Félegyháza és Vidéke, 1887. július-december (1. évfolyam, 27-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

volt kénytelen átengedni, önmaga fogja élvezhetni, s a szövetkezet által az anyag beszerzése, hiteligényeinek kielégítése, el­­árusítás és egyebekben is támogatva kereskedő, iparos és gazdaközönségünk maholnap ismét jobblétnek fog örven­deni. A szövetkezet szervezetére vonat­kozólag legfőbb vonásokban megjegyez­zük még, hogy az egy központi vezető­séggel s a fióktelepek székhelyein egy 6­7 tagból álló vezetőséggel van ellátva, kiket a szövetkezeti tagok tagjaik sorából választanak. Fióktelep alakításához szük­séges legalább 1000 részjegy. Egy részjegy ára 20 frt, mely összeg akár egyszerre, akár apróbb, hetenkint 10 krás részletekben négy esztendő alatt befizethető. A szövetkezet eszméjét a legmele­gebben ajánljuk városunk minden rendű és rangú közönségének figyelmébe, s ezt teszszük azért is, mert oly férfiakat lá­tunk annak élén, kiket mint nemes em­berbarátokat s törhetlen becsületességü férfiakat tanultunk ismerni. Az egész dologgal különben más alkalommal bővebben is foglalkozni fo­gunk s lapunk legközelebbi számában közölni fogjuk a szövetkezet alapszabá­lyait is, itt még csak azt említjük fel, hogy a központból V­a­n­i­s­s Károly ügynök úr városunkban időz, s azon fárad, hogy városunkban egy fiók­telepet létesítsen. Kívánatos, hogy fáradozásait a legszebb siker koronázza. —­­­ —­ Pápai jubileum, megfosztva függetlenségétől, nem rendelke­zik azon eszközökkel, melyekkel megvéd­hetné szabadságát, megfosztatott minden jö­vedelmi forrástól, egyedül a kath. hívek kö­­nyöradományaira szorittatott, nem látogat­hatja meg biztonságban örökségének, szent városának nagyszerű templomait, mert nem tudja, váljon nem kerül-e elő egy elvetemült csőcselék-csoport, gonosz intézőktől fölbujto­­gatva, hogy az ő szentséges személyét meg­gyalázza, mint az megtörtént boldog em­lékű IX. Pius pápának hamvaival, midőn azok nyugalom helyére tétettek. XIII. Leo pápa, ki egy régi jóslat szerint „Lumen decoelo“ égi világosságnak neveztetett el, ragyogó szellemi tehetségé­vel és lángelméjével 10 évi uralkodása alatt nagyszerű alkotásokat vitt véghez. Atyai gondja kiterjed legmesszebb eső országokba is, terjesztve Jézus szeretet­vallását, a ke­resztény műveltséget, egyházmegyéket, püs­pökségeket alkot és alapít, megnyeri a nem keresztény fejedelmeket is a keresztény alattvalók javára, népeket és fejedelmeket békít­éri, nagytudománya apostoli leveleivel , mindenütt emeli és gyarapítja az egyház békéjét és tekintélyét, miként ezt örven­dezve tapasztaltuk a hatalmas Porosz- Né­met birodalomban, hol a prot. fejedelem, még néhány év előtt ellenséges érzülettel viseltetett a kath. egyház iránt s minden módot és eszközt fölhasznált arra, hogy az egyház híveinek szeretőjét közös atyjuktól a római pápától elvonja. Ellenséges indulatának jóra fordultát az által mutatta ki, hogy elismerte a pápá­nak országok és fejedelmek feletti fensé­gét. XIII. Leó pápát kéré fel békebírául Spanyolország és Németország közti viszály rendezésében. Továbbá Németországba csak­nem tizenöt évig több egyházmegyében megtiltott isteni tisztelet tartását és a kath. hívek lelki ügyeinek gondozását meg­engedte. A római pápák a magyar nemzet iránt is mindig kimutatták rokonszenvüket és sze­­retetüket nemcsak szóval, hanem pénzbeli áldozatokkal is, különösen akkor, midőn Ma­gyarország török járom alatt nyögött, sok millióval segélyezték. Ami pedig a legújabb időt illeti, ha­bár