Csonka Magyarország, 1928. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1928-07-01 / 27. szám
y.,.,.,,íy!?.ijj?.T.127'ik,*Ém CSONKA Ewe* “4m 4" 8 ,i,,ér MAGYARORSZÁG ?Sffm 11928. ésf Július hó 1. — A kiskúnVélsgyházi Függetlenségi Párt hivatalos lapja — Megjelenik minden vasárnap Hirdetések díja: milliméter soronként 7 fillér — Magánhirdetések megegyezés szerint — Hirdetési díjak mindenkor előre fizetendők A való tényállás. A Félegyházi Hírlap legutóbbi számában a vasúti állomás épületének ügyével foglalkozik és megismerteti olvasóival az u. n. való tényállást. Ez a való tényállás pedig a Félegyházi Hírlap szerint a következő. A Máv.-nak „esze ágában sem volt Kiskunfélegyházán vasúti állomást építeni“, a város vezetősége pedig „legmerészebb álmában sem“ gondolhatott erre, mert nem érdemelte ki az új vasúti állomást. Hogy mégis lesz vasúti állomásunk, “az mondhatni kizárólag városunk jelenlegi képviselőjének, dr Kiss Istvánnak elhervadhatatlan érdeme.“ Ez a való tényállás egyik része. És ez a tényállás, mondhatni kizárólag való. Nem teljesen, csak úgy mondhatni kizárólag. Az egészen való tényállás nevezetesen az, hogy a Máv réges-régen elhatározta a fétegyházi állomás kibővítését. Nem azért, mintha a város vezetősége ezt kiérdemelte volna, de azért se, mintha a Máv.-nak nagyon megtetszett volna elhervadhatatlan érdemekben dús képviselőnk, hanem azon egyszerű okból, mert a Máv. üzleti érdeke ezt a beruházást megkívánta. Mikor aztán a kibővítés el volt határozva, mikor már a verebek is csiripelték, hogy Félegyházán új vasúti állomás lesz, akkor Kiss István jelentkezett, hogy ő ezt az elhatározott építkezést kieszközli. Ü.entgetett jobbra-balra, hogy őt kérjék fál a közbenjárásra, mert ő ki tudja eszközölni. Hiába mondtak neki, ne tessék fáradni, úgyis meglesz! Dehogy is nem fáradt olyan dolognak a kijárásában, ami már el van határozva! Fáradt, jött-ment, kieszközölt. Nem is ártott vele semmit. Az építkezés meglesz. Mégpedig nem kibővítés, hanem új épület. A Máv. ugyanis a saját szempontjából megfelelőbbnek tartotta az új épület emelését, így állván a dolog, mondhatni hogy nem kizárólag Kiss István érdeme, ha Félegyházán új vasúti állomás épül. A Félegyházi Hírlap való tényállásának a másik része az, hogy a Máv. dr Kiss István közbenjárása folytán hajlandó volt arra, hogy az új állomás épületet teljesen a saját költségén felépítteti, a várostól semmiféle hozzájárulást nem kíván, de dr Holló Béla polgármester elrontotta a dolgot azzal, hogy önként felajánlotta az építéshez szükséges téglát teljesen ingyen, úgy tessék tehát képzelni a dolgot, hogy jött az elnökigazgató és mondja a polgármesternek: „Úgy hallom az én Kiss István barátomtól, akinek a kedvéért ezt a szép új állomás épületet építtetem, hogy ez a város szegény, nem tud adni az építéshez semmit.“ Dühbe gurul erre a polgármester, aki rettentő büszke rátarti ember, csapkodja az asztalt rettenetesen és mondja is már, hogy aszongya: „Szegény ám az ördög, de nem mi, van nekünk annyi téglánk, hogy akár tíz állomásépületet fel tudnánk belőle építeni! Adom az összes téglát ingyen! Punktum, így a polgármester. De az elnökigazgató sem esett a feje lágyára. Dehogy haragudott meg a mérges beszédre. Sőt kapva-kapott az ajánlaton. A közgyűlés pedig még a polgármesternél is gavallérabb volt, még többet szavazott meg. Szóval a polgármester és a közgyűlés, egymással versenyezve, az ablakon dobálták ki a város pénzét. Ez a Félegyházi Hírlap szerinti való tényállás, amelyet kitűnő laptársunk „a szükséghez képest“ okmányokkal fog igazolni. * * * Hát mi ezennel kétségbe vonjuk ezt a „való tényállást“ és várjuk a beígért okmányok közzétételét. Dr Holló Reid polgármester üdvözlése 30 éves köztisztviselői működése alkalmából Városunk polgármestere ezelőtt 30 évvel lépett közszolgálatba. Ezt az alkalmat Kiskunfélegyháza város tisztviselői kara megragadta, hogy a hivatalfőnöke Iránt érzett ragaszkodásának és szeretetének kifejezést adjon. Az elmúlt csütörtökön délelőtt 11 órakor a tisztviselői kar a tanácsterembe