Együttműködés, 1978 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Kitüntetések és elismerések november 7. alkalmából A vezérigazgatóság, az EG törzsgyárának és gyáregységeinek dolgozói közül többen részesültek kitüntetésben és elismerésben november 7., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából. Munka Érdemrend ezüst fokozata: Nagy Imre. Honvédelmi Érdemérem: Hernádi Dezső. Aranykoszorús KISZ-jelvény: Thár Péter. A KISZ KB dicsérő oklevele: Horváth Borbála. SZOT-oklevél: Farkas Antalné, Sólyomi Gyula, Kalmár József. Az MSZBT dicsérő oklevele: Krizsák István. A gépipar kiváló dolgozója: Kincses Márton, Váczi Péter, Katona Péter, Szedlák József. A könnyűipar kiváló dolgozója: Gönczi Gábor, Witkinger Zoltán. A nehézipar kiváló dolgozója: Kanizsai Zoltán. Kiemelkedő társadalmi tevékenységért elismerés: Molnár István, Schultz András. A munkásőrségben végzett tevékenységért. Budapesti parancsnoki dicséret: Virág József; elismerés: Tóth Károly. Kiváló újító: Sipos József. A jubileumi vetélkedőért elismerés: Lukács György, Hajdú Éva, Benkó László. Vállalati kiváló dolgozók: Baranyai Ernő, Bauer Béla, Bencze Károly, Bereczky András, Farkas György, Gáspár János, Grusz Lajos, Hajnal Ernő, Havasi Kálmán, Kari György, Kurcz Ferenc, Tóth Lajosné, Varga László, Varga Péter. KVG Honvédelmi érdemérem: Fekete Ferenc, Hevér Szabó Imréné. Aranykoszorús KISZ-jelvény: Kővágó Mihály, Lantos László. A KISZ KB dicsérő oklevele: Kocsis Lajos, Szikszai József. SZOT-oklevél: Kiss Imre, Seress József. A gépipar kiváló dolgozója: Farkas Ferenc. A nehézipar kiváló dolgozója: Süveges Pál. Országos munkásőrparancsnoki dicséret: Tóth László Kiváló újító: Fantoly Gyula (aranyfokozat). Kiváló MHSZ-munkáért: Ipacs Sándor, Nagy Ferenc (bronz fokozat). Egymillió km kiváló vezetésért oklevél és plakett: Gondi Vilmos. Tedves, szerény, szőke fiatalember Réczi László birkózó világbajnok, aki a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár jogügyi előadója. Mikor bemutatkozunk, nem hiszek a fülemnek. Majdhogynem vékony termetű, 62 kiló. Nem ilyennek képzeli a laikus a birkózókat. Észrevételemre mosolyog: »Nemcsak a nagy, nehéz embereké ez a sport. Olyan dolog ez, mint a vasas szakma, ahol régebben csak a kovács volt a vasas, pedig van annyiféle. Mi is tízféle súlycsoportban versenyzünk.« Edzőtáborba készül, otthon van, sajátkezűleg tapétázott — bizonyíthatom, mestermunka! — szép lakásában. A falakon, a vitrinekben mindenütt sportrelikviák, díjak, érmék, ajándékok, a világ 22 országából származó — ennyi helyen fordult meg Réczi László — ízléses kerámiák, ötvösmunkák, fafaragások, szobrocskák. Fél éves pici fia jól betakarva a loggián alszik, a négy és fél éves »nagylány« éppen hazaviharzik az óvodából. Réczi László most múlt harminc éves. Félegyházi születésű, szakmunkásképzőbe is itt járt, középiskolába annak idején nem mehetett, hatan voltak testvérek. Később pótolta, Szegeden végzett levelezőn, a gépipari technikumban, közben hegesztési előadóként dolgozott a gyárban. Most nagy fába vágta a fejszéjét. Ugyancsak Szegeden és levelezőn, jogot végez. Angolul és németül beszél. Eredményei jó részét a feleségének is köszönheti, aki mindenben segítette és segíti. Sportéletkora — ezt így mondják szaknyelven — 15 év. A gyár bázisa a város birkózósportjának. Ebben a szakosztályban nevelődött a világbajnok, Becze László edző keze alatt. (Becze László egyébként a gyár tűzrendészet előadója.) Réczi László igazi sportpályafutása akkor kezdődött, amikor 1970-ben válogatott lett. — A következő évben — meséli — negyedik lettem a szófiai VB-n. Részt vettem a müncheni olimpián A világbajnok is, de sajnos, izomszakadással utaztam ki... Az első komolyabb sikerem a helsinki EB-n volt, a negyedik helyre kerültem. De miért? Ilyen az élet. Megvertem az első helyezettet, megvertem a harmadikat, tussal, kétvállra fektetéssel, de kikaptam a második helyezettől... — Mikor került először dobogóra? — Teheránban 1973-ban a világbajnokságon. Bronzérmes voltam. Egy nagy bőröndből kerülnek elő a további négy év helyezéseinek bizonyítékai, az érmek, dokumentumok. Réczi László előbb váltakozó sportszerencsével, majd stabil bronzérmekkel »kerítette be« az igazi nagy eredményt. Az 1974-es madridi EB-n negyedik, a katowiczei VB-n hatodik, 1975-ben a ludwigshafeni EB-n ötödik, a minszki VB-n harmadik, 1976-ban Montrealban bronzérmes, majd ebben az évben, a törökországi bursai EB-n ismét bronzérmes. Október 14—17 között, Göteborgban koronázta meg eddigi sikereit: meghatottan mutatja az aranyérmet, a gyönyörű aranyserleget és az aranyövet. Mert ez is járt. Néhány éve felelevenítettek egy régi sporttradíciót. Volt ilyen titulus 1910-ben: aranyöves világbajnok. Most kiegészítő jutalom. Érdeklődöm a felkészülésekről, a kemény munkáról, amely megelőzte az impozáns eredményt. Szerényen csak annyit mond: »Nagyon szeretem ezt a sportot. Mindent megteszek, hogy legjobb tudásom szerint küzdjek.« Csak egy valamiért sóhajtozik, tréfásan: »Fontos, hogy a súlyomnál legyek. Dehát szeretek enni is ...« Majd szakszerűen elmagyarázza, hogyan lehet rövid idő alatt lefogyni. Érdeklődéssel hallgatom, aztán megborzongok ... — Mi volt a legnagyobb élménye, azon kívül, amikor a magyar bajnok tiszteletére hangzott fel a Himnusz? — Az, hogy lenézhettem a dobogóról a majdnem velem egykorú, fiatal svéd királyra, aki átadta az érmet... — Elmenne a városból? — Eszembe sincs! — tiltakozik határozottan. — Pedig hívtak. De nem. Nagyon sokat köszönhetek a városnak, a gyárnak, minden ide fűz. Hogyan is mehetnék el! Vártak a repülőtéren, sokezren vártak a főtéren, ezt nem lehet itthagyni. — Tervei? — Olimpia. És szeretnék EB t is nyerni, hogy együtt legyen a kollekció. Réczi Lászlónak, aki megkapta az érdemes és kiváló sportoló kitüntetést, továbbá a sportérdemérem arany fokozatát, ezt mi is szívből kívánjuk. Juhász Erzsébet 2 EGYÜTTMŰKÖDÉS