Együttműködés, 1984 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

VIII. ÉVF. 1. SZÁM Ára: 1,20 Ft 1984. JANUÁR 146. az Április 4. gépipari művek dolgozóinak lapja Év eleji munkásgyű­lés A vállalati központ és a kiskunfélegyházi gyár dol­gozói munkásgyűléssel kezd­ték az év első munkanap­ját. Szabó Lajos vezérigaz­gató köszöntötte az egybe­gyűlteket, értékelte az el­múlt évi termelési ered­ményeket, majd vázolta az idei feladatokat. — Sikeres évet zártunk — mondotta többek között. — Eleget tettünk vállalá­sainknak, túlteljesítettük terveinket. Árbevételünk elérte az 1 milliárd 700 millió forintot. Külön ki­emelésre méltó a tőkés ex­port, amelynek értéke 246,2 millió forint volt. Nyeresé­get is a tervezettnél többet, 240 millió forintot ért el a vállalat. Ez tette lehetővé az előirányzottnál nagyobb bérfejlesztést. Gondokkal terhes eszten­dő volt 1983, az idei év sem lesz azonban könnyebb. To­vábbra is feladat a népgaz­daság egyensúlyi helyzeté­nek javítása, emiatt fokozni kell exportunkat. Megren­deléseknek nem vagyunk híján, munkánk van bőven jelenleg, ez azonban nem adhat túlzott elégedettségre okot. Különösen a tőkés ex­port megrendelések növelé­sére kell összpontosítani erőfeszítéseinket. Ugyanak­kor fontos, hogy az import­ból származó anyagokkal is még jobban gazdálkodjunk mint korábban. A vállalat idei árbevételi tervét 1,7 milliárd forint­ban határoztuk meg és 3 százalékos bérfejlesztést irányoztunk elő. Befejezé­sül a vezérigazgató a köz­pont és mind a négy gyár kollektívájának eredményes munkát kívánt az 1984. évi célkitűzések eléréséhez. F .­e. Szabó Lajos vezérigazgató beszél a munkásgyűlésen Vállalatunk csatlakozott a felszabadulási munkaversenyhez A bányász és vasas kol­lektívák kezdeményezésé­hez vállalatunk dolgozói is csatlakoznak, hazánk fel­­szabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére indított munkaverseny-vállalással. Vállalatunk az Április 4. nevet viseli, ezért megtisz­telő kötelezettségünknek érezzük, hogy a névhez méltó módon járuljunk hoz­zá a munkaverseny sikeré­hez. Alapvető célkitűzé­sünk, hogy gazdasági mun­kánk hatékonyságának nö­velésével, politikai és tár­sadalmi tevékenységünk fo­kozásával ,­­ segítsük vállalatunk kiegyensúlyozott fejlődését, — előmozdítsuk hazánk társadalmi-gazdasági gya­rapodását, — hozzájáruljunk az MSZMP XII. kongresszusa határozatának végrehajtá­sához. GAZDASÁGI FELAJÁNLÁSOK: Vállaljuk, hogy az árbe­vételt 1984-ben 3 százalék­kal, 1985-ben további 3,9 százalékkal növeljük, s ezt a munka termelékenységé­nek fokozásával és a ter­mékszerkezet rendszerszem­léletű korszerűsítésével ér­jük el. Vállaljuk, hogy a szocia­lista export árbevételt 1984- ben 8,2 százalékkal, 1985- ben 3,0 százalékkal növeljük. A KGST integrá­ció keretében általunk gyártott atomerőművi be­rendezések árbevételét a gyártás kezdetétől (1977-től) 1984. április 4-ig 2,0 milli­árd forintra növeljük. Célul tűzzük ki, hogy a minőségbiztosítási intézke­dések végrehajtásával a garanciális költségeket és a selejtveszteséget évente 10 százalékkal csökkentjük. Kiemelt jelen­tséget tulaj­donítunk az ésszerű takaré­kosság fokozásának. Célki­tűzésünk, hogy a — fajlagos anyagfelhasz­nálást évente 0,6 százalék­kal, — a fajlagos energiafel­használást évi 2,0 százalék­kal csökkentjük. Különösen fontos az im­port anyagok lehetséges mértékű helyettesítése, ezért vállaljuk, hogy az im­portkiváltás összegét 1984- ben 5 százalékkal, 1983-ben 3 százalékkal növeljük. Vállaljuk továbbá, hogy a nem rubel elszámolású ex­portunkat 1985-ben 