gyülekezett. Ekkor dr Rády Lajos főjegyző és dr Horváth Zoltán városi főügyész a mit sem sejtő polgármestert felkérték, hogy bizonyos városi ügyek megbeszélése céljából jöjjön velük a tanácsterembe. Amikor a polgármester a tanácsterembe benyitott, az ott összegyűlt városi tisztviselők szűnni nem akaró éljennel fogadták. A polgármester meglepődve kérdezte, hogy mit jelent ez az ünneplés. Ekkor drády Lajos városi főjegyző előlépett és bensőséges szavakkal köszöntötte a polgármestert. Elmondta, hogy általában a köztisztviselő élete nem rózsás, de a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal különösen nem az. Mindannyian tudjuk, hogy igaztalanul már sok támadás érte, de nyújtson vigasztalást neki a tisztviselőtársainak őszinte szeretete és azok a maradandó alkotások, amelyek az ő polgármestersége alatt a város lakosainak javára készültek. Kérte, hogy továbbra is épúgy szeresse a várost s tisztviselő társait mint eddig. Hogy éljenzés és taps követte a főjegyző szavait. A polgármester könnyekig meghatódott a nem várt üdvözlés miatt. Megköszönte a tisztviselőtársainak szeretetét és ragaszkodását. S kijelentette, hogy őt a támadások egyáltalán nem lankasztják, mert a lelkiismerete tiszta és mert maga mellett tudja a tisztviselői kart. Hosszú közpályáján mindig a közérdek vezette, ezután is tetteit az fogja irányítani. Kérte a tsztviselőtársait, hogy szeretetükkel továbbra is ajándékozzák meg. S ezt a szeretet azzal mutatják meg legjobban, ha a városunk és lakosságának érdekében továbbra is lankadatlan szorgalommal dolgoznak Nem a gyűlölködő kortársak, hanem a tárgyilagosan gondolkozó jövő generáció lesz hivatva a mostani korszakról igazságos bírálatot mondani. A polgármester szavait óriási tapsvihar fogadta, amelynek megszűntével a polgármester külön-külön kézfogással is megköszönte a nem várt ünneplést. Előkelő ismerőseim Mimpában, ahogy rendes napi újságomat megvásárolva nagy igyekezettel törekedtem hazafelé, egyszer csak valaki a vállamra teszi a kezét hátulról és barátságosan oldalam mellé szegődik. Mi tagadás, hiúságomnak nagyon tetszett a dolog és nem kis büszkeséggel lépkedtem a nálam sokkal előkelőbb társadalmi állású férfiú mellett, aki íme kitüntet engem azzal, hogy mellettem, velem együtt rója a főucca aszfaltját. Rövid beszélgetés után azonban a kitűnő férfiú szórakozottan imént vásárolt újságom után nyúlt s most már annak olvasásába mélyedt egészen elválásunk pillanatáig. A barátságos kézszorítással fűszerezett bucsuzkodás után eltűnődtem magamban az érdemes útitárs eljárása fölött. Nem kellett hozzá valami nagy és mély emberismeret, hogy megállapítsam, print smucig fick* azért csatlakozott hozam olyan leereszkedőleg, hogy megspóroljon húsz fillért, hogy potyára átböngészhesse az általam, nyavalyás koldus által megszerzett újságot . . . Ez az eset idézte azután emlékezetembe a többi, iménti úritársamhoz hasonló előkelő barátaim portréit is a kikhez életem eddigi szürke során Szerencsém lehetett. Az egyiket például egy alkalommal szerény házamba szorította a hirtelen támadt nyári zivatar s én élénk mentegetődzéssel és ügyetlen udvariaskodással bocsátottam rendelkezésére egyetlen, nagyon szegényes bútorzati szobánkat. Ő kényelmesen helyet foglalva nálunk, leereszkedő nyájassággal érdeklődött viszonyaink felől s mi több, még bámészkodó kis gyerekeink nevei iránt is méltóztatott neki érdeklődnie, a vihar elvonulása után pedig megköszönve szives vendégszeretetünket, újságos kollégájához hasonló meleg kézszorítással tüntetett ki, egy hét múlva azonban úgy látszik már teljesen elfelejtett, vagy legalább is el akart felejteni, mert találkozásnak alkalmával hiába billentettem előtte kalapot alázatos mosolygással, ő idegenül bámult rám és a köszöntésemet elfelejtette elfogadni . . . Arról az előkelő ismerősömről is szólhatnék, aki ha meglát olykor a vendéglőben, a viszontlátás örömének kifejezést adandó vigyorogva a vállamra üt és nagyúri eleganciával ereszkedik le félliter borral megterhelt asztalomhoz, minden teketória nélkül nekem és saját magának föl-