birtokaiktól meglevőnek is fosztva, a hivek által részére gyűjtött kö­­nyöradományokból a szent emlékű IX. Pius 10,000 frankkal járult a magyar Alföld ín­ségben szenvedő honfiaink fölsegélyezésére. H­asonlóképen az egyház jelenlegi feje, XIII. Leo pápa, midőn a Tisza pusztító árja Szegeddel együtt több községet elsepert a föld színéről, szintén 10,000 frankkal igye­kezett enyhíteni a szerencsétlenséget. Hogy tehát Magyarország is l'J.wi­vtaen„ a többi népekkel együtt a szent atya iránti fiúi hódolatát, szeretetét és ragaszkodását ju­bileuma alkalmával, kath. főurai a püspökök­kel együtt tanácskozott, hogy mi módon nyilváníthatná gyermeki kegyeletét ? Abban történt megállapodás, hogy más országok példájára különféle egyházi szereket, tem­plomi ruhákat, kelykeket stb. fognak kül­deni, melyekkel ő a szegény sorsban levő keleti templomokat fogja segélyezni, továbbá másik ily hor kénytelen, nem örömest bukdo­­sástól megkíméljék magokat, ők is a kötélbe fogództak. Meg lévén a kötél jól terhelve, ud­variassági szempontból a kötelet vállra fogták és a kis kisasszonykák vígan lubiczkolhattak azután megfogódzva a vízben. Hálából kihívtak illetve kiintegettek a partra. A part tört sóval kevert homok, melynek felszínét az apály foly­tán a nap szürkére szárította. Mutogatták, hogy kevetkezzü­nk meg mi is. Isten neki! Itt meg azután ők kezdték el a játékot. Szórták szemünk közé a homokot. Eleintén csak törül­­gettük a szemünket, később azonban mi let­tünk a helyzet urai, visszaszórtuk, ez nem volt elég, udvariasan földhöz teremtettük őket s úgy össze­forgattuk a homokban, hogy a csatatér meglehetősen össze volt turkálva. Erre természetesen a mosakodás következett, de itt is egymásra szorultunk, amennyiben ke­serves kin eme tengeri homokot lemosni, oly barátságos, akár a csiriz. Még mi igy kellemesen ellubiczkoltunk, a többiek más mulatságot kerestek. Szedtük a tengeri disznókat, persze csak olyanok ezek, mint a beléndek tüskés diója, azután meg a rákokat. Ez azonban egy kissé csiklandós mu­latság. A rák urfi oly barátságosan belekapasz­kodik a fogdosó kezeibe, hogy ez oly forma arczot vág, mintha ebéd után egy fél kád eczetet ivott volna meg. Csiga­szedés, futko­­sás, stb. vízi élvezet után dideregve elhagyja mindenki a fürdőt és a fülkébe bekészített édes vízben megmosakodva oly nagyszerűen érezve magát, hagyja el a tengert, hogy ama imaszerű óhajt bocsátja a szélnek : Uram Is­ten, mert nincs ilyen fürdő hely minden falu szélén. Digó, úgynevezett „Péter filléreket“ is gyűjtenek, melyekből a szent atya részint kiadásait fe­dezi, mert mióta birtokait jogtalanul elfog­lalták, azóta csak szeretett híveinek, az egész kereszténységnek fölajánlott filléreiből tartja föl magát, részint pedig Jézus vallá­sának és a keresztény műveltségnek terjesz­tésére fordítja. Kun-Félegyháza város buzgó haza, hívei is gyermeki hódolattal és szeretettel viseltetnek az anyaszentegyház feje iránt, szintén részt óhajt venni az egyház közös örömében, minél fogva városunkban is egy bizottság alakult Molnár István polgármes­ter elnöklete alatt, amely bizottság a hí­vek által önként, vallásos buzgóságból és szeretetből fölajánlott filléreket elfogad és gyűjt, hogy az egyház fejének szorongatott helyzetén azzal is enyhítsen. A nemes adakozók nevei följ­egyeztet­nek és m­egörökittetnek ; azon kívül album szerű aláírások is gyű­jtetnek a plébániákon és a városházánál, amelyek szintén Rómába küldetnek. Fölhívjuk tehát e lapok utján is vá­rosunk buzgó kath. híveit