Csonka Magyarország, 1927. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1927-12-18 / 51. szám

2 költség és időmegtakarítást jelentene a lakosság számára. Lajosmizse köz­ség ingyen telket és építési költség­hozzájárulást ajánl fel a járásbíróság létesítésének céljaira Gaál Mihály. Lajosmizse f­őjegy­z­ője érdeklődött már ebben az ügyben Szakáts István törvényszéki elnök­nél, aki a kérelem pártolását helyezte kilátásba annál is inkább, mert az új járásbíróság szervezése lényege­sen hozzájárulna a kecskeméti járás­bíróság tehermentesítéséhez. A járásbíróság létesítése ügyében a jövő hónap elején küldöttség ke­resi fel az igazságügyminisztert. Egy elrabolt majsai kislány bűnügye a Táblán A budapesti ítélőtábla Kállai-taná­csa szombaton foglalkozott egy gyer­mekrablási bűnüggyel, amelyben szinte hihetetlennek tetsző részletek vannak. Fekete Illés kiskunfélegyháza­­külsőferencszállási gazdának nem volt gyermeke. A jómódú gazdálko­dó felesége 1925 május 11-én Kis­­kunmajsán az utcán megszólította Fazekas Károly kőműves héteszten­dős leányát, Jú­nát, aki iskolából jött. A kedves testvér hivat, gyere vissza­­ mondotta a gyermeknek. A kis Fazekas Juliska elment Fe­kete Illésnével, aki elvezette őt fe­rencszállási tanyájára. A gyermeknek azt mondotta, hogy eddig nem a szüleinél volt, ő az édesanyja és ott fog lakni náluk. Ha meg mersz mukkanni, agyon ütlek — ijesztett a tanyán a gyer­mekre, majd meg is verte. A kislány ott élt Feketéék tanyáján, a libákat őrizte, majd amikor felnőtt napszámba járt, iskolába nem járt. Tizenegy év­vel később, 1926 augusztusában Fa­zekas Julia találkozott egy régi iskola­társnőjével, Farkas Máriával és el­mondta neki, hogy miként került Ferencszállásra. A leány levelet írt a csendőrséghez és pár nappal ké­sőbb már meg is jelentek az eltűnt kisleány szülei. Fazekas Juliskát ott találták a tanyai istállóban betegen piszkosan. Az ügyészség Fekete Illésné és férje ellen gyermekrablás bűntette címen emelt vádat. Az asszony azzal védekezett, hogy ő nem rabolta el a gyermeket, ha­nem úgy kapta. A tizennyolc éves megkerült leány a kalocsai törvény­széken igy vallott: — Ütöttek vertek, rabszolgaként tartottak, iskolába nem járattak, ru­hát sem adtak és csak annyi élelem­mel láttak el, hogy el ne pusztuljak. Az asszony és férje azzal véde­keztek, hogy úgy bántak a leánnyal, mintha saját gyermekük lett volna. A törvényszék Fekete Illésnét hat hónapi börtönre ítélte. A férjet azon­ban felmentette. A bíróság nem látta beigazoltnak, hogy a gyermekrablást aljas indokból követte volna el az asszony. Az ítélőtáblán az iratok is­mertetése és a vád és védelem meg­hallgatása után a bizonyítás kiegé­szítését rendelték el. Szecskavágás és eladás. Tisztelettel tudatom a ló­artó gazdaközönséggel, hogy IV kér. Zsi­nór ucca 2 sz. alatti házamnál a szecskavágást és­ el­adást megkezdtük, lehet vámért és pénzért szecskát vá­gatni, valamint a legjobb árpa- és bujaszalmából vágott apró szecska állandóan kapható. Maradok tisztelettel ____ Dósay Jenő. [ HÍREK : Előfizetési felhívás. „Csonka­­magyarország“ c. hetilapunkra január 1-vel új előfizetést nyitunk­­. olvasó­ink