport­jai tervezték az eddig kiden­tt bombamerényleteket, miként az ÉME­ csongrádi csoportja hajtotta végre a most elkövetett bűncselekményt is és miközben a kormány azzal dicsek­szik, hogy feloszlatta a titkos szer­vezeteket, a csongrádi nyomozás során kiderült, hogy az ÉME egyik elnöke, aki az amnesztia áldásában részesült, alföldi brigádot szervezett és mint valami hadvezér, kinevezési okmányt állított ki. Kiderül, hogy az Ébredő Magyarok Egyesületével kapcsolatban meg­alakult csongrádi brigád tagjai ép­­úgy hozzá tudtak jutni jelentékeny mennyiségű ekrazithoz, miként kiló­­számra kaptak ekrazitot a Kovács­testvérek is. A miniszterelnök úr maga is tisz­tában volt az ÉME felbujtó szere­pével, mert a mozdonyvezetők sztrájkja idején megtartott értekez­leten határozott ígéretet tett a de­mokratikus és szabadelvű ellenzék vezetőinek, hogy a parlamenti szü­net alatt az ÉME-t fel fogja osz­latni, végrehajtja a titkos szerveze­tek feloszlatását és egyúttal véget vet a gyűlölködő sajtó izgató fékte­lenségeinek. Megállapítjuk, hogy a miniszter­elnök úr ezt az ígéretét nem vál­totta be, a feloszlatás helyett eltűrte, hogy az ÉME elnökségében az al­földi brigád nagyvezérével együtt helyet foglaljanak magasrangú állami tisztviselők és a kormányt támogató párt tagjai. A gyilkos merénylet másik felbujtója a napról-napra gyűlölködésre izgató szélsőjobboldali sajtó. De meg kell állapítanunk a kor­mány felelősségét azért is, mert a kormány eltűrte, hogy a vezető pozí­ciókat olyan férfiak foglaljanak el, akik a felforgató törekvésekkel nyil­vánvalóan rokonszenveznek, akiket a közhangulat úgy jelöl treg, mint a konszolidáció nyilvánvaló akadá­lyozóit. A kormány nem tudta, vagy nem akarta megtisztítani sem a közigaz­gatást, sem az igazságszolgáltatást azoktól az oda ügyesen beférkőzött elemektől, akik tulajdonképpen a gyűlölködő tábor bizalmi emberei. A szomorú eseményekért felelős teh­zt a kormány, amely a gyűlölködő izgatás forrásait megszüntetni nem tudja, vagy nem akarja. Ennek a kormánynak egyes tagjai nyilvánvalóan ellensúlyozzák a mi­niszterelnöknek a nyilvánosság előtt tett nyilatkozatait. A belügyminisz­ter, de különösen az igazságügy­­miniszter ténykedései ilyen jellegűek. Az országos főkapitányt pedig az egész szabadelvű közvélemény a konszolidáció egyik legnagyobb aka­dályának tekinti, aki gyűlölködő politikai nézeteit még titkolni sem tartja érdemesnek és mintha valami titkos erőre támaszkodnék, mint ön­álló tényező óhajt szerepelni. Ilyen körülmények között ez a kormány vagy nem akarta a jogren­det helyreállítani, vagy pedig kép­telen annak helyreállítására. Egyik esetben sem méltó a bizalomra és a támogatásra. Mert, ha a kormány a törvényes feladat elvégzésében akadályokra talált, kötelessége lett volna az ország előtt feltárni a va­lódi helyzetet, hogy milyen tényezők, milyen titkos, vagy nem titkos erők akadályozzák a jogrend helyre­állítását. Minthogy a kormány még ezt a kötelességét is elmulasztotta, nekünk kellett helyette cselekednünk. Fáj­dalmas» aisuiuuiti. . vuioui ungh­i feltárása, de bármilyen fájdalmas, ki kell mondanunk, hogy követeléseink teljesítése nélkül a jogrend emlege­tése csak játék, csak a be nem avatottak félrevezetését célzó kápráztatás. Mi nem Európa kedvé­ért, hanem magunknak, akik idehaza élünk és dolgozunk, követeljük a jog uralmának helyreállítását, mert az emberek életkedvének és munka­kedvének elpusztításában, az alföldi brigádokkal fenyegető terroristák megtorlásán szereplésében, a gazda­sági összeomlás és katasztrófa egyik tényezőjét látjuk. A városi kázkórh­ázra megindult az adakozás. Tisztviselők kezdték meg az adakozást. Örömmel adunk hírt, hogy Jenovay Dezsőnek, mint a kórház mielőbbi létesítése céljából kiküldött bizottság elnökének felhívása már­is megtette a hatását. Az elsők, akik anyagi erejük meg­feszítése mellett a nemes cél oltá­rára az áldozatukat letették, a tiszt­viselők. Dr. Holló Béla polgármester, dr. Rády Lajos főjegyző, Dóczy Pál műszaki tanácsos, dr. Molnár József főügyész és dr. Gálfi József vár­megyei tb. főorvos levelet intéztek Jenovay Dezső elnökhöz, amelyben a városi közkórházi céljaira egy havi fizetésüket ajánlották fel Tudjuk, hogy a mai súlyos viszo­nyok között a megélhetés mindenki­nek nehéz gondokat okoz. A tiz fizetésű tisztviselőknek pedig két­szeresen nagyok a megélhetési gond­jai. Egyrészt a hivatali elfoglaltságuk mellett nem igen érnek rá más meg­engedett uton is munkálkodni és a hivatali száraz kenyérhez egyebet is keresni; másrészt ennek dacára hivatali állásuk által megkövetelt életszínvonalnak legalább a kül­színét minden körülmények között, még koplalás árán is meg kell őri­zni­ük. Tehát a f­ő fizetése tisztviselőnek élete nem egyéb, mint örököt­­le-

Next