Együttműködés, 1977 (1. évfolyam, 1. szám)

1977-11-01 / 1. szám

A cél A fejlett szocialista társadalom építésének szakaszában egyik leg­fontosabb feladat az üzemi demok­ráciának — mint a munkásosztály hatalma érvényesülési formájának — továbbfejlesztése. Az üzemi demokrácia gyakorlati megvalósításának közismert célja a dolgozók cselekvő részvétele a vál­lalati döntések előkészítésében, vég­rehajtásában és ellenőrzésében. Ez természetesen csak abban az esetben valósulhat meg, ha dolgozóink a vállalat gazdasági és társadalmi vo­natkozású céljait, lehetőségeit isme­rik, ezekről rendszeresen informá­ciókkal rendelkeznek. Természetes tehát az is, hogy a most megjelenő vállalati újságot az üzemi demokrá­cia szerves részének, igen fontos fó­rumának tekintjük. A meglévő szó­beli és írásos tájékoztatók mellett vállalati újságunk jelentősen hozzá­járulhat a három telephelyen és külső szereléseken dolgozók munka­­kapcsolatának szorosabbá tételéhez, a feladatok, lehetőségek és gondok megismeréséhez. Előzmény Az összevonást megelőzően mind­két gyárnak volt lapja: a Híradó, illetve a Kazán. Az újságokat a gyá­rakban szívesen olvasták. Megszű­nésük óta csökkent dolgozóink tájé­kozottsága vállalatunk életéről, ezért az­ újság ismételt megjelentetését több fórumon igényelték. Néhány hónapja a kiadással kapcsolatos akadályok elhárultak, és lehetővé vált újságunk megjelentetése. Az előkészítési munkában jelentős részt vállalt Hannig László, a fővállalko­zás dolgozója, akit megbíztunk a társadalmi szerkesztő bizottság titká­ri teendőivel. A címpályázat Leendő újságunk címéről szüksé­gesnek tartottuk megismerni mun­katársaink véleményét, ezért jeligés pályázaton kértük javaslataikat. A nagy érdeklődést jelzi, hogy 151 címjavaslat érkezett szakszervezeti bizottságunkra. A megfontolt, jó ja­vaslatokból nehéz volt a választás — a javaslattevők közreműködését ezúton is megköszönjük. A vállalati négyszög, mérlegelve, hogy az Együttműködés címjavaslat fejezi ki hosszú távon is a legjob­ban a vállalat dolgozóinak együttes érdekét, ezt a nevet választotta la­punk címéül. Beküldője Szabó Jó­zsef­né, a KVG könyvelési ellenőre. Második díjjal Nagy György teker­cselő (KVG) Útirány, harmadik díj­jal Kovács Katalin (KVG) és Máté Károly (EG) Munkásélet címjavas­latát értékeltük. A díjazott pályáza­tokat beküldőknek ezúton is gratu­lálunk. A lap, az Együttműködés fejlécének grafikai terve és megol­dása Máté Károly munkája. Lapunk szerkesztése Vállalati lapunk felelős szerkesz­tőjét, aki hivatásos újságíró, mun­kájában társadalmi szerkesztő bi­zottság segíti. A bizottság elnöke Hernádi Dezső koordináló párttitkár, titkára Hannig László. A 12 tagú szerkesztő bizottságban a következő munkatársaink képviselik az egyes telephelyek gazdasági és társadalmi vezetését. Energetikai Gépgyár: Babitzky Gyula, Benkő Márta, Csordás Ágota, Máté Károly. Örménységi gyáregység: Ficsor Dénes, Kóródi Ferencné, Matasik József, Németh Bélá­­né. Kiskunfélegyházi Vegyipari Gép­gyár: Fekete Ferenc, ifj. Galló Ferenc, Ipacs László, Mészáros Mihály. Eredményes munkát kívánunk szerkesztő bizottságunknak, és kér­jük dolgozóinkat, hogy témajavasla­tokkal