A Csonkamagyarország, 1937. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1937-01-03 / 1. szám

leremfélegyháza, 1937 január 3. ARA 10 FILLÉR V. évfolyam 1. szám A CSONKAMAGYARORSZÁG A KISKUNFÉLEGYHÁZI FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI AGRÁRPÁRT HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: HL. kerület Forgách u­cca Megjelenik minden héten vasárnap Felelős szerkesztő és kiadó: DR. HORVÁTH ZOLTÁN Előfizetési díjak: Egész évre 5­0 pengő, félévre 2­50 pengő, negyedévre 1*30 pengő Újesztendőre! Még hangzik a szilveszteri mulat­ság sötétben eleresztett, jutalommalacá­nak visítása, amikor az újra fölgyúló lámpák fénye mellett egymás felé har­sogják az emberek: „Boldog újévet!“ Évezredes, beidegződött szokás — kívánság. Még az esztendőknek sem min­denütt erre a napra esik a fordulója. Egyszerű újrakezdésnek sem mondható, mert csak folytatás. Igen sok helyen, de már kevesebb egyebeknél a lezárt számadások ma­radványait, egyenlegeit Újév napján vezetik elő, s nyitják az uj főkönyvi és folyószámlákat. Papiroson, vonalzott könyvekben, emlékezésben, vagy a lelkiismeret nem mindenkinél fehér lapján oszlopokban torlódnak a múlt eseményei, tettei, cse­lekedetei s ezek különnemüségéből bontakozik ki a mérleg, az eredmény, a maradvány. Ez egyiknél adósságot, hátralékot, tartozást, a másikon követelést, vagyont, szaporulatot jelent a múltévről, — mellyel az újat folytatnia kell. És hiába akarjuk másokon keresz­tül magunkkal is elhitetni, — hogy újat kezdünk, másképen, jobban, szeb­ben, mint az elmúltat, mert csak az az igazság, hogy mindannyian folytat­juk a tavalyit, magunkkal hozva annak adósság vagy követelés rovatán az el nem tagadható maradványt. Ez egyiknél csak halovány emlék, másiknál örömet, bizalmat fokozó gya­rapodás, de sokaknál, a legtöbbnél álmot rontó adósság, vállakat görnyesztő teher, reménytelenül le nem róható hát­ralék. így van ez anyagiakban és lel­kiekben egyaránt az egyénnél is és a közületeknél is. Mindenütt a szilveszteri mámor hiteti el az ujatkezdést s a másnak kívánt „boldogság“ is csak takarója az önmaga részére való óhajtásnak. Üres szólam csupán, melyben csak a viszonzás kikényszerítése az egyetlen hatás és eredmény. Rövid lelkendezése a léleknélküli robotba fásult emberiség­nek. Azt mondhatnánk hangulat, tarta­lom helyett zajjal, színnel megtöltve. Látszat, melyben rövid időre az is meg­fér, hogy az uzsorás szociális érzéssel kacérkodjék, hogy a szabadkőműves keresztény világnézetről declamáljon, az oligarcha kényur demokrata allűröket játszón, a nyomor közismert vámsze­dője charitászkodó mentalitást fitogtas­son és a saját gőgjében pöffeszkedő testvérieskedést imitáljon. Úgy készül a társadalom nagy része a Szilveszternek múltat temető örömeire és az uj esztendő üdvözlé­sére, mint komoly eredményt biztositó cselekedetre, tettre,­­ pedig az egész nem más, mint önámítás, másokon ke­resztül önmagának megcsalása, mert önmagát senki sem temetheti, az élőnek pedig a múltja mindig vele él, hogy jövőjét végig befolyásolja, munkálja. A csinált adósság, mint tartozás, a gyűjtött javak, mint vagyontöbblet maradványul jön át az újévben, az emberek lelkén, testén egyaránt — azt a Szilveszter éjfélig tartó dáridójában sem lehet elhagyni, legfelebb rövid percekre róla megfeledkezni. Az idő előre-hátra egyaránt vég­telen s a kicsi­­,jv gyö­r­ge, véges em­berkék erőlködése meddő, hogy a raj­tuk áthaladottat semmisnek, az elébük tárulót pedig kedvükre valónak minő­síthessék, alakíthassák. És mégis! Aki az év keretébe foglalt idő utolsó napjain visszanéz, a lelkével, testével végzettekről számadást csinál, lezárja élete