részére. A csekély előfizetési díj ellenében előfizetőinket azon ked­vezményben is részesí­tük, hogy minden előfizetőnknek havonta egy hirdetést díjmentesen közlünk Elő­fizetési ára félévre 3­20 P, egész­évre 6­40 P. Előfizetni lapunk kiadó­­hivatalában lehet. A protestánsoknál a ka­­rácsonyfa ünnepély december 23 án lehát, pénteken délután 4 óra­kor lesz a református iskolában, melyre az érdeklődőket meghívjuk. A szegény iskolás gyermekeket ez idén is felruházzuk és a szegény családoknak karácsonyra élelmisze­reket juttatunk. A pénzbeli és ter­mészetbeni­­ adományokat, ruhákat, cipőket, élelmiszereket legkésőbb 23 án délig kérjük beküldeni a ref. lelkészi hivatalba.­­ Az isteni tisz­teletek sorrendje: szombaton, azaz december 24 én délután 3 órakor bűnbánati istentiszteletet tartunk. Ka­rácsony első és második napján dél­előtt 10 órakor kezdődik az isten­tisztelet, az első napon úrvacsora­­osztással. Az év utolsó napján dél­után 3 órakor, újévkor délelőtt 10 órakor kezdődik az istentisztelet. Hivatali előlépés. Dr Faze­kas Géza aljegyző a VIII. fizetési osztály második fokozatába lépett elő. Ipari hírek. Birnbaum Béláné rőföskereskedésre, Schweiger Fe­renc pedig vendéglős iparra kapott iparengedélyt. Stemmer Ferenc sör­­raktáros és Hepek János temetke­zési vállalkozó iparukról lemondottak. Jó kedv, kacagás kö­zött megy az új eszten­dőbe, ha jelen lesz a vi­­galmisták szilveszteri bálján. Csonkamagyaros­ság Karácsonyi ajándéknak fi­nom levélpapírt, emlékkönyvet, hege­dül, kottát, írókészletet, arany töltő­tollat, társasjátékot Roykónál vegyen. A Függetlenségi Népkör Vigalmi bizottsága Szilvesz­ter napján este 8 órai kezdettel a Korona szálló dísztermében műsor­ral egybekötöd zártkörű táncmulat­ságot rendez. Meghívók kibocsájtás alatt. Aki tévedésből meghívót nem kapna, forduljon bizalommal a ren­dezőség bármely tagjához. Betörés. Csütörtökön éjjel Ká­dár Mária gépkötődéjéba ismeretlen tettesek zárt ajtón betörtek és on­nét különféle kötött kabátokat, sap­kákat és értékes utazó bőröndöt vit­tek el. Rendőrség a nyomozást meg­indította.­­ Szülői értekezlet, a helyb. áll. polg. fiúiskola tanárkara folyó évi december 18-án, vasárnap délután 3 órakor az „Iparos és Kereskedő Tanonciskol­ában" szülői értekletet tart, melyre a szülőket tisztelettel meghívja az áll. po­g. fiúiskola igazgatósága. A beállott tél következtében megszűnt a munkaalkalom és meg­kezdődött a kereset nélkül élő em­berek nagyszámú családjában a nincs­­telenség és a gond, a kétségbeesett édes Anyák örökös panasza: mit hoz a­ holnap, lesz-e kenyérbe és lesz e­gybrevaló? Mit mond az édes apróságnak ha­­azok kenyeret kérnek? És ha kérdik: mit hoz nekünk a Jézuska? Védőnőink minden családot meglátogatnak, ahol apró gyermekek vannak, s napról-napra szomorúbb híreket hoznak. A kicsinyek szin­­tetelenek, betegek, nagyrészük egész télen nem kerül levegőre mert se cipőcskéjük se ruhájuk nincs, pedig a friss levegőre nekik is szükségük van ép úgy, mint felnőtteknek A szülők kereset hiányában örülnek, ha a mindenapi betevő falatot úgy ahogy megtudják szeretni, nem telik a kicsinyekre. Innen van a kora­­tavaszi tüdőhurut