és esetenkénti cikkírással se­gítsék munkájukat. Lapunk terjesztése és előfizetése Lapunk első számát díjmentesen kézbesítjük vállalatunk aktív dolgo­zóinak, nyugdíjasainknak és a gye­sen lévő kismamáknak. A további — egyelőre kéthavonként megje­lenő — számok árát 1 forintban ha­tároztuk meg. Nyugdíjasoknak és gyesen lévőknek továbbra is díjta­lanul kézbesítjük a példányokat. Az előfizetési díjakkal természe­tesen csak részben térül meg a lap előállítási költsége, annak döntő ré­szét a gazdasági vezetés a vállalati általános költségből fedezi. Az elő­fizetés megszervezésében és az új­ságok szétosztásában nagyon számí­tunk a szakszervezeti bizalmiak köz­reműködésére. Az előfizetési munka megbeszélésével párhuzamosan a munkatársak véleményének, igényei­nek összegyűjtését is kérni fogjuk a bizalmiaktól. Egyelőre: kéthavonta Már az első szám összeállításakor kiderült, hogy baj van a terjedelem­mel. Kéthavonta 8 kis oldal — ke­vés. Sok olyan téma kimarad így a lapból, ami az olvasók többségét ér­dekelné. Megbecsült, érdekes embe­rek, a gyárak és a települések kap­csolata, ifjúsági élet, gyesen lévő kismamák, jogi tanácsok, véradók, sport, emlékezetes közös kirándulá­sok, humor, keresztrejtvény — rang­sorolás nélkül említettünk olyan té­mákat, amelyek sorát ki-ki bővíteni tudná. Mi a megoldás? A havonkénti megjelenés. Ha dolgozóink valóban igénylik az újságot, ha megfelelő az érdeklődés, jövő júliustól megoldha­tóvá válik a havonkénti megjelenés. És akkor csökkenthető lesz az újság nyomdai átfutási ideje is: nemcsak gyakrabban, hanem frissebben je­lenhet meg a lap. Meggyőződésünk, hogy most elő­ször jelentkező vállalati újságunk, az Együttműködés érdeklődésre tarthat számot. Hiszen — ha jól látja el fel­adatát — elősegíti a tájékoztatást és a már sokszor bizonyított cselekvési egység további erősítését szolgálja. Manhertz János, a vszt titkára Együttműködés amit lapunk céljáról, címéről, megjelenéséről, terjesztésé­ről tudnunk kell Kommunista műszak Október 8-án kommunista műsza­kot tartottak Budapesten, az Ener­getikai Gépgyárban. A nap első fe­lében takarítottak, rendszerezve ösz­­szegyűjtötték a hulladékokat és asz­talitenisz-pályát (pályaalapot) épí­tettek az udvaron. A fizikai, a mű­szaki és az alkalmazotti állomány­nak mintegy a fele dolgozott a reg­gel hattól kezdődött önkéntes mű­szakban. Az Energetikai Gépgyár patronálta Kecskeméti József utcai általános iskolából több úttörő is részt vett a munkában, miközben is­merkedett a gyárral. Délután (természetesen az ebéd után) kulturális és sportprogramot rendeztek. Lukács Sándor színmű­vész a színházról, Hajtun József mes­ter a sakkról beszélgetett a nagy szá­mú érdeklődővel,­­ aztán a mester szimultánt játszott a gyár sakkozói­val. Megemlítendő még, hogy a Budapesti Finomkötöttárugyár KISZ-esei divatbemutatót rendeztek. Asztalitenisz-villámtorna, érdekes kisfilmek vetítése és disc-jockey program tette még érdekesebbé a munka utáni közös szórakozást. Kitüntetés Lancsalics Lajost, a vállalat mun­­kaverseny-felelősét a fegyveres erők napja alkalmából a Haza Szolgála­táért érdemérem ezüst fokozatával tü­ntelék !­! EGYÜTTMŰKÖDÉS 3

Next