Csonka Magyarország, 1925. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1925-01-01 / 1. szám

a Azután szétszaggatva önállóak lettünk. A nyomorúságunk volt egyet­­len birtokunk s a nemzeti kétségbe­­esés sugalta elkeseredés a tanács­­adónk. A magyarság Mátyás király óta nem volt önálló. Mohács a betetőzése volt a vergődésnek. Idegen hatalmi érdek eszközeivé lettünk. Ahogy engedték úgy éltünk, Török és Bécs között vergődtünk. Erdély bukásával megszűnt a magyar állami élet. El­­vesztettünk lassankint önálló élet­ ösztönünket. Olyanok lattunk mint, akik gyámság alatt élnek, lekiskoru­­sítottek bennünket. S most négyszáz éves szabadság küzdelem után ölünkbe hullott a nem­­zeti állam szegényes háztartása, a saját magunk koldusai lettünk . . . lettünk és lennénk, ha itt nem ólál­kodna közöttünk a csábítás, hogy legyünk újra kiskorúak, legyünk újra eszközök idegen érdekek kezében. A nemzet, a nép lelkében élt az önálló államiság ösztöne, a magyar kisiparos, kisparasztság érezte, hogy a Bocskay, Rákóczi, Kossuth által álmodott független demokratikus Magyarország az ő élete ... de szállítani kellett az országot Bécs­­nek, meg kellett mutatni, hogy itt nem Kossuth rebellis tábora, hanem a 67-es belső használatra gyártott vakult magyar kiegyezéses függet­lenség a nemzet többsége. . . s így lett a képviselőválasztás az igazi népakarat csupákkal, szivarral, pénz­zel, erőszakkal, csalással való el­nyomási hadjáratává. Hadjárat lett belőle, amelyben minden erkölcstelenséget szentesített a siker. A hadjáratnak hadipénztára lett a hirhedt pártkassza, hadserege a hatalomtól függők, a hatalom ke­gyét hajhászók tömege. Ezek a hadjáratok, amelyekben a miniszterelnököktől lefelé a potyát leső és potyát elfogadó választó­polgárig mindenkinek erkölcsi érzéke destruálódott — ezek a választási erkölcstelenségek a 67 utáni rend­szer legnagyobb bűnei a nemzet egyetemes erkölcsének tisztasága, puritánsága ellen. Kimondhatatlan az a kár, kimutat­hatatlan az a veszteség, amely a magyarságot ezek miatt a fenékig erkölcstelen választási hadjáratok miatt érték. Ezért kellett a szűk választójog hogy meg lehessen mindenkit egyen­­kint venni, azért kellett a nyílt sza­vazás, hogy az adva volt párt­kasszához hozzá vehessék az or­­szág többségét. Innen ered politikai pártéletünk éles ellentéte, a nemzeti­ségi kérdés, az elnyomás legszemlé­letesebb bizonyítékai innen kerültek ki. Ki kell tehát terjeszteni a választó­jogot, hogy a terheket viselők a jo­gok osztályosai is legyenek, titkossá kell tenni a szavazást, mert itt generációkon keresztül eltompult az érték a választások erkölcsi tiszta­ságával szemben. Négyszáz éve idegen hatalmi ér­dek hálójában vergődtünk, a magyar nemzet egyetemes érdekeit idegen zsoldban állók eladták, kell hogy végre ez a nemzet is rendelkezzék önmagával. A szabadság nemzetének monda­nak bennünket — nem igaz — rabok voltunk, de most az általános titkos választójog útján magunk akarunk dönteni sorsunkról. Hozza az új év az igazi magyar szabad akarat-nyilvánítást ügy legyen. Petőfi születés­napja. Ma 101 esztendeji,, hogy Petro­vics Sándor kiskunfélegyházi székházfő boldogságtól áradozó szívvel vendé­gelte meg rokonait, szomszédait, mert 8 évi házassága után először szállott házára a családi áldás, fia szüle­tett ... Az újszülött kis­fiú csak olyan siró­rivó kisbaba volt, mint a többi, ámbár az édesapját határtalan büszkeség töltötte el már akkor, 1923 újév reggelén, nem mintha belelátott volna a jövőbe, melyben az ő kis fia a hallatatlanság soha nem múló fényességével övezve jelenik meg, hanem hát mert minden apa büszke ilyenkor, különösen ha 8 évig kell várnia óhaja teljesülésére. Hát nagy a büszkeség, meg a bol­dogság, szaporán ürül a kancsó, a koma, a sógor, a szomszédok vígan kacinogatnak az újszülött egész­ségére, kívánnak neki sok szeren­csét, boldogságot ... Az ágyban fekvő édesanya halvány arcára lázas pirosság ül ki, boldogan szorítja kebléhez gyermekét, telkének minden jóságát, gyengéd érzéseit mint va­lami fluidumot adja át csecsemőjé­nek. S tudja, ő érzi, hogy ilyen gyer­mek még nem született az Alföld homokjain, az Ő egyszerű lelke ha­talmas sejtésekkel telik meg, ilyene­ket érezhetett egykor a názáreti anya, aki tudta, hogy az 5 kebléből fog kiáradni a legnagyobb szeretet, mely egyedül képes enyhíteni az emberi lét szenvedéseit. De bizonyosan az is igaz, hogy nem sok van olyan anyai szív, mint a Petőfi édesanyjáé volt, bizonyosan igaz, hogy a legegyszerűbb külsőben a finom érzéseknek bámulatosan gazdag skálája harmonizált, melyek a lángész szivébe átörökítve az em­beri lélek legfenségesebb zenéjét hozták létre. Kellett, hogy a Petőfi édesanyjának szive volt a leggyen­­gédebb, legfogékonyabb női szivek egyike, melyet sorsa egyszerű, mond­hatnék durva környezetbe sodrott, ha amely nemes szívnek szunnyadó érzésbeli gazdagsága az ő véréből lett gyermekében fakadt ki teljes pompájában. A sorsnak csodálatos játéka volt ez. A legegyszerűbb. Írástudatlan asszony lelkéből, aki talán kifejezést sem tudott volna adni a legközönségesebb emberi érzéseknek, annak a lelkéből sar­jadtak ki a szülőföld és család sze­retettnek, a szerelemnek, a szabad­ságnak utolérhetetlen szépségű him­nuszai ; annak az egyszerű asszony­nak a lelkéből, áld egyidőben a fiát is csak lopva sirathatta, annak a lelkéből származott a minden idők legcsodálatosabb érzés remeke, a „Minek nevezzelek . . .” E mellé az öntudatlanul gyengéd érzésű asszony mellé került férjnek és zsarnoknak egy szinte a római szigorú erkölcsű, becsületes, de ke­ményszívű, alacsony társadalmi hely­zete mellett is büszke, makacs el­­határozású ember, aki képes belső­leg elvérezni, csak megtörni nem. S az anyjától öröklött gyöngéd ér­­zelmessége mellé a fiú hiánytalanul örökli ezt a konok hajthatatlanságot is: "Addig ostorozlak nemzetem, ■iQiß szivem megszakad." .Hová lel­kem mindig visszavágyott, újra látom születésem helyét, a szép Kiskun­ságot . . ." Ide vágyott a lelke vissza, mert innét táplálkozott. Az a hat esztendő, melyet mint kis gyer­mek Kiskunfélegyházán töltött, az volt életének legboldogabb korszaka. Bolygatlan fészken gyermekál­m, egyetlen édes e világon. Itt fejlődtek ki öröklött érzései, itt szerette meg a rónát, a szabadság szimbólumát, s vele együtt a szabadságot. Itt, édes­anyja ringató ölében fakadtak azok a magasztos érzések, melyek a családi kötelékeket szentté avatták, itt a legszeretőbb anya karjai között csírázott ki ártatlan, tiszta szerelme a nők iránt. Félegyházán túl kezdődik családjá­nak balsorsa, s az ő kínos kálvária útja. Bár sok szenvedés árán elérte, amire vágyott, a dicsőséget, a sze­relmi boldogságot, lelke megpihenni ide tért, itt keresett üdülést, itt szedegette a sok szép emléket, mint a méh a virágról a mézet. Egy-két irodalmi vezér­ember egy­oldalú információk után megállapí­totta, hogy Petőfi Kiskőrösön szüle­tett, ő maga csak a Kiskunságot és Félegyházát tartja szülőhelyének, Kiskőrösről egy szava sincs költé­szetében. Az bizonyos, hogy egész lelkivilága itt született meg, egész csodálatos költészete a kiskunfélegy­házi ó templom tövéből áradt abban a kis házban hangzott az altató nóta, mely most 101 év múlva is bűbájo­san cseng: cserebogár, sárga csere­bogár . . . Kis levélke. A múlt vissza nem hozható, a jelen meg nem állítható, a jövő el nem kerülhető. Ez aranyigék jutnak eszembe most, mikor az idő orsóján ismét leperget egy esztendő. Talán rövid volt ez a kiváltságosaknak, de hosszú és kínteljes a szegényeknek. Node hiszen most már a végén egyre is egy, egyformán búcsúztatjuk azt mindnyájan. Eszembe jut az a régi anekdota, mikor a férj kissé illu­­minált állapotban vetődik haza jó éjfél után, a feleség fölébred és azt mondja