a nemes adako­zásra annyival is inkább, minthogy megyés főpásztorunk által föl vannak szólítva, hogy fölösleges filléreiket fölajánlják, mert ennél nemesebb jótékonyságot úgy sem gyakorol­hatnának. M­a. XIII. Leó pápa, a kath. anyaszent­­egyh­áz feje, i. é. decz. 31-én fogja meg­ünnepelni áld­ozárságának 50-dik évét, arany misét. Ezen nap, az egész világ ünnepe, nem csak kétszáz millióé, mint amennyit számlálhatunk az egész föld kerekségén. Neki hódol ez alkalommal az 5 világrész, szerencsekivonatait és ajándékát rakja lá­baihoz, nem csak a kath. milliói viseltetnek iránta szeretettel, hódolattal és tini ragasz­kodással, mint a kereszténység közös atyja iránt, hanem a nem kath. fejedelmek is, maga a mohamedán vallásu török szultán, és a bálványimádó chinai és japán biroda­lom császárja is üdvözletükkel és ajándéka­ikkal halmozzák el, tiszteletük és nagyra­becsülésük jeléül azon pápa-királyt, ki habár jogos birtokaitól, államaitól megfosz­­tatott, tizenhét évi rabságában is a föld összes uralkodói által, mint önálló fejede­lem elismertetik. Igen, fogoly e saját országában is. De milyen kép ... Itt már nem némák az emberek. 10 czentesimi, halbe frank, una franko, természetes nem más mint a csiga, tengeri pók, kagyló s egyéb olasznak való csemege kínálgatása, vegyítve az olasz szó magyar német numerussal, csakhogy vevője akadjon. Azonban hi­ába volt minden kínálat. Előrobogott a „Tramway.“ Mindnyájunkat mint egy varázsütenyre megszólaltatott a befogott lópár szemlélete : „Jesszus, itt lovat is lát­hatni.“ Tengeren mit is keresne az ökör, ló meg a kutya, oda csak galamb kell, a szelíd­ség jelképe, de az azután van is minden talp­alatnyi térségen, úgy, hogy vigyázni kell, nehogy eme szárnyas kedvenczeket véletlenül megsértse az ember. A tágas, nyitott, kényel­mes kocsikkal biró lóvasút pompás fasor kö­zött, mely mögött két oldalt szőlőskertek te­rülnek el, átszállított a sziget másik oldalára. No ez azután már ismét látomány ám ! Bala­­ton­füred, Siófok fürdőházai csak magán la­­kocskák eme fejedelmi pompával biró fürdő­­házhoz képest. Van itt étterem ezer ember számára, olvasó szoba, fedett sétahely, stb. Tengerre magyar! Nem sokat tekinget­tünk mi szét, csak azon iparkodtunk, hogy a száz meg száz fülke közül melyikbe dobjuk le a nehéz, aranyos gúnyát és amúgy is el­tikkadt, elfáradt testünket mihamarabb átad­hassuk az ölelkező hullámok kacsácskáinak. Ez meg is történt. Vég nélküli örö­münkre hullámzott a tenger , persze homoki hazafiak nem mertük elereszteni a vízben ki­­feszített kötelet, abba erősen kapaszkodva le­­génykedtünk. Egyszer csak akadt ám oda való czimbora is, egy olasz család képében. A ter­jedelmes mama egy 8 — 10 éves lánykáját buktatta a tengerbe, a papa hosszú hegyes szalmakalapjával együgyűen bámult a sik ten­gerre. A nagyobbik fiú a másik két leánynyal fröcskölt. Persze ő maga volt s igy a két leány kifogott rajta. Ebbéli olasz dühében mit tehetett egyebet: az egyiket oldalba rúgta, a másikat fellökte. Mikor a leányok a vizszinére kerültek, ugyancsak iparkodtak a szácskájukba került sós víztől megszabadulni. Elől került az „ó“ hangból való beszéd is. No hogy azután két gyermek története. (Elbeszélés.) Irta : Sz. -A­. I. A lovak útrakészen, befogva állottak az erdészlak kis ajtaja előtt. Mártha felült a kocsira, éppen, mikor A lefolyt hét alatt nem történt olyan nevezetes­ esemény a politikai láthatáron, mely akár a monarchia beléletében, akár más államokhoz való viszonyában az ed­digi békés és helyes