elmúlt évének számláját, lelki szemeivel vizsgálja annak eredmé­nyét, maradványát, mennyi sok kedves emlék képe világos felé és mily sok szenvedésen való átvergődésnek volt tanúja, kísérője az elmúlt év sok-sok napja. Ez nem temeti az elmúlt esz­tendőt, hanem térdre hullva hálát ad Istennek, hogy ismét egy évet engedett testének, lelkének az örök üdvösségért való munkálkodásra. Örvend a szenvedések elmúlásá­nak, az örömök erősítő emlékének s az újévi „Jöjj el Szentlélek istent“ tiszta lélekkel, erős hittel és bizakodó testi akarással zengi! Mert érzi, tudja, hogy a lelki megpróbáltatások, a testi fáj­dalmak és fáradalmak elviseléséhez az erőt nem az alkohol mámora, hanem isten adja s a jövőnk földön s az­tul nem a gennyesre forgatott szemű fari­zeusok, barátságot színlelő, önző ku­­fárok, hatalmukban páváskodó basák kezében van! És aki Istenban lelkével hisz, azt nem téveszti meg a földi élet cinna­­dratás­ komédiája, melyben legtöbbször az egy-kettőnek örömet jelentő perc ez­rek szomoruságából­ fakad, hanem ha­lad, tesz és él az Ő parancsa szerint, aki Maga az Út, Igazság és Élet! K. D. Első lépés A képviselőház karácsonyi szünet előtti utolsó ülésén beterjesztett a kormány egy törvényjavaslatot az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosításáról. Ez­zel a javaslattal a törvénynek az ajánlási rendszerét változtatja meg és ezzel megtörtént az első lépés a lehetetlenül rossz választói törvényünknek a megreformálása irányában. Általános megelégedés és öröm fogadja ennek a törvényjavaslatnak benyújtását. Végre egy közjogi törvény, amely nem a kormány hatalmi céljait, hanem a közérdeket szolgálja. Már egészen elszoktunk attól, hogy közjogi téren olyan törvény is hozassák, amilyet a polgárság vár és akar és amely a szabad­ságjogokat szolgálja. 1921 óta elszoktattak ettől bennünket. Ezzel a törvénnyel eltűnik a mai vá­lasztói törvényünk tömérdek jogfosztó és a választók akaratának kijátszására alkotott in­tézkedései közül a talán legtöbb jogos pa­naszra okot adó szabályozás, amellyel annyi visszaélést lehetett elkövetni és amellyel any­­nyiszor vissza is éltek. Ismeretes a mai ajánlási rendszer. A képviselőt a választók legalább egytized ré­szének kell ajánlani és pedig nemcsak a nyílt, hanem a titkos kerületekben is. Ezzel első­sorban az úgyis szűkre szabott titkosság ha­tását akarták kijátszani, mert hiszen a titkos kerületekben is a választók jelentékeny részé­nek nyíltan kellett ellenzéki felfogásáról szóót vallania, ami már egyedül illuzóriussá tette a titkosságot. De ez még a kisebb baj volt. A nagyobb baj az volt, hogy az ajánlók szá­mának a maximuma nem volt megállapítva és az ajánláshoz csak egyszerű aláírás volt szükséges, ami a gyakorlatban azzal a követ­kezménnyel jár, hogy lelkiismeretlen kortesek ezer számra hamisították az aláírásokat és nagyon sokszor lehetetlenné tették, hogy az ellenzéki jelölt még csak indulhasson is. En­nek a következménye volt aztán a sok „egy­hangú“ választás. A most tárgyalás alá kerülő törvényja­vaslat szerint ez az ajánlási rendszer meg­szűnik. A jelöltet csupán 100 választónak kell ajánlani, akik aláírását közjegyzői vagy bíró­sági hitelesítéssel kell ellátni. Milyen egy­szerű intézkedés ez és vele egy csapásra megszűnik az a tömérdek csalás, hamisítás, visszaélés, ami a mai ajánlási rendszer mel­lett napirenden volt. Szinte ámulva kérdez­zük, miért kellett ezzel az egyszerű, könnyű szabályozással a tömérdek panasz dacára 15 évig várni, mikor már az első Bethlen-féle választás után nyilvánvaló volt, hogy a kép­viselői ajánlás mai módja tarthatatlan. Szán­dékosan nem akarunk erre a kérdésre meg­

Next