a kicsinyek közö", mert teljesen elszokik a levegőtől és a gyenge táplálkozás miatt életet­­lenedik Intézetünk évről évre minden lehetőt elkövet, hogy bajokon segít­hessen, így most is kéréssel for­dulunk minden jó emberhez, legyenek segítségünkre, hogy minél több gyer­meket láthassunk el meleg ruhács­kával. Bárminő adományt szívesen elfogadunk és hirlapilag nyugtázunk — a helybeli Stefánia Anya- és Csecsemővédő intézet. Vezetőség. Az ó-év legszórakozta­­tóbb estéje a vigalmis­­ták szilveszteri bálja. A Városház téri háztulaj­­donosok kérelme. Dr Léderer Lajos és társai városház­ téri háztu­lajdonosok kérvényt nyújtottak be a városi tanácshoz a Városház tér gya­logjárójának aszfaltozása iránt. A tanács a kérelmet a közgyűlés elé terjeszti Fizessünk elő a „Csonka­­magyarország„ c. legolcsóbb helyi lapra. Nagy Sándor szomszédságában 3 vékás föld vetéssel együtt el­adó. — Értekezni V. Balassa, ucca 15 sz. alatt és lapunk nyom­dájában lehet. Mielőtt nyomtatványszükségletét beszerezné, kérjen ajánlatot lapunk nyomdájától. Telefon 167. Megnyílt a gőzfürdő mel­letti jégpálya. Barényi Lajos és Tabi József a városi tanács en­gedélyével az új gőzfürdő mögött egy nagy jégpályát létesítettek. A jégpálya a mai nappal már meg is nyílott. Legolcsóbb és legszebb karácsonyi ajándék a könyv. Díszművek, tudományos, művészeti és szakmunkák, regények, ifjúsági- és képeskönyvek, imaköny­vek legnagyobb választékban Royó­kőnél. Ucca elnevezés. Némedi V. Jakab városi képviselő a városi ta­nácshoz intézett beadványában kérte a tanácsot, hogy a régi Vásártér­ből most keletkező új uccát Ady Endre uccának nevezzék el. A tanács a kérelmet a közgyűlés elé terjeszti. Füstölést vállalok és privát vágást. Két személy részére kosztot és lakást adok jutányos áron. Eöt­­vös-ucca 7 szám. Orr Sándor: Orvosi dfr. Dr. Schwarcz Lajos egyetemi orvos huzamosabb fővárosi kórházi működés után rendelőjét Kossuth utca 12 szám alatt [Fuchs bár] nyitotta meg. Rendel bel-, gyer­mek-, nő-, sebészi- és nemi betegek­nek délelőtt 8—10, délután 2—3. Orr-, fa-, torok-, gégebetegeknek, délután 3—4. Szegény betegeknek ingyen rendelés. Az egész év keserűsé­­ségeit elfelejti a vigal­­mista szil­veszteri bálon. Nagy képes méhász határt ad ki az 1928.-ik évre a.Még az a magyar méhészek lapja, mely minden méhésznek nélkülözhetetlen, mert útmutatást nyújt, hogyan méhészked­­jünk, ha eredményt akarunk elérni Eddig mésészeti téren ily bő anyag a naptár, mely­ tekintettel van a min­dennapi élet követelményeire is, nem jelent meg. A naptár bolti ára 2 pengő és kiadóhivatalunknál meg­­­rendelhető. Könyvkötéseket a legolcsóbb árak mellett készít özv. Molnár Imréné könyvkötészete, Kossuth u. 13. Engedély portál építésére. Czira Endre gyógyszerésznek a vá­rosi tanács megengedte, hogy évi 24 pengő térfoglalási dij fizetés el­lenében a gyógyszertáránál egy por­tált építhessen. Rinaldó a fegyházban. Ka­landor történet 8 felvonásban. Kará­csony első napján folyó hó 24 én 4, egynegyed 7 és fél 9 órakor a Városi Filmszínházban kerül bemu­­tatásra. Főszerepben Luciano Alber­tiai. Fényes kisérő műsor, 1027 december 1. Szabóhegyi közös dűi­őben

Next