politikai iránytól lényegesebb eltérést jelezhetne, de viszont voltak az államélet folytonos és egyenletes hullámzásában egyes jelenetek és intézke­dések, melyek bizonyos visszás állapotok megszüntetését helyezik kilátásba. Bennünket, magyarokat különösen ér­dekelnek a király Ő Felségének a nyitrai nagy hadgyakorlatok alkalmából tett neveze­tes enuntiátiói, melyeknek éle az államel­lenes pánszláv propaganda, s jelesül ennek legfontosabb culturtényezője: a pánszláv papok h­azafiatlan magatartása ellen irányul. Minden­esetre felemelő a tudat, hogy maga a korona határozottan kívánja, miszerint a felsőmagyarországi nép „vallási és nemzetiségi különbség nélkül is egy színvonalon álljon és egynek érezze magát Magyar­­ország többi lakóiva­l,é­s hogy az egyház a vezetésükre bízott hiveket a testvéries összetartásra oktassa.­­ Ugyanezen alkalomból ki kell emelnünk a legfelsőbb hadúrnak hadsereg a működése iránti teljes elismerését, mely a monarchia biztonsága felöli aggodalmakat eloszlatja, a nap első sugaraival csókolta végig az álmos földet. Aztán mégegyszer visszanézett a kis házra, még egyszer levette a kendőt kényes szemeiről, hogy búcsút intsen vele a barátsá­gos falaknak, a szomorún bólingató fáknak és az illatozó, harmatos virágoknak. Az elválás e pillanatában feltámadtak kis lelke előtt múltjának összes emlékei. Élénken emlékezett vissza az erdőben töltött kedves napokra, mik alatt nem tett egyebet, mint bámulta a természet fenséges egyszerűségét és élvezte annak kellemességét és szépségét. A természet gyermeke volt. Szaladgált a réten, mászkált a fákon, fogdosta a pillangó­kat és ápolta virágait. Keveset, úgyszólván semmit sem tanult. Csak annyit, amennyit öreg anyja néha esténként elmesélt neki arról a hatalmas, mindenható Istenről, aki az emberek szivébe lát s tudja olvasni a gondolatokat. S e kevés elég volt, hogy a gyermek képzelődő lelke egybevetve a tanultakat a természet dús ölén látottakkal, egy képet al­kosson magának az Istenről, mely leginkább lehet hasonló ahhoz, amely a gyermek szivé­ben oly mélyen vésődött, hogy azt onnan sem az idő, sem más körülmények nem voltak ké­pesek kitörölni soha. Ez volt életének arany korszaka, midőn véghetetlen örömet okozott neki egy pillangó elfogása és nagy fájdalmat egy virágjának elhervadása Aztán következett a gyászkorszak. A jó öreg asszony meghalt, eltemették s ők egyedül maradtak a kis Mártha és Tamás apó, az erdőkerülő. Azok szomorú napok voltak nagyon ! A kis házban minden felfordult fenekes­tül. Folytonos rendetlenség volt, folytonos hiányok mutatkoztak, olyanok, melyeket csak egy szerető, gondosan őrködő asszony szorgos keze képes eloszlatni. Mártha még kicsi volt — alig 13 éves — még nem pótolhatta anyja helyét. Az öreg Tamás apó, mikor esténkint haza jött, rendesen sírva találta Márthát a konyhában. Vigasztalni akarta s az ő szemei is könybe lábadtak. Azon vették észre magukat, hogy mind­ketten sírnak, s estebédjük a köny: az édes emlékezet keserű gyümölcse. Ekkor az öreg Tamás apó elgondolta magában, hogy ez tovább így nem maradhat. Mártha folytonosan nő, fejlődik, lassan kint ta­nulnia is kell valamit azonkívül, amit az ő oldalán a természet keblén lát és tapasztal. Elhatározta, hogy Márthát beviszi a vá­rosba s ott egy távoli rokonánál helyezi el, kinek lelkére köti, hogy Márthára vigyázzon s fölötte, mint saját gyermeke fölött, őrködjék. Had járjon ott iskolába s tanuljon meg mindent, mit egy művelt leánynak manap tud­nia kell. Márthát fájdalmasan érintette atyja