neki: most kell haza jönni, te lump fráter? — nézd, már három óra ! Mire a férj így válaszol: ugyan édes, ne idegeskedjél, hiszen ha előbb haza jövök, akkor is csak három óra volna most. Tehát az év is akárhogyan ment is el fölöttünk, csak vége van már. Annyi bizonyos, hogy egy évvel ismét öregebbek lettünk és azt lát­juk, hogy sokakat nem látunk azok közül, akik még most egy éve kö­zöttünk voltak Különösen mi, öre­gebbek azt vesszük észre, hogy fogyunk, fogyogatunk, akik pedig még itt vagyunk, kezdünk idegenek lenni a mai világban, s hogy sokkal többen vannak barátaink közül már odalent, mint idefönn, s lassan lassan megbarátkozunk azzal a gondolattal, hogy nem is lehet ott olyan nagyon rossz, ahol már annyian várnak ben­nünket. „Szűk határon szent leend fogod. Eltiportan látni nem fogod . . Hiszen különben is csak idő kér­dése az egész. Azt mondják, hogy minden ember­nek meg kell­ holtig élni. Igen ám, csakhogy e panamával telített kis Magyarországban haldoklás a sze­gény ember élete. Sokszor felvetjük a kérdést: érdemes-e becsületes embernek lenni a mai világban ? Pedig éppen azok, akik így méltat­lankodva szólják el magukat , nem is tudnának letérni a becsület útjá­ról. Mikor aztán egy-egy panama­lovag rajta veszít, akkor látjuk, hogy még­is érdemes becsületesnek lenni, és csak húzzák tovább az igát, a költő eme verssoraival vigasztalgat­­ván magunkat: IMS január­­ „Nincsen olyan tenger-ínség. Hogy magának henna. A halandó egy parányi Zöld virányi ne lenne ... És ha azt a szél behordja Sivatag fövénnyel, Megsiratja, de tovább megy Örökös reménnyel.* Üt I virtu­s városi képviselők névjegyzéke az 1925. évben. I. Rendes tagok: Árus fillér Dr. Hoffer József 4586 68 Dr. Puskás Béla Kiskunhalasi közbirtokos­2033 12 ság 1655 80 Fa­­toly Gyula 1459 74 Dr. Stróbl Miklós 1428 36 Dr. Prikk István 1283 10 Dr. Táby László Tarjányi János gyógy­1126 82 szerész 1091 70 Dr. Tarjányi Iván 1068 76 Kovács Ferenc 1064 41 Rósner Gyula 1054 65 Fischer József 1027 58 Keleti József 1009 88 Schweiger János 1000 70 Ring László 917 04 Endre János 927 38 Kiss Jenő 90S 44 Poór István 904 64 Szabó Franciska 889 52 Dr. Propper Miksa 887 92 Puky Márton 848 12 Czira Endre 807— Ónodi Ferenc 783 ' 19 Szabó M. János 772 60 Fövenyi Sándor 765 94 Jákóhalmi közbirtokosság 746 37 Fazekas Ágoston 735 11 Szabó Béla 726 11 Dr. Tarjányi Gyula 694 46 Cserép Antal 678 04 Dobos István 672 04 Csenki Gábor SSS 21 Dr. Endre Zsigmond 652 98 Özv. K. Szabó Andrásn­é 632 89 K. Nagy Imre mérnök 624 36 Dr. Tóth Endre 619 22 Léderer Géza 617 07 Kürtösi István 614 35 Geller János 600 60 Özv. K. Szabó Istvánná 593 30 K. Nagy Antal mérnök 577 16 Szegő Dezső 571 45 Király Márk 571 40 Kocsis Ferenc 563 20 Ágai Géza 542 90 Holló Antal 539 22 Tarjányi Béla 517 55 Karpelesz Ede 515 29 Schweitzer Lajos 514 26 Id. Táby László 512 15 Krausz Sándor 500 ____ .özv. Hoffer Imréné 489 31 M. Szabó László [Páka 230] 482 09 Özv. Endre Antasné 477 11 Dr. Sallay János 472 14 Lukács József 463 98 Vámos Márton 450 95 Özv. Boda Antalné 448 15 Papp József 442 25 Dr. Bamberger László 441—­özv. Bánhidy Gáborné 440 72 Lőrincz Lázár 437 72 Schweitzer Adolf 434 26 Kiss József vállalkozó 429 39 Lendek Pál 428­ Bakos Béla 428 60 Szelepcsényi Sándor 422 38 Zámbó Dezső 422 06 Toldy Jenő 421 06 Dr. Krausz Mór 421 42 Özv. Kovács Gispálné 420 58 Dr. Günczler Márkus 413 10 Majoros Sándor 419 44 Ónodi József 401 17 Bakos Antal 400 10 Sleramer Ferenc 400 _____ Varga B. József 399 39 Fövenyessy Kornél 397 ____ Grósz Fü­löp 395 70 Fazekas István 391­ Nagy M. László 390 24 Rádi Sándor [Páka 1481 387 52 Zimány Béla 384 94 Tóth József lelkész 379 10 Csányi Imre 374 60 Özv. Szabó Jánosné 374 03 Frankl Ármin 367 65 Udvari Sándor 365 38 Molnár Imre 363 26 Dr. Horváth Zoltán 363 34 Hoffer Vilmos 360 57 Pintér Károly [T. 11151 338 60 Dóczy Sándor 357 16

Next