A Csonkamagyarország, 1936. január-június (4. évfolyam, 1-27. szám)

1936-01-05 / 1. szám

Kiefélegyháza, 1936 január 5. AM 1© FILLÉR IV. évfolyam 1. szám a CSONKAMAGYARORSZÁG A KISKUNFÉLEGYHÁZI FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI AGRÁRPÁRT HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: HL. kerület Forgách ucca Megjelenik minden héten vasárnap Felelős szerkesztő és kiadó: DR. HORVÁTH ZOLTÁN Előfizetési díjak: Egész évre 5'0 pengő, félévre 2'50 pengő, negyedévre 1*30 pengő Búcsú 1335-b­g Könnyű szívvel veszünk búcsút az elmúlt esztendőtől. Semmi okunk sincs arra, hogy sajnáljuk az elmúlását. Mint ahogy másfél évtized óta az elődjei elmúlását sem sajnáltuk. Gondterhes, fekete esztendők voltak ezek. A leg­utolsó még az előzőknél is feketébb. Ha mérleget csinálunk az elmúlt évbeni örömeinkről és szenvedéseink­ről, az egyik oldal jóformán üres, a másik oldalra, a szenvedések oldalára kerül majd minden tétel. Az elmúlt év minden napja csak öregbítette gond­jainkat. Ami még hiányzott ahhoz, hogy az élet alig­­ elviselhető legyen, azt meghozta az elmúlt esztendő. Elemi csapások éve volt az 1935. esztendő. Amit az előző években még el nem pusztítottak a földiek, azt eb­ben az esztendőben az égiek tették tönkre. Fagy, jégverés, aszály látogatta a magyar földet és a mindennapi ke­nyér még problematikusabbá lett. Emellett nem történt semmi, am­i javulást, a gondok kisebbedését jelen­tette volna. Szavak és újra csak sza­vak hangzottak el, amelyek után tettek nem következtek. A beváltatlan kor­­mányigéretek éve volt ez az esztendő is úgy gazdasági téren, mint a polgári jogok kiterjesztése tekintetében. Ke­nyérben szegényedtünk és jogokban sem lettünk gazdagabbak, sőt itt-ott e tekintetben is szegényebbek. Nemzeti vágyaink elérhetése érde­kében sem tehettünk egyetlen jelentős lépést sem. Itt is maradt minden a régiben. Csak egy esztendő múlt el, csak az idő haladt. Mi egy helyben maradtunk. Kint körülöttünk is beborult a láthatár. Háborús villámok cikáznak, felgyújtással fenyegetve a béke úgyis rozoga épületét. Bizonytalanná vált a béke holnapja is. Az egyetlen jóé, amit a sok rossz esztendő még meg­hagyott. Úgy búcsúzunk 1935-től, mint egy rossz emléktől, amelyet igyekez­nünk kell mielőbb még az emlékeze­tünkből is kitörülni. Elfeledni mielőbb, hogy tudhassunk bizakodni a jövendőben Sok egymás után következett esz­tendő sok-sok csalódása után mégis az örök emberi bizakodással fogadjuk az új esztendőt. A már több, mint hét­szeresen átélt bibliai hét szűk esztendő talán most ért véget és most jobb következik. Onnan tudjuk, hogy nyilatkozott, mert véletlenül kezünkbe került az „Előre“ című újság karácsonyi száma. Ez az újság a Friedrich-párt lapja és cikket közöl a pártnak a félegyházi városi képviselőválasztáson elért sike­réről és a cikk keretében közli a párt félegyházi elnökének a nyilatkozatát. A nyilatkozat szenzációs. Hogy mindenki kellően élvezhesse és érté­kelhesse a nyilatkozatot, az egész cik­ket szó szerint hozzuk, így ír az „Előre“ a kiskunfélegy­házi városi képviselőválasztásról. Kiskunfélegyházán az elmúlt héten tartották meg a községi képviselőválasz­tást, melyen 48 képviselőtestületi man­dátum sorsa dőlt el. A választás ered­ményeként a Független Kisgazdapárt 28, a Friedrich-párt 10, a Nép 8 és a legi­timisták 2 taggal képviselteti magát a kiskunfélegyházai városházán. Az első pillantásra