el­határozása, de végre is belenyugodott. Kis lelkét fájdalommal töltötte el egy­részt az a tudat, hogy itt kell hagynia agg atyját, szép fáit és kedves virágait; másrészt felébredt benne a kíváncsiság, látni, megbá­mulni a várost, melyről az öreg Tamás apó, különösen az utóbbi időben annyi szépet és jót tudott elmesélni. Az elválás ideje mind jobban és jobban közeledett s a kis Mártha szive mind jobban és jobban elszomorodott. Végre megjött a nagy nap reggele. Mártha előtt úgy tűnt föl, mintha e reg­gelen virágjainak kelyhében is köny ragyogna, mint az ő szemében, mintha az illat, mit más­kor oly kéjjel szitt magába, most megfogha­tatlan szomorúsággal töltené el lelkét; mintha a fák, melyeken annyit mászkált, s a madarak, melyeknek éneke költé őt fel reggel álmaiból, búcsút integetnének s titokban azt súgnák : „maradj !“ Mintha az egész természet azt susogná : „Ne menj !“ . . . Egy darabig szótlanul, némán haladtak. Az erdő fái mindig kevésbbé látszottak s nemsokára csak egy sötét vonal a láthatár szájén, jelölte a hajdani boldog otthon helyét. Végre az országút szürke pora és a tá­volság ezt is elnyelték s köröskörül már mi Politikai szemle, s különösen megnyugodhat a monarchia minden népe, hogy maga a hadúr katonái­nak élén a legnagyobb buzgósággal, kitar­tással s igazi katonai fáradalmakban résztvéve , személyesen és közvetlenül sze­rez meggyőződést a hadsereg vezérlete, ve­zénylete és igazgatásáról. Nem is kételke­dünk, hogy ha minden katona megérti hadurát , a megpróbáltatások nehéz napjain dicsőséges győzelmet vívand ki a hadsereg. Nem lelkesedhetünk azonban horvát testvéreink politikai érettségén, még ha oly derék férfin, mint Mihajlovics bibornok­­érsek is, készségét jelenti be a közügyekben való részvételre, mikor nem is valami Star­­csevits, hanem mérsékelt párti Vrbanics po­litikai gomba izgágáskodik és saját párt­jából keletkezett kormányt ostorozta volna, ha véletlenül szájkosárral nem látták volna el az alakuló tartományi gyűlés nagyobb dicsőségére. Nem kevésbbé épületes dolgokat kell feljegyeznünk a cseh-titánok részéről is, kik saját érdekeiket ápoló Gautsch minisztert néhány rendezetlen cseh iskola betiltásáért üldözik s egyben pedig kacsingatnak Orosz­ország, a nagy mumus felé, ezenkívül nem respektálnak se németet, se lengyelt, se ma­gyart,­ sőt az utóbbira az által vélnek nagy csapást mérhetni, ha összes czikkeit beviteli vám alá vonják. Meg vagyunk győződve, hogy a pánszláv festékkel varangygyá teto­­vírozott cseh birodalmi béka haszontalan brekegésétől elsiketülve, nem hallott az Ausztria és Magyarország közt fennálló vám­­szerződésről mit sem és átkozott vakságá­ban nem látja be, hogy Magyarország köz­­gazdasági viszonyait ő nem alterálhatja. A nemzetközi életben ma is a bolgár ügy foglalkoztatja az elméket s aggódott Európa Ehrnroth muszka tábornok törökös missziója végett, mely szerencsétlenségtől Monarchiánk, Anglia és Olaszország ad hoc szövetsége megmenté az ifjú fejedelmet s hányatott népét, mit, úgy látszik, meged­zettek a szenvedések, mert egy megbízható s az állam függetlenségét lelkén viselő mi­nisztérium élén derék fejedelem az ostrom­zár megszüntetésével s a pénzügyek idő­szerű rendezésével s a hadsereg szellemének és intézményeinek javításával az államélet konsolidált viszonyait teremti meg. Azt vél­jük, hogy diplomatiánk nem is ellenzi a fejedelem szép és nagy elhatározását, mert a legújabb hírek szerint 10 millió fo­rintnyi pénzszükségletét is a Monarchiában akarja beszerezni. Én.

Next