10 szá­zalékkal növeljük 1984-hez mérten. Gazdasági célkitűzéseink megvalósítása érdekében, valamint a 40 órás munka­hét bevezetése miatt kieső idő ellensúlyozása céljából szükség van a munkafegye­lem további javítására. En­nek megfelelően vállaljuk, hogy­­ az egésznapos hiány­zást 1984-ben 4,9 százalék­kal, 1985-ben 4,3 százalék­kal,­­ a törtnapi hiányzást 1984- ben 16,7 százalékkal, 1985- ben 4,0 százalékkal csökkentjük. EGYÉB VÁLLALÁSOK: Vállaljuk a munkavédel­mi előírások fokozottabb betartását és a balesetek megelőzésére irányuló tevé­kenységünk kiszélesítését, amelyek csökkenthetik az üzemi balesetek, valamint a kiesett munkanapok szá­mát. Évente két alkalommal kommunista műszakot szer­vezünk a szocialista brigá­dok, illetve vállalatunk dol­gozóinak bevonásával. Erre megfelelő mozgósítást vég­zünk. A közhasznú társadalmi munkaórák számát évente 3 százalékkal , de a ma­gasabb címért küzdő brigá­dok esetében legalább egy­­egy órával növeljük, a szo­cialista brigádok vállalásai­ra alapozva. . Különféle oktatási formák működtetésével, illetve ren­dezvények szervezésével a továbbiakban is segítjük a dolgozók politikai, közmű­velődési és szakmai felké­szültségének növelését és az általános műveltség gya­rapítását. Fokozott figyelmet fordí­tunk a pályakezdők mun­kába való beilleszkedésére, a munkaversenybe, szocia­lista brigádokba való be­kapcsolódásukra. Az újítási mozgalom szé­leskörű propagálásával nö­veljük az újítások számát. A vállalat, valamint a gyárak munkaverseny-vál­­lalásait a szocialista bri­gádvezetők tanácskozásain a gazdasági és társadalmi vezetéssel együtt megvitat­ták, elfogadták. Feladatunk, hogy a 40 éves jubileum tiszteletére tett vállalásain­kat maradéktalanul telje­sítsük. Bujdosó Imréné váll. munkav. fel. Számjegy­­vezérlésű forgácsoló­gépek Vállalatunk jelentős eszközfej­lesztési programot hajt végre. Több korszerű, számjegyvezérlé­sű forgácsolólap üzembe helyezé­sére került sor az utóbbi években. Erről olvasható cikk lapunk 3. oldalán. Fenti képünkön az EEN 400 típusú CNC esztergagép lát­ható, amelynek kezelője Dobos István esztergályos. (Vidéki Károlyné felvétele) B­ RIT* 1 • 1 •• •• AT? Ijegi koszonto A sikeres évzárás után az új esztendőben a vállalat gazdasági, politikai, társadalmi vezetői és a magam nevében szeretettel köszöntöm vállalatunk valamennyi dolgozóját, s egyben köszönetemet fejezem ki mindannyiuk­­nak a tervek teljesítésében kifejtett munkájuk­ért. Az Április 4. Gépipari Művek — mint évek óta megszoktuk — 1983-ban is teljesítette ár­bevételi és exporttervét, nyereség-előirányzatá­ban a vártnál jobb eredményt ért el, eleget tett a készletgazdálkodási előírásoknak, és a terme­lési programot a számított létszámnál kevesebb munkaerővel — a termelékenység növelésével — valósította meg. Tettük mindezt a korábbi éveké­nél is nehezebb gazdasági körülmények között. Ez a helytállás a kollektíva tudását, erejét, s a jobb munkába vetett hitét tanúsítja. Amikor az 1983. évet értékeljük, egyben em­lékezzünk meg a vállalat 1983. februárjában el­hunyt vezérigazgató­járól, Tóth György elvtárs­ról, akinek alkotó kezdeményezései, megfontolt irányításának eredményei realizálódtak az el­múlt év folyamán. Az Április 4. Gépipari Művek dolgozói és vezetői megfogadták tanácsait és ér­vényesítették azokat a követelményeket, amelye­ket újévi köszöntőjében a múlt évben, közvetle­nül halála előtt tett közzé. Az 1984. évi terv céljai és feladatai újabb, az eddigieknél is nagyobb erőfeszítéseket igényel­nek. A szabályozási rendszer új