szembetűnik az a körülmény, hogy a kisgazdapárt után a Friedrich-párt kapta a legtöbb mandá­tumot, megelőzve a nemzeti egységpártját és a legitimistákat és az összes mandá­tumok több mint 20 százalékát szerezte meg. A politikai életben a meglepetés ere­jével hatott ez a váratlan győzelem, mely­nek körülményeire nézve megkérdeztük vitéz dr. Szentmihály Lajos főorvost, a Friedrich-párt kiskunfélegyházai elnökét, aki a következőket mondotta: — Engem egyáltalában nem lepett meg pártunknak ez a lendületes előre­törése és térfoglalása Kiskunfélegyházán. Aki látta azt a lelkesedést és a szere­tetnek azt a megnyilvánulását, mellyel vezérünket, Friedrich Istvánt városunk­ban, de különösen a tanyavilágban fo­gadták több ízben is, aki ismeri ennek a józan magyar polgárságnak a hűségét, mely m­a sem felejtette el azt, hogy Friedrich István adott neki először titkos választójogot és nem ígért, hanem cse­lekedett, az ezen az eredményen nem lepődött meg, sőt elégedetlen kell, hogy legyen. Teljes joggal, mert a választás eredményét számunkra károsan befolyá­solta többek között a szerencse is, mely ezúttal a kisgazdapárt mellé szegődött. Ezt bizonyítja az a furcsa tény is, hogy míg a város 28 mandátumát, melyre tisztviselők, iparosok, kereskedők szavaz­tak, de kisgazdák nem, kerületenként alig 5—10 szavazattöbbséggel mind a kis­gazdapárt nyerte el ugyan, addig a ta­nyavilág kisgazdáinak mind a 20 man­dátumát a Friedrich-párt vezetése alatt álló u. n. „városi lista“ fölényes, mint­egy 3—400 főnyi többséggel szerezte meg. A szerencse hathatós közreműködé­­­sét bizonyítja például az az eset is, hogy a városi II. kerületben úgy a kisgazdák listájára, mint a miénkre egyformán azo­nos számú szavazat esett úgy, hogy itt a választást sorshúzások döntötték el, mely a kisgazdapártnak kedvezett. Érthető ezek után, hogy a választás eredménye nem elégít ki száz­ százalékig, de vigasztal az, hogy az összes tényle­ges kisgazdamandátumok felét a Fried­rich-párt szerezte meg. Mit szóljunk ehhez a nyilatkozat­hoz ? Nevessünk, vagy bosszankodjunk-e rajta ? Az még csak megjárja, hogy a városi kerületekben a kisgazdapárt „kerületenként alig 5—10 szava­zattöbbséggel“ győzött, noha a leg­­kissebb diferencia 80 szavazatkülönb­ség körül volt. Ez a kis tévedés nem fontos. Számokról van szó és az elnök úr rosszul számolt. Az is megjárja, hogy a tanyai kerületekben „a városi lista fölényes, mintegy 3—400 főnyi többséggel“ győzött. Igaz ugyan, hogy az egyik tanyai kerületben annak a bizonyos „városi“ listának csak 35 volt a többsége, de egy nulla ide vagy oda nem számít. De amit a második kerületről állít a nyilatkozat, azon mégis csak inkább nevetünk, mint bosszan­kodunk. Tehát a második kerületben „hat­hatósan közreműködött a szerencse“ a kisgazdapárt javára. Ebben a kerü­letben az történt, hogy — hogy nem, — a két listára „egyformán azonos számú szavazat esett“. Tetszik érteni: egyformán azonos. Nem volt a két listára esett szavazatok száma között akkora különbség sem, mint az a bi­zonyos mákszem. Akárhogy számolták, egyformán azonos volt az eredmény. Eldöntetlen volt a választás. Null-null. Lett is erre látás-futás, tanácskozás. Micsinyájunk, micsinyájunk, mondo­gatták a szavazatszedő küldöttségi el­nökök és törték a fejüket kegyetlenül. Mert azt a csúfságot nem engedhették, hogy a rájuk bízott második kerület Szentmihály nyilatkozott a sajtónak

Next