követelményei mellett kell megfelelnünk a nehezebb piaci fel­tételeknek, és hozzá kell járulnunk a népgazda­sági elvárások teljesítéséhez. Az 1984-es esztendő a minőségi változás alap­vető időszaka lesz a vállalat életében. A gazda­sági növekedés mérsékeltebb üteme mellett na­gyobb erőfeszítéseket kell tennünk a termelés hatékonyságának további növelésére, a termék­­szerkezet gyorsabb ütemű átalakítására. A kon­vertibilis import megtakarítása érdekében olyan megoldásokra van szükség, amelyek figyelembe veszik a vállalat együttműködési lehetőségeit ru­bel és nem rubel elszámolású területen egyaránt. Az anyaggazdálkodás területén olyan módsze­reket kell kidolgoznunk, amelyek alkalmazásá­val az anyagok átfutási ideje rövidül, gazdaságos felhasználásuk jelentősen növelhető, s ezáltal az anyagköltség csökkenthető. A piaci helyzet javí­tásához szükség van a vállalkozási tevékenység további erősítésére és kiterjesztésére, mind az export növelése, mind a belföldi igények ered­ményesebb kielégítése érdekében. A VI. ötéves tervben a meghatározott gyártmányfejlesztési programból kiemelten kell foglalkozni az élel­miszeripari gép, a biotechnológia, a hulladék­­feldolgozás és - hasznosítás új termékeinek fejlesztésével, gyártásbavételük előkészítésével. M­eggyőződésem, hogy a jövőben még előbbre jutni, továbbfejlődésünk távlatait meg­alapozni csak szellemi és alkotó tartalé­kaink mozgósításával leszünk képesek. E célból tervezzük az idén továbbfejleszteni működési és szervezeti rendszerünket is, növelve ezzel gaz­dálkodó szervezeteink önállóságát és felelősségét. Az Április 4. Gépipari Művek kiemelt feladatá­nak tekinti, hogy az aktuális párt- és kormány­­határozatokkal összhangban a vállalati szerveze­tek helyi kollektíváinak kezdeményező készsége fokozottabban érvényesüljön, ily módon célkitű­zéseink a területi érdekek érvényesítésével össz­hangban valósuljanak meg. A vállalat szervezetfejlesztési programja 1984- re előirányozza az anyavállalati rendszer kiépí­tését, s a leányvállalatok alapítását. Ezzel az intézkedéssel az érdekeltségi rendszer jelentősen közelebb kerül a kivitelezés szintjéhez, a szer­vezeti egységek önállósága pedig tovább erősíti a hosszú- és középtávú gazdálkodás feltételeit. A leányvállalatok alapításától tehát a jobb és hatékonyabb munkafeltételek létrehozását, az alapító vállalat és a leányvállalatok közötti köl­csönös előnyök alapján, az együttműködés elmé­lyítését várjuk. A helyi kollektívák munkáját és érdekeltségét így folyamatosan összhangba lehet hozni az összvállalati érdekkel, amely minden szinten differenciáltabb gazdálkodási követelmé­nyeket igényel. A vállalat fejlődésének eddigi eredményei le­hetővé teszik, hogy a termelés és gazdálkodás hatékonyságának növelését szolgáló új kezdemé­nyezések is sikeresen megvalósuljanak. Az Áp­rilis 4. Gépipari Művek szakmunkásgárdája, szel­lemi bázisa jelenti a garanciát a további felada­tok sikeres végrehajtásához. A vállalat és a lét­rehozandó leányvállalatok sikeres működését e törekvések jegyében kell megvalósítani, ez hatá­rozza meg az új évben a területi vezetők és az általuk irányított dolgozók tennivalóit. Erősítsük tehát együttgondolkozásunkat, a kölcsönös bizal­mat és elkötelezettségünket b­ízom abban, hogy a kollektíva összefogása, a politikai, társadalmi szervezetek aktív támogatása 1984. évben is sikereket ered­ményez. Ehhez kívánok a vállalat dolgozóinak, minden munkatársamnak, s általuk kedves csa­ládjuknak nagyon boldog új esztendőt, erőt és egészséget. Szabó Lajos vezérigazgató

Next